Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-28 / 122. szám

A Necropsia nevű debreceni zenekarral próbahelyükön, egy hátsó udvari, kicsiny — szobában ültem le beszélgetni. (A próba végére kisebb halláskároso­dást szenvedtem, de a csapatról szinte minden fontos információt sikerült beszereznem.) A Necropsia jelenleg háromtagú: Rossi énekel és gitározik, Ales basszusozik és a szövegekért felelős, Pisti pedig dobol, il­letve az ügyeket intézi. A zenekar 1992 augusztusában alakult, de akkor még tel­jesen más volt a felállása. Akkoriban csak Krisztián gitározott, más volt a basszusgitáros, illetve két énekes: Böske és Balázs is tagja volt a csapatnak. Az alakulás évében elkészült az első, az Almaink tükrében című demójuk. 1993 februárjában csatlakozott a csapathoz Ales, majd az év végén Rossi is véglegesen átigazolt a Tessilából. December­ben elkészült a Transzexpressz című második demó, melyet a Metal Hammer kiválónak értékelt. Innen kezdve a csapat egyre nagyobb hímévre tett szert. Beindultak a folyamatos koncertezések, és bár Balázs kiszállt a zenekarból, a fiúk beneveztek a Marloboro Music Tehetségkutató versenyre. Az akkor első ízben jelentkező rangos zenei válogatón elsők lettek, így jutottak lemezszer­ződéshez, illetve így kaptak meghívást a nagyobb nyári fesztiválokra is. 1994 őszén a Tankcsapdával közös országos tűmén vettek részt, majd a következő év elején stúdióba vonultak, hogy elkészítsék a Mélység című lemezüket. A stúdiómunkák végeztével szintén a Tank­csapda társaságában közös németországi turnén vettek részt, majd a lemez megjele­nését követően harminc állomásos, önálló turnéba kezdtek. A tűmé végeztével szemé­lyi okok miatt először Böske, majd a gitáros Krisztián is megvált a csapattól, később Pisti is kiszállt. 1996 augusztusáig Rossi és Ales igen nehéz időszakot éltek át, de a zenélést semmikép­pen nem akarták abbahagyni. Szóba jött, hogy ismét megpróbálnak öten zenélni, de a régi ellentétek nem oldódtak meg. Később Pisti újra csatla­kozott hozzájuk, így hárman kezdtek új dalokat írni. Hamar kiderült, hogy sikeresen tudnak együtt dolgozni,' és decem­berben a trió a nagyközönség előtt is bemutatkozott. Ez év januárjától ismét folyamatos koncertezésbe kezdtek, most májusban a német Wizo társaságában több helyszínen is fel­lépnek, majd júniusban ismét stúdióba vonulnak, hogy felve­gyék a Magány rítusai című, második albumukat. A fiúk szerint nincs konkrétan megnevezhető stílusuk, az új felállásban játszott zenéjüket az eddigiek egyenes folytatásá­nak tartják. Aki már hallott a Necropsiáról, az tudja mire szá­míthat, aki még nem látta őket, az pedig felkészülhet egy, a Rollins Bandhez és a Helmethez hasonló keménységű, feszes tempójú zenére. Kizárólag igényeseknek ajánlott! T. L. A. Fila Rap Jam /mm ÉÉ» liM ~ jjiiifV um 'm, if:t£‘F;Til’!íiil-.VI/'JI-ifc ;:ü/tó$;U2 Ha van autód, s hosszú utazások al- kalmávaJ szereted a háttérzenét - aminek sajátja, hogy nem keli rá odafigyelni a Best of Reggae a te lemezed. Ha viszont gyakorlott sofőr vagy, s meg tudod osztani a figyelmedet a vezetési és a zenei manőverek között, az említett ajánlat nem érvényes! Bob Marley forog a sírjá­ban: mit csinálnak itt reggae címén? A Best of Reggae ugyanis nem válogatás a klasszikus művekből, hanem egy csapat jamaikai vendégmunkás (pardon, vendégmuzsikus) - igaz tökéletes, de - lélektelen és íztelen tákolmánya: pop-slágerek reggae rit­musban. Hát miként lehet így eligazodni (eligazítani) 32 avatatlanokat a műfaj szépségei között? Hogy reggae-ban mi az igaz és valós, a tucatdalok egyikéből, a lemezen utolsóból sejthető csak meg: mintha Marley dalolna hozzánk egy sok­sokéves kalózfelvételről. (Vagy őt is csak kló­nozzák a muzsikusok?) pfep mm J'm A rap - mint amerikai szocio-zenei műfaj - szülőhazájából lassan kiko­pik. Na, nem mintha megszűnőben lennének azok a társadalmi feszültsé­gek, amelyekről ne lehetne .aeppelni" Európától Amerikáig, csak hát ugye a popszakma elsősorban biznisz, s ami néhány éve világhangfal-rertgető új­donságnak számított, arra a mai zene­fülelők legfeljebb ha ásítanak egyet. A „Csak szülői felügyelettel hallgat­ható" ajánlással piacra került - Fi(atalmagyar)la(kossági) - Fila Rap Jam amatőr rap-zenészek próbálkozá­saiból készült CD-válogatás így alig­hanem megkésett kísérlet arra, hogy ezáltal tájékozódhassunk arról: mi­lyen is a mai generáció kishazánkbeli életérzése? Arról viszont körképet ka­punk: milyen is a mai generáció kis­hazánkbeli rap-je? Bizony unalmas... itatja: n~Bro\h«n A-AZT. Crt*» lyM BU Dfawuait EDDA 20. Az EDDA Művek huszadik lemeze olyan, mintha bármely x-edik lenne. A két x-edik. Bár az előbbiek matematikai feladványnak tűnnek, a kritikus inkább azt a kérdést tenné fel: vajon miért kellett ennek a sokadik lemeznek megjelennie, ha semmi újdonság, semmi különleges­ség, semmi meglepetés, semmi zenei iz­galom... Csak az EDDA-hangzás, ami az első lemezekhez képest - emlékszik azokra egyáltalán még valaki/?!} - ugyancsak fényévnyit vesztett a minősé­géből. A 20. kiadás nemigen más, mint egyféle mennyiségi mutató, amit - jóféle társadalmi ünnepeinkhez hasonlóan - il­lik megünnepelni. Aki szereti dallambeli megszokások nyugalmát, az mindenkép­pen megveszi a „jubileumot". Én más- #; ünnepelek.., tt < m I i í ffj Kis történeteink U. // Korong és égetO N yíregyházán, a Kölcsey Gim­náziumban érettségizett Gyar­mati Judit, aki a középfokú végzett­séggel a zsebében korongozik. Úgy hozta a sors, hogy a végzést köve­tően, ha nem is azonnal, hanem a Munkaügyi Központ és a Népmű­vészeti Stúdió jóvoltából, némi ta­nulást követően betette a lábát munkaerőpiacra. A kézművespapír­ral a kezében azonnal elindult vol­na a Fazekasok Szent Földjére, Er­délybe, közelebbről Korondra, fo­gásokat ellesni, s beleszippantani az ősi szakma levegőjébe. De előbb túl kellett lennie az inaséveken, majd jöttek a művésztáborok, ahol a külföldi trükkök is megtapasztal­hatok. Ma a csinos műhelyüzletben, ahol az édesapja készítette elektro­mos korongozón dolgozik, egy he­lyes kis házi készítésű kemencében éget, gyakori vendégek a megrendelők. Nemigen van közel s távol olyan utcai rendezvény vagy vásár, ahol egyedi kerámiái, eredeti népi motívumokat hordozó termékei, használati tárgyai ne volnának jelen. Judit a nehezebbik, az önálló utat választotta. De ez a sajátja. Szerencsés, mert szabad, nem egy munkaszervezetbe kényszerítette magát, hanem a maga választotta utat járja, s közben, ha nem is in­tézményesített keretek között, mégis a nap minden órájában tanul. Mindez látható­an örömöt okoz neki, s munkája élvezete meglátszik a felülfüles tejesedényen, az aromalámpán, a salátáskészleten. Ritka élvezet az, ha az embernek a munkája és a hobbija egy és ugyanaz, S ha még meg tud is élni belőle... akkor az maga a csoda! wmmnn Nepbetegsegemk: KIShitűség és NAGYmellény A z iskolapadból kilépve meg kell tanulni a felnőttvilág elvárásai­nak megfelelő viselkedést. így például egy állásra való jelentke­zéskor is fontos az illemszabályok (tárgyalás, önéletrajz megírása, öltözködés) ismerete, betartása. Ebben a témakörben Kissné Szabó Andrea, a Munkanélküliek és Álláskeresők Hajdú-Bihar Megyei Egyesületének irodavezetője szolgált hasznos tanácsokkal.- Á legnagyobb probléma az - mondta -, hogy a legtöbb mai fia­talnak nincs önbizalma. Sajnos ez a „népbetegség” ránk, magya­rokra nagyon jellemző. Például, amikor a leendő munkáltatónkkal beszélünk, nem azt mondjuk, hogy „Én már hároméves gyakorlattal rendelke­zem!”, hanem azt, hogy „Még csak hároméves gyakorlatom van, és nem tu­dom, hogy...” Félünk és nem a pozitívumokat emeljük ki, sőt, mintha a lehető legrosszabb színben próbálnánk föltüntetni magunkat. Az önbizalom hiánya miatt a kellő határozottság sincs meg. Ez a félig tele, félig üres pohár verziója. Nálunk a pohár mintha mindig félig üres volna... Létezik egy másik rétege is a fiataloknak, akik így gondolkodnak: „kijöttem a gimnáziumból, egyetemről, én vagyok a király!”, s rögtön az igazgatói állásra pályáznának. Az ilyen emberekkel az a baj, hogy sok csalódás fogja érni őket. Szóval, a túlzott önbizalom se jó. A kettő között kellene megtalálni a helyes utat! Tehát, amikor valaki munkaajánlatra jelentkezik, határozottnak, de visszafogottnak kell lennie. Mindenképpen a külső-belső tulajdonságainkat is­merve, elfogadva kell eladnunk magunkat! Akik az egyesületben dolgoznak, mindannyian voltak már munkanélküliek. Tudják, mit jelent annak lenni! Nem szabad föladni - ezt tanácsolják minden pályakezdőnek. Kiss Beáta Szabolcsban a munkahelyeken jelentős tulajdonosváltások történtek, s mind a mai napig ÓRIÁSI A MOZGÁS a piacon. A tanárképző főiskolán 91 óta működő MELÓDIÁK diákszövetkezeti csoport vezetője, amikor a munkalehetőségek iránt érdeklődtem, egyelőre csak piackutatásról és az előző évek tapasztalatai alapján várható pénszerzési módokról tudott beszámolni. Hiszen MEG A SZEZON ELEJEN VAGYUNK azaz a cégek most kalkulá!gatják:,a tennivaló hány százalékát akarják diákokkal elvégeztetni. Kiemelkedő nagyságrendet képvisel a feldolgozóipari, különösen a konzervipari munkavégzés, s ha ritkábban is, de előfordul, hogy hostesseket, gépírókat, számítógépes ismeretekkel rendelkezőket keresnek náluk. A nagy tömegű diákfoglalkozta­tás terepe a betanított, a segéd-, tehát a kifejezetten fizikai jellegű munka. A legjellemzőbb az, hogy a fiatalok, a megyeszékhely többi felsőoktatási intézményének hallgatói, a megyei középiskolásai 2-3 hetes, EGYTURNUSOS PÉNZ­KERESET UTÁN NÉZNEK - a bér elég egy jobb cipőre, a nyaralási költségek kiegészítésére, esetleg egy-egy fontos tankönyvre. HA BORSODBAN KERESEL alkalmi munkát, leginkább négy, a 3 Miskolci Egyetemen székelő szervezetet érdemes megkeresned: Meggy: 46/365-111/1301, Meló-diák: 46/365-111/1470 vagy 1407- Mind-diák: 46/410-645, Tan-liga: 46/365-111/2343. A DECCO. A furcsa név svájci központú munkaerő-közvetítő céget jelöl, amely négy évvel ezelőtt Budapest után Debrecenben nyitotta meg második irodáját. Nagy Mária területi igazgató a Jövünk! kérdésére elmondta, hogy kép­viseletük kapcsolatban áll Kelet-Magyarország összes nagyvállalatával, s igyek­szik állandó, illetve alkalmi munkákat találni a régióban élő ügyfeleinek. Az időszakos munkák a tizennyolcadik életé- etöltött felnőttek számára ki­rak kereseti lehetőséget. Ezek a háromműszakos elfoglalt­ságtól kezdve a tolmácsolá­son át a rapszodikusan jelent­kező, alkalmankénti felada­tokig (mint például visszamaradt áruk gyors eladása vagy egy titkárnő helyettesítése) bármik lehetnek. Az ADECCO közreműködésével a nyelvtudás­sal és diplomával rendelkezőknek lehetőségük van elhelyezkedni nagyobb válla­latoknál. Ezek a cégek ugyanis általában adott munkakör betöltésére, meghatáro­zott feltételeknek megfelelő kollégákat keresnek. A munkaközvetítői nyilvántar­tásban szereplők ezeket az állásokat megpályázhatják, s amennyiben a szemé­lyes találkozás alapján a munkaadó és a munkavállaló kölcsönösen megegyez­nek, a szerződés létrejöhet Az adatok szerint leginkább a közgazdászok, a mű­szaki szakemberek és az informatikával foglalkozók iránt nő a kereslet, de a cé­gek a legkülönbözőbb igényekkel jelentkeznek. Nagy Mária beszámolt arról is, hogy az általuk kiközvetített dolgozókról állandó visszajelzéseket kapnak, sőt, ők is folyamatosan érdeklődnek felőlük. Elsődleges céljuk, hogy a munkát kere­ső fél és a munkát biztosító cég egyaránt elégedett legyen. Ha valaki alkalmi munkát keres, akkor az alapvető iratokkal, ha pedig állandó munkát szeretne, a megfelelő alapbizonylatokkal jelentkezhet az ADECCO kirendeltségén. ______ Ma rkovics Zita MUNKAERŐPIAC: tolmács, titkárnő, tröger.,« RégióKORKEP BeStReggae

Next

/
Oldalképek
Tartalom