Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-27 / 121. szám
Lili. évfolyam, 121. szám 1997. május 27., kedd Ára: 26,00 Ft MISKOLC ÉS BORSOD - ABAÚJ - ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Megtorpant a rekonstrukció Ózd önkormányzata a parlamenttől, a szaktárcától várja a segítséget a kórházrekonstrukció befejezéséhez. Információink szerint nem alaptalanul. (4. oldal) Állati hullák: földbe és asztalra Versenyképesnek kell maradni A Dunántúlon meghalt egy kisgyerek, mert dögkútból szerzett húst evett. Akár nálunk is megeshetett volna: a dögkutak őrzését nem ítja előjogszabály. (5. oldal) A kereskedelemben a „Hangya” a háború után fogalom volt, szerepüket az áfé- szek vették át. A rendszer- váltással ugyancsak válaszút elé kerültek. (7. oldal) a Közlekedési kiállítás és Volán-ünnep Budapest (MTI) - Egy éven belül nem lehet számítani a Volán-társaságok privatizációjára - hangoztatta Lotz Károly, a közlekedési tárca vezetője hétfőn Budapesten, a Volánbusz Rt. 70 éves fennállásának alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján. A miniszter elmondta: a helyközi menetrend szerinti szállítást végző társaságok eladása csak a járműpark felújítása, illetve a tevékenységet megfelelően szabályozó jogi háttér kialakítása után történhet meg. A közlekedési tárcának augusztus végéig kell elkészítenie javaslatait a járműpark rekonstrukciójára, illetve a 29 társaság működésének konszolidációjára. A tulajdonos APV Rt. a tervek szerint ezt követően szeptember 30-ig készíti el a privatizációs stratégiát. Új menetrend járatritkítással Salgótarján (MTI) - A várható vo- natjárat-ritkítás ellen tiltakozik a Forgalmi és Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezete. Holló Zoltán, a Sal- gótaiján-Budapest vonalon közlekedő járat vonatvezetője, a szakszervezet országos elnökségének tagja a hétfőn Salgótarjánban tartott sajtó- tájékoztatón elmondta, a június 1-jé- től érvényes új menetrenddel párhuzamosan az országban várhatóan 400 járat szűnik meg, tehát minden harmadik járat erre a sorsra jut. A szakági érdekképviseleti szerv szerint ekkora leépítést semmiképpen nem lehet újabb elbocsátások nélkül megúszni. Nógrád megyében elsősorban diák- és munkásjáratokat számolnak fel, amelyeken napi 800 diák és legalább 700 munkás utazik rendszeresen. Tejnap: növelni kellene a fogyasztást Budapest (MTI) - A tejtermelés és fogyasztás növelése a célja a Tejtermék Tanácsnak - jelentette ki Csákvári László a szakmai szervezet elnöke hétfőn, a nemzetközi tejnapon. Elmondta, a jelenlegi egy főre jutó 150 literes éves fogyasztást hazánkban a 80-as évek végi szintre szeretnék emelni. Akkor évente átlagosan több mint 200 liter tejet, illetve ennek megfelelő tejterméket fogyasztottak fejenként. A tanács szeretné ha a hullámzó tejtermelési szinteket ki tudnák egyenlíteni különböző intervenciós intézkedésekkel, elsősorban felvásárlással. Az idén erre mintegy 300 millió forintos keret áll rendelkezésre. Új közigazgatási fogalom: Intranet Kaposvár (MTI) - Épül az Intra net hálózat, amely a közigazgatásban dolgozók számára biztosít számítógépes kapcsolatot a kistelepülésektől a minisztériumokig. A rendszer kiépítése - központi finanszírozással - a következő évi helyhatósági választásokig elkészül. Az informatikai hálózat révén 250 város és a vonzáskörzetébe tartozó települések, a megyei TAKISZ-ok, a megyei önkormányzatok, a közigazgatási hivatalok és a minisztériumok léphetnek kapcsolatba egymással. Centenárium sárga-kékben A százéves helyi közlekedésre emlékeznek a megyeszékhelyen Szilágyi István elnök-igazgató a legendás, és immár felújított 100-as villamos vezetőfülkéjében Fotó: Végh Csaba Miskolc (ÉM - BAL) - A centenáriumi rendezvénysorozat hivatalos megnyitóját tartották tegnap a Miskolc Városi Közlekedési Rt. központjában. Az apropó: idén - július 10-én lesz - 100 éves a helyi tömegközlekedés. Ez a tevékenység szorosan összeforrott a város életével és történelmével - vélte az eseményen mondott köszöntőjében Szilágyi István, a cég elnök-igazgatója -, a sárga villamosok és kék buszok látványa nélkül a város képe ma már elképzelhetetlen lenne, nem beszélve a lakosok mindennapi életéről. Az igazgató hozzátette: szeretnék, ha az elmúlt hetek kényszerű teljesítmény-csökkentése az utolsó visszalépés lenne. Túl vannak a sínpálya felújításán, a felénél tart a villamospark-cseréje - mindez bizakodással tölti el a vezetést. A cégnél abban is bíznak, hogy még idén megkezdődhet az autóbusz-állomány korszerűsítése. A tegnap felavatott cégzászló két színe - sárga és kék, utalva a két üzemágra - reményeink szerint jó érzéseket kelt majd az utazóközönségben - mondta Szilágyi István, aki egyúttal a „100 éves Miskolc tömegközlekedése” című kiállítást is megnyitotta. (A 100 év érdekességeiről a 3. oldalon olvashatnak.) Nem terjesztik elő Berente önállósítását Kazincbarcika (EM - SZN) - Nem válhat Berente Barcikától: Kara Pál államtitkár a belügyminiszter megbízásából megerősítette, hogy a legfrissebb költségvetési modellszámítások szerint az önállósodás törvényi feltételei nem teljesülnek. A szükséges adatok a Berentei népszavazás után mintegy fél évvel, 1996. szeptember 16-án érkeztek meg a minisztériumba, ahol az ön- kormányzati gazdálkodási főosztály azonnal elkezdte előkészíteni az „új község alakítását”, azaz megvizsgálni: adottak-e ehhez a törvényi feltételek. A jogszabály szerint mind az új, mind pedig a maradó településnek pótlólagos támogatás nélkül kell működnie a kettéválás után. A megyei TÁKISZ többször is számításokat végzett és arra a megállapításra jutott, hogy a legszigorúbb megszorítással és takarékossággal sem lehet a város többszáz milliós hiányát (bevételkiesését) kompenzálni. A számítások egyértelműsítéséhez megvárták a ’96-os zárszámadás és a ’97-es költségvetés elkészültét, majd április 9-én, a legutóbbi modellszámítás eredménye is megerősítette: Kazincbarcikának 69 millió 339 ezer forint hiányt, Berentének 483 millió 393 ezer forint többletet jelentene az idén, ha az utóbbi január 1- jétől önálló település volna. Ekkor a TÁKISZ 21 millió 229 ezer forint juttatás kiegészítést javasolt volna az állami költségvetésből a város számára. Mindezek figyelembevételével - a törvényi feltételek hiányában - nem készíthető előteijesztés Berente önálló községgé nyilvánítására, állapítja meg Kara Pál. (Az ügyre holnap visszatérünk.) Magyar Tokaji kontra szlovák Tokaji Tokaj hazánk történelmi borvidéke, a tokaji bor ennek következtében magyar termékként rögzült a vásárlók tudatában. André Parcé, a Nemzetközi Borakadémia elnöke viszont arról beszélt az akadémia Magyarországon tartott közgyűlése után, hogy a század elején a tokaji borvidékhez tartozó - ma Szlovákiában lévő - két település is jogot nyert a tokaji bor termelésére.- Szlovákia nem formálhat jogot a „Tokaji" név használatára - cáfolta lapunk kérdésére válaszolva a Nemzetközi Borakadémia elnöke által elmondottakat Horváth Csaba, a Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályának titkára. - Borok esetében a földrajzi elnevezés, a szőlőfajta, vagy a márkanév lehet árujelző. (Részletek a 3. oldalon.) Fotó: Bujdos Tibor _ Kommentár Száz éti Vágány Balogh Attila Ünnepel a miskolci közlekedési társaság, egyáltalán: a helyi tömegközlekedés. Ha úgy tetszik: ünnepiünk mindnyájan, az egész utazóközönség. Hiszen száz éve indult el a megyeszékhely első villamosjárata, s az azóta eltelt évszázad nem kis idő; a barátságos sárga járművek „megérdemlik", hogy teljesítményükről - és elődeikéről - megemlékezzen a város. De van-e mit ünnepelni valójában? A közlekedési rt.-nek bizonyára: az általa folytatott tevékenység szép évfordulóhoz érkezett el - ha úgy vesszük, a cég joggal vallhatja magát immár százévesnek. A tömegközlekedés egészére még inkább igaz ez: minden buszsofőr és villamoskalauz, szerelő és vágányigazító nosztalgiával gondolhat vissza szakmabeli elődeire a centenárium alkalmából. És mi, utasok!1 Hogyan emlékezzünk utas-őseinkre? S hogyan vélekedjünk életünk hétköznapi jelenségéről: a városi utazásról? Az (első) száz év alatt a fejlődés lényegében töretlen volt; ezt a korabeli polgárok is rendre érzékelhették. Ha kitelt az ideje, a régi busz- és villamostípusokat nyugdíjazták, a helyükre újabb, korszerűbb példányok érkeztek. Mind több járat indult be, a sebesség nőtt, a menetidő csökkent. A város láthatóan „zsugorodott": egyre könnyebb volt eljutni akár a legtávolabbi, leginkább kieső városrészekbe is. A képzeletbeli utas, ha végigélte ezt a száz évet, láthatta: a tömegközlekedés színvonala, teljesítménye folyton emelkedett. Mostanáig. A kilencvenes évek beköszöntővel kiderült: a lakosság utaztatásáról az önkormányzatnak kell(ene) gondoskodnia, ' elegendő forrást biztosítva saját cégének. Ennek a kihívásnak azonban képtelen megfelelni. Csökken a keret, a közlekedési cég pedig a teljesítmény visszafogására kényszerül. A lakosság hábo- rog. Patthelyzet. Ha a mostani ünneppel véget ért egy korszak, kezdődik-e új? A felívelés után . a süllyedésé (meddig lehet visszafogni a teljesítményt)? Vagy csak átmeneti időről van sző, amit azért kell most átélnünk, hogy aztán egy újabb száz éves periódusban a korszerű - egy fejlődő városban a lehetőségeiben újra bővülő - tömegközlekedés az utasok valódi igényét szolgálhassa. Ma kezdődik a Richter-jegyzés Budapest (MTI) - A korábban meghirdetettel ellentétben a kedden kezdődő Richter- részvények belföldi nyilvános jegyzésében a Postabank Rt. fiókjai nem vesznek részt, ám az értékpapírokat így is 130 helyen lehet majd megvásárolni - derült ki az APV Rt. és a gyógyszergyár hétfői sajtótájékoztatóján. A Richter Gedeon Rt. privatizációja alkalmából az ÁPV Rt. a hazai magánbefektetőknek összesen 200 ezer darab részvényt kínál eladásra, részvényenként 14 160 forintos áron. A jegyzési időszak május 27-én, kedden kezdődik és a tervek szerint nuyus 30-ig, péntekig tart. Túljegyzés esetén azonban a jegyzési időszak már május 29-én lezárható. A hazai befektetők által nem igényelt részvényeket belföldi jogi személyek vásárolhatják meg.