Észak-Magyarország, 1997. április (53. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-16 / 88. szám
Új Forrás ÚJ FORRÁS iw»»* lom, mOvészst, társ AüALO.vmaxíM^fíy HOLLÓ ANDRÁS SÁRÁNDJ JÓZSEF KERÉK IMRE PINTÉR LAJOS / » ONAGV ZOLTÁN BÁLLÁ ANDRÁS . KOVÁCS LAJOS KURDI IMRE v r FILIP TAMÁS MÉHES KÁROLY SZEGEDV-MASZÁK MIHÁLY MEHNER TIBOR fcVFöl VA « a 997. i. 87ÁM íápkhjs} 11 m «Záporoznak a telefonok: művészek és kollégák kérik számon, hogy milyen megfontolás alapján utasítottam vissza a Munkácsy-díj kuratóriumi tagságot, s próbálnak meggyőzni, hogy mégis vállaljam el. Nem értem, miért ilyen fontos ez. Felelősségre vonnak: hónapokig tartó, hosszú tárgyalások során egyeztették a névsort, és most én az utolsó pillanat után felrúgom a konszenzust. Közbevetőleg megemlítem, hogy jó lett volna, ha elózetesen velem is egyeztetnek. Nem tudom, hogy most mi lesz, sóhajt a miniszteriális hölgy a vonal túlsó végén. Mondom, hívjanak be póttagot. Azt válaszolja, hogy nincs póttag. Mondom, tanulhattak volna valamit a letűnt rendszertől.» (Wehner Tibor: Kíméletlen Miivé- _j szeti Napló) »Van egy sajátos nyavajánk, amelyet talán a „morbus hungaricus memoriae” névvel illethetünk. Tünete, hogy ha egy történelmi korszakban két vagy több jelentős személyiség (művész, politikus) élt, alkotott, tevékenykedett egymás mellett, értéküket az utókor csakis egymás ellenében tudja megállapítani, a másik vagy a többiek rovására. Aki Széchenyi csodálója, hajlamos elfelejteni, hogy őt a „legnagyobb magyarénak az a Kossuth nevezte, kit a nemes gróf hívei csak „véresszájú prókátorénak szoktak volt titulálni. A „magyarok Mózesének” tábora ma is hazaárulónak, de legalábbis bűnbaknak tekinti Görgeyt, és ritkán szokott Petőfi költészetéért rajongani, aki Aranyt vagy’ Madáchot kedveli.« (herényi Ferenc: Védtelen klasszikusok) «Ha föltétlenül szeretne is hinni az ember a romániai demokrácia jövőjében, egyetlen percre se mondhatunk le a kötelező óvatosságról. Különösen mi, magyarok nem, akik már jó néhányszor végignéztük és végigszenvedtük történelmük változatos és villámgyors kígyómozgását. Románia, hasonlóan a régi, történelmi Magyarországhoz, soknemzetiségű ország. Színes és gazdag képződmény. Átélhető büszkeséggel megtermékenyítve, ugyanakkor egyre nehezebben leplezhető ellentmondásokkal. Egy ilyen országban mindig nehezebb megvalósítani a demokráciát, mint a nemzetileg egyöntetűbb, egyne- műbb államalakulatokban, mert a demokrácia forgószínpadát mozgató többségi és kisebbségi elv fogaskerekei itt nem illeszkednek össze.» (Csoóri Sándor: Határsértés, súlyos gondokkal) «Az Akasztottak egy szoborcsoport, Böröcz András New Yorkban élő szobrászművész alkotása. Tizenhét akasztott emberi alak platánfából. Budai György beleszeretett a szoborcsoportba, megvásárolta, majd a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta. Nagyon szép és megrendítő alkotás. Böröcz kivájta a szobrokat, és ezáltal ütőhangszerként is funkcionálnak. Egy memphisi kiállításon már ütötték is őket. Amikor a művész felkért, hogy komponáljak a szobrokra zeneművet, kértem egy kis gondolkodási időt. Az amerikai és az európai mentalitás különbségére utal, hogy odakint mindenféle hátsó gondolat nélkül ütötték a szobrokat, nekem viszont az volt az első gondolatom, hogy akasztott embert nem ütünk!» (Dés László: A szaxofon újra a barátom) Budapest Ára 296 Ft «Tormay Cécile 1876. október 10- én, Budapesten született, és 1937. április 2-án hunyt el Mátraházán. Különösen prózai költeményeivel még a világháború előtt meghódította nemcsak a hazai közönséget, de a Nyugatot is. Műveinek gyűjteményes kiadása (1937) 14 vaskosabb kötetet tesz ki, Kazinczyéhoz mérhető levelezése kiadatlan. Mégis, Petőfin kívül ő állt korábban jeleseink közül az élen, műveit csaknem kivétel nélkül ismeri(-te) a külföld. Mikszáth óta egy írónknak sem volt külfölfön olyan sikere, mint neki. 1936-ban első magyarként az irodalmi Nobel-díj- ra jelölt első öt között volt, amikor ugyan O,Neill kapta a díjat, de valószínű, hogy a „magyarok Lagerlöf Zelmájának" következő évi díjazását a halála akadályozta meg.» (Zilizi Tihamér: Egy elfelejtett alapmű) A tusra cmin . Elemesek a aearieti cstkfotíhtt IrénytUHt témedétck ez efflköek tiké jsttalfi tepzerte uubt Budapest. Ára 197 Ft lSf| SW-. ■■'•ív; .sí alföld l&ODAlMJ. MŰVÉSZETI ÉS KWTJKAl FOLYÓKAT T&töY.lXJX» váSKY ANÍtfÁS VEStfö •VJÁK IY>N t&töí t') WííOOMY C-PlA ÍÁTMí.Ta* IÍUXmJ.OM j>v.vmy s • NÉGWT-KNYOICAITíK ÉVFOLYAM 1997/4 «A magyar irodalom, a rendszerváltozás következtében, megszabadult minden cenzurális ellenőrzéstől és kényszertől, ugyanakkor elveszítette különleges státusát. Minden közép- és kelet-európai (posztszocialista) országban tapasztalni lehet, hogy éppen az alkotás,a nyilvánosság szabadságának beköszöntése jár együtt az irodalom létezési formáinak anyagi ellehetetlenülésével: az írói megélhetés, a folyóirat-szerkesztés, a könyvkiadás, illetve az irodalmi élet társas és intézményes formáinak fenntartása ugyanis súlyos anyagi válságba került, és noha egyre-más- ra jönnek létre új folyóiratok és könyvkiadók, ezek fenntartása, folyamatos munkája rendkívül nehéz, és alkalmanként reménytelennek tetsző küzdelmeket követel.» (Pomogáts Béla: Látlelet az irodalom helyzetéről) Debrecen. Ára 80 Ft Színház wmm DEBRECEN Csokonai. Április: Don Giovanni (Don Juan) 16, 18, 22, 25, 30; Vízkereszt 17; A dzsungel könyve 19, 23, 26. Kölcsey Kamara. Április: Amphitryon 16, 19, 24 (18 h), 25; Az ember tragédiája 18, 22, 23, 26, 29. Horváth Árpád stúdió. Április: Összezárva 16, 24, 25, 30 (mind 20 h); Irtás 17. Jegyelővétel: (52) 415-565. MISKOLC Nemzeti. Április: Mária evangéliuma 16,17,18, 19, 27 (15 h); Ahogy tetszik 23 (nyilvános főpróba munkanélkülieknek), 24, 25, 26, 29 (18 h), 30; Százéves a miskolci zeneoktatás (ünnepi hangverseny) 28 (18 h). Május: Ahogy tetszik 2 (15 h és este), 3, 4 (15 h), 6 (15 h és este), 7 (15 h), 9, 10; Aranyág (A Kossuth gimnázium diákszínpadának előadása 15 h és este); A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye 8 (19.30 h); Miskolc város ünnepe 11 (16.30 h); Katona Klári önálló koncertje 12; Az év nagymamája, 1997 (televíziós gálaműsor felvétel) 13. Kamara. Április: Macskajáték 17 (nyilvános főpróba), 18, 20, 23, 24, 25, 26; Tavaszi zsongás 19, 27 (mind 11 h); A hétfejű tündér 29, 30 (10 h). Május: Macskajáték 2, 3; Tavaszi zsongás 4 (11 h); A hétfejű tündér 7 (10 h), 8 (10 h és 15 h), 9 (10 h), 11 (15 h), 13 (10 h és 15 h). Csarnok. Április: Médeia-variációk 16, 19 (mind 16 h), 27, 30 (16 b). Május: Egymást érintő, VIII. 4 (20 h); Egymást érintő IX. 11 (20 h). Jegyelővétel: (46) 344-862. NYÍREGYHÁZA Móricz Zsigmond. Április: Gulliver 16, 29, 30 (mind 14 h); Mindent a kertbe 16, 17, 18, 19, 29, 30; Szépek szépe 21 (14 h, Csenger), 28 (14.30 b, Mátészalka); Bál a Savoyban 22 (14 h), 23 (14 h), 24, 25 (14 h), 26; Művészkör 27 (18 h). Május: Azt hiszem, megcsinálják!... 2, 3, 5, 6, 7 (15.30 h), 10; Gulliver 5, 6, 8 (mind 14 h); Senki sem tökéletes n. Krúdy Kamara. Április: A vágy villamosa 16, 17, 18, 19, 29, 30; Sirály 22, 23. Május: A vágy villamosa 2, 3, 5; Vén Európa Hotel 7, 8, 9. Jegyelővétel: (42) 310-360. Cserebere Ismét itt a cserebere! Mint jeleztük, ezentúl a Szó- Kép megjelenését követő hétvégén kínálunk lehetőséget olvasóinknak kultúrcikkeik, értéktárgyaik csereberéjére. Kedvezményes akciónk révén 15 szóig 100 forintért fogadjuk a cserére szánt vagy keresett tárgyakat közlő hirdetéseiket. Várjuk önöket könyveikkel, CD-ikkel, kazettáikkal, képeslapjaikkal, bélyeg- és szalvétagyűjteményeikkel, posztereikkel. Nyíregyházán április 19-én, szombaton 10-12 óra között a megyei könyvtárban (Szabadság tér 2.), Debrecenben ugyanaznap 15—17 óra között a Hajdú-bihari Napló klubjában (Dósa nádor tér 10.), Miskolcon április 20-án, vasárnap 10-12 óra között a Calypso kisvendéglőben (Városház tér 7.) tartjuk a csereberét. A helyet mi biztosítjuk, a többi önökön múlik! Művészek a szegényekért Ezzel a címmel másodjára rendez kortárs kiállítást és aukciót a Magyar Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportja és a a Szeretetszolgálat Hajdúságért Alapítvány a debreceni Déri Múzeum időszaki kiállító- termében. A felhívásra 46 képzőművész 64 alkotását ajánlotta fel, ezeket április 5-18. között tekinthették meg az érdeklődők. Az árverésre, amelyet Veszprémi Gyula vezet, április 26-án 16 órától kerül sor. Az aukcióra az alkotások fotóival Lukács Tihamér fotóművész és a Bogáti Nyomda jótékony célú felajánlásával ízléses katalógus jelent meg. A következő művészek Gubis Mihály: Gönc, kacat ajánlották fel műveiket az árverésre: Ásztai Csaba, Ba- ráth Pál, Benyó Ildikó, Berki Viola, Bíró Eszter, Bo- csák Krisztina, Bráda Tibor, Burai István, Csíkszentmihályi Róbert, Cs. Pataj Mihály, Cs. Uhrin Tibor, Dé- vényiné Pál Katalin, D. Király Sándor, Égerházi Imre, Egri Tibor, E. Lakatos Aranka, Fátyol Zoltán, Gall Gábor, Gonda Zoltán, Gubis Mihály, Györfi Lajos, Kárpáti Gusztáv, Karsai Ágota,_ Kovács Ferenc, László Ákos, Lukács Gábor, Pál Nagy Balázs, Palotai Erzsébet, Papp Gábor, L. Ritók Nóra, Sipos Zsófia, Subicz István, Szabó László, Szilágyi Elek, Szilágyi Imre, Tamus István, T. Bo- gáts Erzsébet, Topor András, Tóth Irén, Tóth Lajos, Török Anikó, Torok Sándor, Vígh István, Wrábel Erzsébet, Zeke Gyöngyi, Zsombori Erzsébet. Koncert »'ílÁíAví KV.S DEBRECEN Debreceni Filharmonikus Zenekar, Debreceni Kodály Kórus, Kocsár Balázs (Haydn) — Bartók Terem, április 21. Scheibbs osztrák város vonós kamarazenekara (Scholium, Bach, Brahms, Britten) — Szent Anna Székesegyház, május 3. MISKOLC Miskolci Szimfonikus Zenekar, Wolfgang Gabriel, Gregor József, Apró László, Lőkös Péter (Mozart) — Bartók Terem, április 21. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenekara (V. Williams, C. M. Weber) — Városháza, április ' 30. NYÍREGYHÁZA Magyar Állami Hangversenyzenekar, Howard Williams, Takács Tamara (Britten, Elgar, Debussy — Váci Mihály Művelődési Központ, április 21. Jön Jerofejev Világhírű író, a Franciaországban élő orosz Victor jerofejev látogat a közeli napokban Debrecenbe. Az orosz szépleány című, Magyarországon is nagy sikert aratott mű szerzőjével április 24-én 11 órakor a Kossuth egyetemen találkozhatnak az olvasók és az iro- dalombarátok. Szó-Kép Az Eszak-Magvarország, a Hajdú-bihari Napló és a Kelet-Magyarország irodalmi és művészeti melléklete. Megjelenik havonta. 1997. április 16. e Szerkesztő: Túri Gábor Irodalmi szerkesztő': S. Varga Pál Szerkesztőség: Debrecen. Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Pf. 72. Telefon: (52) 410-587. Eax: (52) 417-985. Kiállítás DEBRECEN Irodalmi Múzeum: Debrecen és a magyar irodalom (állandó kiállítás) — Borsos J. tér 1. Amatőr Képzőművészeti Társaság — DOTE, április 20-tól. MISKOLC Pető János festő, grafikus — Rá- kóczi-ház, április 27-ig. Varga Éva szobrász — Rákó- czi-ház, április 27-ig. Nagy Hedvig festő — Mini Galéria, április 30-ig. Mészáros Gábor keramikus — Lillafüred Galéria, április 30-ig. Debreceni Fotóklub — Fotógaléria, május 5-ig. NYÍREGYHÁZA A Bessenyi Tanárképző Főiskola végzős rajzszakosai — VMMK, április 24-től. Macskajáték Nem a színműhöz fordult, hanem Örkény kisregényéből maga készített színpadi változatot Zsótér Sándor rendező a Miskolci Nemzeti Színház számára. A vállalkozás már önmagában garantálja az intellektuális izgalmat, hiszen a direktor Űrkény (és Brecht) szellemében idegen pillantással nézett Orbánná történetére. Az ember elképesztő és hihetetlen cselekedetekre képes, ha a benne dúló szenvedély túlnő a belénevelt viselkedési formákon — állítja a rendező. Erről először az április 17—i bemutató közönsége győződhet meg. A darabot a Kamaraszínházban játsszák Horváth Zsuzsa, Péva Ibolya, Kuna Károly, Ábrahám István és mások előadásában.