Észak-Magyarország, 1997. április (53. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-16 / 88. szám
2 ÉSZAK-Magyarország Országban - Világban 1997« Parlamenti Mozaik • A napirend előtti felszólalásokban Sepsey Tamás (MDF) azt - a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárától elhangzott - a kijelentést bírálta, hogy a kisebb súlyú gazdasági bűncselekmények elkövetői amnesztiát kaphatnak, amennyiben utólag befizetik a közterheket. A képviselő hangsúlyozta: a tisztesség nem árucikk, az állam nem osztozkodhat a bűnözőkkel. • Pusztai Erzsébet (MDNP) következett napirend előtti hozzászólásában az energiakompenzáció késlekedését kifogásolta. Az MDNP-s képviselő ezt „szociális bombának” nevezte, ami előbb-utóbb kilakoltatásokhoz fog vezetni. Keller László államtitkár úgy vélekedett, hogy az idei energiaár-emelés jóval alacsonyabb volt a tervezettnél, így nem hozható összefüggésbe a felhalmozódott díjhátralékokkal. • A napirend előtti eseményeket követően az Országgyűlés áttért a Büntető törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslat vitájára. Avarkeszi Dezső, az IM politikai államtitkára expozéjában hangsúlyozta: a büntetési tételek egyoldalú emelése legfeljebb rövid távú politikai célokat szolgálhat. A törvényjavaslat főbb rendelkezéseit ismertetve az államtitkár kifejtette: a szigorítás irányába hathat az életfogytig tartó szabadságvesztésnél a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének újraszabályozása. Eszerint a legsúlyosabb életelleni bűncselekményeknél a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 20 és 30 év között határozhatná meg. A törvényjavaslat szerint egyes esetekben kivételessé válna az, hogy a bíróság a Btk-ban meghatározott büntetési tételnél enyhébb főbüntetést szabhat ki. • Hack Péter rámutatott: a bűnözéssel szembeni fellépés sikeresebbé tétele többpárti törekvés. Megjegyzése szerint a jelenleg tárgyalt előterjesztés részbeni ihletóje az MDNP korábbi hasonló tárgyú javaslata. Kifejtette: támogatják, hogy a törvénymódosítással a bírósági büntetéskiszabási gyakorlat szigorításának előmozdítását segítsék elő. ESZAK-magyarország Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Csömök Mariann, Fillp Gabriella, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Fillp Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341-888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341 -817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon/Fax: 411 -425, Telefon: 341-611/223 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Romvári Attila Telefon: (46) 412-162,411-276,341-611* Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés- ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52)413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 549 forint, negyedévre 1647 forint, fél évre 3294 forint, egy évre 6588 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 26 forint, a pénteki lapszám 29 forint. Index: 25 655. ISSN 013343357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/305-305 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! A-DÉL a térségfejlesztésben A gazdaságfejlesztő társasághoz Zemplén is csatlakozni kíván Budapest (ISB - T.Cs.) - Tanácskozást tartott az A-DEL Térség- és Gazdaságfejlesztő Társaságok Szövetsége Közhasznú Társaság kedden Budapesten, a Képviselői Irodaházban. Az ötpárti (MSZP, MDF, Fidesz, KDNP, SZDSZ) támogatottságot élvező, három hónapja bejegyzett társaságot a Felső-Szabolcsi Térség- és Gazdaságfejlesztő Innovációs Közhasznú Társaság, a Balaton-Felvidéki Térségfejlesztő Társulás, az Őr- ség-Göcsej-Hetés Térségi Területfejlesztési Társulás, valamint a Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete hozta létre. Az FKGP-frakció nem élt a részvétel lehetőségével. Az alapító térségekben közös vonás a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az idegenforgalom fontossága, így a tagok esetében tájegység-specifikusság mellett azonos gazdasági alapról lehet beszélni. Az A-DEL foglalkozik településfejlesztéssel és vagyonhasznosítással is, célja pedig a térségek termelőinek szervezeti bekapcsolása, a termelők „helyzetbe hozása”, a támogatók felkutatása, illetve az újonnan jelentkező térségek (például a zempléni) bekapcsolásának előkészítése. A tagok fontosnak tartják, hogy a térségek lakosainak hosszútávú érdekei érvényesüljenek, s párhuzamot mutassanak az ország érdekeivel. A társaság elsőként három integrátori szervezet működtetését kezdi meg. Az országos nyúl- és állattenyésztési integrácóét (termeltetés Szabolcs-Szatmár-Bereg, Ko- márom-Esztergom, Veszprém, Baranya, Zala megyékben, feldolgozás és kereskedelem Kisvárdán és környékén), a badacsonyi borászati integrációét, valamint a felső-szabolcsi burgonya integrációét (burgonyanemesítés, vetőgumó- és burgonyatermelés, továbbá feldolgozás, értékesítés Kisvárdán). Majtényi a kárpótlási adatok sorsáról Zalaegerszeg (MTI) - Nem találtunk komolyabb visszásságokat, de néhány általánosítható tanulságot megvonhattunk - közölte nyolc zalai hivatalnál az adatvédelemmel és az információszabadsággal kapcsolatban végzett vizsgálódásaikat összegző sajtótájékoztatóján Majtényi László adatvédelmi parlamenti biztos. Nincs tisztázva például - emelte ki -, hogy a kárpótlási és kárrendezési hivatalok megszüntetése után mi lesz az általuk felhalmozott, személyekhez kötődő „és meglehetősen kényes” adattömeg sorsa, ezért szükséges valamilyen ésszerű szabályozást alkotni. Jogértelmezési zavarok és a központ jóvoltából” sok a bizonytalanság, a késedelem az APEH-nél az szja 1 százalékáról történt adófizetői rendelkezésekkel kapcsolatban. A kisebb horderejű, de nem lényegtelen tapasztalataik sorába tartozik - mondta el Majtényi László -, hogy az ügyviteli értéküket vesztett személyi adatállományokat a működési szabályozás hibájából nem semmisítik meg a munkaügyi szervezetek. Hasonló megállapítás vonatkozik a két évnél régebbi szabálysértési határozatokra is. Igazgatási, rendőrségi, sőt minisztériumi szervezeteknél is sokszor előfordul a célhoz nem kötött, ok nélküli „adatkészletezés, vagy totális adatgyűjtés, ami ráadásul csak lassítja az érdemi munkát. Zalai és máshol szerzett példákból kiindulva az adatvédelmi biztos elterjesztésre ajánlja a polgárok számára közérdekű ismereteket nyújtó ingyenes helyi lapok kiadását - erősítve a tájékozódás szabadságát. ) ül Az akcióban v' részt vevő 'nemzetek A csapatok az olaszországi Brindisiből és a romániai Temesvár repülőteréről érkeznek az albániai Durresbe. Osztrák 100 A gyógyszergyártók reformálnának Budapest (MTI) - A Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesülete szerint módosítani kellene a közgyógy- ellátási rendszert, mert az jelenlegi formájában visszaélésekre ad alkalmat, nem szolgálja a gyógyítást, és nem teszi lehetővé a biztosító pénzének ésszerű felhasználását. Napkelte - humanitárius akció Albániában Róma (MTI) - Az albániai nemzetközi katonai misszió két alapvető célja az, hogy lehetővé vágjon a humanitárius segélyek biztonságos elosztása, illetve június utolsó vasárnapján megtartható legyen a parlamenti választás - hangsúlyozta Romano Prodi olasz miniszterelnök és Kofi Annan ENSZ-főtitkár kedden közös római sajtóértekezletén. Mindketten emellett a Napfelkelte nevű akció humanitárius jellegét emelték ki. Emiatt sem szerepel a külföldi katonák feladatai között, hogy a lakosságot lefegyverezzék. A cél kizárólag az, hogy „segítséget nyújtsanak az albán társadalom, a politikai élet, a hivatalok, a köz- igazgatás újjáépítéséhez”. Prodi elmondta, hogy vasárnapi albániai látogatása során mind Bashkim Fino albán miniszterelnöknek, mind Sáli Berisha államfőnek megerősítette: a nemzetközi katonai misszió első számú célja a választások szavatolása. Az albán politikusok ezzel teljes mértékben egyetértettek, s biztosították arról, hogy miután a káosz napjaiban sem a népességnyilvántartási adatok, sem a választói névjegyzékek nem semmisültek meg, a választás megrende zésének technikai akadálya nincs. Kérdésekre válaszolva az ENSZ főtitkára annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az albán válság nem fog kiterjedni a Balkánra. Mint mondta, a Macedóniában lévő ENSZ-erők csökkentéséről még az albán válság kitörése előtt született döntés. AP/ÉM Az albániai misszió Kedden megkezdődött a nemzetközi védelmi erők első egységeinek partraszállása az albániai Dürres kikötőjében A Ni felkelte névre e, keresztelt akció első szakasza a jövő hét közegéig tart. A dán ősajáa.^ tok érkezése mé- ' jus 10-re várható. A csapatok létszáma /fő U Li Olasz Francia Görög 2,000 1,000 700 Roman 400 Török Spanyol 700 500 BjSS. Dán 50-100 Duna-per: véget ért a szóbeli meghallgatás Hága (MTI) - A bíróság nyilvánítsa ki: a bős-nagymarosi vízlépcsőről aláírt szerződés soha nem szűnt meg létezni Csehszlovákia, majd Szlovákia és Magyarország között, és Magyar- ország 1992-es egyoldalú szerződésfelmondásának semmi jogi következménye nincs - kérte a Hágai Nemzetközi Bíróságot a szlovák szóbeli meghallgatást lezáró beszédében a küldöttségvezető Peter Tomka nagykövet. A szlovák küldöttségvezető ugyanakkor - immár kiegészítő megjegyzésként - jelezte azt is: a bírósági ítélet után Szlovákia kész a „C” variáns, vagy például Dunakiliti jövőjéről a magyar féllel tárgyalni, miként az sem kizárt, hogy Szlovákia esetleg lemond a bősi erőmű csúcs- rajáratásának a lehetőségéről. Leszögezte viszont, hogy ha Pozsony kész is Dunacsúny, vagy Dunakiliti jövőjéről tárgyalni, arról nem lehet szó, hogy a folyóvizet teljes egészében visszatereljék az öreg Duna- mederbe. Tomka a kétnapos szlovák válaszadás végén tartotta zárszavát, amely egyszerre volt egyúttal a szlovák meghallgatás, valamint általában is a bős-nagymarosi per szóbeli részének záróakkordja. Előzőleg, az utolsó ülésnapon a szlovák álláspontot képviselő felszólalók mindenekelőtt a „C” variáns környezetkárosító hatására vonatkozó magyar állításokat igyekezték cáfolni, illetve a - Duna elterelésével együttjáró - dunacsúnyi-bősi projekt megépítésének a jogszerűsége mellett érveltek. A bíróság elnöke ezek után befejezettnek nyilvánította a per szóbeli részét, jelezve, hogy az ítélethirdetésre „a megfelelőnek tartott időpontban” - megfigyelők és szakértők szerint feltehetően - ősszel kerül majd sor. Április 16«. Szerda. Alkalmi munka — munkakönywel Budapest (MTI) - Az Érdekegyez* tető Tanács bér- és munkaügyi bizottsága keddi ülésén támogatta, hogy az alkalmi munkavégzésnél munkakönyvét vezessenek be. A kormányzati oldal a munkaadók és a munkavállalók szakértőinek részvételével tovább dolgozik a bevezetéshez szükséges jogszabály előkészítésen. Az elképzelés szerint a munkakönyvbe beragasztandó bélyeggel kellene ellentételezni munkavégzés után fizetendő társadalombiztosítási, szolidaritási járulékot, illetve a személyijövedelem- adó-előleg kötelezettségét. A munkakönyvét a munkaügyi központoknál, esetleg az önkormányzatoknál válthatnák ki a munkanélküliek. A munkakönyv feljogosítana a hetenkénti ötnapos, a havonkénti 15 napos és az évenkénti 90 napos alkalmi munkavégzésre. Közép-európai Demokratikus Fórum Lakitelek (MTI) - A hónapok óta tartó előkészületek után e hét végén megalakul Lakiteleken a Közép-európai Demokratikus Fórum (Central European Fórum for Democracy) - tájékoztatott kedden Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnöke és egyben a* esemény kezdeményezője és házi* gazdája. Elmondta: eddig 15 - zömmel közép- és kelet-európai ország- több mint 30 keresztény-konzervatív pártja jelentette be részvételi szándékát. A rendezvényre vágák- mások mellett - Alexis Wintonia- kot, az Európai Demokratikus Unió (EDU) főtitkárát, Lech Walesát, Lengyelország volt köztársasági elnökét és Vytautas Landsber- gist, a litván parlament elnökét. A Közép-európai Demokratikus Fórum azzal az elsődleges céllal alakul meg, hogy együttes konzultációs lehetőséget teremtsen a közép- kelet-európai térség demokratikus, keresztény szellemiségű, konzervatív pártjai számára. Bukaresti Fehér Könyv Bukarest (MTI) - A román külügyminisztérium Fehér Könyvének az a fejezete, amely a Romániának az első körből való kimaradása által a román-magyar kapcsolatokra vetülő hatásra vonatkozik, hangsúlyozza, hogy a két ország kapcsolata egész történelmük során összetett volt, és a NATO máris igen pozitív, talán döntő befolyást gyakorolt e kapcsolatok stabilizálására. „Ha csak egyikük törekvései valósulnak meg, a másik kétségkívül csalódást fog érezni, ami negatív hatást gyakorolna a hazai politikai életre. Ha ez történne, a Románia és Magyarország közötti kapcsolatépítés folyamata lelassulhatna, vagy éppen teljesen kompromittálódhatna.” A Fehér Könyv nyilvánvalónak nevezi, hogy „a közös és egyidejű NATO-tagság önmagában is garancia a folyamatos pozitív fejleményekre a román-magyar kapcsolatokban” - írják a dokumentum szerzői. —Röviden —• ZÁGRÁB - A horvátországi helyhatósági és parlamenti felsőházi választásokon a Franjo Tudjman vezette, kormányzó Horvát Demokratikus Közösség végzett az élen. • BELGRÁD - Hétfőn - egy nap hosszabbítás után - befejeződtek a választások a még szerb kézen levő, de ideiglenes ENSZ-igazgatás alá helyezett horvát Duna mentén is, így legkésőbb 5 nap múlva végsó döntés születhet arról, érvényes volt-e a voksolás a hamarosan Horvátországhoz visszacsatolandó hor- vát területen. • BRÜSSZEL-A legfrissebb számítások szerint Lengyelországnak 10-15 éves távlatban 1,5-2 milliárd dollárnyi többletkiadást fog jelenteni a csatlakozás a NATO-hoz - mondta a lengyel védelmi miniszterAz egyesület keddi sajtótájékoztatóján Szutrély Katalin elnök ezt azzal támasztotta alá, hogy az űj rendszer működését követő nyolc hónap alatt 300 ezerről 550 ezerre emelkedett a közgyógyellátottak száma - vagyis azoké, akik bizonyos gyógyszereket ingyen kapnak meg. Kritikaként fogalmazta meg, hogy ez a technika a teljesen ellentmond a biztosítási elvnek. A külföldi gyógyszergyártók képviselői azt javasolták, hogy maximálják a közgyógyellátási igazolványokra évente felírható gyógyszer mennyiségét.