Észak-Magyarország, 1997. április (53. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-12 / 85. szám

Április 12., Szombat, ÉM-riport ÉM-héfvége Ili □ Filip Gabriella „Kniha dzungli - muzikal. Vstupné 40,-Sk, Studenti: 20,-Sk, és ugyanez magyarul is: A dzsungel könyve - muzikál...” A miskolci Pécsi Sándor Guruló Színház Egyesület rozsnyói vendégjátékát két nyelven hirdeti a helyi újság. A nézőtér is kétnyelvű, bár szlovák szót csak elvétve hallani. így értjük azt is, amikor méltatlankodnak a mögöt­tünk ülők. Nem tudták, mire jönnek. Pla­kátot sem láttak. Csak szólt a szomszéd: magyar előadás lesz. De ennyi majomra nem számítottak! „Ez itt a monkey funk. Igen, ez a mi fánk! A ma­jom ugye gyönyörű, kispofánk?! - szól a Geszti­féle monkey funk. Dés László zenéjére rapet jár a csapat. És a színpad valóban tele van majmokkal- igaz, az előbb még farkasok voltak, aztán vadá­szok lesznek, asszonyok, a falu népe, majd díszle- tezők, világosítók, segédmunkások, diákok... A Pécsi Sándor Guruló Színház társulatában min­denkinek jut szerep.- Olyan darabokat keresünk, hogy lehetőleg minél több gyerek szerepelhessen. Ez adja az ér­telmét a tanulásnak, a közös munkának - mond­ja az egyesület ügyvezetője, Benyóné Orosz Ág­nes pedagógus, áld annak idején maga is tagja volt a társulatnak, sőt a férjével is Játszva” is­merkedtek meg. S most már a saját gyermekeik hozták vissza őket a színpad közelébe.- A kislányunk, Viki nyolcéves, ő a legfiata­labb a csapatban, de egyik próbáról sem hiányoz­na. Ugyanígy a fiunk is szereti ezt a társaságot, sőt már az unokatestvérüket is elcsábították. Mind a hárman ott táncolnak a színpadon... , A kis Mauglit is elkísérte anyukája az első külföldi vendégszereplésre. Szenász Zoltán még csak tízéves, de már játszott a Mici mackóban, kapott szerepet az Oliver című előadásban is. Bár ilyen nagy sikere talán még egyetlen bemu­tatójuknak sem volt, mint ennek. A műsornaptár szerint negyvenhetedik, Papa emlékezete sze­rint éppen az ötvenedik alkalommal adják elő A dzsungel könyve című musicalt.- A legtöbb előadásunk Miskolcon, a Vasas Művelődési Központban volt, de szívesen me­gyünk bárhová, ha hívnak bennünket. És szeren­csére hívnak! Mi állandóan vendégszereplünk. Voltunk Encsen, Karcagon, Cegléden, Sárospata­kon, Balmazújvárosban... - sorolja büszkén Szép László, az együttes művészeti vezetője, vagy ahogy a társulat tagjai nevezik: Papa. - Persze, a Vasasban minden egyszerűbb. Ott tartottuk a próbákat, ott nincs különösebb gond a díszlete- ,.zéssel, a hangosítással, a világítással... Legfel­jebb az előcsarnokban rendezett vásárok miatt talál meg nehezebben bennünket a közönség. De á művelődési háznak is meg kell élnie valamiből! Ősszel úgy nézett ki, hogy el kell jönnünk onnan, nem tudtuk fizetni a terembért. Aztán a Dzsun­gel sikere után maradhattunk, lassan elkezdtük törleszteni az adósságunkat. Ezt nem panasz­ként mondom. Jól megvagyunk mi ott. De mu­száj spórolni, a próbákat újabban a Miskolci Egyetemen tartjuk. Ott ingyen kapjuk a termet. Ezt Bodrogi Zoli intézte. Bodrogi Zoli minden színjátszó számára Zoli bácsi lehetne, vagy maga is Papa, annál is in­kább, mert a fia, Viktor szintén tagja a társulat­nak - most éppen a hang- és a fénytechnikát ke­zeli. Az idősebb Bodrogi koreográfusként dolgo­zik az együttesben, de mint mindenki, ő is min­denes. Sőt, a rozsnyói vendégszereplés is neki kö­szönhető. Két előadás között a téren- Bodrogi Zoltán tanít nálunk. Tudtam, hogy ő az előadás koreográfusa. Láttam is a darabot, nagy sikere volt. Azt gondoltam, a rozsnyói fiata­loknak is tetszeni fog. Rozsnyó Szerencs testvér- városa - fedi fel a meghívás összes „titkát” Vár­helyi Gyula, a szerencsi Városi Művelődési Köz­pont igazgatója. Tetszik is a musical a rozsnyói fiataloknak. A déli 12-kor kezdődő előadáson egyetlen szabad hely sincs. A városháza színháztermében a pót­székeken, és a pótszékek pótlásaként behozott fo­telek karfáin is ülnek. Az óvodások szájtátva bá­mulják a színpadot. Az általános iskolások előbb kissé zavartan figyelik az eseményeket. Aztán el­maradnak a megjegyzések. Felismerik Mauglit, értik a dzsungel törvényeit, jókat nevetnek a po­énokon - veszik a lapot. Majd a táskájukat. Nem tudták, hogy meddig tart az előadás, sajnálják, de nem maradhatnak - mentegetődzik kifelé me­net néhány diák. De a többség szerencsére itt marad. > Este viszont kevesebben, és inkább csak az idősebbek jönnek. Az átlag életkor 60 év körül le­het. A társulat egyre idegesebben figyeli az érke­zőket, a polgári szomorújátékhoz öltözött rozs­nyói polgárokat.- Vedd lejjebb a hangot! - adják ki az utasí­tást a technikusnak. Az énekesek szinte már sut­tognak, halkabban énekel a kórus, mint a szólis­ta. Mivel semmiféle összeköttetés nincs a szín­pad és a nézőtér mögötti - üvegfallal lezárt - technikusi szoba között, sötétben tapogatódzik, bocsánat: süketen hallgatódzik a hangosító. Las­san találja meg hangját a dzsungel népe. És las­san ráhangolódik a közönség is a váratlanul jött előadásra. Megelevenednek a gyermekkori olvas­mányélmények, a Kipling-regény hősei: Balu, Bagira, Ká, Csil, Akela... Á kígyóval szisszen a nézőtér. Pisszentenek a mocorgókra! Oda kell fi­gyelni a dalra: „Ami szép az egyben jó, ami kép, az egyben szó. Mégis mondd, mit érez a szív itt bent? Mondd mi ez, mit a csend idecsent?” Viszont, akik talán a leginkább értékelnék ezt „Aki a csapaté lett, várja a csapatélet. Joga a közös ösvény. E helyen ez a törvény. Hé, kölyök! A törzs befogad. Tiéd a szabad éledj Vendégjáték folyton-folyvást bor, Szerencs testvérváros polgármestere Rozs­nyó város díszpolgára lett. Mert: Jelentős mér­tékben hozzájárult a városaink polgárai között létrejött testvérvárosi kapcsolat kialakulásához, és ma is segíti azt, hogy tökéletesebben megis­merve egymást elmélyüljön a baráti kötelék, és hasznossá váljon mindkét fél számára a kölcsö­nösen kifejtett alkotó munka.” ,Aki a csapaté lett... ” Szerencsi színjátszó most éppen nincs a Pécsi Sándor Guruló Színház társulatában. De a mis­kolciak mellett felsózsolcaiak, újcsanálosiak, sa- jóbábonyiak is vannak. Az elmúlt évek, évtizedek - lassan fél évszázad - során több ezer gyerek ta­lált közösséget a Szép László által vezetett együttesben. A dzsungel könyve zenéjét is egy volt társulati tagnak köszönhetik. Dányi Kriszti­án, aki főiskolai hallgatóként a Pesti Színházban énekli Maugli szerepét, középiskolásként itt kezdte a színipályát. És az itteni Maugli is szí­nésznek készül.- Körülbelül ötszázan jelentkeztünk az idén, de csak tizenhat embert vesznek fel - meséli Kriston Ákos, aki éppen a rozsnyói vendégsze­replés előtt felvételizett. - Nagyon erős mezőny volt, velem együtt harmincöt jelentkezőt hallga­tott meg a bizottság, és ebből mindössze hárman jutottak túl az első rostán. Jövőre újra megpró­bálom... Újra megpróbálja Makranczi Zalán (Ká) is, és Mádai Veronika (Bagira) is. Viszont Ludva Anita (Csil) - aki musical szakra jelentkezett - még mindig nem tudja, mikor kerül a bizottság elé. A többieknek pedig van idejük felkészülni, és nem is akar mindenki színész lenni.- Még csak másodikos vagyok a Herman Ottó Gimnáziumban, itt pedig már öt éve játszom - mondja Újabb Katalin (Túna). - De nem igazán vonz a színészet. Inkább a televíziózás, a műsor­vezetés, a riporteri munka érdekel. Úgy érzem, ahhoz is jó iskola, hogy itt megtanulok szépen beszélni, meg merek szólalni a színpadon.- Nekem is tanulnom kell még - állapítja meg önkritikusan Osir Liliána (Akela felesége). - Ere­detileg a divattervezés érdekelt, azért jártam ru­haipari középiskolába, majd úgy látszott, külke­reskedő leszek, dolgoztam is egy ideig külföldön, de csak visszajöttem az együtteshez. Ebből ugyan nem lehet megélni, de a szüleim segíte­nek, hogy tanulhassak. Egyelőre modellkedem, statisztálok. Beválasztottak a Szambába is, de végül az én jelenetem nem került be a filmbe. Most megy egy reklámom a tévében. Azért jól fi­zettek, egy nap alatt elkészültek a felvételek, és kaptam 32 ezer forintot. Ennek ellenére mkább itt játszom. Pedig soha egy fillért sem kapunk. Nincs is pénze az egyesületnek. De ez egy na­gyon jó csapat... r* m i D a műfajt, azok még délben a téren maradtak. A középiskolások úgy tudták, egykor kezdődik az előadás, pedig az első akkor már egy órája ment, a következő hat óra múlva kezdődött. Csalódva távoztak, estére vissza sem jöttek. Igazgató hálósipkában A hálósipkás férfi olyan, mint az igazgató! Ott van a fotója a színházterem előcsarnokában.- Én is játszom a saját társulatunkban - vall­ja be Gerzsa István, a rozsnyói Városi Kulturális Központ igazgatója. - De van néhány hivatásos színészünk is. Tavaly öt premierünk volt, leg­utóbb Tennesse Williams Laura üvegvilága című darabját mutattuk be. Mi csak szlovákul ját­szunk, viszont a kassai Thália Színház rendsze­resen tart itt magyar nyelvű előadásokat. És ha tehetjük, hívunk vendégeket is. Kevés város művelődési központja büszkél­kedhet azzal, hogy hivatásos színészeket foglal­koztat. De úgy látszik, itt másra is futja: van néptánc- és társastánc-csoportjuk, ők működtetik a városi tv-stúdiót, ők adják ki a városi újságot - természetesen két nyelven. Támogatják a Cse- madok keretén belül működő magyar néptánc­együttest, kórust...- Volt azért itt is egy kis szünet - mondja az igazgató. - A korábbi város- vezetés ’90-ben úgy gondolta, nincs szükség erre az in­tézményre, meg­szüntették a Városi Kulturális Közpon­tot. Én ’73 óta dol­gozom itt, ’86-tól mint igazgató, az­tán ’90-ben nekem is más munkát kel­lett keresnem. Majd kiderült, szükség van a munkánkra, így ’92-tól ismét folytathatjuk azt, amit elkezdtünk. Szerencsére a cso­portjaink megma­radtak, a város pol­gárai igénylik az előadásainkat, kü­lönböző szolgáltatá­sainkat. Mutatja is a sa­ját bemutatóikról készült fotókat, elő­kerülnek a Rozsnyói Újság idei számai. Magyarul is, szlová­kul is írják: a ki­adással és a tévesz­téssel járó költsége­ket Rozsnyó város fedezi. De kétnyel- vüek az anyakönyvi hírek, a gyászjelen­tések is, es a febru­ár 14-i számban két nyelven írták meg, hogy Rozsnyó város napján Magda Gá­

Next

/
Oldalképek
Tartalom