Észak-Magyarország, 1997. április (53. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-01 / 75. szám

2 fcSZAK-MAGYARORSZAG VILAGPOLITIKA 1997« ÁPRILIS I.« KEDD. A Babes-Bolyai megosztottsága Kolozsvár (MTI) - A kolozsvári Babes-Bo­lyai Tudományegyetem magyar nemzetiségű tanári kara megfogalmazta saját elképzelése­it egy önálló romániai magyar egyetem meg­alakításáról. Szerintük a leendő magyar egye­temi részlegben négy karban kell összefogni a jelenleg körülbelül két tucatnyi szakon ma­gyar nyelven tanuló hallgatókat a Babes-Bo- lyai egyetem keretén belül - úgy, ahogyan azt az elmúlt hetekben, magyarországi látogatá­sa óta Románia miniszterelnöke, Victor Cior- bea több ízben is megfogalmazta.Ezzel szem­ben a román tanerők nem tartják indokolt­nak a belső különválást, és elképzelésük sze­rint a kolozsvári egyetemnek meg kell őriznie multikulturális jellegét. Ilyen értelemben az egyetem szenátusa hétfőn felkérte a kor­mányt, hogy biztosítson törvényes garanciá­kat az egyetem e jellegének fennmaradásával kapcsolatban. Albániába mennek / Róma (MTI) - A többnemzetiségű rendőri erők feltehetőleg két héten belül kezdik meg tevékenységüket Albániában. Az alakulat mintegy 5 ezer főből áll majd. Eddig 10 or­szág részvétele tűnik többé-kevésbé biztos­nak, Magyarország 200 fegyverest fog külde­ni - derül ki azokból az írásokból, amelyeket a vasárnapi olasz lapok közöltek a várható al­bániai akcióról. Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Csomók Mariann, Filip Gabriella, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Fillp Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc PL: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341 -700, fotó: 341 -611/207, levelezési: 341 -866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telefon: 341 -817, 411 -276. Telefax: 341-817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon/Fax: 411-425, Telefon: 341-611/223 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Romvári Attila Telefon: (46) 412-162 Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés- ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft, 4031 Debrecen. Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkózbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalvá­nyon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 549 forint, negyedévre 1647 forint, fél évre 3294 forint, egy évre 6588 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 26 forint, a pénteki lapszám 29 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk visszal Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/305-305----------------^ A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Tévesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! TAXI, akkor CITY ÉSZAK-MAGYARORSZÁG AJÁNDÉKA j 500 Ft felem viteldíj esetén 100 Ft kedvezmény I HÁ felmutat ja ezt a szelvényt! j a46/303-303,311-111 éjjel-nappaíj A várt vérfürdő elmaradt A palesztinok ezrei tiltakoztak a földelkobzások évfordulóján Jeruzsálem, Hebron (MTI) - Pa­lesztinok ezrei tiltakoztak va­sárnap Izraelben és a palesztin önkormányzati területeken az izraeli telepítési politika ellen. A sokak által várt vérfürdőt a palesztin rendőri fellépés és az izraeli hadsereggel történő együttműködés révén sikerült elkerülni. Hirdetés A Jordán folyó nyugati partján és a Gáza-övezetben élő palesztinok, va­lamint az izraeli arabok közösségei a Föld napjára emlékeztek - 1976- ban e napon az izraeli hadsereg hat palesztint megölt, akik a földelkob­zások ellen tiltakoztak. Március 30. azóta az arab területek kisajátítása miatti tiltakozás hagyományos napja. Az izraeli hadsereg nagy erők­kel vonult fel. A hangulatot rontot­ta, hogy a katonák szombaton lelőt­tek egy palesztin tüntetőt. Az idei Föld napjának pedig külön jelentő­séget ad az a feszültség, amelyet a kelet-jeruzsálemi zsidó lakótelep építése váltott ki a palesztinok kö­rében: a március 18-án kezdett munkálatok ellen naponta tiltakoz­nak. Az építkezés a közel-keleti bé­kefolyamatot is komoly válságba juttatta. A palesztin rendőröknek azon­ban többnyire sikerült meggátolni­uk, hogy a tüntetők elérjék az izra­eli vonalakat, elejét véve az erő­szak elszabadulásának: az AFP szerint Náblusz városánál a rend­őrök nem haboztak a levegőbe lőni, Hebronban, Betlehemben, Ramal- lahban és a Gáza-övezetben pedig néha meg is ütötték a tüntetőket. Bár a palesztinok azt állítják, A tüntetők nem érték el az izraeli vonalakat hogy megszakították a biztonsági együttműködést Izraellel, amely pedig az erőszakra való buzdítással vádolja a palesztinokat, vasárnap nyilvánvaló volt a felek együttmű­ködése. - Az izraeli katonái gumi­lövedéket és könnygázt vetnek be a köveket dobáló, de távol maradó tüntetőkre, amíg a palesztin rend­őrök be nem avatkoznak - vázolta az egyik izraeli parancsnok a nem hivatalos .játékszabályt”. Az első izraeli reagálások ked­vezően értékelték a történteket. Ji- chák Mordehai védelmi miniszter ezt annak próbájaként jellemezte, hogy a palesztin hatóság mennyire hajlandó harcolni az erőszak ellen. Mordeháj reményét fejezte ki, hogy Benjamin Netanjahu izraeli kor­mányfő és Jasszer Arafat palesztin elnök személyesen is találkozik majd, hogy nyugalmasabb útra te­relje a békefolyamatot. POROTHERM falazórendszerek és födémrendszerek legkedvezőbb áron megrendelhetők! Telepi készletről kiszolgálás, fuvarszervezés. Viszonteladók kiszolgálása nagykereskedelmi áron. HO-SZE KFT. MISKOLC, SZELES ÚT 67. TEL.: 46-411-003, 06-60/481-476 NYITVA: HÉTKÖZNAP 8-16 ÓRÁIG, SZOMBATON 8-12 ÓRÁIG A POROTHERM® N+F építési rendszer előnyeiről már Magyarországon is közel negyed millió lakó szerzett közvetlen tapasztalatot: • 28%-kal kevesebb fűtési energiát használ, • 38%-kal lerövidül az építés ideje, • 57%-kal kevesebb a habarcs felhasználása, • ingyen kapja az építési rendszer előnyeit és egy életen át pénzt takarít meg. Magyarországon nap mint nap egy városnyi ember élvezheti a környezetbarát POROTHERM® épületek egészséges és kellemes klímáját. Számukra már bizonyossá vált, az európai minőségű POROTHERM® házépítési rendszer nemcsak gyors és precíz, hanem gazdaságos építést is biztosít. Egy városnyi tapasztalat, egész­séges és gazdaságos építési rendszer. Ilik WIENERBERGER Téglaipari Rt. 1113 Budapest, Bartók Béla út 152/h. Fax: 203-9988 Tel.: 203-9990/217 HA ÖN CÍMÜNKRE ELKÜLDI HÁZÁ­NAK TERVEIT, INGYENESEN KISZÁ­MÍTJUK A SZÜKSÉGES POROTHERM® TERMÉKEK MENNYISÉGÉT. fmm. — _ — —— — — ——- — I Kórom, küldjenek címemre részletesebb információt. I I Név:-----......-------...--------­I J 4. magánvásárló { Cím: qgm........... ! Wienerberger Téglaipari Rt. nunmtSí { 1113 Budapest, Bartók Béla út 152/h. boiűvel | Fax: 203-9988 Tel.: 203-9990/217 kköftenll D’l tervező kivitelező K Romák és rasszisták Prievidza (MTI) - A szlovákiai Prievidza bányászvárosban rasz- szista támadás áldozata lett egy ro­macsoport. A Markiza magántele­vízió beszámolója szerint 30 bórfeju pénteken megtámadta és bántal­mazta a roma kisebbség öt tagját, köztük egy asszonyt. Az együk áldo­zat, egy idősebb férfi, súlyos fejsé­rüléseket szenvedett, állapota vál­ságos. A támadás miatt a rendőr­ség őrizetbe vett egy férfit - jelen­tette vasárnap a CTK Marek Báláz, a romák egyik szóvi­vője elmondta, hogy a támadók k<P zott felismert öt olyan bőrfejút, aki februárban Prievidzában megza­vart egy antirasszista tüntetést.,/} ’Sieg Heil’ jelszót ordítozták, és azt kiabálták, hogy a ’gázkamrákba, majd köveket dobáltak felénk. A bőrfejűek ezután vasrudakkal és baseballütőkkel támadtak ránk” " mondta Báláz Német szélsőségesek Berlin (MTI) - Jobboldali szélsősé­gesek ifjúsági klubokat támadtak meg vasárnap éjjel két keletnémet városban. Mintegy hatvan - a rendőrségi források alapján a Reu­ter és az AFP által újfasisztáknak minősített - támadó Chemnitz vá­rosában randalírozott egy ifjúság} klubban, míg egy erfurti ifjúsági klubnál sikerült megelőzni a na­gyobb rendbontást. Le Pen-ellenzők Strasbourg (MTI) - Szombaton Strasbourgban baloldali szerveze­tek békés tüntetést tartottak, til­takozva a Jean-Marie Le Pen ve­zette szélsőjobboldali Nemzeti Frontnak a városban rendezett kongresszusa ellen. A demonstrá­ciót követően fiatalok egy kisebb csoportja összecsapott a kivezé­nyelt rendőrökkel. A mintegy öt' venezres tüntetés vége felé a de­monstrációhoz csapódott úgyneve­zett autonómok, akik részben Né­metországból érkeztek, kövekkel és sörös üvegekkel kezdték dobál­ni a rendőröket, mire azok könny­gázt és vízágyúkat vetettek be el­lenük. Három rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett, harminc randalírozót őrizetbe vettek. Késő este egy koncert keretében 0 Kleber téren újabb kilengésekre került sor: a fiatalok itt kirakato­kat vertek be, gépkocsikat rongál' tak meg, egyet pedig felgyújtottak’ míg a rendőrségnek vízágyúkkal sikerült kiszorítani őket. A Nemzeti Front 10. kongresszus0 szombat délután kezdődött, és hús­véthétfőig tartott az elzászi fővá­rosban. Ez volt az utóbbi évek egyik legna­gyobb tüntetése a szélsőjobbold0[! párt ellen Fotók: A" Szlovák gyorsítás Pozsony (MTI) - Szlovákia közúti közlekedési rendjében április l-J®* tői jelentős változások lépnek élet­be. A közelmúltban szentesített törvény szerint a lakott területen közlekedő járművek újra óránkénti 60 kilométeres sebességgel halad­hatnak. Az ettől eltérő sebesség- korlátozást külön jelzik. , Az autópályákon megengedett ed­digi 120 km/óra maximális sebessé­get 130 km/órára növelték. _ Át-*-

Next

/
Oldalképek
Tartalom