Észak-Magyarország, 1997. március (53. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-22 / 68. szám

6 ESZAK-Magyarország Sport - Hirdetés 1997» Március 22«, Szombat. Megkezdődött a DS megmentése Miskolc (ÉM - BCS) - A diósgyőri sport- komplexum „megmentése” volt a témája an­nak a fórumnak, amelyet tegnap délutánra a miskolci ITC-székház Mátyás éttermébe szer­vezett az MSZP miskolci szervezete. A fórumot kezdeményező Tompa Sándor, országgyűlési képviselő bevezető felszólalá­sában összefoglalta a diósgyőri sportkomp­lexum (DS) jelenlegi helyzetét. Mint ismere­tes a DS tulajdonosa, a DAM Rt. február 10- én újsághirdetés formájában nyilvános pá­lyázatot tett közre, amelyben eladásra kí­nálta fel a DS-t. A szocialisták elmondása szerint a DAM Rt. eladási szándéka nem ekkor látott napvilágot, hiszen még tavaly májusban a DAM vezetői levelet küldtek Miskolc polgármesterének, amelyben a DS-t - más egyéb ingatlanokkal együtt - felaján­lották a városnak. Azonban mindez csak nemrégiben látott napvilágot, ugyanis a szo­cialisták csak pár nappal ezelőtt szereztek tudomást a levélről. A DAM-ot képviselő Csőreg Bertalanné elmondása szerint erre a bizonyos levélre a mai napig nem kaptak választ, s mivel a cég az alaptevékenysége­ken kívül egyéb dolgokra nem tud áldozni, ezért kénytelen volt árúba bocsátani a DS-t. Csőregné elmondása szerint a vevő kivá­lasztásának fő szempontja az lesz, hogy az új tulajdonos feltételezhetően sportcélokra akarja-e hasznosítani a DS-t. A DS-t használó klubok (a diósgyőri focis­ták, a súlyemelők, a birkózók, az atléták, a kosárlabdázók, a tájfutók és a természetjá­rók) egyértelműen kijelentették, hogy nem tudják vállalni a DS működtetését, ezért nem is adtak be pályázatot a meghirdetett komp­lexumra. A jelenlévők véleménye megegye­zett abban, hogy későn eszméltek, de valamit tenni kell. Ennek szellemében úgy határoz­tak, hogy a március 27-i önkormányzati ülés közgyűlése elé terjesztenek egy indítványt, amely szerint Miskolc városa is adjon be pá­lyázatot a DS megvásárlására. Ennek a bead­ványnak az előkészítésére egy bizottságot hoztak létre, amelyben a szocialista párti kép­viselők mellett helyet kapott az érintett klu­bok képviselete is. Nyerő számért játszik a MEAFC Férfi kosárlabda NB I, rájátszás: MEAFC - SMAFC 87-62 (43-30) Miskolc (EM - MI) - A MEAFC NB I-es férfi kosárlabdacsapata tegnap délután a Soproni MAFC csapatát fogadta az egyetemi körcsarnokban. A ha­zaiak ledolgozták idegenben összeszedett 14 pontos hátrá­nyukat, sőt, ezt még meg is fe­jelték 11 ponttal, így az már biztos, hogy a miskolci egyete­misták a rájátszásban a 21. he­lyért folytatják a küzdelmeket. Miskolc, 150 néző. Vezette: Geréb, Bodnár. MEAFC: Borosnyai (15), JÁ- VORSZKI (14/9), KOVÁCS (23/3), Vadkerti (17), Tóth (-). Csere: SNE- IDER (16), Vitális (2). Edző: Miien Vukicsevics és Kovács Péter. SMAFC-Pannónia Med Hotel: POJBICS (16/6), Palotai (11/3), Mo- mirov (8), Tvordy (-), Preiner (14). Csere: Szlávik (11/3), Varga (2), Kotlik (-). Edző: Szakái Miklós. Ilyen kezdésre számíthatott Miien Vukicsevics mester, amikor reggel fölébredt az ágyából, ugyanis Bo­rosnyai két minutum alatt dobott három duplájával alaposan ellépett a vendéglátó, 10-2. Ä SMAFC-nál azonban Palotai és az égimeszelő center Preiner időben kapcsolt, 'ÍÉ-A-It: HM i Kovács (7) a lepattanót várja a soproniak palánkja alatt amivel 1 ponttal átvette a vezetést a soproni legénység, 15-16. Vadker­ti és Kovács kosarait követően is­mét a miskolciakhoz került az előny 20-16, majd Tóth helyet Snei- der lépett parkettre. Cseréje jónak bizonyult, hiszen nemsokára egy betöréses duplát hintett a gyűrűbe, 37-30. A rendkívül jól irányító Já- vorszki is ponterősnek bizonyult, mert megdobta csapata első triplá­ját. Kovács birkózás után elért ket­tesével már csak 13 volt a köztes 43-30. A második játékrész még jobban indult a MEAFC számára mint az első, hiszen 5 perc alatt ők 12, míg Palotaiék csak 2 pontot termeltek, 55-32. A hotelesek a pontok mellett a személyiket is szorgalmasan sze­degették, hiszen közülük hárman is néggyel rendelkeztek. 66-43-nál már győztesnek hihették magukat Borosnyaiék, és erre a lazaságra jól ráérzett Pojbics 16-ra fölhozva csa­patát, 66-50. Jávorszki újabb hár­masa azonban nyugtatólag hatott a hazaiakra, akik tapsra ingerlő vég­játékkal 163-152-es összesítéssel megérdemelten léptek tovább, és így ők már biztosan a 21. helyért játszhatnak a következő körben. Miien VUKICSEVICS: - Bíztam benne, hogy ma le tudjuk dolgozni a 14 pontos hátrányt. Örülök, hogy fiatal csapatomnak sikerült, gratu­lálok nekik. SZAKÁL Miklós: - Játékosaim túl nagy önbizalommal léptek pá­lyára, ami megbosszulta magát. Reménytelen álmok a hullámokon? Vízilabda OB !/B, 12. forduló: Miskolci Vízművek - ELTE Körzeti bajnokságok Miskolc (ÉM) - Megkezdődtek a küzdelmek a Miskolc körzeti labdarúgó bajnokságban is. Az eredmények: fflmOLC KÖRZET 18. FOSÖÜLÓ Borsodszirák - Gubás SC 0-0. Ifi: 7-0. Kisgyőr - Ónod KSE 4-1. Megyaszó KSE - Matáv DSE 5-1. Alsózsolca SE - Sajóbábony VSE 4-0. Ifi: 0-2. Sajópetri - Sajólád KSE 0-1. Ifi: 2-3. Sajósenye - Harsány 3-0. Ifi: 0-5. Sajóvámos - Harsány 2-3. Ifi: 6-3. Boldva SE - Gesztely SE 0-1. Ifi: 2-1. Szirma - Ernőd 5-0. Ifi: 3-2. A bajnokság élcsoportja: 1. Alsózsolca 47 pont, 2. Gubás 43, 3. Hámor 43. Molnár István Miskolc (ÉM) - A gólyák még nem, a vízilabdáitok viszont ma már visszatérnek megszokott „élőhelyükhöz”, a medencéhez, hiszen megkezdődik az OB I/B tavaszi szezonja. A Miskolci Vízművek gárdája ennek meg­felelően első mérkőzését játssza a Selyemréti strandfür­dőben délelőtt 11 órától, amely­nek keretében a budapesti EL- TE-BEAC pólósai lesznek az el­lenfelek. A miskolciak trénere, Hatvani Já­nos a holtszezonban történtekről eképpen vallott: „A legnagyobb gond az volt a szünet alatt, hogy egyetlen egyszer sem tudtam a tel­jes kerettel gyakorolni, hiszen Do­hai és Németh Zoltán Debrecenben jár egyetemre, Tóth Tamás és Tóth Tibor pedig munkahelyi elfoglaltsá­ga miatt csak néha-néha tudott edzeni. Ráadásként Németh Gábor lábára gipszcsizma került, amit alig két hete vettek le. A nyitányon a gárda egyik erőssége Dési sem fog úszósapkát kapni, mivel neki akkor mérkőzése lesz az osztrák el­ső ligában. A felkészülés során en­nek ellenére igyekeztünk kihasz­nálni azokat a kis lehetőségeinket is, amelyek voltak, s ezért köszönet a DBC-nek, akik gimnasztikái és a lazítógyakorlatainkhoz biztosítot­ták a termüket számunkra. A lehe­tőségeinktől azonban korántsem vagyok elragadtatva, mert az az egy óra, amit egy uszodai alkalom­mal dolgozhattunk, rettentően ke­vés. Legalább két óra kellett volna ahhoz, hogy a taktikai és a labdás elemeket úgy elsajátítsuk, ahogyan azt kell, nem is beszélve a kétka- pus gyakorlásokról, vagy az edző­mérkőzésekről, ami szinte ismeret­len fogalom volt a csapatnak. Az­tán ugye ott vannak a különböző kiadások: uszodabérlet, utazás, ne­vezés, bírói költség, stb. Ezek fé­nyében csakis azt tudom mondani, hogy a csapat szinte reménytelen álmokat fog kergetni a tavasszal. Az első meccsen az az ELTE láto­gat hozzánk, amelytől ősszel 17-6- os vereséget szenvedtünk. Most ab­ban bízom, hogy okos taktikával, és biztos előnykihasználással szoros eredményt tudunk majd elérni. az os i/b Állasa p? i; *1*11 1. MAFC 11­­161- 62 33 2. Berták SC 9 1 1 130- 68 28 3. Tatabánya 9­2 119- 75 27 4. Cegléd 7 1 3 97- 7822 5. Ybl MFSE 7 1 3 96- 80 22 6. ELTE-BEAC 6 Í1 4 103- 7819 7. Bánki Donát*4­6 80- 9812 8. Kecskemét 3 1 7 81-11910 9. Tipográfia 1 1 9 75-118 4 10. Egri V.» 1 1 8 78-123 4 11. Miskolci V. 1 1 9 91-142 4 12, Békéscsaba**! 8 48-118 3 * egy elmaradt mérkőzés ** két elmaradt mérkőzés KE K- ne gy e ddö n tők Budapest (MTI) - Csütörtökön rendezték meg a labdarúgó KE& negyeddöntőjének visszavágó mer' kőzéseit. Az eredmények: AEK Athén - Paris SG 0-3 (0-2f Gólszerző: Loko (22., 43., 80.)- T®" vábbjutott: Paris SG, 3-0-as összesítéssel. AIK Solna - Ijr Barcelona 1-1 (0-1). Gólszerzők Simpson (75.), illetve Ronaldo (94 Tj.: FC Barcelona, 4-2-es összesí­téssel. Liverpool - Brann Bei' gén 3-0 (1-0). Gólszerzők: Fowl# (25. 11-esből, 78.), Collymore (634 Tj.: Liverpool, 4-1-es összesítéssel Fiorentina - Benfica 0-1 (0-1** Gólszerző: Pacheco (22.). Tj.: F*0” rentina, 2-1-es összesítéssel. Ronaldo (Barcelona) három sv éd védő gyűrűjében Fotó: $ Pénteken Lausanne-ban elkészítek ték az európai labdarúgó klub»®' pa-sorozat elődöntőinek sorsolásé > továbbá meghatározták, hol, t^e' lyik városban kezdenek a Bajnok® Ligája elődöntőjébe jutott csapatok (A párosítás már korábban is®e(i. té vált, de pénteken határozta meg a pályaválasztókat.) Bajnokok Ligája párosítás, színhe lyekkel, (első mérkőzés április 9'®J’ visszavágó 23-án.): Borussia Don mund (német) - Manchester Unj' ted (angol), Ajax Amsterdam (b° land) - Juventus (olasz). ... KEK-elődöntők (játéknapok: ápri®., 10. és 24.): FC Barcelona (spany®*' - Fiorentina (olasz), Paris St. De main (francia) - Liverpool (ango'l Az UEFA-kupa elődöntői (játék®® pok: április 8. és 22.): Tenerife (SP® nyol) - Schalke 04 (német), líúe‘ nazionale (olasz) - AS Mona® (francia). Tóátúsz ás Mályi (ÉM) - Görömbölyi JózS • március 22-én 15 órától immár1 zedik alkalommal vállalkozik arí j hogy tavaszköszöntőként átússz®. iely Mályi „egészségügyi” tavat, aiu' a budapesti vasútvonal és az M3 , autóközlekedési főút között tál® ható. Hirdetés: KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY! LIMLOMTALANÍTÁSI AKCIÓ! A Miskolci Közterület-fenntartó Kft. Miskolc város közszolgáltatója értesíti a lakosságot, hogy a város egész területén limlomtalanítási akciót végez. LIMLOMTALANÍTÁS AZ ALÁBBI ÜTEMEZÉS SZERINT TÖRTÉNIK. Március 24,, hétfő Zsarnai-telep és környéke, Szentpéteri kapu, Kazinczy úttól Görgey A. út, Soltész N. K. út, Kandó K. tér környéke, Szondi-telep, József A. út, Csorba-telep, Martintelep-.Szirma teljes területe. Március 25., kedd Szentpéteri kaputól - Eszperantó térig, Bábonyibérc-Bodótető, Ruzsinszőlő alsó-felső, Avasi pincesor, Avas-Dél lakótelep Tapolcai elágazásig. Március 26-, szerda Május 1. telep, Hejőcsaba-Görömböly, Miskolc-Tapolca, Vargahegy-Gorkij telep, Ládi telep - Komlóstető. Március 27., csütörtök Eszperantó tértől Lorántffy Zs. - Bertalan útig terjedő terület, Győri kapu mindkét oldala, Déli terelő út, Alpári Gyula útig bezárólag, Bükkszentlászló Március 28., péntek Lorántffy Zs. - Bertalan úttól - Lillafüred-Ómassáig terjedő terület, Tatárdomb­Pereces teljes területe. 3®ík@s§&§@9» @i 3íi«m3®w®} ® sasméSuyijD® «»dimysssi felülire, ifeih/® m. ©dUmyaslf te®iéib®m dMyosm. Miiskdtea KliÄrfilfeihlfisifiihlisirM» IÄ Hirdessen lapunkban! A MTESZ Tudomány és Technika Háza l (3530 Miskolc, Görgey A,u, 5.) . wr**) az alábbi OKJ bon szereplő, szakképesítést tctrifolyamaü hirdeti meg áprilisi kezdéssel: * Érintésvédelem szabványossági felütvizsgálója * Erősáramú berendezések időszakos felülvizsgálója * Villámvédelem felülvizsgálója Jelentkezni 1997. március 28-ig lehet személyesen, frásbgS a fenti címen vagy a 46/412 240-es telefonon Aggod Petemé oktatási menedzsernél, / A képzés kedvezményes árón, í \T' " a Technika Háza támogatásával történik! Középvállalat keres legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező BÁNYÁSZATI SZAKTERVEZŐT nagyközépnyomású és középnyomású gázelosztóvezetékek (KPE, acél) tervezésére CSATOLANDÓ: szakmai önéletrajz (Név, születési adatok, végzettség, pályafutás, referenciák) JELIGE: „PROFI TERVEZÉS 138254” JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1997. április 4. Pályázatokat a KIADÓBA kérjük. A Hollóházi Porcelángyár Rt. alkalmazás céljából fiatal diplomás TECHNOLÓGUST keres szilikátipari, vegyipari gépész vagy vegyész végzettséggel. Alkalmazás feltételei: * szakirányú felsőfokú végzettség, * számítástechnikai ismeret Feladatkörök: * üzemi technológiai feladatok ellátása, * üzemi technológiai folyamatok optimalizálása, * új termékek bevezetésének technologizálása. Idegen nyelvtudás előny. Bérezés megegyezés szerint. A munkakör betöltésére írásban az alkalmazás feltételeinek meglétét igazoló okmányok fénymásolatával lehet jelentkezni. Cím: Hollóházi Porcelángyár Rt. 3999 Hollóháza, Károlyi út 11. Felvilágosítás az alábbi telefonszámon kapható: 47/305-003 Novák Gyula humánerőforrás osztályvezető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom