Észak-Magyarország, 1997. március (53. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-25 / 70. szám
Itt-Ifcft? Kertbarátok borversenye Mályiban A Bor-lovagrend egyik tagja köszöntötte a résztvevőket Mályi (ÉM - FL) - A Bükkvidéki Hegyközség Tanácsa és a Mályi Kertbarátok és Kistermelők Köre rendezte meg az idei II. Kertbarát Borversenyt Mályiban, a Móra Ferenc Általános Iskolában. A március 14-i bormustrára 144 mintát neveztek be a kistermelők, akik közül sokan személyesen is végig kísérték a zsűri munkáját. Amint azt Farkas Attila elnök értékelésében kifejtette, a borok minősége évről évre javul, ami nagy részben a helyes kezelésnek köszönhető. A benyújtott 144 minta pedig azt igazolja, nő az érdeklődés az ilyen jellegű megmérettetések iránt, a szőlősgazdák mindinkább igénylik a hivatalos visszajelzést boraik milyenségéről. A zsűri összesen 61 arany, 54 ezüst és 17 bronz minősítést ítélt oda, 12 mintát pedig oklevéllel ismert el. Különdíjban 23-an részesültek. Az alábbiakban a legjobbak eredményeit közöljük: 144 mintával neveztek be a megyei bormustrára a kistermelők ARANYÉRMESEK ÉVJÁRAT NÉV LAKCÍM BORFAJTA LAKCÍM BORFAJTA EVJARAT Mályi Kékfrankos 1996 Szirmabesenyő Hárslevelű-furmint 1992 Mezőcsát Zalagyöngye 1996 Éles Zsuzsa Fazekas János Leányka 1987 3 p. aszú 1994 Édes szamorodni 1994 Lakhegyi mézédes 1995 3 p. aszú 1995 Furmínt-hársíevetű ' 1996 Cserszegi fűszeres 1996 Vegyes fehér 1996 4 p. muskotályos aszú 1991 6 p. aszú 1991 5 p. aszú 1988 Száraz furmint 1993 Furmint 1990 3 p. aszú ", 1983 5 p. aszú 1983 6 p. aszú /Hűm 1978 Sárga muskotály 1996 Olaszriziing 1996 Olaszrizling 1996 Chardonnay 1996 Pinot Blanc 1996 Pölöskei muskotály 1996 Ő-furmint 1995 Kékfrankos 1996 Meggybor 1996 Kékfrankos 1996 Kalinszky Károly Mályi Gintner József Miskolc Gintner József Miskolc Sipos Károly : Miskolc Vécsei István Mályi Árvái Attila V Mályi Nagy Bertalan Miskolc Nagy Bertalan Miskolc Hollókői József Tállya Hollókői József Tállya Hollókői József Tállya Hollókői József Tállya 1 Kiss György Tállya Kiss György Tállya Kiss György Tállya Kiss György Tállya ■ Ráski László Miskolc 2Gál István Tiboíddaróc Fügedi József Mezőkövesd Fügedi József Mezőkövesd Galuska László Nyékládháza Rusznyák Bertalan Miskolc Rusznyák Bertalan Miskolc Szilágyi László Mályi Szilágyi László . Ducsai György Miskolc Horváth Sándor Mezőcsát Zenit 1995 Mezőcsát Muskotályos 1991 Gesztely Furmint 1995 Kovács Imre ' Gesztely Furmint ' ' - ' 1996 5 p. aszú 1988 Cserszegi fűszeres 1996 Cserszegi fűsz. félédes 1996 Zengő 1995 Öiaszliszka Miskolc Miskolc Miskolc Meszeskastély Farkas Tamás Farkas Tamás Farkas Péter Rizlingszilváni Siklósi János Siklósi jános Siklósi János Siklósi János Fekete Rudolf Bogács Bogács Bogács Bogács Küvié Cabernet Sauyignon Cabernet Sauvignon Kékfrankos Vályi N. Bertalan Mezőkeresztes Zweigelt Szerencsi Ottó Szerencsi Ottó Szerencsi Ottó Szerencsi Ottó Prókai László Prókai László Olaszrizling Kékfrankos Kékfrankos Cserszegi fűszeres Göcsei zamatos Bogács Bogács Prókai László Bogács Ács József Miskolc Deák Szabolcs Miskolc Deák Szabolcs Miskolc ! Vegyes fehér 1986 Cserszegi fűszeres f.éd. 1996 Zweigelt Miskolc Nagy Bertalan Csenged Pál Mályi Szúnyog Tibor Miskolc Antal Imre Mályi jtíes Gabriella Mályi Juhász János Siska Gyula ■ Vi/i István Merlot Kékfrankos Medina Vegyes-voros Nyékládháza Zenit Mezőkövesd Chardonnai Kóstolgató- minősítő munkában a zsűri Különdíjban részesültek fotó: jármy Loretta Nagy Bertalan Miskolc Eles Gabriella Mályi Ráski László Miskolc Mezőkövesd Siklósi János Bogács Tibólddaróc Gál István Gintner: Szúnyog Tibor Miskolc-G Galuska László Nyékládháza Szilágyi László Mályi Kalinszky Károly Matyi mm Sikerrel szerepelt az „Apolka” Árvay Attila Mád (ÉM) - Általános iskolások hozták létre Mádon az „Apolka” formációs tánccsoportot egy évvel ezelőtt. Az együttes a közelmúltban Miskolcon megrendezett Diákok Formációs Táncversenyén második helyezést ért el. Vezetőjükkel, Pongráczné Vaszily Ildikóval a csoport létrejöttének körülményeiről és eddigi eredményeikről beszélgettünk: □ A hegyaljai kistelepüléseken elsősorban a népi kultúra ápolásának vannak hagyományai. Miért döntöttek mégis a formációs tánc tanítása mellett? • Egy tánciskola szervezésével indultunk 1995 októberében. A tanfolyamot nagy sikerű bemutatóval zártuk. A gyerekek és a szülők egyaránt elégedettek voltak teljesítményünkkel. Éz a sikerélmény indított arra, hogy magasabb szintű folytatása is legyen a megkezdett táncoktatásnak. A koreográfiák betanításában Ri- csák Orsolya és Sólyom Attila, csúcskategóriás versenytáncosok jól együttműködő partnereinkké váltak. Tőlük megkapjuk a kellő szakmai segítséget. □ Honnan teremtik elő a működéséhez szükséges anyagi fedezetet? • Vidékünkön szűkös anyagi körülmények között élünk. A családok anyagi lehetőségei korlátozottak, de a hátrányos helyzete miatt egyetlen gyermeket sem szerettem volna kihagyni a csoportból. A fellépő öltözethez szükséges pénzt mádi vállalatoktól, vállalkozóktól teremtjük elő. Támogatásukkal vásároltuk meg a ruhákat és cipőket. A folyamatos működéshez azonban további összegekre volt szükségünk. Ezért létrehoztuk a Mádi Táncosokért Alapítványt, amelynek az a célja, hogy segítse a gyermekek tánckultúrájának fejlesztését, a tehetségek kibontakoztatását, valamint teremtse meg a bemutatkozási lehetőségeket számukra. □ Milyen sikereket értek el az elmúlt egy évben? • Kezdetben csak Mádon és a környező településeken tartott bálokon léptünk fel. 1996 novemberében a Miskolci Nemzetközi Formációs Táncfesztiválon és Magyar Bajnokságon már bemutatkozó együttesként szerepelhettünk. A közelmúltban eredménnyel vettünk részt a miskolci Ifjúsági és Szabadidőházban szervezett Diákok Formációs Táncversenyén. Huszonhat csoport közül a másodikok lettünk báli nyitónkkal. A farsangi táncok kategóriában pedig ötödik helyezést szereztünk. Ez az eredmény azért is figyelemreméltó, mert olyan csapatokkal mértük össze tudásunkat, amelyeknek a tagjai már évek óta együtt gyakorolnak. Szerencsére népszerű a csoport a mádi gyerekek körében. Jelenleg harminchárom tagunk van, de sok az új jelentkező is. Terveink szerint ez év szeptemberében újabb tánctanfolyamot indítunk és a legügyesebbeknek lehetőséget kínálunk a formációs tánc világában való részvételre is. Diákvezetők Új helyben Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Számos előadást hallgathattak meg a megye diákvezetői a Sátoraljaújhelyi Ifjúsági Egyesület szervezésében megtartott találkozójukon Sátoraljaújhelyen március 7-től 9-éig. A háromnapos összejövetelen Gurmai Zita a kommunikációról tartott előadást, míg Soós Győző országgyűlési képviselővel közéleti beszélgetést folytattak a fiatalok. Karsza István miskolci jogász a cégbírósági bejegyzések, számlanyitás fortélyairól, valamint az adózással kapcsolatos információkról tájékoztatta a hallgatóságot. Nyakó István, miskolci városatya arra oktatta a megjelenteket, hogyan is szerezzenek pénzt szervezetük programjaihoz, működéséhez. Dömötör Zoltán a pozitív gondolkodásról szólt és arról, hogyan is tegyék tiíl magukat az ifjak az esetleges kudarcokon. Derosa Gábor a rendezvényszervezés, tervezés, lebonyolítás ügyes-bajos dolgaival ismertette meg hallgatóit. Köké- nyesi Gábor a miniszterelnöki hivatal munkatársa az újságokról, az internetről és a különböző médiakapcsolatokról tartott előadást. Demeter Bence, a Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanács országos irodavezetője az érdekegyeztetésről és az érdekképviseletről szólt. Kelemen László a tábor fő szervezője lapunknak elmondta: a találkozónak Kácsárd ’97 címmel a nyáron lesz folytatása, ahol az előadások meghallgatásán túl teszteket is kitöltenek majd a résztvevők. A Szerencsi Városi Kulturális Központ 1997. március 14-én rajzversenyt rendezett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére. A versenyzőknek a helyszínen elhangzott irodalmi és zenei mű alapján kellett szabadon választott technikával elkészíteni rajzaikat. Az általános iskolások Krúdy Gyula: Sánta honvéd című novellájából, a középiskolások Petőfi Sándor: 15-ik Március 1848 című verséből meríthettek ötletet, valamint Kormorán-Páskán- di: A költő visszatér című rockopera részletei teremtettek ünnepi hangulatot. A több mint hatvan jelentkező általános iskolás és középiskolás kategóriában versenyzett. A középiskolások kategóriájának nyertesei: 1. Kiss Anikó, Tokaji Ferenc 3. Tóth Ágnes, Tokaji Ferenc Gimnázium, Tokaj Az általános iskolások kategóriájának nyertesei: 1. Bencze László, Bólyai János Általános Iskola, Szerencs 2. Répási Gábor, Rákóczi Zsig- mond Általános Iskola, Szerencs 3. Sallai Gábor, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Bekecs Különdíjat kapott: Bátori Katalin, Rákóczi Zsigmond Általános Iskola, Szerencs A rajzverseny alkotásai megtekinthetők a Gyermekkönyvtár előterében 1997. március 28-áig. Köszönjük a versenyen résztvevők munkáját, gratulálunk a nyerteseknek. A Városi Kulturális Központ könyvtárosai „Márciusi Ifjakra emlékeztünk” Gimnázium, Tokaj Gimnázium és Közgazdasági 2. Beregi Gábor, Bocskai István Szakközépiskola, Szerencs