Észak-Magyarország, 1997. március (53. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-17 / 63. szám
A HÉTVÉGÉ SPORTTÁ Az Eszak-Magyarország hétfői melléklete • 1997. Március 17. Eredmények - Tudósítások Piros-fehér kosarasünnep Az elődöntő negyedik mérkőzésén: DKSK-BC - FTC 77-66 (47-37) A végsőkig feszíti a húrt a női kosárlabda-bajnokság rájátszásában a DKSK-BorsodChem és a Ferencváros csapata. A bajnoki elődöntőben, a fináléba kerülésért viaskodó együttesek párharcában a három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a Diósgyőr szombaton este kiegyenlítette hátrányát, így a továbbjutás sorsa ma este 18 órakor, a budapesti Népligeti csarnokban dől el. Részletes beszámolónk a 12. oldalon. Sopronban visszaköszönt a január Férfi kosárlabda NB I, rájátszás: SMAFC - MEAFC 90-76 (53-36) TSC: mint eddig Tiszaújváros (ÉM) - Hazai környezetben aratott győzelmet a férfi kosárlabda NB II küzdelmeiben a Tiszaújvárosi SC csapata: Tiszaújvárosi SC - Hajdúszoboszlói Fáklya 99-77 (38-33). jSC: Fazekas (8/3), Szabó (19/3), Sneider (23), Fejes (12/6), Jávorszki y- (7). Csere: Vitális (10), Dohány 0-3), Brunyánszky (3), Soltész (4). Edző: Szendrey Tibor, Pogonyi Sándor. Az első félidőben jól játszott a vendégcsapat, rengeteg lepattanót szereztek, míg a fordulás után feljavít a hazaiak védekezése, és regnek tíz percet produkálva állva hagyták ellenfelüket, és előnyüket a mérkőzés végéig már meg is őrizték. SZENDREY Tibor: - Színvonalas mérkőzésen a második félidő első felében nyújtott teljesítményünkkel nyertünk egy jó ellenfél ellen. Hét érem Ladányból Püspökladány (ÉM) - Szomba- mn délelőtt 160 induló részvételével Püspökladányban Diák „A” kor- osztályos területi birkózó versenyt rendeztek, amelyen a Diósgyőri mrkózó Club „palántái” is rajthoz mltak, s a nagy számú mezőnyben bet érmet szereztek. Az eredmények: 28 kg: 2. Ferencz Á., 32 kg: f.Ráduly a., 3. Fux R., 35 kg: 2. Erpták J., 41 kg: 3. Jászkai T., 55 j^Rajda D., 60 kg: Vancsó N. Teke Zalaegerszeg (ÉM) - A Zala me- 8yei városban rendezték meg a hét végén a női teke Szuperliga 5-8. héjért zajló rájátszásának a máso- dik fordulóját. Az ózdi hölgyek gáttal a harmadik helyet szerez- tek meg: 1. Szegedi Petrolszerviz 4508, 2. ZTE-ZÁÉV 2504, 3. Ózdi „JT'Salakfeldolgozó Művek (Tóth 430, Berki 409, Bog- ü®1* V. 403, Lőrinczné 398, Tu- 387, Hlavács 366), 4. Tatabánya SC. Sopron (ÉM - WF) - Sopronban lépett pályára a férfi kosárlabda NB I 21-22. helyéért z:yló rájátszás első körében a Miskolci EAFC együttese. A Milen-fiúk 14 pontos vereséget szenvedtek. Sopron, 200 néző. Vezette: Csizmadia, Parádi II. SMAFC-Pannónia Med Hotel: Pojbics (9), Tvordy (6), Momirov (15), PALOTAI (13/3), PREINER (28). Csere: KOTTLIK (8), Szlávik G. (11/3), Varga T.(-). Edző: Szakáll Miklós MEAFC: BOROSNYAI (20), Já- vorszki (10/3), KOVÁCS (26/6), Vadkerti (8), Tóth (2). Csere: Bene (-), SNEIDER (10). Edző: Miien Vu- kicsevics, Kovács Péter. Utoljára még januárban járt a MEAFC Sopronban, akkor 4 pontos vereséget szenvedtek a soproni egyetemistáktól. Ezen a mérkőzésen repülőrajtot vett a Sopron, és a 10. percben már 28-14- es állát mutatott az eredményjelző. A miskolciaknak ekkor „kétszemélyes” volt a csapatuk, mert az első félidőben Borosnyain és Kovácson kívül többiek összesen 9 pontot szereztek. Meg is elégelte ezt Miien Vukicsevics és egy- kettő-kettős letámadós zónát vezényelt fiainak, ami néhány percig funkcionált is, de a játékrész végén újra nőtt a hazaiak előnye. A fordulás utáni első tíz percben a soproni együttes igazi látványos játékkal rukkolt ki, aztán a 32. percben Momirov, majd hat perccel később Preiner is kipontozódott, de ekkor már hiába játszott jól Snieder, a SMAFC végül 14 pontos előnyt harcolt ki, amely nem biztos, .hogy elég lesz a miskolci visszavágóra. SZAKÁLL Miklós: - Talán elég lesz a továbbjutáshoz a csapatom által hazai környezetben megszerzett előny. Miien VUKICSEVICS: - Rengeteg hibát követtünk el, sok labdát adtak el a fiúk. Három diósgyőri második hely ^arna, Lakatos és Vígh András az „ezüstbánya frontvájára" Berecz Csaba Miskolc (ÉM) - Három ezüstérmet szereztek a Diósgyőri Birkózó Club versenyzői a Kárpá- f* Károly Emlékversenyen, a kinőtt szabadfogású Országos jh^jnokságon. A viadalnak otthont adó miskolci egyetemi körcsarnok küzdőterén 54 kg- han Vígh András, 76 kg-ban Cakatos Győző és 83 kg-ban “»rna Attila végzett a máso- óik helyen. A DBC sportolói közül további 7 birkózó vég- *ett pontszerző helyen - azaz az első hatban. A viadal a pénteki mérlegeléssel kezdődött, ami után 97 induló kezdte meg a versenyzést szomba- w>n délelőtt 9 óra után néhány Perccel. ^ szabadfogású seregszemlét He- |edűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke és Úrvári Sáncén, a belügyminiszter sport-szak- referense nyitotta meg. A szövetig elnöke a Magyar Birkózásért dlPlomát és emlékérmet adomá- oyozott Bíró Ferencnek, a DBC elnökségi tagjának, valamint Városi Rezsőnek, a DBC technikai vezérének. Diósgyőri szempontból nem Kezdődött túl jól a Kárpáti Emlék- verseny, hiszen az éremesélyesed í szám°n tartott Vígh Attila az 4 kg-osok között, első mérkőzésén vereséget szenvedett. Ám testvére, p drás - aki ugyanebben a súly- 1^portban versenyzett az első Körben győzelmet aratott, csakúgy *nt Márkus, aki tusgyőzelemmel yitotta a napot. 76 kg-ban Laka- _0s’ a 85 kg-os Barnához hasonlóan az első fordulóban magabiztos pontozásos győzelmet aratott. A DBC-s fiatalok, az ifjúsági és junior korú versenyzők tisztes eredményeket értek el, de bravúrgyőzelmet egyikük sem aratott. Az 58-asok táborában a két Migléczi, - Gellért és János - egyre közelebb került a pontszerző helyekhez, és Márkus is éremközeibe birkózta magát, hiszen már csak egy győzelem volt a híja a finálénak - ezt azonban nem sikerült összekaparnia. Barna két villámmeccsel a döntőbe menetelt, mindkét alkalommal tusba fogta ellenfelét, akik közül az egyik tavaly ifjúsági Európa-bajnokságot nyert. Nem sokkal ezután Lakatos a „nap mérkőzését” vívta a ferencvárosi Gyergyaival, s amíg a fordulatokban gazdag összecsapáson a két versenyző edzői teamje felváltva járt a pontozó bírókhoz reklamálni, addig Lakatos megnyerte a derbit és Barnához valamint a meglepetést okozó Vígh Andráshoz csatlakozva a döntőbe jutott. A diósgyőri aranymeccsek előtt Görcsös József, a DBC vezetőedzője nem sok esélyt adott fiainak, és leginkább a bravúrban bízott, hiszen papíron mindhárom miskolci birkózó ellenfele esélyesebbnek tűnt. 76 kg-ban Lakatos Ritter ellen mérkőzött és a diósgyőri fiút kétszer is megpörgette a Csepel SC válogatottja, s ezt követően hiába kezdeményzett többet Lakatos, „mezőnyfólényét” nem tudta pontokra váltam, s 6-1-es pontozásos vereséget szenvedett. 85 kg-ban Barnának azt a DvoRepül a birkózó, ki tudja, hol áll meg... Fotók: Bujdos Tibor rákot kellett volna legyőznie az aranyéremért, aki már visszavonult és jelenleg a válogatott edzőjeként keresi kenyerét. A kétszerese Eb-ezüstérmes ellen jól tartotta magát a diósgyőri birkózó, de végül meg kellett hajolni a nagyobb tudás előtt. 54 kg-ban Vígh Andrásnak annyi esélye sem volt, mint az előző két miskolci döntősnek együttvéve. Kiss K. az első percekben jobbára mögé kerülésekből szerzett értékes pontokat, majd 5-0-ás előny, technikai tusgyőzelemig pörgette a DBC-s Víghet. Kárpáti Károly Emlékverseny, felnőtt szabadfogású országos bajnokság: 54 kg: 1. Kiss (Szegedi BE), 2. Vígh András (Diósgyőri BC), 3. Mayer (Kecskeméti TE), 4. Vígh Attila (Diósgyőri BC). 58 kg: 1. Tihanics (Vasas- Goldplast), 2. Gordon (Kaposvári Klimavill), 3. Gáspár (FTC), 4. Migléczi J. (Diósgyőri BC), 5. Márkus (Diósgyőri BC), 6. Migléczi G. (Diósgyőri BC). 63 kg: 1. Bánkúti (Csepel), 2. Dencsik (Vasas-Goldplast), 3. Márkus (FTC),... 6. Budai (Diósgyőri BC). 69 kg: 1. Fórizs (Csepel), Orbán (Szegedi BE), 3. Elekes (Csepel). 76 kg: Ritter (Csepel), 2. Lakatos (Diósgyőri BC), 3. Haskó (Kecskeméti TE). 85 kg: 1. Dvorák (BVSC-Ganz), 2. Barna (Diósgyőri BC), 3. Kapuvári (Vasas-Goldplast). 97 kg: 1. Bacsa (Csepel), 2. Ábrahám (Csepel), 3. Robotka (Sziget SE)... 6. Szokoly (Diósgyőri BC). 125 kg: 1. Gombos (Csepel), 2. Valentényi (Dunaferr), 3. Balogh (BVSC-Ganz)... 6. Pataki (Diósgyőri BC). A pontverseny végeredménye: 1. Csepel 46 pont, 2. Diósgyőri BC 27 pont, 3. Vasas-Goldplast 20 pont. Kézilabdatorna Ózd (ÉM - TJ) - A hétvégén négy csapat részvételével felkészülési tornát rendezett Ózdon az Ózdvidéki Bányász Orient KC. A két NB I-es, valamint két NB Il-es csapat egyrészt a bajnoki szünetet használta ki, másrészt a szezonkezdésre készült. Jó színvonalú, érdekes meccseket láthatott a közönség, az első osztályú csapatok is komolyan vették a játékot, az NB Il-es gárdák igyekeztek helyt állni. Az eredmények: Ózdvidéki Bányász Orient KC - Ózdi KC 19-17 (8-8). A legjobb dobók: Bialaszek (4), Horváth (4), Fügedi (4), ill. Krasznij (5). Ózdi KC - Gyöngyösi Főiskola 21-15 (12-5). Ld.: Krasznij (7), ill. Boldog (3). Kárpát-Hús Nyíregyháza - Ózdvidéki Bányász Orient KC 23-10 (12-5). Ld.: Déváid (6), ill. Fügedi (3). Kárpát-Hús Nyíregyháza - Gyöngyösi Főiskola 22-16 (13-9). Ld.: Bécsi (6), ill. Horváth (3), Teleki (3). Ózdvidéki Bányász Orient KC - Gyöngyösi Főiskola 21-14 (9-6). Ld.: Bialaszek (7), ill Erdei (4). Ózdi KC - Kárpát- Hús Nyíregyháza 24-17 (9-7). Ld.: Fejes (13), ill. Bécsi (5). Végeredmény: 1. Kárpát-Hús Nyíregyháza, 2. Ózdi KC, 3. Ózdvidéki Bányász Orient KC, 4. Gyöngyösi Főiskola. A gólkirály Fejes Endre (ÖKC) lett 17 találattal, a legjobb kapusnak Lencsés Józsefet (Nyíregyháza) választották, míg a legjobb mezőnyjátékos Bialaszek Csaba (Ózdvidék) lett. Coca-Cola Kupa Harmadik alkalommal rendezték meg Miskolcon a Coca-Cola Kupa nemzetközi fiú ifjúsági kosárlabda tornát nyolc csapat részvételével a Herman Ottó Gimnáziumban és a Fazekas Úti Általános Iskolában. Részletes beszámolónk a 10. oldalon. Totózzon Ön is! 2000 forint felett: felezünk 12. hét Sorsriim 1 X 2 1. csapat 2. csapat I. Freiburg Leverkusen 2. Dortmund Mönchengladb. 3. 1. FC Köln St. Pauli 4. Atalanta Milan 5. Fiorentina Parma 6. Intemazion. Verona 7. Napoli Juventus 8. Perugia Cagliari 9. Piacenza Sampdoria 10. Reggiana Udinese ». Vicenza Lazio 12. Palermo Venezia 13. Torino Brescia +1 mérkőzés FT H | | Cast di Sangro 4 9 Indexszám 1 Empoli ....JíL.db 1 t ipposzlop ára................32ÍL..Ft M iskolc (ÉM) - Az Észak-Magyarország szerkesztősége játékának e heti feladatát láthatják olvasóink. A szerencséjüket próbára tenni vágyókat hívjuk. Játékosaink dolga egyszerű: csak tippet adnak, azt mi fizetjük be, és amennyiben 2000 forint feletti a nyeremény, akkor felezünk. A kétezer forint alatti pénzek azokat az olvasókat illeti, akiknek beküldött tippjeit hétről hétre megjátsszuk. Minden héten öt olvasó tippsorát fizetjük be. Az indexszám 0 4 9, egy-egy kollektív szelvény ára tehát 320 forint. A fent látható szelvényen játékosainknak négy kétesélyesből és kilenc fixból álló tippsort kell produkálniuk, azt címünkre (3527 Miskolc, Bajcsy-Zsi- linszky u. 15.) legkésőbb péntekig eljuttatni. Kéijük, hogy a szelvényeket levélben küldjék, természetesen ezek személyesen is leadhatók a Sajtóház portáján. A beérkezők közül pénteken délben sorsoljuk ki azt az ötöt, amit befizetünk, szombati számunkban pedig névvel és címmel közöljük a megjátszott tippeket.