Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-26 / 48. szám

1997» Február 26., Feloldották a látogatási tilalmat Miskolc (ÉM) - Erőteljesen csök­kent az influenzás megbetegedések száma az elmúlt héten, ezért febru­ár 26-tól, szerdától a megyei tiszti- főorvos a megye valamennyi kórhá­zában feloldja a látogatási tilalmat. Alku nélkül fűtött liftaknák Miskolc (ÉM - BAL) - Hogy fű- tendő-e a liftakna? - a miskolci Ady Művelődési Házban tartott tegnapi fórumon még nem derült ki. Az viszont igen: mindkét fél - a Miskolci Hőszolgáltató Kft., illetve a vele vitában álló lakásszövetkez­etek - hajlanak a kompro­misszumra.- Egyedi alkuknak viszont nincs helye - jelentette ki Balogh Árpád Mihő-igazgató az eszmecserén. - A távhőszolgáltató állásfoglalást kért az illetékes minisztertől, Baja Fe- renctől, az ő válasza után dönti majd el: a panelházi lépcsőházak 18 különféle helyisége közül me­lyek után van lehetősége - joggal - távhődíjat felszámítani. A fórumon megjelent lakóközösségi képviselők a választ lényegében el­fogadták, jelezve: akár a számukra kedvező miniszteri vélemény után is hajlandók a kompromisszumos megoldásra. Ebben az esetben a Mihőnek 10 millió forintos nagy­ságrendben kellene visszafizetnie az elmúlt években jogtalanul fel­vett összegeket. Szemerei szabadegyetem Szemere (ÉM) - Második alkalom­mal rendez szabadegyetemet Sze­merén az Összefogás Szemere Köz­ség Értékeinek Helyreállításáért Egyesület. A sorozat keretében Vándor Béla tanár Abaúj ipar- és technikatörténetéről, Szénási Sán­dor őrnagy a határrendészet jelené­ről tartott előadást, ma és holnap este 6 órától Gulyás János helytör­ténész Abaúj történelméről beszél. A pénteken este 6 órától pedig Tor­nai Ildikó osztályvezető főorvos Abaúj orvostörténeti múltjáról, Molnár Imre főorvos a házipatiká­ról, a házi gyógymódok eredmé­nyességéről tart előadást. Istentelen (gaz)tett a templomban Miskolc (ÉM) - Betörték az ajtaját az avasi református műemlék templomnak tegnapra virradóra - értesültünk Veréb Györgytől, a Miskolci Rendőrkapitányság sajtó- referensétől. Aligha a puszta (még­ha istentelen is) garázda vágy késztette az ismeretlen gonoszte­vőt, hiszen képes volt ellopni a templom egyik 300 ezer forintra taksált képes bibliáját is. Demonstrációs „menetrend” Miskolc (ÉM) - A megye területén egyetlen járat menetidejét sem kés­leltette tegnap az agrártermelői de­monstráció jegyében öt helyen foly­tatott közúti forgalomlassítás - tudtuk meg a Volán megyei diszpé­cserszolgálatának vezetőjétől. Elhunyt Csornai Zoltán Miskolc (ÉM) - Negyvenhárom éves korában, vasárnap éjjel el­hunyt Csornai Zoltán, a Gyáriparo­sok Országos Szövetségének alelnö- ke, az Észak-magyarországi Gyár­iparosok Szövetségének elnöke. Régiónk gazdasági életének meg­határozó egyénisége a rendszer- váltást megelőzően már az új gaz­dasági struktúrák szerint kezdett tervei megvalósításához. Ő alapí­totta meg az ország első rész­vénytársaságát, hozzásegítve ez­zel több vállalkozást, tehetséges szakembert a sikerhez. Lehetősé­geihez mérten mindvégig támo­gatta szűkebb pátriáját, jelentő­sek az M3-as autópálya megépíté­se érdekében tett kezdeményezé­sei. Csornai Zoltán temetése feb­ruár 28-án lesz. (A halálhírt la­punk tegnapi számában a hozzá­tartozók határozott kérésére nem közöltük.) Szerda __ . _ A Megyéből Jelentjük É SZAK'Magyarország 3 Az északkeleti régió várja a briteket A borsodi lehetőségekről alig tudnak a szigetországban Miskolc (ÉM - MB) - Vállalati vezetőknek, vállalkozóknak a miskolci városháza dísztermé­ben tegnap rendezett konferen­cián mutatkozott be először az ITD-Hungary, a Magyar Befek­tetési és Kereskedelemfejleszté­si Rt. A meghívott előadók a brit tőkebevonás lehetőségeivel ismertették meg a jelenlévőket. A konferencián részt vett Kobold Tamás, Miskolc polgármestere is, aki bevezetőjében elmondta, hogy a külföldi - ezen belül is a brit - tőke csak Ids mértékben van jelen a rér giónkban. Pedig a szakképzett és szabad munkaerő, a kedvező ingat­lanvásárlási lehetőségek, a megfe­lelő infrastruktúra arra ösztönöz­hetné a befektetőket, hogy az or­szágnak ezt a felét vegyék célba. Az ITD-Hungary Rt. állami tu­lajdonú részvénytársaság - hama­rosan közhasznú társaság -, amelynek fő célkitűzése a magyar gazdaság és kereskedelem fejlesz­tése - ismertette Sibelka György, az Északkelet-magyarországi Regi­onális Képviselet igazgatója. A tár­saság szolgáltatásai sokrétűek: üz­leti kapcsolatok felkutatása, pályá­zatok megszövegezése, befektetési tanácsadás stb. És, ami nem elha­nyagolható, a magyar félnek nem kerül pénzébe. A brit gazdaságról Hámori Jenő, a londoni magyar kereskedelmi képviselet főtanácsosa tartott elő­adást. Elmondta, hogy egy kiegyen­súlyozott gazdaság, stabil piacára talál, aki a szigetországba szeretne exportálni vagy onnan importálni. Néhány érdekességre is felhívta a megjelentek figyelmét: az adott szót a briteknél még mindig komo­lyan veszik, betaxiják a különböző szabályokat, nem akarnak az ár­nyékgazdaságban ténykedni, elég­gé válogatósak. De amelyik termék elnyeri bizalmukat - mint például a magyar borok, vagy a Tungsram égők -, az stabil és egy növekvő pi­acra lel Angliában. A három hónapja Magyarorszá­gon élő Simon Martin - a budapesti brit kereskedelmi képviselet első titkára -, két hetet töltött Miskol­con, ahol úgy érzi, barátként fogad­ták. ígérte, ösztönözni fogja a befek­tetőket is, hogy Magyarország észa­ki felébe hozzák tőkéjüket, mert a felkínált lehetőségek csábítóak. Sikeres hiánypótló találmány Nyárádról Tegnap zárult Budapesten az UK- BA '97 élelmiszer, sütő és húsipari szakkiállítás és vásár, ahol Borsod megyéből egyetlen cég jelent meg termékével az érdeklődők előtt. Mint azt Szabó Csabától, a rnező- nyárádi mezőgazdasági szövetke­zet elnökétől megtudtuk, a tulajdo­nukban lévő Nyárádi Kenyér Kft. egyik új, már szabadalmazott talál­mányával (az ötletgazda Udvari Já­nos nyárádi feltaláló, képünkön nem ő látható), az úgynevezett PLM 2 láda- és rekeszmosó beren­dezéssel mutatkozott be a szakem­berek előtt. Maga a berendezés egy hiánypótló eszköz - mondja az elnök -, hiszen higiénikusan, emberi kéz érintése nélkül tisztítja meg a sütő, tej- és húsiparban használatos ládákat, rekeszeket, amire már nagy igény volt. A ki­magasló sikert az is bizonyítja, hogy már a vásár folyamán hatot eladtak belőle, de az értékesítések­kel kapcsolatos tárgyalások, és megrendelések folyamatosak. - Persze mindez annak is köszönhe­tő - jelentette ki az elnök -, hogy a Rego HT Kft. hajlandó volt nekünk „helyet szorítani" a saját standján, s akik egyben már a termékünk olaszországi forgalmazását szervezik. Fotó: Nagy Gábor (ISB) Ezredfordulóig tartó zempléni program „Önmutogatás" a bortermeléstől a kézművesmesterségig Mád-Bortó (ÉM - PT) - A Zemp­léni Település Szövetség és Zempléni Regionális Fejlesztési Tanács tegnap összevont ta­nácskozást tartott Mádon, ame­lyen a Zempléni Regionális Fej­lesztési Tanács élére ismét Má- jer József bodrogkeresztúri polgármestert választotta meg a közgyűlés. A Zempléni Település Szövetség (ZTSZ) 1996. évi tevékenységéről számot adó Kupa Mihály elnök eredményesnek minősítette az el­múlt időszak munkáját. A ZTSZ pályázatokig a létszámarányos át­lag másfélszeresét sikerült megsze­rezniük tavaly. A befizetett 250 ezer forint tagdíjból a szervezet csupán 100 ezer forintot használt fel. A közelmúltban beindított bod­rogkeresztúri információs iroda megfelelően koordinálja a közösség munkáját. Az elnök meghirdette a Zemplén 2000 nevű programot, melynek ke­retében 1997-től megmutatják - or­szágon belül és kívül - a térség sokszínű kulturális értékeit, törté­nelmének máig ható tradicionális elemeit a bortermeléstől a kézmű­vesmesterségig. A projekt másik csomagjában pedig a Zemplén pol­gárainak a harmadik évezredre megálmodott életkörülményeinek vízióját vetik papírra. A szövetségen belüli inikrorégió- kon belül Hegyalján a boi-turizmus és idegenforgalom fejlesztésére, a Takta-közben, Harangod vidékén és a Bodrog-közben pedig az állat- tenyésztésre és a vállalkozási inf­rastruktúra fejlesztésére helyezik a fő hangsúlyt. Ä település szövetség polgármestereinek lehetőséget kí­vánnak teremteni arra, hogy az Európai Unió - a földrajzi közelség miatt elsősorban a szomszédos Ausztriában - országaiban tapasz­talatcserén vegyenek részt. Valós életszituációban tanulmányozhas­sák a nyugati típusú önkormányza­tok és civil szervezetek működését. A ZTSZ és Zempléni Regionális Fejlesztési Tanács összevont ta­nácskozásán részt vevő Gyön- gyössy Kálmán - a Megyei Fejlesz­tési Tanács elnöke - az idén várha­tó pályázati feltételekről tájékoz­tatta a polgármestei'eket. Továbbra is lesznek úgynevezett nyílt pályá­zatok, melyen bármivel lehet indul­ni, de célzott programként az ide­genforgalom, szellemi infrastniktú- ra és vállalkozási környezet fejlesz­tése jelenik meg 1997-ben. A mik- rorégiók támogatására pedig külön pénzalapot hoznak létre. Megújult az újhelyi szerencseoltár A szerencsi 133-as számú totó-lot­tó kirendeltség modern köntösbe öltöztetése és megnyitása alkalmá­ból tegnap délelőtt Tóth Lajos terü­leti igazgató ezüst lóherét ajándé­kozott a város polgármesterének. A megszépített Széchenyi tér 1. szá­mú épület földszinti fogadóhelyé­hez zarándokolhatnak ezentúl hét­ről hétre a település és vonzáskör­zete polgárai, akik ki akarják pró­bálni szerencséjüket. Az átadáson jelen lévő Laczkó Károly polgár- mester (képünkön éppen lottószel­vényt vesz) elárulta: jóllehet, rend­szeresen adózik Fortunának, eddig még nem mosolygott vissza rá. Ta­lán az otthonosabb, barátságosabb környezet nagyobb adakozó kedv­re serkenti majd a szerencse isten- asszonyát. Fotó: Puskár Tibor így demonstrálhatunk Miskolc (ÉM - FJ) - Az eredetileg három­naposra tervezett agrárdemonstrációk kilátásba helyezett folytatása kapcsán érdeklődtünk a B.-A.-Z. Megyei Rendőr- főkapitányságon: milyen jogszabályi elő­írásoknak kell eleget tenniük - általában - a demonstrálóknak. Közterületet igénybe vevő bál-milyen gyüleke­zést, demonstrációt vagy rendezvényt (függet­lenül a résztvevők létszámától, ami esetleg egyetlen ember is lehet) legalább 72 órával a tervezett kezdet előtt be kell jelenteni a szín­hely szerint illetékes rendőrkapitányságon - tájékoztatta lapunkat Kázméri János alezre­des. A bejelentésnek tartalmaznia kell a ren­dezvény kezdetének és befejezésének várható időpontját, helyszínét és útvonalát; a rendez­vény célját és napirendjét; a rendezvényen résztvevők létszámát, a rendezvény pi’oblé- mamentes lebonyolításáért felelős rendezők számát; valamint a rendezvényt szervezők nevét és címét. A szervezők kérhetnek rend­őri biztosítást a rendezvény ideje alatt, ugyanakkor a rendőrség - saját megítélése szerint - külön kérelem nélkül is ott lehet egy-egy demonstráción. Mikor nem tartható meg egy rendezvény? Például, ha népképviseleti szervek, vagy bíró­ságok zavartalan működését súlyosan veszé­lyeztetné, illetve ha a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna. A rendőx-ségnek (előzetes figyelmeztetés után) fel kell oszlatnia a bejelentéshez kötött rendezvényt - szögezte le Kázméri alezredes -, ha azt mégiscsak bejelentés nélkül, avagy egy esetleges tiltó határozat ellenére próbál­ják megtartani; illetőleg akkor, ha a rendez­vény nem az előzetes bejelentés szerint zajlik. Öyen szankciók alkalmazása azonban Bor- sod-Ábaúj-Zemplén megyében fel sem mei-ült, hiszen mind a négy helyszínen (Szerencs, Gönc, Sajószentpéter, Miskolc) maximálisan együttműködve a rendőrséggel maradéktala­nul betartották a demonstrálok a játékszabá­lyokat, s a közlekedés lehetőség szerinti folya­matosságára is ügyeltek. Miskolcon az agrái-demonstrálók mára minden eddiginél több felvonulót várnak, így kérték a korábban engedélyezett útvonal meghosszabbítását. E kérésüket a Miskolci Rendőrkapitányság kedvezően bírálta el. Békés légiparádé Miskolc (ÉM - SZK) - Háborús filmeket idé­ző repülőzúgásra figyelhettek fel tegnap este hét óra tájban a miskolci lakosok. Minthogy a Mezócsáti Rádiótechnikai Század főtörzsőr­mestere nem nyilatkozhatott, a Hadügymi­nisztérium sajtóügyeletesétől kértünk felvilá­gosítást a „légiparádérór. Taligás Antal el­mondta: fülünk nem csalt, egy C-130-as (Hercules), nagytestű amerikai gép köröz fe­lettünk, a február 18-tól tartó ma­gyar-amerikai közös ejtőernyős gyakorlat je­gyében, melynek már több hazai város is köz­pontjául szolgált. Arra a kérdésre is választ kértünk: itt helyben van-e olyan szerv, amely a légteret figyelné. Az ügyeletes arról tájékoz­tatott: helyi megfigyelés nincs, az ország lég­terét az Országos Légvédelmi Parancsnokság „tartja szemmel” - Budapestről. 1 százalék az adóból AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG segíteni sze­retné olvasóit a kedvezményre igényt tartó szervezetek megismertetésével, megköny- nyítve ezzel a választást. Ezért folyamatosan és ingyenesen közöljük a megyében működő azon lehetséges kedvezményezettek listáját, akik levélben eljuttatják szerkesztőségünk­höz a következő adatokat: IA kedvezményezett szervezet pontos neve; • Tevékenységi köre; IA működés földrajzi területe; • Adószáma; VALAMINT KÉRJÜK a cégbírósági nyilván­tartásba vétel dokumentumának másolatát. LEVÉLCÍMÜNK: Észak-Magyarország Szer­kesztősége, 3501 Miskolc, Pf.: 351. Kérjük, a borítékra írják rá: „Egy százalék". * Név: Szid Alapítvány Tevékenységi kör: A szikszói református templom megmentése A működés földrajzi területe: Szikszó Adószám: 18404399-1-05 Név: Avasi Gimnáziumért Díj Alapítvány­Tevékenységi kör: Az iskoláért végzett kiemelkedő munka elismerése A működés földrajzi területe: Miskolc és környéke Adószám: 18400584-1-05 Név: Farkaslyuk Fejlesztésére Alapítvány Tevékenységi kör: A farkaslyuki közoktatási intéz­mény tárgyi felszereltségének javítása A működés földrajzi területe: Farkaslyuk Adószám: 19066273-2-05

Next

/
Oldalképek
Tartalom