Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-25 / 47. szám
Könnyű hangulatban ÄtE.. ^ Nekünk Írták Elmúlt az Óév, a Karácsony, a Szilveszter, de maradt még valami az óévbúcsúztató hangulatból. Jött a farsang is, volt ok a vidámságra. Könnyű hangulatban gondolok vissza az elmúlt évekre, mert az ember már csak ilyen. Főleg 50 év fölött már sűrűbben visszafelé gondol, mint előre. Visszagondolok a közelmúltra és a régiekre is. Valahogy a régiek szebbek! Szokták mondani a barátaim: a legszebb kor 50 és 60 között van a férfi életében... Én másképp gondolom! A legszebb kor nekem a Krisztusi kor volt (33). Akkor 1965-76 között egy kedves kis faluban, a Hór- völgy kapujában éltem. Ez a falu híres volt a tisztaságáról! Én még a barátságos, befogadó falu emlékét is őrzöm itt belül. Fiatal nős ember voltam akkor, tele életkedvvel és sok munkával. A kőműves szakmában dolgoztam másodállásban. Ma jóleső érzéssel hallgatom 20-25 év múltán is az akkori munkáim dicséretét. No ezt nem dicsekvésnek szánom. Ebben a faluban tanultam meg, hogy a jó munkának becsülete van, és a jó munka becsületet ad. Egyszerűbben szólva: a mű dicséri a mestert. Sokat tanultam én ebben a kis faluban. Tanultam becsülni a másik embert még hibáival együtt is. Tanultam a falusi életet, életkedvet, barátságot és az egészséges humort. Én nem a kocsmába jártam szombat este, vasárnap délután, hanem apósommal és kartársaival a pincébe kvaterkázni, régi történeteket hallgatni. Tanulni azt, hogy a legnehezebb helyzetekben sem szabad feladni. A katonatörténeteket, fronti emlékeket sűrűn előcsalta a jó kis bükkaljai bor, és a pince meghitt hangulata. Örömmel hallgattam a humoros falusi történeteket is, hiszen ezek az élet meg- színesítői. Most, hogy visszagondolok, elfog a „bécsi életérzés" és én engedek neki, leírom ide ezeket a legszebb történeteket. Miért is szo- morkodnánk mindig, hiszen nincs még itt a világvége. Amint említettem, sok háznál dolgoztam, sok embert ismertem meg, sokat beszélgettem, így hát nem csoda, hogy elég sok humoros történetem van. Az első meglepő élményem egy itteni mondáshoz kapcsolódik: „Jártam érted vízen-sá- ron, vesztél volna Sajóládon". Ebben a mondatban az volt a mellbevágó, hogy én is ott születtem, nevelkedtem 15 éves koromig. A mondás története pedig az, hogy egy itteni fiatalember a századforduló előtt, tehát úgy száz éve, az említett faluból hozott egy Anna nevű lányt feleségnek. Valami kis hiba lehetett az asszonyka gondolkodásával, mert a férje időnként ezzel a fenti szöveggel dorgálta. Annyit még ehhez: sok nevetnivaló történet maradt fenn a faluban erről az asszonyról, de a Bükkben állítólag róla neveztek el egy völgyet is. így hívják: Sötét-völgy. Néhány évvel ezelőtt hunyt el egy igazi, életvidám mókamester ebben a kis faluban. Asztalos mester volt, mindenki szerette jó munkájáért, vidámságáért. Hát hogyne lehetett volna szeretni, mikor hétfőn hajnalban 3.40 órakor felszállt a buszra, amely az állomásra vitte őt is, és sok más falubelit, hogy Pestre, Miskolcra, ki hová utazzon a munkahelyére. A kis ember leült az ülésre és így szólt a mellette ülőhöz: Szervusz Lajos, te is itt vagy? No hallod jól közé vágtunk a hétnek, holnap után már szerda! - Azonnal to- vaszállt a rosszkedv, meg a hajnali álmosság. Ebben a kis faluban az ötvenes évek végén szép, nagyablakos orvosi rendelőt építettek orvoslakással együtt. A falu körzeti orvosa egy közkedvelt, jó orvos, de egy kicsit spór ember volt. Az orvoslakáson is szép nagy ablakok voltak. Egy szélvihar aztán keményen betette az egyik nyitva felejtett ablakot, üvegcsörömpölés kísérettel. Ment a doktor úr az asztaloshoz - a fenti mókamesterhez - megrendelni az üvegezést. A mester vállalta a munkát. A doktor úr kérdez: No és mibe kerül egy ablakszem? A mester válaszolt: 150 forint doktor úr. A doktor úr sokallta az árat, és így szólt: No de 150 forintért egy napszámos egész nap kapál a szőlőben. A mester kapásból válaszolt: No jó, doktor úr, akkor ka- páltassa be maga is az ablakot. Mesterünk szeretett elkvaterkázni a kocsmában főleg szombat este. Történt egyszer, hogy egy jól sikerült szombat este után hazament egy kicsivel pityókásabban, mint máskor. A felesége nógatta: Siess már, vetkőzz már, feküdj már. oltod már el a lámpát! A mester végtére is ágyba került. Másnap mesélte az ivócimboráknak: Halljátok, az asszonynak most az egyszer igaza volt, amikor annyira sürgette a lefekvésemet. Hát halljátok majdnem lekéstem az ágyat, mert ahogy lefeküdtem rá, menten elindult velem! A Bükkben erdészházat építettek egykor és az asztalosmester volt az anyaggazda. Mikor már a tetőfedésnél tartottak, úgy háromnegyedig fel volt rakva a sindely (itteni jelentése cserép) az ácsmester le-lenézett a sindelykészletre. Kevesellte a földön lévő készletet és egyszer csak így szólt: Te gazda, kevés lesz ez a sindely! A megszólított azonnal replikázott: Kevés-kevés, hát rakjad ritkábban! Ez a kedves emlékű mester nem szerette a tésztát. A felesége egy alkalommal mégis tész- tavacsorávai várta. Mit főztél párom? - kérdezte a mester. Tésztát - érkezett a válasz. Tettél rá valamit? - kérdi ismét a mester. Még nem, de mit szeretnél, mit tegyek rá? Tedd rá a fedőt. Ez kritikának is beillő válasz volt. Hát ilyen volt ez a kedves asztalosmester és annyival tartozunk az emlékének, hogy mindig jószívvel gondoljunk rá. Még egy kedves történet; Egy komám, szintén kőműves, az alvégen (itt még él ez a szép régi szó) lakásátalakítást végzett. Nagyon csinos fiatalasszony volt a gazdasszony. A komám is javakorabeli volt (úgy a krisztusi kor környékén) és a szemével meg-megcsípte a ház asszonyát, amúgy férfimódra. Volt a fiatalasszonynak egy 5-6 év körüli kisfia, akivel az én jókomám szintén incselkedett, ha tehette. A gyerek is jó nyelves fajta volt. Egyszer huncutkodott a gyerek a komámmal, mire a koma: Ne, te ne, hogy háljék anyáddal a kőműves. A gyerek rögtön rávágta: Háljék kend! Hogy a csinos ifiasszony mit tett ehhez a történethez, arról nem szól a fáma. Bizony még most is sűrűn visszajárok ebbe a kedves kis faluba, mert még rokonok - közeli és távoli - élnek ott. Megismernek a volt fa- lumbéliek, beszélgetünk, megtiszteljük egymást a jó szóval, a humorral. Legfrissebb, nevetésre ingerlő történetem: jön velem szemben egy fiatalabb férfi az utcán. Köszönünk egymásnak, majd felteszem a szokványos falusi kérdést: Hová, hová? Ő válaszol elmentében: Megyek kapálni. Az eddig szokványos társalgásunk végszava megállít. Utánafordulok, nézem. Kapa nincs nála, különben is december vége felé már nem lehet kapálni. Utána szólok: Hát a kapa hol maradt? Megfordul ő is, és nevetve válaszol: No nem úgy kapálni, hanem megyek Kukucska Pálni. Az a jó hely mostanában, év vége felé, a „Fáradt zsoldos" söröző, ahol Kukucska Pál a gazda, mert ott most nem kell kapálni, és jó meleg is van. Gál Mihály Bogács □ „XE1NIA-LÁZBAN ÉGNEK” az ózdi Újváros téri Általános Iskola tanulói és nevelői. Mint Béli Lászlóné iskolaigazgatótól megtudtuk, ők is bekapcsolódtak a gyorsan országossá vált mozgalomba, hiszen annak célkitűzésével a legtöbb pedagógus egyetért. Az akció két részből áll. Az első a toborzó, a második pedig az önként vállalt konkrét feladat: egy jeggyel javítani legalább egy tantárgyból, vagy az ötöst megtartani. Az Újváros téri Általános Iskolában 333 gyerek nevezett be a játékba a csaknem négyszáz tanuló közül. A gyerekeknek csaknem 90 százaléka és a tanulmányi eredmények bizonysága szerint teljesítették is vállalt feladatukat. Az értékelés alapján az ózdiak a háromszáz és hatszáz közötti gyerek- létszámos iskolák közül országosan első helyezést értek el. Ennek elismeréseként december hónapban a Xénia- láz teljes stábja - az Űrgammák gyerekszájai, Szulák Andrea, a Xénia-láz tanács vezetői és szponzorai - mind lejöttek az iskolába és ünnepélyes télapó műsor keretében adták át a jutalmakat. 75 ezer forintot a diák ön- kormányzatnak, 75 ezret az iskolának. Mint Béli Lászlóné elmondta, ez égy óriási, szenzációs show-műsor volt, s mellette kapták betétkönyvben a 150 ezret. Az iskola, számára adott pénz a most alakuló Újváros téri Általános Iskoláért Alapítvány alaptőkéje lesz. A diákönkormányzat 75 ezer forintját a gyerekek táboroztatására, jutalmazására használják majd fel. Az akció a félév lezárása után tovább folytatódik. Most postázták Budapestre az ellenőrző könyvek fénymásolt példányait. A leghitelesebb bizonyságaként annak, hogy a tanulmányi eredmények javítása nemcsak havi bontásban, hanem egy egész féléven keresztül is meglátszik. Ebből egy újabb forduló kerekedik ki, amelyből az ózdiak - reményeik szerint - csak győztesként kerülhetnek ki. □ A MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT kazincbarcikai csoportja 1991-ben kapott az önkormányzattól egy 11 helyiségből álló épületet. Mint Fedor Lászlótól, a csoport vezetőjétől megtudtuk, munkálkodásukhoz már eddig is jelentős segélyszállítmányokat kaptak Németországból és Svájcból, de mellettük a BorsodChem Rt., a helyi vállalkozók és a lakosság is segítik őket. Kenyeret, péksüteményt, ruhaneműt, élelmiszereket adnak. 1993- ban kaptak például egy 13 éves Mercedest, aztán számítógépet, monitort, elektromos írógépet, fénymásolót, amelyek ugyancsak nagy segítségükre vannak. Harminc munkatárs dolgozik a szeretetszolgálatnál, legtöbben 60 éven felüliek és minden juttatás nélkül végzik feladatukat. Ebben az évben egy 40 személyes konyhát szeretnének beindítani, amelyben eleinte hetente két alkalommal, majd később naponta főznének a rászorultaknak. A beindításhoz leginkább egy gázzsámoly hiányzik, de remélik, hogy ezt is beszerzik valamelyik megszűnt konyhából. Eredményes munkálkodásukat bizonyítja, hogy csak a megalakulásukat követő első évben 9799 főt segítettek és 464 családot kerestek fel saját gépkocsijukkal. Összesen 18 millió forint értékű ruhaneműt osztottak ki a rászorultaknak. Nyáron gyermekeket üdültet- tek Billatárón és Jósva- főn, télen nappali melegedőt üzemeltetnek. Tagjaik közül mindenkinek van egy betege, akit hetente meglátogatnak és segítségükre vannak. A szeretetszolgálat munkatársai hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön reggel nyolctól délután három óráig tartózkodnak a központban és osztják ki a csomagokat a rászorultaknak. Tevékenységük folytatásához továbbra is kérik a vállalkozók és a lakosság adományait - mondta Fedor László. Január vége, február eleje a félévi mérlegkészítés, értékelés, bizonyítvány osztás ideje az iskolákban. Ezekben a hetekben a tanulmányi eredmény, no meg a családi légkör függvényében, hol örömmel, hol keserűséggel nyugtázhatták a szülők „szemük fénye" teljesítményét. Az a természetes, ha kivételes családi esemény az érdemjegyek tanulmányozása. Nem mindegy, hogy a kitűnő, jeles minősítések mellett a jókat lehet-e számolni, avagy az elégségeseken, közepeseken kívül kell vadászni egy-egy esetleges jobb jegyre. A képhez hozzátartozik - szomorú, de vannak ilyenek is -, hogy némely szülőt nemigen foglalkoztatja: mi van a csemetével. Iskolabálon, pontosabban alapítványi iskolabálon vehettem részt a minap Miskolcon. Rácsodálkoztam a diákok bál eleji műsorára, aztán a nagyobbak ügyes közreműködésére a vacsora feltálalásában. Az igazgatónővel örömmel konstatáltuk tüsténkedésüket és sei és a „Xénia-láz" jegyében vállalták, hogy adott tantárgyakból egy jeggyel javítják tanulmányi teljesítményüket, illetve, aki már elérte, megtartja jeles eredhelyi önkormányzatok erőfeszítése. Bár igyekszenek biztosítani a működéshez az alapvető feltételeket, az intézmények feszesebb gazdálkodásra és több külNagy Zoltán Siker és hátrány arra a következtetésre jutottunk: nem igazságos, hogy manapság több szó esik a hátrányos helyzetű gyerekekről, mint a feladatukat szívvei-lélekkel megoldani törekvőkről. Hasonló gondolatokat váltott ki egy ózdi látogatás, amikor az újvárosi általános iskolában örömmel újságolták: immár 395 tanulójuk, a teljes létszám 90 százaléka azonosult a friss országos kezdeményezésményét. Az ózdiak, a benevezéseket tekintve, kategóriájukban a régióban országos elsők lettek. Ezt honorálták a „Xénia-láz" kezdeményezői 150 ezer forintos adományukkal. (Ebből 75 ezret kapott a diákönkormányzat és 75-öt az iskola.) A „honoráriumot" egy emlékezetes show műsor keretében adták át. Közismert, hogy a gazdasági nehézségek miatt többször nem elég az állam, a ső támogatásra szorulnak. Ez sokhelyütt nem marad el, hiszen a szülők és a szélesebben vett civil társadalom is igyekszik segíteni. Nagyobb vállalatok és kisebb vállalkozók erejükhöz mérten megtalálják a támogatás helyi lehetőségeit. A Tiszai Vegyi Kombinát például az oktatáshoz szükséges technikai eszközöket juttatott a tiszaújvárosi és környékbeli iskoláknak. Mezőcsáton, Görömbölyön a kisvállalkozók kisiparosok fogtak össze, vállalták az épület kifestését, a szakipari munkákat. A fennálló gazdasági nehézségeknek, de talán a civil szféra felelősségtudata növekedésének is köszönhető, hogy évről évre gyarapszik az iskola, a gyermekek nevelését segítő alapítványok, pályázati lehetőségek száma. Erősítheti a folyamatot a személyi jövedelem- adó, ama bizonyos 1 százalék felajánlásának lehetősége is. Az alapítványi pénzek - egyelőre ezek meglehetősen szerények - gyarapítását célozzák a szaporodó jótékonysági rendezvények, az említett farsangi bálok is. Az így befolyt összegeket pedig az intézmények egyaránt fordíthatják mind a sikeres, tehetséges gyermekek, mind a hátrányban szenvedők differenciált, személyre szabott támogatására.
