Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-10 / 34. szám

8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1997« Február 10., Hétfő Téka Bodrogközi balladák Kondor Tamás Megjelent a Bodrogközi füzetek című sorozat 9. része, a Bodrogközi balladák első kötete. A kiadványt Nagy Géza szerkesztette, és a bal­ladákat is ő gyűjtötte össze. A pácini Bodrog­közi Kastélymúzeum Baráti Köre és a karosai Bodrogközi Hagyományápoló Alapítvány ál­tal kiadott gyűjtemény nagy szolgálatot tesz a népi kultúra hagyománykincsének megőrzése és megismertetése érdekében, ugyanakkor adósságot is törleszt. Adósságot, hiszen a Bodrogköz, mely az ország (és a történelmi Magyarország) néhány más területéhez ha­sonlóan az egyik leggazdagabb folklóranyagot őrizte meg, talán sokak számára nem, vagy kevésbé ismert ilyen oldalát tekintve. A jelen kötet, amely a tájék balladáiból ad ízelítőt, bárkit meggyőzhet arról, hogy a népi lélek mélységeit és az ősi kultúrörökséget ez a vi­dék is aktívan magában hordozza. A ballada sajátos műfaj, Greguss Ágost meghatározása (tragédia dalban elbeszélve) jól megvilágítja azt a tényt, hogy a három mű­nemnek, a drámának, a lírának és az epiká­nak a határán álló műformáról van szó. Né­hány száz évvel korábban, a romantika idején néhányan még arra is gondoltak, hogy ez azt bizonyítja, hogy a ballada a legősibb műfaj, melyből az irodalom és a műnemek kialakul­tak. Ha ez kissé túlzás is, tényként kell elfo­gadnunk, hogy a ballada kezdetei valóban na­gyon messzire vezethetők vissza. Vargyas La­jos, aki gyűjteményes tanulmánykötetében (A magyar népballada és Európa 1976) foglalko­zik ezzel a kérdéssel, úgy látja,hogy a hősi éne­kek és eposzok mitikus világát váltja fel a bal­lada realisztikusabb lélektani ábrázolása. Té­májukat tekintve leginkább a tragikus esemé­nyeket feldolgozó történetek váltak ismerteb­bé, hiszen a tragikum az az esztétikai minőség, mely a legintenzívebben mutat rá az emberi lét és lélek megoldatlan kérdéseire, titkaira. Ennek ellenére bőven akadnak vígballa­dák is, melyek a befogadót megmosolyogtatva lepleznek le emberi gyarlóságokat. Kötetünkben négy ilyen könnyedebb, vidá­mabb tartalmú népballadát találunk, és húsz tragikus kimenetelű vagy fájdalmas hangvé­telű alkotást. Ki ne emlékezne gyermekkorából a házasu­ló királyfi történetére, aki álruhában álht be háztűznézőbe a gazdag és a szegény lányhoz. A ballada művészi formában szembesít bennün­ket azzal a hétköznapi igazsággal, hogy nem a ruha teszi az embert. A történetet egyébként 1809-ben rögzítették először hazánkban, tehát nagyon régi történetről lehet szó (a kiadvá­nyunkban szereplő változatot 1943-ban rögzí­tették Karcsán). Klasszikus népballadaként tartják számon azt a tragikus hangvételű mű­vet, mely a halálra táncoltatott leányról szól. Ez szintén 1943-as karcsai gyűjtés, de eredeté­re nézve egész a középkorig nyúlnak vissza a gyökerei, és a motívumai a francia balladaha­gyományban is megtalálhatók. Tömörségét és homályosságát tekintve tipikus darabja a bal­lada műfajának, a kihagyások ellenére is sejt­jük, hogy a Váradi Pesta és a Csáki bíró lánya közötti áthidalhatatlan társadalmi és emberi különbségek csak a haláltánc rituális aktusá­ban egyenlítődhetnek ki. Nyolc betyárballada található a bodrogközi gyűjteményben, Bogár Imréről, Rózsa Sándor­ról és Vidrákból is szól egy-egy ének. Ez utób­bit a Kutyakaparói csárdában még a regiment nyi zsandár sem tudja kihozni a sodrából: „No Vidrócki, most gyere ki, hat vármegye vár ideki! Mit ér nekem hat vármegye, Tizenkettő jöjjön ide!” - válaszolja a híres betyár az 1964-es karo- si gyűjtéskor lejegyzett énekben. Ezeken kívül megismerkedhetünk A cséplőgépbe esett lány tragikus sorsával, elborzadhatunk A szerető­gyilkos című XX. századi ponyvaballada horro- risztikus jelenetein és egyéb más, újabb keletű vagy éppen ősrégi hagyományokból merítő, tra­gikus eseményeket feldolgozó balladákkal. Amellett, hogy a laikusoknak tartalmas időtöltést jelenthet a kötet olvasása, a Bod­rogközi füzetek 9. száma a szakemberek szá­mára is érdekes lehet, hiszen a jelen kiad­vány még az eddigi legteljesebbnek mondha­tó, Vargyas Lajos által szerkesztett népballa- da-gyűjteményhez kiegészítő anyagként is felhasználható, különösen ha figyelembe vesszük azokat a variánsokat, melyeket ő nem említ, illetve azt a két művet, mely egyáltalán nem szerepel Vargyas gyűjtemé­nyében (Rugó Vilma 1959-es és El kéne in­dulni 1954-es karcsai gyűjtések). Mindemellett nagyon nagy szükség van az ilyen és ehhez hasonló kiadványokra. Ezek által talán valamicske remény van arra is, hogy a most felnövekvő generáció nem felejti el teljesen nagyapáinak és dédapáinak máig sem halványuló szépséget, tartalmat és élet- tapasztalatot hordozó ősi örökségét. Aki akar és képes gondolkodni, azt meggyőzik ezek az alkotások arról, hogy nem holmi elavult ócs­kaságokról van szó, hanem az élet titkait fag­gató művekről, melyek többnyire nagyon mély lelki forrásból fakadtak. Egyetérthetünk tehát a kötet szerkesztőjével, hogy az oktatás­ban is jól hasznosítható irodalmi közkincsről van itt szó, melyet őrizni, ápolni és továbbad­ni a legnemesebb célok egyike. Magyar tragédia, magyar komédia Gálvölgyi János a Csinibaba című film főszerepében Fotó: Nagy Gábor (ISB) Budapest (ISB - D.Á.) - Szomba­ton és vasárnap a Corvin Buda­pest Filmpalotában folytató­dott a 28. Magyar Filmszemle. A bemutatott művek azt jelzik: a magyar film érzékenyen rea­gál napjaink történéseire, s igen sokat magára vállal abból a szerepből, hogy jelenünk fel- foghatósága érdekében eddig félreismert, hazugságokra épí­tett múltunkat is végre feldol­gozza. Játékfilm készült arról a munka- nélküli fiatalemberről, aki végső kétségbeesésében a vasúti fényso­rompó akkumulátorját lopja el (Mindenki fél a törpétől), arról az öt hajléktalan öregemberről, akik - mivelhogy már a vasúton ingyen utazhatnak - szálláshelyüknek is tekintik az éjszakai járatokat (Re­túr). Főleg a kisfilm kategóriában még mindig 1956 a legtöbbször fel­merülő téma, de Gyarmathy Lívia nagyjátékfilmet készített a recski táborról (Szökés), s egy nem fikciós film (Uz-völgyi hegyomlás) mellett egy nagyjátékfilmnek (A vád) is té­mája: milyen gyalázatosán viselke­dett a népünkkel az 1944-ben „fel­szabadítóként” hazánkba érkezett Vörös Hadsereg. Sára Sándor lehangoló, hátbor­zongató filmet készített arról a szörnyűségről, amikor a szovjet ka­tonák feldúlják egy tanyasi magyar család otthonát. A vád című film naturalista jelenetei szinte sokkol­ják a nézőt. Előbb a jószágokat ölik halomra, majd a fiatal lányok meg­erőszakolása következik. Á katona- szökevény fiútestvér számára nincs más választás: lelövi az egyik katonát. A másik viszont elmene­kül, s így fény derül a gyilkosságra. Vérlázító film a Sára Sándoré, már-már az az ember érzése, hogy az eddig hivatalosan oly dicsőnek hazudott szovjet hősök most szinte a másik végleten sematizálódnak. Az iszonyat filmje ez, s még csak feloldozás sincsen. Az utolsó képso­rok az 1992-es rehabilitációs kísér­let reménytelenségét jelzik: a le­ánygyermekeik érdekében mindent magukra vállaló szülőket még majd ötven évvel kivégzésük után sem lehet felmenteni. A Szibériába vitt három lány közül pedig egy éri meg rehabilitálását... S lám ilyen a filmszemle: még alig ocsúdik fel a néző az őt ért sokkhatásból, már kezdődik a kö­vetkező darab: Gálvölgyi János első nagyjátékfilmje. S micsoda hangu­latváltás! Tímár Péter filmje, a Csi­nibaba igazi közönségfilm. Még a hatvanas évek ósdi muzsikája (Ki­csit szomorkás a hangulatom má­ma, Reszket a Hold a tó vizén, An­gela stb.) is egész felfrissül Kispál és a Borz átiratában. Gálvölgyi va­lami ahhoz hasonló főszerepet ka­pott Tímár Pétertől, mint amilyen­nel (az épp most szombat este a TV-ben is vetített) a Szamba című filmben Koltai Róbert ajándékozta meg saját magát. A Csinibaba a Szamba - Sztracsatella sorba tar­tozik, így - hiszen A három testőr Afrikában versenyen kívül indul - várhatóan jó esélye van arra, hogy a keddi eredményhirdetésen a kö­zönségdíjat megkapja. Ebben per­sze annak is lehet szerepe, hogy - Gálvölgyi mellett a Laár Pour Laár Társulat-os Galla Miklósnak és Nagy Natáliának is „köszönhetően” - néha az az ember érzése: kabaré­műsort, vagy legalábbis gégék soro­zatát látja. A napút festője Sárospatak (EM) - A napút festő­je címmel Csontváry Kosztka Tiva­darról tart előadást Pap Gábor mű­vészettörténész február 11-én, ked­den délután 5 órától Sárospatakon A Művelődés Háza galériájában. Csontváry tér-idő szemléletét, miti­kus történelemképét a festő képei­ről készült reprodukciók alapján is­merhetik meg az érdeklődők. Sikerfilmek Miskolc (ÉMj - A sikerfilmeket be­mutató sorozat februári és márciusi műsorán a következő előadásokat láthatják az érdeklődők a Rónai Mű­velődési Központban: Tom Shadyac: Bölcsek kövére (febr. 10.), Ron Ho­ward: Váltságdíj (febr. 17.), David Fincher: Hetedik (febr. 24.), Roland Emmerich: A függetlenség napja (márc. 7.), Lawrence Kasdan: Fran­cia csók (márc. 14.), Rockwell, Ta­rantino, Rodriguez: Négy szoba (márc. 21.), Hart Bochner: Osztály, vigyázz! (márc. 28.). Az előadások hétfőnként délután 5 órakor kezdőd­nek. A felnőttbérlet 1600, a diákbér­let 1400 forintba kerül. Jegyek fel­nőtteknek 180, diákoknak 160 forin­tért előadásonként is válthatók. Farsang Maksával Lillafüred (ÉM) - Farsangi bált szervez a Semmelweis Kórház-Ren­delőintézet EDDSZ alapszervezete február 15-én, szombaton este 7 órától a lillafüredi Palotaszállóban. A bál fővédnöke Kobold Tamás pol­gármester. A zenét a Vidia együttes szolgáltatja, a műsor keretében fel­lép Maksa Zoltán humorista. Lesz tombola is, amelynek fődíja 8 napos spanyolországi utazás. Korlátozott számban még várják a jelentkezé­seket a 46/363-333/1006-os telefon­számon vagy személyesen a kórház szakszervezeti bizottságán minden nap délután 2 és 4 óra között. Egy korszerű ember és a titok színháza Kamondi Zoltán: Engem borzalmas kudarcok is értek már az életben Bujdos Attila Miskolc (EM) - Engem borzalmas kudar­cok is értek már az életben - mondja Ka­mondi Zoltán, akit éppen egy sikersoro­zatban kérdeztünk. A napokban vette át tavalyi filmjéért a kritikusok díját, s most március 8-án mutatják be a Médeia- ügy című darabját. A bennünk élő titkok­ról szóló előadásnak az általa vezetett Csarnok Kultusz Motel ad otthont, amely az itt futó sorozatokkal rövid idő alatt képes volt megteremteni a maga törzskö­zönségét, s amelynek egyik szériáját most Angliában is bemutatnák. □ A napokban vette át a televíziós formanyelvi eszközök újszerű felhasználásért a film- és té­vékritikusok díját. Az Arany nyugágy című vi­deo játékfilmjéért tavaly a 27. Magyar Játék­filmszemlén a kisfilmes kategóriában a legjobb rendezés díját is önnek ítélték, s megkapta a Magyar Televízió ’96-os nívódíját. Elégedett? 9 Nagyon sok személyes szállal kötődik hoz­zám ez a film: a válásom körüli cirkusz kap­csán írtam, a barátaim és ismerőseim mellett én is játszom benne. Egy ilyen munka eseté­ben sokkal többet jelent egy díj. Másrészt míg egy fesztiváldíjnál felmerülhet, hogy a zsűri tévedett, a produkciókhoz nem kötődő érde­kek játszottak közre az ítéletében, addig a szakma igen nagyra tartja az egész év termé­sét bíráló kritikusok díját. □ Akikkel együtt dolgozik, széles látókörű, nagy önbizalmú emberként jellemzik. Hogyan érzi: meg kell dolgoznia az elismerésekért, vagy ezek a jól végzett munka megérdemelt ju­talmaként természetesen járnak önnek? 9 Engem borzalmas kudarcok is értek már az életben. Hogy most én kaptam a díjat, azt sze­rencsés véletlennek tartom: nagyon nehéz megítélni, hogy egy komoly munkával létreho­zott produkció esetében a rendező eredeti gon­dolatai találkoznak-e a szakma és a közönség értékeivel, a korszellemmel. A díj persze sokat jelent: rá tudom írni a különféle papírokra, hogy ilyenem is van, s talán könnyebben ka­pok pénzt a terveimhez. □ Ön eredetileg filmrendező, de az utóbbi évek­ben többször sikerrel kalandozott át a színház világába. A filmrendezői lehetőségek beszűkü­lése, vagy az önkifejezés új útjainak keresése hajtja? 9 Bár nagyjátékfilmet hat éve nem csináltam, a kamerával és a filmnyelwel a kapcsolatom most sem szűnt meg. Ä rövidfilmek, vagy a dokumentumfilmek azonban nem alkalmasak arra a fajta komplex kifejezésre, amire egy nagyjátékfilm, vagy egy színházi produkció al­kalmas. Ilyen értelemben a színház számom­ra pótszer. Emellett régóta izgat a színházi és a filmes formanyelv ötvözésének lehetősége. □ Akár csak az Arany nyugágyban, a miskolci színház Csarnok Kultusz Moteljének művésze­ti vezetőjeként is a formanyelvi problémák fog­lalkoztatják. Erről szól az itteni Egymást érin­tő című sorozat, amelyben minden este más művész rendezi az előző produkcióhoz kapcso­lódó előadást. Miért áldoz valaki erre jelentős időt az életéből? 9 A beszélt nyelvhez hasonlóan a művészetek nyelve is alig képes ma már hitelesen megszó­lalni, úgy, hogy befogadót is találjon. Az érté­kes, mély gondolatok megfogalmazására al­kalmas nyelv ma senkihez sem szól, miközben a tömegkultúra nyelve elárasztotta az egész világot. Ha mindenki eszperantóul beszél, az ember hiába használ olyan ízes fordulatokat, mint Petőfi Sándor - hülyének fogják nézni. Ezért van az, hogy a legmodernebb művészfil­mek - mint például Quentin Tarantino Pony­varegénye - a thrillerek, a szappanoperák el­koptatott nyelvén szólalnak meg - komoly dolgokról. □ De ön ezt pont fordítva csinálja: nem a tö­megkultúra nyelvét használja, hanem új kife­jezési formákat keres... 9 Vannak bizonyos korlátok: nem mondható el minden a tömegkultúra nyelvén. Őrületes nyelvújítás előtt állunk. □ Korszerűbb lesz-e a színház a Csarnok ilyen típusú kísérleteitől? 9 Hosszú távon talán. Nem a nyelvtől lesz az, hanem ha képes megteremtem azt a közönsé­gét, amelyik érti és beszéli ezt a nyelvet. Ez a sikerrel kecsegtető folyamat évekig eltarthat. Ezért is érint fájdalmasan a színidirektor-vá- lasztás körüli huzavona, hiszen Hegyi Árpád Jutocsával úgy készültünk, hogy legalább öt év kell a látható eredményekhez. □ Kinek fontos, amit itt csinál? 9 Ha csak egyetlen emberben elindított vala­mit, akkor megérte, nyugodtan meg lehet hal­ni. Itt egyébként úgy tűnik: sok embernek fontos a dolog. Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan létrejön a Csarnok törzsközönsége, hogy ennyit foglalkozik májd velünk a sajtó. □ Az Egymást érintő külföldi meghívásait mi­nek köszönheti? ® Egy barátnőm színházi ösztöndíjjal London­ban járt, kiküldtem vele a katalógusunkat. Akikkel beszélt, nagyszerű ötletnek tartották a dolgot. Most tárgyalásban vagyunk. Várha­tóan legalább három színházban menne ez a sorozat - ottani rendezőkkel, de a mi színésze­inkkel. Kamondi Zoltán Fotó: Bujdos Tibor □ Azt szokták mondani, hogy ez egy nyomulás kor. Ha valamit akar az ember, intézze el ma­gának, és akkor másnak is fontos lesz. En eb­ből a szempontból korszerű embernek gondo­lom, mert mintha minden résbe betenné a lá­bát: videofilmeket készít, ha. éppen azt lehet csinálni nagyjátékfilm helyett, vagy színházat, televíziós műsort rendez, interjúzik. Jól látom? 9 Aki ezen a pályán van, tudnia kell, hogy a művészetből nem lehet megélni. A legtöbb fil­mes és színházi rendező megalázó reklámo­kat, szappanoperákat gyárt. En a pályám kez­detén elhatároztam, nem ezt az utat járom majd, hanem minden szakmabeli lehetőséggel élek. Ebből aztán az lett, hogy most már sok, amit csinálok. □ Filmesként otthon van-e például a színház­ban? Azért kérdezem ezt, mert most próbálja a Csarnokban a Mécleia-ügyet, amelynek a mai napig nincs szövegkönyve. Egy filmforgató­könyv szerű anyagból dolgoznak és naponta ír­ják és átírják a darabot... 9 Az, előadás magja a Médeia-ügy. Ugyanaz történik Euripidész óta a mai napig: valaki féltékenységből megöli két - általában fiú - gyermekét, majd utána öngyilkos lesz, hogy így álljon bosszút azon, akit szeret. Ez egy olyan talány, amelyet mindig megpróbálnak megfejteni. Miközben nincs rá magyarázat. Ez egy a bennünk élő, megfoghatatlan titok közül. S én erről a titokról szeretnék csinálni egy előadást. n

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom