Észak-Magyarország, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-03 / 2. szám

12 ÉSZAK-Magyarország Napról Napra 1997 _____________________________________ M egoperálták a torkon lőtt lányt Kerepestarcsa (MTI) - Műtétet hajtottak végre azon a szerencsétlenül járt lányon, akit újév hajnalán egy vácegresi diszkóban lőtt torkon - állítása szerint véletlenül - egy fia­talember. A lövedék a gégefő alatt hatolt a 22 éves román állampolgárságú Berta Hajnal nyakába. A sérültet a mentők a kerepestar- csai Flór Ferenc Kórházba szállították. Becke Miklós, a gégészeti osztály főorvosa a csütörtöki operáció után elmondta: a nyílvessző mélyen a lány nyakába hatolt; fertőzés lépett fel, és en­nek lokalizálására volt szükség a be­avatkozásra. A sérült továbbra is életveszélyes állapotban van, és jó esetben is csak néhány hét múlva derül majd ki, hogy a hangszalagjai károsodtak-e. A Pest Megyei Rendőr-főkapi­tányság a baleset körülményeit vizsgálja. Közhírré tett utálat Budapest (MTI) - Kedvcsináló sorok a New Yorkban megjelenő Manhattan Pennysaver új szolgáltatásának bevezetőjéből: „Szeretné hidegre tenni a szomszédját? Hírbe akaija hozni azt a politikust, akit a legjobban gyűlöl? Bízza ránk a megoldást. Öklendezze ki a dü­hét, meglátja, megkönnyebbül!” A szerkesztők a pszichológia bevált gyógy­módjából kívánnak hasznot húzni, a kibeszél- tetés módszerét alkalmazzák. Nyomja valami a begyedet? Vesd ki magadból. Utálsz vala­kit? Kiáltsd világgá utálatod személyét. Az új szolgáltatás első heteit a nők üzenetei ural­ták, nyilván több a mondanivalójuk, mint az erősebb nemnek. „Kedves Jake. Kösz a mina­pi esti randevúért. Miután enni láttalak, és ráadásul közben fiziológiai eredetű hangokat is hallattál, csak annyit üzenek, hogy legköze­lebb a magad állatfajtájából való partnert ke­ress.” A tízdolláros vitriol szöveg legpompá- sabbja azonban a következő volt: „Drágám, az esti autóbusz indulásakor szeretnélek a kere­kek alatt látni. Susan!” _Naptár A Nap kel: 7 óra 32 perckor, nyugszik: 16 óra 05 perckor. A Hold kel: 0 óra 55 perckor, nyugszik: 12 óra 02 perckor. Névnap: Gyöngyvér, Benjámin. Egyéb név­napok: Béni, Genovéva, Kardos. Gyöngyvér Arany János névalkotása a váradi regestrum magyar jelentésű nevei alapján, ahol Gyöngy, Gyönyörű formákban szerepel­nek női nevek. Gyöngyvér Arany értelmezése szerint gyöngytestvért jelent. Benjámin héber eredetű név, jelentése: a szerencse fia. ^Időjárás Túlnyomóan borult lesz az ég. A délutáni órákban egyre többfelé lehet havazásra szá­mítani, a délkeleti országrészben ónos eső is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet -3 és -12, a legmagasabb nappali felmelegedés 0 és -5 fok között alakul. Meleg­fronti hatásra kell számítani. A három tenor szilvesztere Vancouver (MTI) - A kanadai Vancouverben adott szilvesz­tereste hangversenyt a három világhírű tenorista: Luciano Pavarotti, Placido Domingo és Jósé Carreras. A koncert körül nem volt minden rendben. Széles körben felháboro­dást keltett ugyanis, hogy a jegye­ket méregdrágán (a legdrágább jegy ára 2000 dollár volt) árusították és ezért a világ körüli úton lévő szu­persztárok ezúttal nem telt ház előtt léptek fel. Mivel nem az összes jegy kelt el elővételben, a rendező­ség az utolsó pillanatban árkedvez­ményt adott, de akik már előre megváltották jegyüket, azokra ez nem vonatkozott. Ennek aztán az lett a következménye, hogy felhábo­rodásukban mintegy ötezren le­mondták a részvételt és az ötven­ezer néző befogadására alkalmas csarnokban legfeljebb negyvenötez­ren lehettek. További kiábrándu­lást okozott végül a közönségnek, hogy miközben a három tenor „eltűnte” miatt csalódottan távozott a nézőtérről, a diszletezők máris Az éjfél beköszöntekor a közönség legfeljebb önmagának kívánhatott „Boldog új évet" - a három tenor ugyanis negyed órával éjfél előtt nyom­talanul eltűnt a színpadról, és nem sikerült megtalálni őket. Fotók: AP hozzáláttak a kulisszák lebontásá­hoz. Talán azért volt ez a nagy siet­ség, mert Pavarotti, Domingo és Túlélési tanács gyenge szívű férjeknek Budapest (MTI) - A szex és az infarktus összefüggéseit vizs­gálva, Roderich Huws doktor, egy kanadai orvostársaság tag­ja azt tapasztalta, hogy a sze­relmeskedés közben szívroha­mot kapott 18 férfi közül 14-et nem a felesége, hanem a szere­tője ágyában ért a végzete. A halálos szerelem okait egy konfe­rencián tartott előadásban is ele­mezte. Szerinte a tilosban járó fér­fiak szívét nagyobb munkára kész­teti a gáláns kaland izgalma, mint amikor férjként tesznek eleget a kötelességüknek. S hogy a következtetés koránt­sem elméleti, elmondta, hogy egy 44 esztendős úr - természetesen névtelenül - hozzájárult, hogy in­tim pillanataival is segítse a tudo­mány kíváncsiságát. A testére ki­csiny műszert szereltek s ez ponto­san regisztrálta, amit a kutató tud­ni akart. Azt, hogy mennyit ver a szíve, amikor a barátnőjével van és mennyit akkor, ha a felesége ágyá­ban. Nos, a percenként 70-et verő szív az otthoni szolgálatkor soha­sem emelkedett 92-nél feljebb, a szeretővel való meghitt viszony azonban 150 szívverést is követelt. Mindebből következik, hogy a gyengeszívű férfiaknak tisztában kell lenniük kalandjaik veszélyé­vel, vonta le a következtetést a doktor, hozzátéve: „Bármilyen szép is ölelő karok között távozni e vi­lágból, egy kis óvatossággal túl le­het élni a mégoly veszélyes szerel­met is.” Hálószobába pottyant a repülőgép Leszállás közben fába akadt, majd egy emeletes ház tetejét beszakítva az épület második szintjére, pontosab­ban a hálószobába zuhant egy kisgép szerdán a dél-karolinai Florence repülőterének közelében. A gépen uta­zó négy személy közül hárman súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor a Piper Cherokee egy fenyőfába akadva becsapódott a családi házba, de a légikatasztrófának szerencsére nem voltak halálos áldozatai. A ház lakói - egy metodista lelkész és felesége - nem tartózkodtak otthon a kisgép hálószobái „landolása" idején. Horoszkóp ^ ra. 21.-IV. 20. Ne legyen ennyire szétszórt, ugyanis ebből nagy anyagi kára is lehet. Szed­je össze magát, míg nem késő. Ne ve­gyen ennyire komolyan mindent. IV. 21.-V. 20. Amit elkövetett most megbosszulja magát. Akár tetszik, akár nem, most minden másképp alakul. S rá­adásul még a felelősséget is vállal­nia kell! M V. 21.-VI. 21. Nem érdemes mindig veszekednie, ma azonban nagyon puskaporos a le­vegő Ön körül. Mintha minden fe­szültség Önből indulna ki. Önmagá­ban kellene rendet tennie. *C VI. 22.-VII. 22. Kitűnően indult nap. Pénz állt a ház­hoz és ez már önmagában is öröm. Mielőtt azonban túlköltekezné magát, gondoljon a szűkebb napokra is. äff vn. 23.-VIII. 23. Jó álláslehetőséget kap. Mielőtt dön­tene, hallgassa meg mások vélemé­nyét is. S aztán amellett döntsön, ami a legtöbb szempontból kedvezőbb. & VIII. 24.-IX. 23. Nagyon melankolikusan kezdte a napját. Keresse meg mindenben a po­zitív dolgokat. S ha nem a negatívra lesz beállítódva, meglátja, hogy min­den jobban fog sikerülni. Vt IX. 24.-X. 23. Új üzlet lehetőségét kínálják fel Ön­nek. Mielőtt belemenne érdemes len­ne mérlegelnie, hogy nincs-e mögötte valamilyen erkölcstelen dolog. tf€ X. 24.-XI. 22. y Bizonytalanság lesz úrrá Önön. Nem lehet még tudni, hogy mi várható a munkahelyén. Ne aggódjon előre, rá­ér majd akkor, ha már bekövetkezik esetleg valami probléma. árt XI. 23.-XII. 21. Önnek a kisujj át sem kell megmoz­gatni a cél érdekében, megy úgyis minden magától. Mondjon köszönetét azoknak, akik segítik az útját. aíXII. 22.-I.20. Nem kell különösebben félnie, hiszen már alaposan megalapozta a karrier­jét. Ne törődjön az irigyeivel, csinálja továbbra is a dolgait, ahogyan elter­vezte. Sikerülni fog. äh 1.21.-II. 20. Ne ássa ki másnak a gesztenyét. Ön­nek senki nem ajánl munkát, így jobb, ha Ön nem törődik ilyen téren a kolle­ganőivel. Járja csak a maga útját. 35 n. 2i.—in. 20. Kétségek gyötrik, vajon jól járt-e el egy ügyben. Ne aggodalmaskodjon, hanem járjon inkább utána, mi lett a következmény. Az önpusztítással nem ér el semmit. lANUÁR 3., PÉNTEK 1 Rakétavizsgálat Budapest (MTI) - Megkezdődött a tanúk kihallgatása a január 1-jei újabb terrorista akció ügyében. Mint ismert, január 1-jén néhány perccel éjfél után egy vállról indít­ható páncéltörő rakétát lőttek a III. kerület Szépvölgyi úton lévő Secret Night Club épületébe. Figyelemre méltó lehet, hogy ugyanolyan RPG M-80-as jelzésű rakéta csapódott az épületbe, amilyet még november 28-án lefoglaltak Budapesten más fegyverekkel és robbantó eszközök­kel együtt. Az ekkor elfogott két személy elmondta, hogy jugoszláv állampolgároktól vásárolták a fegy­vereket és azok közül többet már továbbadtak. A rendőrség - infor­mációk szerint - nem fűz túlzott re­ményeket a tanúk kihallgatásához, mert a korábbi robbantásos me­rényletek sértettjei sem segítették a nyomozást. Halálos baleset Budapest (MTI) - A tilos jelzést fi­gyelmen kívül hagyva egy személy- gépkocsi vezetője ráhajtott a sínek­re, és összeütközött az odaérkező Sirava nemzetközi gyorsvonattal a főváros XVII. kerületében csütörtö­kön néhány perccel 12 óra előtt a Rákosliget és Rákoscsaba közötti fénysorompós vasúti átjárónál. A balesetnél ketten életüket vesztet­ték és két személy súlyosan megsé­rült. A sebesülteket, illetve a halot­takat a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. Liftes évbúcsúztató Hongkong (MTI) - Hongkong egyik irodaépületének elakadt liftjé­ben érte meg az Újévet egy 36 esz­tendős férfi. Csak 40 órás fogság után szabadult ki csütörtökön. Egy áramszolgáltató társaság leolvasója, Huj Csou-fong még kedden szállt be a liftbe, de Szilveszter lévén, az épü­letet hamarosan bezárták anélkül, hogy jelenlétét észrevették volna. Cápatámadás Sydney (MTI) - Fehér cápa táma­dott meg Ausztrália déli partjainál egy gumicsónakot, benne négy em­berrel. Az utasoknak az ijedségen kívül más bajuk nem történt. Egy asszony a tengerbe fordult, amikor az öt méter hosszú ragadozó Mel­bourne közelében, a Phillip-sziget mellett a lélekvesztőnek vágódott. Társai szerencsére vissza tudták húzni a nőt a csónakba. A rémült emberek ezután minden erejükből a part felé eveztek, mindaddig, míg a léket kapott csónak el nem süllyedt. Szerencsére sikerült megkapasz­kodniuk egy zátonyon, míg végül egy hajó észre nem vette őket és ér­tesítette a mentőhelikoptereket. A fiatalság titka Budapest (MTI) - ,A szerelem se­gít megőrizni az ifjúságot. S ha ön a receptre is kíváncsi, tudnia kell, hogy az öregség elleni küzdelemben a legjobb módszer a hetente kétszer gyakorolt szexuális élet.” A hírt közlő edinburghi lap 3500 személy részvételével történt kísérletre hi­vatkozott, hozzátéve, hogy az ön­kéntesek - életkoruk 20 és 100 év közötti - egybehangzóan állították, hogy e recepttel legalább 15 évvel fiatalabbnak érzik magukat. A cikk nem maradt hatástalan. A megjele­nés után levelek sokaságát kapta á szerkesztőség további részletek, sőt címek után érdeklődve. A lap mind­össze egy levélre válaszolt nyilváno­san. „Uram, nem áll módunkban sem a kísérlet hitelét megkérdője­lezni, sem a résztvevők magánéleté­re vonatkozó információkat kiadni. Ami pedig a cikkünk nyomán kelet­kezett kisebbségi érzetét illeti, java­soljuk: ha önt is megkérdezik, ha- zudja azt, hogy négyszer.” _ = 'ÜGYELET Ügyeletes riporter: Balogh Attila Telefonszámunk; 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/241 . o _A Nap Fotója Minden egér szereti a szilvesztert Fotó: Farkas Maya Carreras már január 4-én, szomba­ton a torontói Skydome Stadionban adja következő koncertjét

Next

/
Oldalképek
Tartalom