Észak-Magyarország, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-08 / 6. szám

2 ÉSZAK-Magyarország Országban - Világban 1997 Tovább tárgyalnak a finanszírozásról Budapest (MTI) - A kormánynak a Katoli­kus Püspöki Kar tiltakozása ellenére is tiszte­letben kell tartania a parlament egy százalé­kos adófelajánlásokra vonatkozó, december 19-én megszavazott döntését - hangsúlyozta Tóth András, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője kedden. Tóth András szerint kicsi az esély arra, hogy a Vatikán tiltakozása nyo­mán a jogszabályt módosítsák. Hangsúlyozta: ez nem vezethet a kormány és a Szentszék között folyamatban lévő, s a finanszírozási kérdéseket is érintő tárgyalások megszakítá­sához. A parlament már döntött az egyházak jövő évi állami támogatásának mértékéről, így a törvény elfogadása nem járhat együtt az egyházak támogatásának csökkentésével. Újévi találkozó Keleti György honvédelmi miniszter kedden az új év alkalmából találkozott a Budapesten akkreditált katonai és légügyi attasékkal a Ma­gyar Honvédség Művelődési Házában. Töb­bek között arról szólt, hogy a magyar remé­nyek szerint a júliusi NATO-csúcson kedvező döntés születik és Budapest az első körben csatlakozhat a nyugati katonai integrációs szervezethez. Addig is az SFOR-erőkben való részvétellel, a Magyar Honvédség átalakításá­val, a szellemi kompatibilitás megteremtésé­vel folytatódik a felkészülés. Fotó: Nagy G. Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Csömök Mariann, Filip Gabriella, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacim: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866, Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V,, Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-5706 Szerkesztőségvezetö: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817.411-276. Telefax: 341-817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon/Fax: 411 -425, Telefon: 341 -611/223 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Romvári Attila Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hirlapkézbesitőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalvá­nyon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 549 forint, negyedévre 1647 forint, fél évre 3294 forint, egy évre 6588 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 26 forint, a pénteki lapszám 29 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás. Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/305-305 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletét! Történelmi és példaértékű döntés Megalakult az első regionális fejlesztési tanács Debrecen (MTI) - Öt megye - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú- Bihar - területfejlesztési taná­csainak, továbbá a kormány­nak, valamint a helyi kamarák­nak a képviselőiből kedden Debrecenben megalakult az Északkelet-magyarországi Re­gionális Fejlesztési Tanács. Az országban elsőként, a megyék kezdeményezésére létrejött testület megalakulását Baja Ferenc kör­nyezetvédelmi és területfejlesztési miniszter történelminek, T. Aszta­los Ildikó, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) politikai államtitkára pél­daértékűnek minősítette. Baja Ferenc a vármegyék kiala­kításának történelmi jelentőségé­hez hasonlította az első magyaror­szági regionális fejlesztési tanács létrejöttét, amely a jövőben hosszú távon meghatározója lesz a régió fejlődésének. A miniszter szerint az öt megye ilyen jellegű összefogá­sában lépéskényszert jelentett az, hogy előnyt kovácsoljanak az elma­radottságból és a határmentiség- ből: az EU külön alappal támogatja a határon átnyúló programokat. A miniszter a továbbiakban el­mondta: február végére elkészül az országos területfejlesztési koncep­ció. Ami már bizonyos: az idén 18 milliárd forint áll rendelkezésre te­rületfejlesztésre, ebből 10 milliárd forintot a Belügyminisztérium kasszájában különítettek el, a har­monikus fejlesztést biztosító úgyne­vezett területi kiegyenlítési célok­ra. Ehhez társulnak majd azok a PHARE-támogatások, amelyekre immár megnövekedett eséllyel pá­lyázhatnak a régiótanácsba tömö­rült északkeleti megyék. T. Aszta­los Ildikó az integrációs törekvések szempontjából alapvetőnek nevezte és üdvözölte a regionális együttmű­ködést, s felhívta a figyelmet, a mo­dernizációnak együtt kell járnia szerkezetváltással is. Utóbbi nem­csak technológiai váltást, hanem gondolkodásbeli változást is sürget - mondta. A huszonöt tagú Észak-Kelet- Magyarországi Regionális Fejlesz­tési Tanács első elnökévé Zilahi Jó­zsefet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnökét válasz­tották. Az egyik alelnök - a rotáció során a jövő évi elnök - Szilaj Pál, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés, illetve területfejlesztési tanács el­nöke lett. A másik alelnököt későb­bi időpontban a kamarák delegál­ják. A fejlesztési tanács székhelye a mindenkori elnök működési helye, jelen esetben egy évig Nyíregyháza. Isépyék pert nyertek a KDNP ellen Budapest (MTI) - A Fővárosi Bí­róság kedden helyt adott Isépy Tamás és négy képviselőtársa kereseti kérelmének. A bíróság elsőfokú ítéletében megsemmi­sítette a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Elnökségé­nek a párt országos választmá­nya összehívásáról született határozatát, valamint a választ­mány 1996. december 14-15-i ülésén hozott határozatokat, így Giczy György elnök újravá­lasztását is. Az indoklás szerint az alperes a vá­lasztmányi ülés összehívásakor megsértette a párt alapszabályát. Az alperes jogi képviselője az ítélet kihirdetése után úgy nyilatkozott: még nem döntöttek arról, hogy fel­lebbeznek-e. A tárgyaláson az alperes képvi­selői arra hivatkoztak, hogy Lator­cai János november végén, a vá­lasztmányi tisztújítás lezajlása után már nem volt az országos vá­lasztmány (ov) elnöke, hiszen a tes­tület megújult. Isépy Tamás frak­cióvezető ezzel szemben úgy vélte, a megbízatás az új tisztségviselők megválasztásáig tart. A KDNP parlamenti képviselő- csoportjának vezetője elmondta: a kérdés az, hogy ezek után kinek kell bocsánatot kérnie. - Ügyvéd­ként - tette hozzá -, örülni kellene egy per megnyerésének, párttag­ként azonban szomorú vagyok, hi­szen az elsőfokú ítélet megállapí­totta, hogy jogsértés történt a pár­ton belül. Hozzátette: csak a még folyamatban lévő perek lezárulta után válik esedékessé az ov össze­hívása, hiszen mintegy 70 választ­mányi tag mandátumának legiti­mitása még vitás, (Mint ismeretes, több pert is indítottak az egyes me­gyei és városi tisztújításoknál ta­pasztalt szabálytalanságok miatt.) Latorcai János biztosan nem hívja össze az általa korábban ja­nuár 18-19-re meghirdetett orszá­gos választmányi ülést, hiszen a Fővárosi Bíróság kedden március 13-ra halasztotta a Bács-Kiskun megyei, a Komárom-Esztergom megyei és a budapesti tisztújítások ügyében indított perek tárgyalását. „Ez az első eset, hogy egy ma­gyar bíróság ilyen mélyen beavat­kozott egy társadalmi szervezet - jelen esetben egy párt - belügyeibe. Emögött politikai okokat sejtek.” Ezt a véleményét közölte Hasznos Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke a döntés megszü­letését követően. Leszögezte: azzal, hogy semmissé tették a decemberi ov ülés határozatait, lefejezték a pártot, hiszen így a KDNP vezető­ség nélkül maradt. Megújulhat a tűzoltók technikája Bíznak benne, hogy pénzhez juthatnak a vagyonbiztosításokból Budapest (MTI) - Tavalyelőtt 35 ezerszer, tavaly pedig 32 ezer­szer riasztották a tűzoltókat - közölte Bleszity János országos tűzoltóparancsnok az elmúlt évet értékelő keddi sajtótájé­koztatóján. A mintegy 20 ezer tűzoltás és a 10 ezer műszaki mentés mellett csaknem 2200 alkalommal vaklárma miatt voltak kénytelenek kivonulni. A tűz az elmúlt évben 165 polgári áldozatot követelt, ez mintegy 20 százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző esztendőben. A szolgálat számára mérföldkövet jelentett, hogy tavaly-augusztus 1- jén hatályba lépett az új tűzvédel­mi törvény - amely 60 évvel követ­te a régit -, illetve az ahhoz kap­csolódó számos egyéb jogszabály. Megvalósult a tűzoltóság és a pol­gári védelem szétválasztása, át­szervezték a megyei parancsnoksá­gokat és Hódmezővásárhely kivéte­lével valamennyi erre jogosult ön- kormányzat - szám szerint 93 - létrehozta saját tűzoltóságát. Mű­szaki, technikai téren nem sokat javult a tűzoltók helyzete, az ígért 19,5 százalékos béremelést azon­ban megkapták. Az elmúlt évi 7,3 milliárd he­lyett idén 8,7 milliárdot kapnak az államtól és ebből 20 százalékos do­logi automatizmusra és 17 százalé­kos béremelésre is telik. Jelentősen megújulhat a szolgálat technikai bázisa a kormány által három évre ígért 8,5 milliárdos támogatás se­gítségével. Összességében ugyanis 220 tűzoltóautót, a járműpark 70 százalékát cserélhetik újra ezáltal. Az elmúlt négy évben végrehajtott fejlesztésekkel gyakorlatilag min­den fecskendős autót lecserélnek. Bíznak abban, hogy a vagyonbizto­sításokból az idén hozzájutnak 800 millió forinthoz, ha az Alkotmány- bíróság elutasítja a biztosítók bead­ványát. A biztosítóintézetek ugyan­is nehezményezik, hogy vagyonbiz­tosítási bevételeikből egy százalé­kot át kell utalniuk a tűzoltóknak. Fejlesztésre fordítják majd a tűzvé­delmi bírságokból származó bevéte­leket is, az erről szóló BM-rendelet elfogadása után. Már elkészítették az ország 9 településén felállítandó regionális katasztrófaelhárítási központ koncepcióját. Kérdésekre válaszolva elhangzott, hogy a janu­ártól esedékes 17 százalékos bér­emelést februárban vagy március­ban fizetik ki. Robbantás Algírban: legkevesebb 13 halott A fundamentalisták autóba rejtették a pusztító pokolgépet Fotó: AP Algír (MTI) - Az algériai főváros fő közlekedési útvonalán teg­nap történt robbanás következ­tében - szemtanúk szerint - legkevesebb 13 ember halt meg, százan pedig megsebesültek. Alig néhány nappal a muzulmán böjti hónap, a ramadan kezdete előtt az elmúlt hónapok egyik leg­véresebb pokolgépes támadását hajtották végre iszlám szélsősége­sek Algír szívében. A merénylethez használt Honda Civic típusú autó egyes részeit több száz méterre re­pítette a robbanás. Számos épület és jármű megsérült. Két órával a támadás után a tűzoltók még mindig a vértócsák eltávolításával voltak elfoglalva. Az érintett város­részt a rendőrség lezárta. Algériában Öt éve van polgárhá­ború, amelyet az váltott ki, hogy a kormány 1992 januárjában le­mondta a parlamenti választások második fordulóját, hogy megaka­dályozza a fundamentalisták kör­vonalazódó győzelmét. Radikális fundamentalista csoportok azóta harcolnak iszlám állam megterem­téséért és merényleteket hajtanak végre értelmiségiek, újságírók, kül­földiek ellen. Tanuár 8., Szerda Ml: inflációkövető díjemelés Budapest (MTI) - Az Ml-es autó­pálya koncessziós szakaszán az ELMKA Rt. ismét az inflációhoz igazítja tarifáit feltehetően még az első negyedévben. A díjváltozás pontos időpontja még nem ismere­tes, de a Koncessziós Szerződés szerint a társaság két héttel a vál­tozás előtt köteles az új díjakat két országos napilapban közzétenni. Az idei évtől viszont a korábbinál ked­vezőbb feltételekkel válthatnak bérletet a koncessziós szakaszon az úthasználók. Az Első Magyar Kon­cessziós Autópálya Rt. kommuni­kációs vezetője, Boros Istvánné ki­fejtette: 1996. szeptember 1. óta változatlanok az Ml-esen az autó­pályadíjak. Miután a tarifa módosí­tására irányuló bírósági perben az elsőfokú határozat nem jogerős, az ELMKA Rt. továbbra is az állam­mal 1993-ban kötött szerződéshez tartja magát. Nem kötelező érvé­nyű a bíróság által az autópálya 42 kilométeres szakaszára megállapí­tott 550 forintos útdíj. Az országról egy mondatban... • FEBRUÁRI FIZETÉSÜKKEL egy időben kapják meg egyszeri, bruttó tízezer forintos bérkiegészí­tésüket az egészségügyi dolgozók. • AZ ÍRÁSSZAKÉRTŐI vizsgálat egyértelművé tette az okirathami­sítás tényét a Hajdú-Bihar Megyei Egészségbiztosítási Pénztár végre­hajtási osztályának kjlenc dolgozó­ja ügyében. • A MÚLT NYÁRI SZALMONELLAFERTÖZÉS ügyében nem zárult le a nyomozás, a rendőrség az igazságügyi orvos­szakértő jövő hét végére ígért véle­ményére vár, és annak ismereté­ben dönt a további tennivalókról. • LÖVÖLDÖZÉS történt kedden este Budapesten a Kolosy téren: egy gépkocsi vezetője látva, hogy előtte, a zebrán a gyalogosok szá­mára tilos jelzés ellenére egy férfi dülöngél, dudálással figyelmezte­tett, ám a gyalogos hivatásos hon­véd őrnagy a gépkocsi vezetőjére lőtt, de szerencsére csak a vezető bal karját súrolta a golyó. Konzulátus-vita Bukarest (MTI) - Kedden Ion Ili­escu volt román államfő, a legna­gyobb ellenzéki párt tényleges ve­zetője is csatlakozott azokhoz, akik bírálják a kolozsvári magyar főkon­zulátus újbóli megnyitására vonat­kozó ígéretet, amelyet Adrian Seve­rin külügyminiszter tett december végi budapesti látogatásán. Iliescu a Pro FM rádiónak nyilatkozva ki­fejtette: Severin beleegyezése a fő- konzulátus megnyitásába „érthe­tetlen engedmény”, amely a román diplomácia „gyengeségét” tükrözi. Közvetlen választást Pozsony (MTI) - A szlovák parla­ment ellenzéki pártjai - köztük a hárompárti Magyar Koalíció - or­szágos aláírásgyűjtési akciót indí­tanak annak érdekében, hogy a köztársasági elnököt ezentúl ne a parlament, hanem a nép válassza. —Röviden ........................... • TEL-AVIV - Kovács László ma­gyar külügyminisztert kedden, iz­raeli látogatása harmadik napjá­nak délutánján fogadta Dán Ti- chon, a kneszet elnöke. • LIMA - Kedden hajnalban lövé­sek hallatszottak a limai japán nagykövetség közelében. A helyszí­nen lévő rendőrök egyike szerint 2-3 lövés dördült el, feltehetően géppisztolyból. • BELGRÁD - A belgrádi egye­tem kilenc dékánja nyílt levélben kérte, hogy a szerbiai hatóságok ismeijék el a múlt év november 17- én rendezett szerbiai helyhatósági választások eredeti eredményeit. • RÓMA - Az olasz nyilvánosság­hoz fordult védelemért a magyar maffiával szemben egy nyugdíjas olasz csendőr. A 70 éves Ivó Morbi- delli kedden panaszolta el olasz új­ságíróknak, hogy a szegedi szerve­zett alvilág kirabolta, többször is az életére tört.

Next

/
Oldalképek
Tartalom