Észak-Magyarország, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-21 / 17. szám
8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1997. Tanuár 21., Kedd, _Tárlat Csak hiszem... Miskolc (EM - DK) - Hát ez az! Pontosan ezt hittem. Hogy olyan ez a cím, amibe az égvilágon minden belefér. Miért ne lehetne néhány szépen cikázó villám a hit jelzése?! Vagy a ködös szentléleki táj?! Egy szántás?! Egy akt?! Egy öreg ház?! Miért ne hihetnénk „egykét szép dologban”?! De miért van az, hogy a Miskolci Fotógalériában a Csak hiszem... című fotópályázat kiállításán a képek nagy része ködös, elmosott, bemozdult? Persze nem jó a kérdés, mert nagyon egyszerűen megválaszolható: ilyen a hit. Hogy miben hiszünk, az még lehet éppen konkrét, de a konkrétság mögött (lásd akár Isten, sőt, ember) mindig van valami homály. Ezért kerültek ide szinte száz százalékban „elvontabb” képek. És bizton állítom azt is, hogy a fotók nagy részét fiataloktól kapták a pályázat kiírói. Mert sok közülük mintha valamilyen narkotikus álom-elképzelés megjelenítése volna, és ez a kérdés inkább az ifjabb korosztályt foglalkoztatja. Sőt, van, ahol direktebben is - akár címben, akár témában - megjelenik a probléma. Aztán meg jellemző a képekre, hogy fények és árnyak Játszanak” rajtuk. Ezekről is gondolhatunk, amit akarunk. Elvihet akár a keleti vallások felé. Jing és jan. Fekete és fehér... De a „szellem” mellett szót kellene ejteni a „testről” is. Kerültek a falra - de hát ez mindig így van - kevésbé igényesen kidolgozott képek. Illetve nagyon szépen kidolgozottak, melyeknek viszont - fenntartva a bevezetőben írottakat - nincs sok közük a témához. De mindezt csak hiszem. Hiszem, mert láttam... Kovács Tibor: Csak hiszem, hogy titkolhatom Kultúránk napján Sátoraljaújhely, Kazincbarcika, Encs (ÉM) - A magyar kultúra napja tiszteletére rendez ünnepséget a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesület január 22-én, szerdán délután 2 órától a sátoraljaújhelyi Városháza dísztermében. A műsorban közreműködik többek között a Lavotta János Művészeti Iskola kamaraegyüttese. Köszöntőt mond Da- ragó Ferenc, a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója. Az ünnepi program keretében bemutatják a B.-A.-Z. Megyei Levéltár Acta Archivista 1-3. számát: Hőgye István Tudósok, művészek levelei a zempléni levéltárban, G. Jakó Mariann és Hőgye István A magyar-szlovák lakosság- csere és előzményei 1945-1948., valamint Dobrossy István, G. Jakó Mariann és Hőgye István A millennium megünneplésének dokumentumai Abaúj, Borsod és Zemplén vármegyében című munkáját. A szerzőkkel Fehér József sátoraljaújhelyi múzeumigazgató beszélget. Kazincbarcikán január 22-én, szerdán délután 5 órától kezdődik az ünnepi műsor az ÁFÉSZ Székházban. Köszöntőt mond Nagy Imre, Kazincbarcika alpolgármestere. A műsorban közreműködik a Reményi Ede kamara- zenekar, valamint Kulcsár Imre színművész. Encsen a Hejcei Művésztelep alkotásaiból nyílik kiállítás január 22-én, szerdán délután 4 órától a Városi Galériában. A február 14-ig látogatható tárlatot Kavecsánszki Gyula festőművész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A Rákóczi Filmszínházban magyar filmeket - többek között Dargay Attila VÜK című rajzfilmjét és Fábry Zoltán Körhinta című alkotását - láthatnak az érdeklődők január 21. és 23. között. Az encsi könyvtár is csatlakozik a magyar kultúra napi rendezvényekhez. Január 22-én, szerdán késedelmi díj fizetése nélkül lehet visszavinni a régen kikölcsönzött könyveket, valamint ingyenesen lehet beiratkozni az 1997-es évre. Délelőtt 10 és déli 12 órától pedig Kelemen Csaba színművész zenés irodalmi műsorral várja az általános és középiskolás fiatalokat. Az önmagát megkérdőjelező színház Fodor Tamás volt az Elő történet című beszéigetősorozat vendége Fodor Tamás és tanítványai „rendeznek" Fotó: Dohos Klára Miskolc (ÉM - BA) - A legújabb- kori magyar színháztörténet újabb legendás alakját mutatta be vasárnap a Csarnok Kultusz Motel. Az Elő történet című beszélgetősorozatban ezúttal Fodor Tamást láthatta a közönség. A miskolci színház szerelőcsarnokában futó széria vendégei eddigi életművükkel a modern magyar színházat alapozták meg. Korábban Ruszt József, az egykori Universitas rendezője vallott magáról. Most Fodor Tamás ült ki a nézők elé, hogy válaszoljon Kamondi Zoltán - a csarnok művészeti vezetője - kérdéseire. Fodor pályájának gyökerei Rüsztig nyúlnak, akitől a szakma alapjait tanulta meg az Egyetemi Színpadon, ahol a hatvanas években Fodor Tamás irodalmi, publicisztikai esteket szervezett. Később professzionális színészként - majd rendezőként - dolgozott, de különféle alternatív színházak alapításában és működtetésében is részt vett. így a kor pártállami sajtójában igencsak támadott - és a hatóságok által is zaklatott - Orfeo együttesen belül létrehozta a stúdiót, majd a Stúdió K-t. Ez utóbbi csoporttal közös munkái - elsősorban a Büchner-töredékek- ből rendezett Woyzeck, illetve Jean Genet Balkonja - alapozták meg legendás hírét. Á kritika kísérletező műhelyként méltatta a Stúdió K-t, amelynek sokadik generációjával csinál jelenleg is színházat Fodor. Bár ezúttal sem profi színészekkel dolgozik, de a társulat üzemszerűen működik. A hagyományos színháztól azonban a próbaidőszak hosszában és az előadásokra való felkészülés módszereiben mindenképpen eltérnek. Á módszerük lényege ma is a kísérletezés. Fodor a vasárnapi közönség előtt mostani társulatának néhány tagjával szemléltette: egy rakás felesleges gyakorlatra - etűdre, rögtönzésre - is szükség van az eredményhez, ahhoz, hogy a megformálandó szerep belülről jöjjön, hogy a szituáció éljen, és így tovább, és így tovább. E módszer lényege az is, hogy nem bánják a felesleges munkát, hiszen szerintük a kudarc legalább olyan fontos, mint a siker, a próba legalább annyira fontos, mint az előadás. Ami a rendező pályaívet illeti: az „orfeósok” - baloldaliként - a művészettel akartak jelen lenni a politikában. Fodor később politikusként volt jelen a művészetben- a parlament kulturális bizottságában képviselte az SZDSZ-t. Ma művészként van jelen a művészetben, s hitvallása szerint azt a színházat szereti, amelyik megkérdőjelezi önmagát és a világot, amelyet teremtett és amelyből táplálkozik. Ez a kettősség Fodor személyes- szakmai - döntéseiben is tetten- érhető: az amatőr színjátszás ellenében a professzionális színházat választotta, annak ellenében az alternatív színházat. Azért van ez - mondja -, mert ma sem tudja, hogy ki is ő valójában. Erre keresi a választ. Az író halála Budapest (MTI) - Hosszan tartó, súlyos betegség után január 19-en elhunyt Bertha Bulcsu író, újságíró. Május 9-én lett volna 62 éves. Bertha Bulcsu Nagykanizsán született, Volt ipari munkás, könyvtáros. Újságíróként dolgozott egyebek mellett a Dunántúli Naplónál, a Jelenkornál, az Új írásnál. Fő- munkatársként rendszeresen publikált az Élet és Irodalomban- Publicisztikái mellett jelentősek regényei, novellái, tévé- és rádiójátékai. Legismertebb könyve A kenguru, amelyből film is készült- Népszerű, színpadon is előadott drámája a Fürdőigazgató. Jelentős novelláskötetei a Lányok napfényben (1962), a Medvetáncoltatás (1983), az Árnyak és lovasok (1986), Utazás fehér lavórban (1994). Munkásságát háromszor (1966-ban, 1971-ben, 1975-ben) József Attila-díjjal ismerték el- Gábor Andcr-díjat 1986-ban; Füst Milán-díjat 1991-ben, Táncsics Mi- hály-díjat 1993-ban kapott. Újra táncház Miskolc (ÉM) - Újra indul keddenként a magyar táncház Miskolcon a Vian klubban. A téli szünet utáni első foglalkozás ma este 8 órakor kezdődik. A táncokat Barsi Csaba tanítja, a zenét a Sajó zenekar szolgáltatja. A hajnali 1 óráig tartó táncházba belépőjegy 100 forintért váltható. Nosztalgia Bár Miskolc (ÉM) - Nosztalgia Bárba várja a ’70-es, ’80-as évek dalainak, táncainak kedvelőit a Flaming0 Beat zenekar január 24-től minden pénteken este 6-tól 11 óráig a Rő- nai Művelődési Központba (Mis‘ kok, Mindszent tér 3.). „A verset erőszakolni nem lehet” A költő, aki nem szereti, ha költőnek titulálják Filip Gabriella Miskolc (ÉM) - Köszöntés, versek, méltatás, versek, beszélgetés a műsorvezetővel, és akinek még lenne kérdése... - ez az író-olvasó találkozók szokásos menetrendje. Fecske Csaba legutóbbi estjének is ez volt a forgatókönyve. „Mindössze” annyiban tért el a hagyományoktól, hogy a költő megköszönve a szép szavakat, elmondta, szerinte mi volt túlzás a méltatásban, aztán kedvére kifigurázta önmagát, és kijelentette: a nagynak minősített vers legfeljebb terjedelmét tekintve mondható nagynak, egyénként meg nem szereti, ha költőnek nevezik... □ Hét kötet, után minek nevezzem?! Hogy mutassam be az olvasóknak? • Fecske Csaba. □ Ennyi?! • Ennyi. Engem a nevem teljes egészében kifejez. Aki ismer, az tudja: ki vagyok. A név mellé nem kell titulus. Ha a nevem nem sugallja az olvasónak, vagy a hallgatónak, hogy költő vagyok, akkor fölösleges a magyarázkodás. □ És ha olyan valakinek kellene bemutatnom, aki nem hallotta ezt a nevet ?! • Akkor sem tartom fontosnak. Ha majd valamikor találkozik a verseimmel, és emlékszik a nevemre, akkor majd eldönti, mit gondoljon rólam. Nem szeretem, ha valaki úgy mutatkozik be, hogy X. Y. költő vagy író vagyok. Én inkább a munkásságommal akarom kivívni, hogy annak tekintsenek... □ Költőnek vagy írónak ?' Vagy publicistának? • Válogathatok. Olyan ez, mintha valakire azt mondják a költők között a legjobb pártelnök, a pártelnökök között a legjobb költő. A többműfajúságnak megvan ez a hátulütője. Amit én leggyakrabban űzök, az a publicisztika. Ahhoz mindig megvan a téma, folyamatosan ' szállítja az élet. Már csak rendezni kell a gondolatokat, amikor leülök a gályapadhoz - ami az íróasztalom volna. De ez is túlzás, mert tulajdonképpen csak egy dohányzóasztal, azon van a gépem, a papírok, a füzetek. Minden reggel 9 órakor leülök, mert katonásan élek, és akkor elkezdem a munkát. Megírom a napi két oldalamat. Persze, ez is változhat. Verset viszont ritkán írok. Az vagy jön, vagy nem jön. Azt erőszakolni nem lehet. Egyébként is csak részleteket, sorokat, egy-egy képet jegyzek le - papírfecnikrp, újságszélre. Ezekből a darabkákból egyszer csak összeáll bennem a vers. □ Mennyiségi, szempontból tehát inkább publicista... • De az igazi ünnep a vers, a költészet. Én inkább költő szeretnék lenni. □ Mikor érzi úgy az ember: no, ő most már költő? • Szerintem én ezt akkor fogom érezni, ha majd halott leszek. Igaz, akkor meg már nem érezhet az ember... Bennem örökös kétség van. Magammal szemben, mindennel. Igaz, néha érzem: most jót írtam, ez tetszik nekem. Aztán később már közel sem annyira. Régen gyakran estem abba a hibába, hogy azonnal kiadtam a kezemből a verset. Azért is publikáltam olyan mérhetetlen sokat. Szerintem a korosztályomban én voltam a legszorgalmasabb versfirkáló. írtam is, közölték is... De amikor évek múlva újra elolvastam, akkor röstellkedhettem, hogy ezt az ócskaságot kiadtam a kezemből. Szóval kétségeim vannak a költőségemmel kapcsolatban. Talán ezért is zavar, ha a nevem után mondják. Én nem tudom, hogy költő vagyok-e, majd eldönti az utókor, azok a gyereket, akiket most teszünk pelenkába. Persze, még az sem biztos. Ki tudja: milyen ízlésük lesz, éppen én kellek-e majd nekik? Ez olyan kiszámíthatatlan. Bárhogy nézzük is a dolgot, az ember végül is az örökkévalóságnak ír. De hogy mit hoz a jövő, azt egy halandó nem tudhatja. Én még mindig kételyekkel teszem le a verseimet. □ Nem jelent megerősítést, hogy az elmúlt év/ végén a Magyar írószövetség tagja lett? • Ebben a tagság nem segít... □ De legalább örül neki? • Örömről szó sincs. Egyáltalán nem örülök, hogy felvettek. Bár ba visszautasítanak, az nagyon rosszul esett volna. De ez nem öröm, ez inkább szégyen. □ Mert?! H Fecske Csaba • Mert ennek ‘ húsz évvel ezelőtt kellett volna megtörténnie. Én már évtizedekkel ezelőtt teljesítettem az írószövetségi tagsághoz szükséges feltételt. Akkoriban még az volt a követelmény, hogy akinek állami kiadónál két könyve megjelent, az jelentkezhet. □ De nem jelentkezett! • Nem jelentkeztem. Nem tartottam fontosnak. A jó versek sokkal fontosabbak. Mit számít az igazolvány?! Egyébként is, volt már egy igazolványom, hiszen tagja voltam a Művészeti Alap költő szakosztályának. □ Ha korábban nem tartotta fontosnak, hogy tagja legyen a Magyar írószövetségnek, most miért jelentkezett mégis? • Mert dühített az, hogy állandóan megkérdezték: tagja vagy az írószövetségnek? Nem. Nem?! Aztán láttam az arcokon a gúnyos mosolyt. Végül azt mondtam, ha ez számít, akkor legyen. Szóval a hiúság, a mérhetetlen emberi hiúság - ami bennem van -, ez az oka a jelentkezésemnek. Eddig azt szégyelltem - ha kérdezték hogy nem vagyok tag, most meg ezt szégyellem... □ A hét kötet, után készül-e már a nyolcadik?. A beígért, publicisztikai, gyűjtemény? • Készül, készül. De még se pénz, se kiadó. Csak rendezgetem az írásokat. Teszem egyik dossziéból a másikba. Ez nálam osztályozást jelent. Az egyikben a legjobbak, a másikban a jók, a harmadikban a kevésbé jók vannak. Előveszek egy- egy írást, elolvasom, belejavítok, aztán - ha úgy érzem, nem is olyan jó - átteszem a másik dossziéba. Ezzel megy el a legtöbb idő. Néha órákig keresek egy verset. □ Hány vers között kell kutatnia? • A versek nagy részét elégettem, eltávolítottam magamtól, de így is több száz tulajdonosa vagyok. És egyáltalán nem büszke tulajdonosa! Mert amikor szembesülni kell régi, rossz versekkel, akkor izzadok, mint a gyerek, akit rajtakapnak valami csínytevésen. Most már bölcsebb vagyok, mint fiatalkoromban, sokáig forgatom, nem adom ki a kezemből azonnal az írásaimat. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ne kerülne ki a műhelyemből - ha van ilyen - silány munka. Nem vagyok jobb költő, mint voltam, legfeljebb figyelmesebb. Bár most inkább a mese foglalkoztat. □ A közelgő nagyapaság miatt? • Nem fogadhatom készületlenül az érkezőt! Szeretném megfelelően üdvözölni. Szóval készülök a nagyapaságra. De én a gyerekeket egyébként nagyon szeretem- Persze, a komisz felnőtteket is - mert bennük is látom a gyereket. Gyerekek vagyunk mi, csak a ráncos arc eltakarja eredeti vonásainkat.
