Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-31 / 304. szám
4 ÉSZAKtMagyarorszag MEGYEI KORKÉP 1996, December 31., Kedd Vissza- és előretekintő: mit hozott ’96, és mit várnak ’97-től? Kellene egy szusszanásnyi idő Pankucsi Márta szociológus: 1996 izgalmas, tanulságos év volt a számomra. 1995 áprilisától ez év decemberéig a Népjóléti Minisztérium szóvivőjeként dolgoztam. Munkám során alkalmam nyílt arra, hogy közelről lássam mind a kormányzati tevékenységet, mind a sajtó működését. Megbizonyosodtam arról, hogy a nyolcvanas évek küzdelmei nem voltak hiábavalók. Megtörténtek és megtörténnek azok a változások, amelyek elengedhetetlenek a polgári Magyarország kialakulásához. Arról is meggyőződtem ugyanakkor, hogy az apparátusok és bizonyos érdekcsoportok nagyon erőteljesen képesek akadályozni, lassítani, megkeseríteni a változásokat. Nehéz küzdelmek árán juthatunk el oda, hogy a személyes függőségek, kapcsolatok helyett a mindenkire egyformán érvényes normák határozzák meg az életünket. Tovább erősödött bennem az a meggyőződés, hogy nem bízhatjuk magunkat az államra, a politikára, a hivatalokra. Polgárokká kell válnunk, akik képesek és készek saját magukról gondoskodni. A következő év számomra fontos döntések éve lesz. El kell döntenem, hogy Budapesten vagy Miskolcon fogok dolgozni, élni. Kaptam egy-két csábító ajánlatot, melyek Pesthez kötnének, de valószínűbb, hogy Miskolcot választom. Az biztos, hogy a civil társadalom erősítéséért és ennek kapcsán a nyilvánosság szélesítéséért szeretnék dolgozni. Továbbra is tanítok Budapesten az EL- TE-n. Szociológus hallgatóknak „A bizalom szociálpszichológiája” című tárgyat oktatom. Sokkal több időt szeretnék a barátaimmal tölteni. A fiunk 1997-ben lesz tizennyolc éves. Neki is fontos döntéseket kell meghoznia, szeretnék ehhez jó hátteret, támaszt biztosítani. Bízom benne, hogy sikerül a férjemmel együtt egy kicsit lazábban élnünk, kicsit többet pihennünk. Elnéztem az ünnepi készülődés, a vásárlások közepette az embereket. Azt hiszem, nagyon sokunkra ráfér egy szusszanásnyi szünet, egy kis csönd, amikor végiggondoljuk: mi végre is a küszködés, rohanás, törekvés. Kell, hogy legyen időnk végiggondolni: mi az igazán fontos az életünkben. Es aztán jön az új év, az új küzdelmek. Jó volna jobban figyelni arra, ami számunkra igazán fontos, és azokra, akik igazán fontosak. Örömök és könnyek.... Zelei Istvánné, mezőkövesdi hagyományőrző: Évek óta nyugdíjas vagyok, de emiatt nem állt meg az idő. Örömmel kezdődött számomra az óév: megkaptam a Mezőkövesd Városért kitüntetést. A legnagyobb boldogságom pedig az volt, hogy hetvenedik születésnapomat ünnepeltem az idén, s az ünnepen itt voltak velem a lányaim, unokáim, vagyis a család. Felejthetetlen szép élmény, hogy megértem ezt a kort, s ennek együtt örültek velem azok, akiket szeretek. Persze ezenkívül mással is telt az esztendő. A nagymama klubbal havonta összejárunk, kirándulni megyünk, s nagyon sok helyen fellépünk. A hagyományőrző csoportként ténykedő énekkarunk viszi a matyó dalokat és táncokat szerte az országba, sőt külföldre is. Igaz, mi sem fiatalodunk, de még bírjuk. A régi kultúránkat tovább kell vinni, meg kell őrizni. Ezért csináljuk, s ezért kaptam a kitüntetést is. Szívesen emlékszem például arra is, amikor Aggteleken a barlangban egyszerre dalolt az összes asszony. Az volt e pillámat üzenete, hogy nincs vége semminek pusztán azért, mert nyugdíjasok lettünk. Ahogy másnak, nekem is kicsordult néha a könnyem, főleg amikor díszítettem a karácsonyfát - mert már egyedül élek. De elkezdtem énekelni magamnak egy dalt, amit szívesen adnék át másnak is: „...ha elmúlik majd a karácsony, te akkor is maradj velünk, míg élünk ezt a kis családot szeresd ó édes Istenünk.” Hát én ezt kívánom mindenkinek az új esztendőre is. Fel a Mont Blanc-ra Zambó Péter, a Magyar Demokrata Néppárt MEGYEI ELNÖKE, MISKOLCI ÉS MEGYEI KÖZGYŰLÉSI KÉPVISELŐ: Az óévben is azt az utat járta az ország, amelyet a rendszerváltáskor, a négyigenes népszavazás alkalmával választott magának. Az elején is lehetett látni, hogy göcsörtös út lesz ez. Én mindenesetre 1994-ben elhittem, hogy megteremtődtek a polgári fejlődés jogi- és - viszonylagos - gazdasági alapjai, s nem alaptalan az a magabiztosság, amellyel fellépve a most hatalmon lévő két párt kormányra jutott. Azért nem éltem meg tragédiaként korábbi pártom, az MDF választási kudarcát, mert soha nem gondoltam, hogy egyedül a Demokrata Fórum virágoztathatná fel az országot; azok közé tartozom, akik számára a nemzet üdve az elsődleges szempont. Ehhez képest ’96 a számomra a csalódás évének bizonyult. El kell ismerni, hogy bizonyos makrogazdasági mutatók utólag igazolták a kormány kemény megszorító intézkedéseinek jogosságát. Ugyanakkor látni való, hogy tovább polarizálódott a társadalom. Nem sikerült féken tartani az inflációt, ennek magas rátája miatt semmivé lesznek azok a kis vagyonok, amelyeknek a polgárosodást, a polgárság kialakulását és megkapaszkodását kellene szolgálniuk. A legnagyobb gond mégis az, hogy tömegével derült fény olyan visszásságokra, amelyek nemcsak a koalíció pártjaiba vetett bizalmat rengették meg, de kikezdték a demokráciába, a parlamenti politizálásba vetett hitet is. Az erkölcsi válságba süly- lyedt országban az emberek úgy érzik: általánossá vált a hatalommal való visszaélés, a kormány nem tud célt és jövőképet adni a társadalomnak. Enélkül pedig könnyen széteshet a társadalom. Félő az is, hogy a most kormányon lévők ’98-ban a választási ígéreteikkel félrevezetik az embereket. Ennek azonban további csalódás lesz az ára. Az ország sorsáért felelősséget érzőknek el kell gondolkodniuk: kibír-e még egy ilyen megrázkódtatást a magyarság. Akkor lennék boldog, ha a két év múlva hatalomra kerülők emberibb, tisztességesebb kereteket tudnának teremteni e derűs, alkalmazkodóképes kis nép életéhez. A magunk részéről azzal próbáltunk hozzájárulni ehhez, hogy megkíséreltünk egy centrumhoz közeli új színt megjeleníteni az MSZP és a Kisgazda- párt körül csoportosuló politikai palettán. Reménykedünk benne, hogy a Néppárt programja értő fülekre talál. A társadalom polgári demokráciát óhajtó aktív, tettre kész tagjait próbáljuk megnyerni az ezredfordulón is túlmutató politikai céljaink támogatására. A helyi politikát nem látom annyira sötéten: az önkormányzatok - nehézségeik ellenére - megőrizték a működőképességüket. Miskolc számára 1997 lehetne az az év, amelyben az önkormányzat aktívan formálhatná a 2000 utáni városképet. A közgyűlési pártoknak most kellene a helyi társadalom erőit mozgósítani ahhoz, hogy a megyeszékhely valóban pénzügyi-, oktatási-, kulturális és gazdasági központtá váljon. Ami a magánéletet illeti: továbbra is nyugodt, kiegyensúlyozott családban élek, remélem, így lesz ez az újévben is. S úgy tűnik, végre teljesülhet egy régi vágyam: talán feljuthatok a Mont Blanc-ra. Aki nem tart az idő múlásától Pataki János festőművész: Évekkel ezelőtt majdnem mindenkinek úgy kezdtem a mondókámat, hogy várnom kell néhány évet. Gondolatban pedig sürgettem az idő múlását, mert azt reméltem, hogy attól jobb lesz az életem, szebben tudom magam előadni, jobban és szebben ki tudom magamat fejezni, és azokkal, amikben hátrányban voltam - úgy éreztem, ha haladékot kapok a krampusztól -, azokkal megbirkózom majd. Azt gondolom, hogy az utóbbi öt-valahány év beigazolja majd: ezt az álomképet mintha erre a mostani valóságra rá lehetne húzni. Egyáltalán nincsenek félelmeim. Csak álmaimban, olykor. Ez valószínűleg büntetés vagy bűnhődés. Ilyenkor azt álmodom, hogy eltévedek és nem találok vissza oda, ahová tartozom. És egyre zűrzavarosabb térbe kerülök. Ezekben a pillanatokban csak az segít, hogy megvirradjon, és beigazolódjon: jó helyen vagyok, és van otthonom. Otthonunk. Az év vége mindig egy lelkiismeretvizsgálat- féle. De az én életemnek egyébként is az egyik alapmotívuma, hogy mélyen átgondoljam magamat. Minden nap és egyre inkább. Az idő múlását természetesen lehet érzékelni, amitől - még egyszer hangsúlyozom - nem tartok. Azt várom tőle, hogy oda eljussak, ahová egész életemben szerettem volna eljutni - szellemi értelemben. Az év végi „leltár” nem különbözik a mindennapok önvizsgálatától. Hacsak attól nem, hogy ilyenkor van egy finom elengedettség. Lehetőség arra, hogy legyintsek egyet könnyedén: amit elvitt a víz, azt vigye, ami nem olyan lett, mint amilyennek kellett volna lenni, abba én hiába próbálok belekapaszkodni. Nincs időm, hiába, kifutottam a naptári évből. Persze azért nem felejtem el sohase, hogy mivel vagyok magamnak adósa. A kérdést egzaktul megválaszolva: a hétköznapi életformáknál sokkal drámaibban zajlik minden. Az év vége egy kicsit mindig ilyen happy end. Életben maradtunk, megmaradtunk, lezárjuk, arattunk. A múltat - hiszen tíz-húsz év is úgy elmúlik, mint egy gyönyörű nyár - természetesen kapcsolom a mostani életemmel. Ebből az időből meghatározó emlék, amikor a kisfiam, Márió, a gyönyörű tengerszín nadrágjában a karomon üldögélt, s ahogy ugyanabban a ruhácskában felvittem Pestre, s utaztunk mezítlábasán a Vörösmarty tér felé. És akkor úgy éreztem - annak ellenére, hogy mi ketten nem törődtünk senkivel - mindenki minket figyel Ezt a képet, ezt a visszatérő álmot, álomszépséget legfeljebb csak kioperálni lehetne belőlem. És teljesen mindegy, hogy hányat írtunk akkor. Néhány ilyen kép a leghétköznapibb emberbe is úgy vésődik bele, mint egy valóságos látomás. És én szeretem a jó utat ezekhez kapcsolni. És persze szeretem az életemben azt is, amikor nagyon mélyen meg kellett szenvednem, hogy meg tudjak maradni. A múlt és a mostani időszak keveredése természetesen azért külön válik, és másfajta élet ez a mostani. Nagyon nehéz lenne megmondani, melyik a boldogabb, szebb vagy melyik a mélyebb. Égyértelműen a munka - ha mondhatom így - az alkotómunkám határozza meg a létemet. Talán olyan jel van most az életemben, hogy ez a fajta teljesség, amit az élettől most megkaptam, ez gazdagabb... Éva a színpadon és az életben Major Melinda színművész: Fél kezemen meg tudnám számolni, hány interjút adtam eddig, de mint pályakezdő színészt először kérdezték tőlem, hogy mit jelentett az elmúlt év és mit várok a jövő esztendőtől. ’96 első féléve számomra kemény és tempós munkában telt el. A Színművészeti Főiskolán ekkor készültünk Bezerédi Zoltán rendezésével a vizsgadarabunkra. Ez a munkaidőszak volt a legemlékezetesebb számomra negyedévesként, és persze imádtam is. Közben a budapesti Katona József Színházban Ascher Tamással próbáltam, olyan emberek között, akiket nagyon megszerettem. Ez a Katona-beli tanulóév is hasznos tudással és barátságokkal, szeretettel ajándékozott meg. Két fontos dátum: május 23-án írtam alá első szerződésemet a Miskolci Színházhoz; június 14-én - bármilyen furcsa és hihetetlen volt - átvettem színészdiplomámat. Miskolcon a Csarnokban debütáltam, bár az igazi megmérettetés Éva szerepe volt az Ember tragédiájában. Ez az emlék még friss, és folyamatosan játsszuk az előadást, úgyhogy ’97-től akár azt is várhatnám, hogy ez az előadás egyre jobb legyen, egyre érettebbé tegyem a szerep színeit, gondolatait. Új darabba is belekezd- tünk már: Médea-ügy a címe. Ez még egy új csoda, mint minden új darab kezdete. Én ’97- től „csak” ilyen csodákat várok, az már csak rajtam múlik, hogyan élem meg őket. Magánéleti vágyam: van egy szerelmem Miskolcon, akivel együtt élek, és a jövőtől is azt kívánom, hogy ez a kapcsolat ugyanilyen tiszta és szép maradjon, mint amilyen most. Buszok, az újév hajnalán Miskolc (ÉM - SZA) - December 31-én a 17- es buszok munkanapi menetrend szerint vehetők igénybe. A 18-as jelzésű járművek a Repülőtérről reggel 5-kor, 5.35-kor, 6.15-kor és 6.35- kor, délután 13.25-kor, 13.45-kor, 14.15-kor, 15.05-kor, este pedig 21.15-kor indulnak. A Di- géptől az előbb említett buszt 5.22-kor, 6.05- kor, 6.39-kor, 6.59-kor, 13.49-kor, 14.09-kor, 15.09-kor, 15.29-kor, valamint este 22.15-kor indítják. A 37-es járatok - a munkanapokhoz képest - reggel 5 és este 9 óra között csökkentett járatszámmal közlekednek. Újév első hajnalán az 1-es, 2-es, 14-es buszokból többet is forgalomba helyez a Miskolc Városi Közlekedési Rt. így a Tiszairól 0.45- kor, 1.15-kor, 1.45-kor és 2.30-kor, a Majálisparkból 1.20-kor, 1.50-kor, 2.20-kor, 3.05-kor indulnak az 1-es buszok. A Búza téren 1.25- kor, 2,25-kor, a tapolcai végállomáson pedig 1.50-kor, 2.50-kor szállhatnak fel a 2-esre legelőször a szilveszter után hazafelé igyekvők. A 14-es járat a Repülőtéri megállóba 1.30-kor, 2.15-kor, a Farkas A. útiba pedig 1.50-kor és 2.35-kor gördül be elsőként az új esztendőben. m JANUARBAN D! I I HUSZADIK ♦♦♦ FORDULÓ! I Az I. díj felajánlója a Győri kapui Ifjúsági és Szabadidő Ház I. emeletén az elmúlt év végén megnyílt Dénesi Mária es Rózsa ■ Lóránt által vezetett (korábban: „tiszaújvárosi csodadoktor") Természetes Gyógymód- és Oktatási Központ. Januári nyertesünk náluk végeztethet 20 000 Ft értékben energiaátadásos gyógyítást, amellyel az asztmát, az allergiát, a vesebetegségeket, a daganatos megbetegedéseket gyógyítják. Nyertesünk igénybe veheti a thai-masszázst is, amely ízületi problémákra, reumatikus betegségekre, végtagfájdalmakra javallott. Gyógyítja a központ a pszichoszomatikus betegségeket’ a halláskárosodást, a gorincsérvet és a gvomor- betegségeket is. A központ szerdán es pénteken 10-17 óra között vehető igénybe. T.: 06-20-278-668, illetve 49/ 346-328. A ÍI. díj felajánlója a Szentpéteri kapui Szolgáltatóidban 28 éve működő Dóczy Lajosne Aranka és társa vezette „Aranka és Tünde” Kozmetikum. Nem hibás, ha azt mondjuk, az egész városrész, sőt az egész város ismeri és szereti őket. Mindig törekednek a legújabb eljárások bevezetésére, Így például most a különleges japán-, és az oxigén-kezelések jelentik a slágert repertoárjukban. Nyertesünk a bor oxigéntartalmát növelő oxigénkezelést vehet igénybe kozmetikumukban 10 000 Ft értékben. Nyitva tartás: naponta 6-20 óra, illetve szombaton 6-13 óra között. A III. díjat, egy negyszemélyes, maximum 5000 forintos ebéd- vagy vacsorautalványt a megyeszékhely legismertebb, reprezentatív vendéglátó helye, a lillafüredi Palotaszálló ajánlotta fel. A Hotel Palota 1996-ban is vendégek ezreit fogadta, s látta el mindenki teljes megelégedésére. Gyönyörű környezetben, magas színvonalú ellátásra számíthatnak azok is, akik a Nyerő 21 jóvoltából fogyaszthatnak el náluk egy ebédet, vagy vacsorát. Az Aranyágtól a GYEK-nek Miskolc (ÉM) - Az aranyág Alapítvány kuratóriumának döntése alapján a B.-A.-Z. Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központja 500 ezer forint támogatást kapott. Az Aranyág ’96 - a magyar gyermekegészségügy helyzetén segíteni kívánó - televíziós műsor hatórás időtartama alatt 8500 felajánlás érkezett. December 20-áig a befizetések összege elérte az 51 millió 583 ezer 226 forintot. Az adományozók között voltak, akik száz forintot tudtak nélkülözni e célra, s akadt olyan is, aki kétmilliót. A pályázó kórházak és egészségügyi intézmények elsősorban orvosi műszerek vásárlására fordíthatják a pénzt. Az alapítvány tovább él, s az azért munkálkodók remélik, jövőre számos állampolgár rendelkezik úgy, hogy adója 1 százalékát az Aranyág Alapítvány javára, azaz a gyermekek egészségének biztosítására kívánja fordítani. Bankszámlaszámuk: 10200847- 32414347-00000000.
