Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-11 / 289. szám

2 ÉSZAK-Magyarország Országban - Világban _ .___ 1996. December 11., Szerda . Parlamenti Mozaik. • Lehetséges és reális az a politika, amely a jószomszédi viszony kialakítását, valamint a romániai magyarok érdekvédelmét együtte­sen, s nem egymás rovására kívánja megvaló­sítani - mondta Horn Gyula miniszterelnök, amikor kedden megnyitotta a magyar-román alapszerződés ratifikálásának parlamenti vi­táját. A kormányfő hangsúlyozta: vállalja a felelősséget azért, hogy a kormány augusztus közepén az ellenzéki nyomás ellenére is cse­lekvésre szánta el magát és megkötötte a szerződést. Sajnálatosnak ítélte, de nem tar­totta tragikusnak, hogy - álhazafías pártér­dekek képviselete miatt - az ellenzék elmu­lasztotta a nemzeti egyetértés kialakításának lehetőségét az alapszerződés kérdésében. • Éles vita után Kövér László (Fidesz) pártja, az MDF, az MDNP és a KDNP nevében ügy­rendi javaslattal állt elő: a magyar-román alapszerződés ratifikálását halassza el a par­lament, ameddig a magyar-magyar csúcs zá­ródokumentumának jogforrássá emelését cél­zó határozati javaslatot nem fogadja el a T. Ház. Kövér László azt is kérte, hogy az ügy­ben a Házbizottság rendkívüli ülését hívják össze. A Házbizottság ülésén azonban nem született megegyezés az ellenzéki javaslat ügyében. A házszabály nem teszi lehetővé a napirend utólagos megváltoztatását, így nem halasztották el a magyar-román alapszerző­dés ratifikálásának vitáját és szavazását; ami ' lapzártánkig nem történt meg. • Az Országgyűlés 194 igen, 43 nem és 10 tartózkodás mellett megszavazta az atom­energiáról szóló törvényjavaslatot. 243 igen szavazattal, 69 voks ellenében, 14 tartózko­dás mellett elfogadta az államháztartásról szóló törvény módosítására benyújtott javas­latot. 304 igen, 23 nem és két tartózkodó sza­vazattal a T. Ház elfogadta az alkotmánykon­cepcióhoz benyújtott, a kormány által támo­gatott módosításokat.A társadalombiztosítási alapok 1996-os pótköltségvetését 240 igen szavazattal és 82 ellenszavazattal fogadta el a Ház. Az Országgyűlés ezután három ponton módosította az idei költségvetésről szóló tör­vényt, így törvénybe iktattak egy új passzust különböző, már folyamatban lévő egészség- ügyi és pszichiátriai beruházások összesen 1,235 milliárd forintos további támogatásáról. ÉSZAK­MAGYARQRSZAG Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Csörnök Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341 -700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/íax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch ós Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817, 411 -276. Telefax: 341 -817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon/Fax: 411-425, Telefon: 341-611/223 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányoka! terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Romvári Attila Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen. Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalvá­nyon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 549 forint, negyedévre 1647 forint, fél évre 3294 forint, egy évre 6588 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 26 forint, a pénteki lapszám 29 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Taps az új népjóléti miniszternek Horn Gyula: Nem történt törvénysértés az energiaszektorban Budapest (ÉM - SZN) - Idei utolsó sajtótájékoztatóját tar­totta Horn Gyula miniszterel­nök tegnap a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházá­ban. A havi egyszeri sajtótalál­kozók gyakorlata azonban 1997-ben is folytatódik. A kormányfő nem tud arról, hogy Kökény Mihály népjóléti miniszteri jelölése miatt a szocialista frakción belül őt támadták volna, sőt, beje­lentését hétfőn taps fogadta. Tizen­két lehetséges jelölttel beszélgetett el, akik közül többen nem vállalták a megbízatást. Egyeztetett frakció­jával és a koalíciós partnerrel is, mielőtt javaslatát az államfőhöz el­juttatta. Személyi döntéseiért, vá­lasztásaiért egyébként mindig vál­lalja a felelősséget - mondta. A miniszterelnök cáfolta azt az információt, miszerint Kökény Mi­hály olyan feltételhez kötötte volna a megbízás elfogadását, hogy a le­köszönt Szabó Györgynél több pénzt kapjon a költségvetésből az egészségügyi reform megvalósításá­hoz. Szerinte jövőre ettől függetle­nül is többet szánnak az egészség­ügy finanszírozására. Kökény sza­vatolja az alapellátás biztonságát, a kormány viszont jövő év július 1-jé- ig átmenetileg olyan határozatot hoz, amelynek révén a társadalom- biztosítás esetleges vétója nem hiú­síthatja meg a tárca tevékenységét. A kormányfő a maga részéről nem tervez a kormányban további változtatásokat, az eddigiek során sem rajta múlt, hogy a 11 minisz­terváltásból 8 esetben a tárcafelelő­sök „nem bírták a gyűrődést”, és bár ő ragaszkodott volna a szemé­lyükhöz, az állandó kritikák és gáncsok miatt inkább leköszöntek. Az országgyűlési képviselők 30 százalékos fizetésemelését Horn Gyula úgy kommentálta: a látszat csal, a parlamentben kemény mun­ka folyik, és a magyar szenátorok fizetése így is jóval alacsonyabb, mint más demokratikus országok­ban. A miniszterelnök magyar nyelvű külföldi lapok kérdéseire ki­jelentette: nem titok, hogy Bős-Nagymaros ügyében peren kí­vüli megegyezés van készülőben a szlovák kormánnyal, valamint le­szögezte, hogy az energiaszektor külföldi tulajdonosai folyamatosan tudtak a kormány döntéseiről, nem tiltakoztak azok ellen, s bár joguk­ban áll perelni a magyar államot, törvénysértés nem történt. Budapesten Scalfaro olasz államfő Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására kedden délután két­napos látogatásra Budapestre érke­zett Oscar Luigi Scalfaro olasz ál­lamfő. A politikust leánya, Marian­na is elkísérte. Az olasz köztársa­ság elnöke kedden magánprogra­mon vett részt, melynek keretében sétát tett a Várban, megtekintette a Nlemzeti Múzeumban a koronaék­szereket és találkozott a magyaror­szági olasz kolónia tagjaival. Oscar Luigi Scalfarot vendéglátója, Göncz Árpád szerdán fogadja ün­nepélyesen a Kossuth téren, ezt a két elnök szűk körű, majd a tárgya­ló delegációk plenáris tárgyalása követi. A magasrangú vendég Horn Gyula kormányfővel is talál­kozik. Áz olasz államfőt, aki fel­szólal az Országgyűlésben, Göncz Árpád a Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének polgári tagozatá­val tünteti fen Fotó: Nagy Gábor Elosztották a közszféra 3,7 milliárdját Budapest (MTI) - Megegyeztek a szociális partnerek a Költség- vetési Intézmények Érdek­egyeztető Tanácsának (KIÉT) keddi ülésén a közszféra idei további béremeléséhez szüksé­ges 3,7 milliárd forintos költ­ségvetési összeg elosztásáról. A 3,7 milliárd forintos keretről vég­legesen az Országgyűlés dönt. Fel- használásával a szféra dolgozóinak keresete átlagban az idén 16-17 százalékkal emelkedhet. A 3,7 milliárd forint döntő ré­szét, 3,4 milliárd forintot december­ben egyszeri keresetkiegészítésként kapnák meg az önkormányzatok­hoz tartozó oktatási, valamint köz- művelődési dolgozók. A pénzt lét­számarányosan osztanák el az ön- kormányzatok és az intézmények között. További 300 millió forintból azok a minisztériumok, intézmé­nyek részesülnének, ahol egyes te­rületeken még a 11 százalékos ke­resetemelést sem érik el idén. Eh­hez a 10 ezerre becsülhető dolgozói körhöz tartozik, például a- Minisz­terelnöki Hivatal biztonsági szolgá­lata, valamint a büntetésvégrehaj­tás. A jövő évi keretből az év elején a felsőoktatásnak lehetősége lenne arra, hogy 400 millió forintot hasz­náljon fel azokon a területeken, ahol 12 százalékos keresetnöveke­dést sem értek el 1996-ban. Mérsé­keltebb kiegészítést kapnának azok, akiknél az idei keresetemelés a 12-15 százalék közötti volt. Ha­sonló módon 80 millió forint fel- használásával részesülnének kere­setkiegészítésben a kutatás terüle­tén dolgozók. Az önkormányzatok szociális területein 300 millió forin­tot biztosítanak ugyanilyen, az év elején megvalósítandó keresetkie­gészítésre. NATO: nem telepítenek atomfegyvert Brüsszel (MTI) - Konkrét dön­tést voltaképpen csak a jövő évi csúcs összehívásának a té­nye, a helyszín, az időpont és a napirend kapcsán, valamint az SFOR- mandátum miniszteri szintű elfogadásával hoztak a NATO-tagországok külügymi­niszterei kedd este Brüsszelben véget ért tanácsülésükön. Az említett - jövő évre szánt - na­pirendi pontok esetében a keddi ülés zárónyilatkozatában elsősor­ban a bővítés kapcsán tett némely megfogalmazás keltett feltűnést, így annak rögzítése, hogy a - mi­közben a szövetség egyfelől elvárja majd a leendő újabb tagországok­tól, hogy támogassák a NATO nuk­leáris elrettentésen alapuló védel­mi stratégiáját - a kilátásba helye­zett bővítése önmagában „nem te­szi szükségessé a NATO nukleáris védelmi rendszerének a megváltoz­tatását”. Éppen ezért „a tagorszá­goknak nem áll szándékukban, nem tervezik, és okát sem látják, hogy atomfegyvert telepítsenek az új tagországok területére”, és „a jö­vőben sem látják ennek szükségét”. A közös nyilatkozat megerősíti, hogy a szövetség célja: a NATO fennállásának 50. évfordulóján (1999-ben) esedékes újabb csúcsta­lálkozón már sorai közt üdvözölni az új tagállamokat. A NATO külügyminiszteri érte­kezletén Warren Christopher, az amerikai diplomácia vezetője olyan új, hatékony intézkédéseket szor­galmazott, amelyek elősegíthetik a délszláv háborús bűnösök előállítá­sát és átadásukat a hágai Nemzet­közi Törvényszéknek. A háborús bűnösök elleni hatékonyabb fellé­pés visszatérő elem volt a NATO- tanácsülésen, hivatalosan azonban senki sem vetette fel az IFOR, illet­ve a helyébe lépő SFOR-erők man­dátumának olyan értelmű módosí­tását, amely felhatalmazná őket nemzetközi körözés alatt álló sze­mélyek felkutatására is. A megfogalmazott keddi közös nyilatkozat megerősíti egyúttal, hogy 18 hónapra szól az SFOR mandátuma, amelynek végrehajtá­sát a hatodik és a tizenkettedik hó­nap után megvizsgálják, és ennek fényében döntenek a misszió továb­bi menetéről, beleértve a csapatlét­szám mindenkori csökkentésének a mértékét és ütemezését is. Charette francia és Kinkel német külügyminiszter a tanácsülésen Fotó: AP Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/305-305 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Felelős az MNB két volt aleliiöke Budapest (MTI) - Cziiják Sándor­nak és Hárshegyi Frigyesnek, a Magyar Nemzeti Bank két alelnö- kének felelősségét állapította meg az MNB Felügyelöbizottsága a CA- Hungary Investment Ltd.-vei kö­tött szerződés négy évvel ezelőtti módosításának ügyében. Az MNB Felügyelőbizottsága a vizsgálat le­zárása után kedden közölte: a meg­vizsgált dokumentumok, jelentések és az érdekeltek meghallgatása alapján megállapították, hogy a szerződés módosítására sem jogi, sem gazdasági, sem politikai kény­szer nem volt, és az az eredeti szer­ződéssel szemben egyoldalú hát­rányt jelent a magyar fél számára. Azt is leszögezte azonban a testü­let, hogy a két alelnök személyes felelősség megoszlásának megálla­pítására utólag már nem volt mód­juk. A kár enyhítése érdekében egyébként az MNB vezetése kezde­ményezte és cl is érte a szerződés újabb, a magyar fél számára kedve­zőbb módosítását. Nem változik a monetáris politika Budapest (MTI) - Alapvető válto­zás nem várható a monetáris politi­ka jellegében. A Magyar Nemzeti Bank elsősorban az infláció csök­kentését tekinti fő célnak, ennek rendeli alá az árfolyam- és kamat- politikát. A tőkebeáramlás lehetővé teszi az 1,5-2 milliárd dolláros folyó fizetési mérleghiány fenntartását a következő esztendőben is anélkül, hogy az ország eladósodása növe­kedne. Mivel valószínűleg a műkö­dőtőke-beáramlás ennél nagyobb lesz, így az ország nettó adóssága tovább csökken. Ezt prognosztizál­ják a Magyar Nemzeti Bank jövő évi monetáris politikai irányelvei, melyet a napokban juttattak el a parlamentnek. Változások az ÁPV vezérkarában Budapest (MTI) - Január 1-ig több vezető távozik az Állami Privatizáci­ós és Vagyonkezelő Rt.-bői. Ez rész­ben a szervezet fokozatos átalakítá­sával, a feladatok csökkenéséhez igazított karcsúsítással függ össze. Az elmúlt héten már távozott az ÁPV Rt.-től Künszler Béla, a villa- mosenergia-ipari ügyvezető igazga­tóság vezetője. A hónap végéig ma­rad hivatalában Vályi György szén­hidrogénipari ügyvezető igazgató, aki információk szerint a bankszfé­rában folytatja pályafutását. • BELGRÁD - Miijana Markovié, a Jugoszláv Egyesült Baloldal igaz­gatója, Slobodan Milosevic szerb el­nök felesége hétfőn aggodalmát fe­jezte ki amiatt, ami „az utóbbi na­pokban Belgrádban és Szerbia né­hány másik városában zajlik”. A belgrádi vezetésre gyakorolt nyo­más fokozása érdekében Washing­ton lemondta az európai ügyekben illetékes amerikai külügyminiszté- riumi államtitkár-helyettesnek Slo­bodan Milosevic szerb elnökkel ter­vezett találkozóját. • BELGRÁD - A boszniai musz- lim vezetés Haris Silajdzic volt mi­niszterelnököt javasolja a boszniai unió minisztertanácsának muszlim nemzetiségű társelnökévé, míg a külkereskedelmi és gazdasági tárca élére Hasan Muratovicot, a jelenle­gi boszniai kormányfőt kívánja ki­nevezni. • TOKIÓ - Hongkongban megkez­dődött a hivatalban lévő, demokra­tikusan választott parlament levál­tásának folyamata. A hét eleji ha­táridőig 134 képviselőjelölt nyújtot­ta be jelentkezését - közülük vá­lasztja meg a Kína által létrehozott választási bizottság Hongkong jö­vendő, 60 fős parlamentjét. • DZSIFTLIK - Összetűzések robbantak ki kedden palesztin tün­tetők és izraeli telepesek között a ciszjordániai Dzsiftlik térségében, amikor a telepesek földgyalukkal akartak megsemmisíteni egy pa­lesztin mintagazdaságot. • MOSZKVA - Borisz Jelcin szóvi­vője kedden megerősítette: az orosz elnök december végén munkába kí­ván állni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom