Észak-Magyarország, 1996. november (52. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-05 / 258. szám

1996. November 5., Kedd 8 Ms Itt-Hon _Miskolci Portré Fülöp József Miskolc (ÉM - SZA) - Már egészen kicsi koromban bal kezembe vettem a ceruzát és rajzóim kezdtem, például képregényeket - mondja a 15 éves Fü­löp József, aki jelenleg az Eötvös Jó­zsef Szakközépiskola díszítő-festő sza­kán fejleszti tovább tudományát. Amikor még az általános iskola nyolcadik osztályában koptatta a pa­dot, éppen akkor írt ki egy rajzpályá­zatot a Dunakeszi Baktay Ervin Gim­názium és Vízügyi Szakközépiskola. A téma adott volt: hogyan látják, milyen­nek képzelik el a gyerekek Csernobilt a robbanás után.-A rajztanárom szólt, hogy próbál­jam meg én is megrajzolni, milyennek gondolom az ott élő embereket, a pusz­tulásra ítéltetett környezetet. Először azt sem tudtam, hogy mit lehetne ez­zel kapcsolatban papírra vetni, de vé­gül megszületett az ötlet. Beteg em­bereket rajzoltam, akik sebesülten a földön fekszenek, lepusztult házakat és egy naplementét - emlékszik vissza az alkotásra. A rajz jól sikerült. Az általa elkép­zelt és megrajzolt világ ugyanis meg­nyerte a bírák tetszését. így azóta Jó­zsef a magyar UNESCO iskolák idei JEDEN” pályázatának első helyezését tudhatja magáénak.- Amikor éppen nem forog a kezem­ben a ceruza, vagy az ecset - mert fes- tegetni is nagyon szeretek, főleg tájké­peket -, akkor a barátaimmal fogjuk magunkat, na meg a biciklit és irány a szabad. Volt már olyan, hogy Szil­vásváradra is elkerekeztünk - mond­ja büszkén. Bár még csak most kezdte el a kö­zépiskolát, azt már egészen biztosan tudja, a rajztól soha nem akar megvál­ni. Olyan pályát szeretne választani, ahol nap mint nap körvonalazódnak elképzelései - derül ki szavaiból. Nyílt nap a Gábor Áronban Miskolc ÍÉM - NJJ) - Idei el­ső nyílt napját rendezte meg idén október 30-án a Gábor Áron Szakközépisko­la. A kétszáz érdeklődő nyolcadikos diáknak Dutkó Lajosné igazgató mutatta be az intézményt, s kezük­be kapták a felvételi tájé­koztatót. A pályaválasztás előtt álló is­kolások kipróbálhatták azt a 135 új számítógépet, amelyet tavaly kapott az informatikai szakmacsoport világbanki tá­mogatás keretében. Ezeket a gépeket nemcsak az informa­tika és számítástechnika-minő­ségbiztosító szakosok használ­ják, hanem azok a tanulók is, akik a Világbank által támoga­tott ipari környezetvédelem, valamint menedzserasszisztens szakra járnak. A menedzser- asszisztenseknek külön taniro­dájuk is van, ahol elsajátítják azokat az ismereteket - gép­írás, gyorsírás, szövegszerkesz­tő használata —, amelyre a min­dennapi munkájuk során szük­ségük lesz. Nagy érdeklődésre tartott számot az iparművész tagozat is. Ok külön épületben találha­tók, s idén 100 diák sajátítja el az alkalmazott grafika, öt­vös, textiles, díszműkovács, bőrműves, szoboröntő és kerá­mia szakma rejtelmeit. Az ide­látogató továbbtanulók meg­nézték, hogy hogyan dolgoznak a „művész palánták”, akik ed­digi munkáik kiállításával fo­gadták a leendő iskolatársaikat (felvételünkön). A környezetvédelem iránt érdeklődők bepillantást nyer­tek egy biológia órába, s meg­nézhették azt a kitűnően felsze­relt laboratóriumot, amely 15 millió forint értékű műszerrel lehetővé teszi, hogy a munká­jukat kezdő környezetvédők alapos szakmai ismeretekkel rendelkezzenek. A következő nyílt napot no­vember 6-ra szervezik. Gyerekek honi rajzasztala Barátaim Blonszki Renáta (6 éves) rajza a miskolci, Szinva-népkerti Óvodából Gereblye helyett hólapát Miskolc (ÉM - ND) - Váro­sunk parkjaiban és zöldte­rületein jövedelempótló közhasznú munkások dol­goznak. Mostanában a lomb­eltakarítás és hulladékgyűj­tés a legsürgetőbb munka, de nemsokára előkerülnek a hólapátok is.-Jelenleg köztisztasági és ker­tészeti munkákat folytatunk a városban - válaszolta kérdé­sünkre Manyák Péter, a Vá­rosgazda kft. műszaki igazga­tója. - Ilyen rendszeres tenni­való a hulladék- és lombgyűj­tés, a sövény- és fűnyírás, az ásás, kapálás, a virágültetés, a havazás megkezdődése után pedig a kézi hóeltakarítás. Je­lenleg 120 főt foglalkoztatunk, ebből 50-60 ember az úgyneve­zett jövedelempótló közhasznú munkás. Jelenlegi bérük a mi­nimálbér, azaz 14 500 forint, a három hónapos munkaviszony után pedig új­ra kapják a munkanélküli járadékot. Az önkor­mányzat megbízásából végezzük ezeket a ker­tészeti munkálatokat, melyek költsége május Négy hízóból kettő lesz? Élesen bírálták az alsózsolcai állattartási rendeletet (3. oldal) A Tartalomból Nem lesz rokkantparkoló Nem alakít ki rokkantak járművei ré­szére parkolót a piacfelügyelőség a miskolci Zsarnain. Eddig nem volt ilyen igény, s technikailag is megold­hatatlan a dolog - nyilatkozza az ille­tékes. (2. oldal) Az épület miatt fűtöttek A közös használatú helyiségek hő­mérsékletének szinten tartása miatt döntött úgy az Avas-déli Lakásszö­vetkezet felszámolója, hogy a fűtési szezon előtt is megrendeli a szolgál­tatást. (2. oldal) A plüssállatoknak befellegzett Egyre több az országban az allergiás, asztmás gyerek. A Miskolci Középsze­ren az óvodában rájuk gondolva indí­tottak olyan csoportot, ahol a beteg és az egészséges apróságokkal közösen foglalkoznak. (4. oldal) Pedagógiai napokat tartottak Alsózsolcán A helyi szakemberek továbbképzését fontosnak tartva immár negyedik al­kalommal rendezték meg a pedagó­giai napokat a közelmúltban Alsó­zsolcán. (4. oldal) Taroltak a megye rendőrei A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság válogatottja nyerte azt a versenyt, amelyet a ren­dészeti szervek válogatottjainak tar­tottak a köztársaság kikiáltásának alkalmából. (6. oldal) Három évtized a háló előtt Veréb György állt egykor a DVTK ka­pujában. A hajdani labdarúgókra em­lékszik sorozatunk, amelyet a kapus fotóalbumából vett képekkel illuszt­rálunk. (7. oldal) Munkában a kertészkedők Fotók: Vajda János 1-je óta már elérte a 28 millió forintot. A na­pokban a temetőket és a különböző emlékmű­vek környékét takarítjuk és tesszük rendbe, de már készülünk a télre is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom