Észak-Magyarország, 1996. november (52. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-27 / 277. szám

ELETMOB Az Eszak-Magyarország SZERDAI MELLÉKLETE 1996. November 27. • v'-v • KmnHaaaa Zsibongó - A gyerekek oldala----------- — M ikulásra Lassan a városokba is megérkezik a hó - és alig másfél hét múlva a Mikulás is. A jó öreg puttonyost azonban illendően kell várni, és mivel szereti a verseket, lehet min­dig újabb és újabb köszöntőkkel hívni. Mihalcsik Szilvia miskolci olvasónk küldött néhány saját szerzeményt. Ha tetszik, megta­nulhatjátok, és elmondhatjátok a jóságos nagyszakállúnak! Nézzétek csak gyerekek, ki lehet, ki közeleg? Hosszú szakáll, piros palást, Nem lehet más csak a Mikulás! Nagy puttonyát szánon hozza, Két kis krampusz is ül rajta. Messziről jött, sokat repült, Mire ide hozzánk került. Fogadjuk nagy szeretettel, köszöntsük őt verseinkkel! Mikulás, merre jársz? Rénszánoddal merre szállsz? Havas hegyek, felhők között, átrepülsz a házak fölött. Hiába is nézünk téged, Álmunkban jelenik meg képed: Mosolygós arc, hosszú szakáll, Fehér haj és piros palást. Szánodat két szarvas húzza, puttonyodban csoki s alma. Várunk téged, siess már, Kedves, öreg Mikulás! Cserkészhír Szigetszentmiklós (ÉM) - Az el­múlt hét végén rendezték meg az immár hagyományos karácsony előtti regöstábort Szigetszentmik- lóson. A miskolci 19. Számú Bükk Cserkészcsapat 13 tagja vett részt a táborban, de régiónkból még töb­ben is voltak. A táborozok megis­merkedhettek a karácsonyi nép­szokásokkal, részt vettek kézmű­ves foglalkozásokon (gyertyaöntés, karácsonyfadíszek készítése, fafa­ragás, fonás). A kántálás, betlehe- mezés, betlehem készítés ismeretei pedig hasznosak lesznek majd szá­mukra a gyakorlatban is. Volt egyszer egy játékpalota: Gyerexpo ’96 — Budapest (ISB - DÁ) - A máskor oly komolykodó budapesti Vásárvá­ros most egy hatalmas játszótérnek tűnt. A 24-es és 25-ös pavilonban volt igazán élet, ahol a csöppségek belefeledkeztek a játékba. Naponta nyitástól zárásig berregtek az autók, épültek a Lego-várak, kis szobrok születtek a gyurmából. A 12 éven aluli gyerekek a Kölyök- várban tölthettek el kellemesen idejüket, s legfeljebb akkor törött el a mécses, amikor indulni kellett hazafelé, s a sok „csodajátékból” semmit nem lehetett elvinni. Azaz — mivel vásár is volt ez a kiállítás, minden csak a szülők pénztárcájá­nak vastagságán múlott. A kézműves foglalkozások, ügyességi versenyek, közlekedés­biztonsági bemutatók mellett a ti­nik számára is volt azért érdekes­ség: a 24-es pavilon melletti szín­padon egész sereg híresség mutat­ta be tudását. Csepregi Éva, Szü­lék Andrea, Fábián Éva... hogy csak néhányat említsünk közülük. De ha mái- a BNV területén volt ez az esemény, a kiállítás sem ma­radt el. Melynek középpontjában a 18 év alatti korosztály volt. Itt min­denféle termék helyet kapott, ami a gyerekeknek készült. A játékok­tól a. testápoló-szerekig, a gyerek­ruhától a taneszközökig. Az első Gyerexpo november 14- től 17-ig tartott, s a szervezők ha­gyományt szerettek volna teremte­ni ezzel a rendezvénnyel. Egy kö­zönségvásár volt ez, ahol a közvet­len árusítást is engedélyezték, s számos szolgáltatás is bemutatkoz­hatott. Két borsod-abaúj-zempléni cég­gel is találkoztunk a standokon. A sátoraljaújhelyi Meló-diák Bt. dom- borposztereket, hobbyposztereket, földgömböket, tél-képeket mutatott be a Vásárváros közönségének. Mint az ügyvezető feleségétől, Za- matóczky Lászlónétól megtudtuk: volt érdeklődés is. A miskolci Fran­ker Kft. pedig - mint Jónyer Tibor tulajdonos elmondta - francia nad­rágpelenkákat állított ki, s adott el a csöppségek szüleinek. Hogy bor­sodi érdeklődő mennyi volt, arról nem szól a fáma. De az már önma­gában is jó, hogy végre gondoltak a gyerekekre. Fotók: Nagy Gábor (ISB) Mesék egy mesés házról Az előző Zsibongóban közöltünk egy fotót - és arra kértünk titeket, írjátok meg a képen látható ház me­séjét. A házat most is megmutatjuk, és legszívesebben jóval több mesét közölnénk róla, mint tehetjük, mert gyönyörű és fantasztikus történeteket írtatok nekünk. Es sokat. Ahogy Vass Tibor költő, a mesék lelkes olva­sója és bírálója mondta: igen jó dolga volt, hogy mindegyik történetet elolvashatta, és igen nehéz dol­ga volt, hiszen csak néhányat választhatott ki. A „száz százalék fölötti" meséket. Irtatok nekünk iskolai órán és otthon is mesét, sőt az egyiket egy egész osztály közösen írta. Most hármat közlünk, három egészen különböző történetet. A töb­bi kiválasztottat pedig folyamatosan olvashatjátok majd itt, a Zsibongó hasábjain. A szerencsés favágó Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sze­gény favágó. Az erdőben egy apró tisztáson lakott egy rozoga Ids házban. Minden nap korán reggel indult el fát vágni. Az erdő összes lakóját is­merte. Az állatok nem féltek tőle, mert ha bajba kerültek, segít rajtuk. Egy napon lövéseket hallott. Ahogy a hang irányába fordult, megpil­lantott egy felé bicegő nyulat. Beletette a ta­risznyájába, s hazavitte. Beköltözte a nyuszi lá­bát, s gondosan ápolta. Amikor meggyógyult, szabadon eresztette. A nyuszi hamarosan egy tündérrel tért vissza. A favágó azt hitte, hogy álmodik. A tündér így szólt hozzá: — Te mindig segítettél az állatokon, cserébe most én segítek rajtad. A tündér háromszor összeütötte a sarkát, a ház háromszor megpör- dült, s csodálatos, díszes épületté változott. A fa­vágó alig hitt a szemé­nek. Ahogy belépett az ajtón, észrevette, hogy bent is minden megvál­tozott. Az asztal tele volt finomabbnál finomabb ételekkel. A díszes kan­dallóban fa parázslott. A régi szekrények helyén új bútorok álltak. A favágó megköszönte a tündérnek a sok szép ajándékot. Még ma is boldogan él a csodálatos házikójában az erdei tisztáson, és segít min­den bajbajutott állaton. 3. c osztály Sajópetri Az elátkozott meseházikó Egyszer volt, hol nem volt az Ópe­renciás tengeren is túl, volt egy­szer egy takaros kis házikó. Eb­ben a házikóban laktak a mesék jóságos szereplői. A mesék gonosz szereplői csak egy rozoga kis vis­kóban laktak. Megirigyelték a jó­ság és a szeretet házát. Ezért megátkozták. Az átok az volt, hogy minden nap egy fekete holló rászállt a házra, és minden nap meggonoszodott egy jóságos lakó. Mikor a házban csak három jósá­gos lakó maradt, elköltöztek, ne­hogy ők is meggonoszodjanak. Az egyik este álmában egy galamb beszélt Csipkerózsikához. Azt mondta: - Három országra innen van egy mocsár. Annak az alján egy kagyló. Abban egy varázsgyű­rű. Azzal semmisíthetitek meg az átkot. Reggel elindultak. Hama­rosan az első határhoz értek, amit két oroszlán őrzött.- Ha meg tudtok minket tán­coltatni, átmehettek - mondták, ugyanis nem tudtak táncolni. Piroska elővette a varázsfuvo- láját és játszott. Az oroszlánok pe­dig táncoltak. A következő határ már nem volt messze. Ott két far­kas őrködött. Azt mondták:- Ha mondtak egy olyan talá­lós kérdést, amire nem tudunk felelni, átmehettek. Azt mondta Hófehérke: — Négy pici talpa, két pici gombja, hosszú mesterségét mindig igaz­gatja. Mi az?- Nem tudjuk. Mond meg! - kérték.-A macska.- Jól van. Győztél. Mehettek. A harmadik határ már csak pár lépésre volt. Ott egy medve állt őrt.- Menjetek át a határon úgy, hogy ne kapjalak el benneteket - mondta. Csipkerózsika fiittyentett. Jött egy griffinadár, átvitte őket a ha­táron. A medve csak mérgelődött. Elértek a mocsárhoz. Kiáltottak egyet. Arra odajött egy aranyhal. Elhozta a gyűrűt. Annak a va­rázserejével hazarepültek, majd megtörték az átkot. A gonoszokat elűzték, és újra csupa jó tündér lakott a meseházikóban. A gonosz és a jóságos szereplők pedig csak születnek és szület­nek, de sohase halnak meg. Csík Zsuzsa Szirmabesenyő Mese vagy valóság? - egy ház története Történetem mesének indult, de kiderült, hogy valóság. Az egyik nap, hazatérvén az iskolából, megláttam az asztalon az Észak-Magyarország című új­ságot, benne egy képet egy feke­tére festett, kék, piros és fehér dí­szítésű faházzal. Mi lehet ez, hol található, kik élnek benne... - nagyon kíváncsi voltam. Elképzeltem, hogy egy gyönyörű zöld havasi rét közepén, óriási sziklás hegyek koszorújá­ban áll. A levegő olyan tiszta, éles, hogy szinte bele lehet harapni! Égyütt élnek itt kicsik és na­gyok, a kisunokáktól kezdve az öreg nagyszülőkig, szeretetben és boldogságban. Távol a világ zajá­tól, s a nagy csendet csak a házi­állatok hangja és a gyerekek zsi­vaja töri meg. Az éjszakai néma­ságot a hideg szél moraja és egy- egy vadállat rémisztő ordítása te­szi félelmetessé. Bent a házban jó meleg van, duruzsol a kályha, s mellette nagy kosárban odaké­szítve a hasábokra vágott tűzifa, mindenkinek van egy kis zuga, de az a legjobb, amikor a hatal­mas családi asztalt körbe ülik az ott lakók, s a mécseslámpa fényé­nél elfogyasztják a remek vacso­rát. Finom illatok úsznak a leve­gőben és ilyenkor van idő az esti kiadós tereferére. Mindenki fá­radt: a gyerekek az egésznapos futkározástól, a sok játéktól, a felnőttek pedig a ház körüli teen­dőktől, melyek bizony bőven adódnak. És éppen amikor itt jártam a mesémben, Édesanyám megkér­dezte: honnan tudom én ezeket a dolgokat? Ugyanis a valóságban is szinte így van. Elmondta, hogy akkor látott ilyen házakat, ami­kor egy nagy túrán volt a Magas- Tátrában, a Bélai-havasok vonu­lata menti falvakban. Csodálato­san szép környezetben egyedül vagy csoportosan sorakoznak ezek a faházak, s bizony igen ne­héz, kemény élete van az ott élő embereknek. De a táj szépsége, a kirándulási, síelési lehetőségek feledtetik velük a mindennapok gondjait. Úgy tervezzük, hogy a közeljö­vőben a „fekete faházikók” vidé­kére kirándulunk, s akkor szemé­lyesen is láthatom, mi a mese és mi a valóság? Panyik Petra, 4. b Szikszó

Next

/
Oldalképek
Tartalom