Észak-Magyarország, 1996. november (52. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-21 / 272. szám
14 ÉSZAKIM AGYARORSZÁG Napról Napra ............................ 1996. November 2h, Csütörtök □ _ A Nap Fotója Visszatért Londonba a „jézus Krisztus Szupersztár" című musical, és egyes kritikusok fanyalgása ellenére legalább akkora szupersztár most is, mint 25 évvel ezelőtt, amikor először, s 13 évvel ezelőtt volt, amikor utoljára tapsolhatott a West End közönsége a darabnak. Fotó: AP Három embert mart meg egy pitbull Gönyű (MTI) - Három embert mart meg egy pitbull Gönyű községben. Az állat kiszabadult a pórázából, s előbb megtámadta az őt már hetek óta vendégül látó család 14 éves fiúgyerekét, majd nekirontott egy szomszédban lakó kislánynak. Az ötéves Peidl Petrát egy másik szomszéd, a 61 éves Bazsó János mentette ki a kutya fogai közül, eközben maga is megsérült. A kislányt a győri Petz Aladár kórházba kellett szállítani. Szerdán a gyermeksebészeten közölték, hogy sérülései szépen gyógyulnak, bevérzése felszívódott, vélhetően három-négy nap múlva hazaengedik. Minden bizonnyal az volt a szerencséje, hogy amikor a kutya neki- támadt, vastag, bélelt ruha volt rajta, és a segítség is gyorsan érkezett. A kórházban elmondták: kedden megkezdték a veszettség elleni védőoltás-sorozat adását a gyermeknek. Erre azért van szükség, mert a kutyát állítólag elaltatták, emiatt nincs mód a megfigyelésére. Ezzel összefüggésben Törzsök Gyula, Gönyű polgármestere kijelentette: a tetemet meg akarja nézetni. Egyelőre azonban ügy tűnik, erre nem lesz módja, mert azt állítólag el is égették. A polgármester leszögezte: keményen fellépnek a kóbor kutyák ellen, s lakott területen kívül lelövik őket. A harci kutyákkal kapcsolatban pedig a törvénnyel harmonizáló szigorú helyi rendeletre lesz majd szükség. A területileg illetékes győri rendőrkapitányság az eset körülményeit vizsgálja. Amennyiben bűncselekmény alapos gyanúja vetődik fel, elrendelik a nyomozást az ügyben. „Naptár A Nap kel: 6 óra 58 perckor,nyugszik: 16 óra 02 perckor. A Hold kel: 14 óra 14 perckor,nyugszik: 3 óra 35 perckor. Névnap: Olivér. Egyéb névnapok: Kolumban, Mária, Melina, Rúfusz. A latin Oliverius név rövidüléséből keletkezett az Olivér név, ez; pedig az olíva, vagyis az olajfa származéka. A név jelentése: olajfa ültető. „Időjárás Nyugat felől felszakadozik a felhőzet, főként keleten lesz eső, zápor, nyugaton hózápor is kialakulhat. Az északnyugati szél időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2, 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5,10 fok között valószínű. Csalafinta csempész-cserkészet Miskolc (ÉM - FJ) - Csalafinta csempészeket cserkésztek be tegnap hajnalban a Zsarnai piacon a Vám- és Pénzügyőrség B.-A.-Z. Megyei Nyomozóhivatalának emberei. A Romániából két mikrobusszal érkezett „kereskedőktől” garmadával foglaltak le a nyomozók jövedéki termékeket. 348 üveg, fél literes kiszerelésű kommersz szeszt (barack-, cseresznye-, körte- és szilvapálinkát), 188 doboz „0,2-es” (de szívószállal felszerelt!) vodkát, valamint 1024 pakli Dacia, Karpatia stb. felségjelzésű cigarettát foglaltak le tegnap a fináncok egy román csempész-teamtől a miskolci Zsarnai piacon - tájékoztatta munkatársunkat Csendes Gyula főhadnagy, a Vám- és Pénzügyőrség B.-A.-Z. Megyei Nyomozóhivatalának megbízott parancsnoka. A természetesen kivétel nélkül zárjegy nélküli termékek összértéke cirka 385 ezer forintra rúg. A kora hajnalra ütemezett akció „fülesre” szerveződött, azaz a fináncoknak már voltak olyan információik, hogy a lekapcsolt román stáb Csempészáru álruhában. Az útlevelek valódiak voltak. Fotó: Farkas M. rendszeresen csempész. Ami a két mikrobusz ellenőrzésekor elsősorban feltűnt a nyomozóknak, az a vártnál meglepően kevesebb jövedék alá eső holmi volt. Ugyanakkor tömve voltak a járgányok originál csomagolásúnak tűnő csokoládésdobozokkal. Amik azonban, amikor az egyik jobb szimatú finánc közelebb tartotta az orrához, nem csokiillatot, hanem dohány- és szeszbűzt árasztottak. Természetesen azonnal tételes áruátvizsgálásra került sor, ami során - csodák csodája - a már említett 385 ezer forint értékű cucc került elő. Autósüldözés busszal Szuhakállón Ózd (ÉM - GSL) - A menetrend szerinti járat többször is feltartóztatta, de végül is a rendőrök fogták el hétfőn délelőtt annak a Ladának az utasait, akik egy szuhakállói férfi 15 ezer forintnyi nyugdíját lopták el függönyárusítás ürügyén. A férfi saját házában a szomszéd szobából kihallatszó zajokra lett figyelmes. Belépve két idegen nőt talált a helyiségben, akik hívatlanul és kéretlenül már szét is pakolták eladásra szánt portékáikat. Felszólítására méltatlankodva bár, de gyorsan távoztak. Ez a gyorsaság lett gyanús feleségének, aki a szóváltásra a kertből besietve rögtön azt kérdezte, hol a nyugdíj, ami korábban a szoba asztalán hevert. Mire utánuk kiáltottak, a tolvajok már mintegy 70 méter előnyt szereztek, és hiába eredtek nyomukba, azok rohanvást bevetették magukat egy odébb várakozó Ladába. A jelenetre és a kiabálásra felfigyelt a menetrendszerinti távolsági járat sofőrje, és buszával - az utasok hangos buzdítása közepette - igyekezett elállni a szökni próbálók útját. Az üldözés még folyt egy darabig - közben, hogy futni hagyják őket, kidobták a Lada ablakán a nyugdíj nagyrészét (13 ezer forintot) -, a sofőrnek még egyszer sikerült feltartóztatni a menekülő autót, mégis kereket oldottak a hívatlan vendégek. De az autó rendszámát felírták, és a gyors értesítés nyomán a sajókazai rendőrség pillanatok alatt elfogta a tolvajokat. A kihalgatást vezető százados elmondta, késő estig egymást vádolták a „barátnők”. A tett elkövetése alatt az autóban várakozó másik két nővel történt, többszöri szembesítés után derült ki, hogy az lopta el a pénzt, akinél a maradék 2 ezer forintot megtalálták. Az eljárást vezető tiszt a falu összefogását, és a rendőrséggel való együttműködését példaértékűnek nevezte. Foodapest: minden, mi szem-szájnak... A feldolgozott élelmiszeripari termékek exportjából hazánknak évente mintegy 2 milliárd dolláros bevétele származik. Ez fontos stabilizáló szerepet tölt be'nemzetgazdaságunkban - hangoztatta Lakos László földművelésügyi miniszter szerdán, a Fopdapest '96 megnyitóján. A kőbányai vásárvárosban harmadszor megrendezett Nemzetközi Élelmiszer, Ital és Élelmiszer-gépipari Szakkiállítás résztvevői 28 országot képviselnek. Fotó: N.G. „Horoszkóp m. 21.-IV. 20. Nem ártana egy kis kikapcsolódás, lazítás. Az utóbbi napok eléggé megtépázták az idegeit, annak ellenére, hogy megérte, mivel sikerült, amit eltervezett. ^ IV. 21.-V. 20. Vigyázzon, nehogy az egészsége rámenjen az örökös önmarcangolásra. Ön ugyanis hajlamos emészteni magát, akár van rá oka, akár nincs. M V. 21.-VI. 21. Csak ne ennyire kényelmesen! Vagy úgy gondolja, hagy jusson másoknak is a feladatokból? Lehet, hogy igaza van, de amit önre szabtak ki, egyedül kell elvégeznie. VI. 22.-VII. 22. Most nyugodtan belevághat olyan dolgokba, amikhez nem kell különösebb erőfeszítés, de aztán ahogy azzal végez, nem árt egy kicsit leállnia. VII. 23.-VIII. 23. Ne feledje, hogy a családi béke megőrzésében, fenntartásában önre nagy szerep hárul. Ha esetleg hirtelen magára maradna, azt kizárólag saját magának köszönheti. á/ VIII. 24.-EX. 23. Azonnal lásson munkához, ne késlekedjen egy percig sem. Ön igazán olyan pontos és precíz, nem érdemes apróságokkal lerombolni az önről alkotottjó képet. Tí IX. 24.-X. 23. Megnyerő fellépésével, kedves, behízelgő modorával ma is mindent elérhet. Ne éljen azonban vissza az emberek ön iránt érzett szeretetével. X. 24.-XI. 22. Tökéletesen ura a helyzetnek. Visszatért régi híres önbizalma, s kissé fölényeskedő modora is előtérbe került. Ez utóbbiból adjon le egy kicsit. XI. 23.-XII. 21. Ne szégyellje érzéseit, mert viszonzásra találhatnak, ha kimutatja. Ha bizonyos dolgokat elhallgat, azzal nemcsak saját magának, de másoknak is árthat. XII. 22.-1.20. Szerencsés alkat, hiszen megvan az a képessége, illetve jó tulajdonsága, hogy önzetlenül segít másokon. Annak is örül, ha időnként viszonozzák a segítséget. i. 21.-n. 20. Ön úgy tűnik, belelát a másik emberbe. Ez sajnos nem minden alkalommal vezet jóra, néha előnyösebb lenne, ha nem tudna semmit. 25 n. 2i.-m. 20. Már megint anyagi problémák gyötrik. Bizonyára ismét könnyelmű volt, erőn felül költekezett, és most nincs kitől kölcsönkérnie. Áttekinthetőbb Tv Plusz Könnyebben áttekinthető és teljesebb műsort közlő lesz holnaptól ismét a lapunkban pénteken rendszeresen megjelenő Tv Plusz melléklet. Kedves Előfizetőink, Olvasóink kérését teljesítjük ezúttal. A korábban bevezetett változtatással - hogy tudniillik a különböző adók műsorait vegyesen, napszakokra csoportosítottuk -, sokan nem barátkoztak meg és javasolták, térjünk vissza az eredeti műsorelrendezésre. Erre kerül sor most, mert holnaptól újra adónként találjuk a külföldi tv-k műsorát mellékletünkben. Ezzel egy időben valamennyi magyar országos s csak a régiónkban fogható tv-adó és rádió teljes műsorát is megjelentetjük a melléklet lapjain. A változásokról és egyéb, a Tv Plusszal összefüggő több kérdésre is választ kaphatnak Tisztelt Előfizetőink és Olvasóink a melléklet utolsó oldalán. Kenó-számok Budapest (MTI) - A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a november 19-i Kenő-sorsoláson az alábbi számokat sorsolták ki: 1,10, 11, 14, 17, 23, 28, 30, 37, 38, 45, 46, 50, 51, 62,64,68, 69, 72,80. Házat loptak Miskolc (ÉM - FJ) - Egy komplett házat ellopni egyetlen éjszaka alatt - lássuk be, nem mindennapi teljesítmény. Kétségtelen, valamelyest megkönnyíti az ilyesfajta ritka gaztett kivitelezését, ha fából készült vityillóról van szó, mégis... De mielőtt bárki is azt gondolhatná, puszta fikció a fenti gondolatsor, sietve közöljük: igenis, a Bodótetőn szétbontottak egy faházat és ellopták a benne lévő felszerelési tárgyakkal együtt. Az anyagi kár jelentős. A Harmat utcában egy ott parkoló gépkocsi vált alvilági prédává. Pontosabban „csak” az egyik ablaka, illetve az utastérben hagyott, 72 ezer forintot kóstáló rádiótelefon. A „csínyeket” kedden jelentették a Miskolci Rendőrkapitányságon. Boltból rács mögé Ernőd (ÉM) - Fiatalkorú emődi rosszcsontot vett őrizetbe kedden a Miskolci Rendőrkapitányság. Az erősen 18 év alatti J. Lászlóval szemben az a nyomozók alapos gyanúja, hogy ő volt az, aki október 12-re virradóan betört Ernődön az egyik élelmiszerboltba. Bűnbe farolt Miskolc (ÉM) - Zsákmányához vadul ragaszkodó pernahajdert keresnek a miskolci zsaruk. Történt ugyanis, hogy kedden hajnalban valami lókötő autólopásra szánta el magát a Futó utcában. Mivel azonban kantár helyett a kormánykerék esett a keze ügyébe, alig másfél kilométernyi kocsikázás után befa- rolt egy árokba. Minthogy képtelen volt autóstól kikecmeregni, túlfűtött zsiványhajlamának engedve az ismeretlen kiszerelte az akkumulátort, a rádiósmagnót, sőt a hangfalakat is a járgányból. Cirka 70 ezer forint kárt okozott. Nyékládházán, a Viola utcában a nyitott ajtón surrant be egy házba valaki kedden este. Megtalálta a család féltve őrzött kincsét, a lemezkazettát, amit felfeszített, és ellopta a benne lévő summát. _ tBt = lŰKBMLE'T Ügyeletes riporter: Kovács Judit Telefonszámunk: 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/208