Észak-Magyarország, 1996. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-05 / 233. szám
Október 5., Szombat ÉM-riport ÉM-bétvége III Halmos Ildikó Izgatott suttogás hallatszik a tornateremből. Gyülekeznek a gyerekek, mert hamarosan megkezdődik a Kalamajka Bábszínház előadása a hejőkeresztúri általános iskola tornacsarnokában. Megszólal a zene, lassan szétlebben a függöny. Sok kis vendég az izgatottságtól pisszenni sem mer: még sosem láttak bábelőadást. ~ Tavaly láttam a tévében egy riportfilmet, amelyben bemutatták, hogy valahol a Mátrában egy kis falu kárpátaljai magyar diákokat fogad. A filmben nyugdíjasok is megszólaltak, és elmondták, már alig várják nyugdíjukat, hogy a vendég kisfiúnak új cipőt vehessenek, mert mégsem járhat lyukasban. Megfogott az, ahogy ezek a maguk is nélkülözésben élő emberek milyen nagy szeretettel és odaadással vették körül a határainkon túlról érkezőket. És megfogott az is, hogy ezek a szomorú helyzetben élő gyerekek tulajdonképpen testvéreink, hiába választ el minket az országhatár - meséli Hortobágyi Györgyné, Éva, a hejőkeresztúri iskola igazgatója. - A riportból tudtam meg a szervező, Átányi László nevét - folytatja -, és megpróbáltam kapcsolatba lépni vele. 0 a Szent Adalbert Alapítvány munkatársa, idősebb tanárember, aki megszállottja munkájának. Eddig már kilencven csoportot hozott el Kár- Pataijáról Magyarországra. Örömmel fogadta ötletemet, hogy a mi iskolánk is szívesen látna kárpátaljai diákokat. Borsodban még Oem volt ilyen kezdeményezés, mi vagyunk az elsők. Az előkészületek gyorsan folytak, hamarosan kiderült, a csoport a kígyósi és a Hagybégányi általános iskolából szeptember 24-én érkezik. A tantestületnek augusztusban mondta el az igazgatónő, mire készül. Bár alig volt egy hónapjuk, mégsem tartott attól, hogy ke- yés lesz az idő, vagy hogy a pedagógusok és a szülők nem támogatják majd a szándékát.- Tudtam, hogy ez a meghívás kizárólag egyoldalú lehet. Nem °lyan, mintha egy német iskolával alakítanánk ki kapcsolatot. De biztos voltam benne, hogy mind a három települést, Keresztért, Sza- fontát és Szakáldot, ahonnan járnak hozzánk gyerekek, olyan emberek lakják, akik szeretnek adni, befogadni és segíteni. És így is lett. A krumplit szeretem Lassan közeledik a fél egy, elindulunk az ebédlőbe. És ahogy elénk teszik a gyümölcslevest, a rántott húst krumplipürével látjuk, alig esznek valamit. Egy kislány kenyeret vesz leves helyett, a húst sokan otthagyják.- Nem szoktak hozzá ilyesmihez, kedveském - magyarázza a mosolygós szakácsnő, aki a tányérhordás között azért szakit egy percet, hogy megölelje kis vendégét. g - Otthon mi krumplit eszünk, én azt szeretem - világosít fel a ,§ harmadikos, pöttöm Zolika, egyik asztaltársam.- Mi az? - kérdi tágra nyílt szemekkel. - Ja, rántott hús? így iS. közelről már felismerem, persze - mondja pironkodva, nehogy' azt 2 higgyem, nem tudja, mi van a tányéron. Mindenki gyorsan végez az ebéddel, mert negyed óra múlva kez- '■2 dődik a bábelőadás. Már türelmetlenkednek. - Vajon milyen lesz? - *£ Én még sosem láttam ilyet - csípünk el néhány beszélgetésfoszlányt. •4 hír szárnyra kapott " A faluban szájról szájra járt a hír, hogy segítségre van szükség, Vendéglátókat, keres az iskola a gyermekeknek. Én egy' kilencéves ^érpárt, két kislányt fogadtam - kezd bele mosolyogva Katalin. - Az egyik unokámmal járnak egy osztályba, nagyon kedvesek, aranyo- Sak, minden tetszik nekik, nem mondják semmire sem, hogy nem jó, yagy nem szeretem. A féijemet papónak nevezik, núnt a saját unokáik. Bár az első néhány napban alig szóltak, mindeme igen vagy áem volt a felelet. Később aztán már beszéltek. Teljesen el vannak Mgadtatva az iskolától, a tornatermet csodálatosnak találják. Meg a ®zínes könyvek és munkafüzetek! Persze nekik nincs ilyen...- Én szívbeteg vagyok, a féljem sincs túl jól - veszi át a szót Mária, egy másik vendéglátó. - De a gyerek nem teher, természetes, hogy mi is befogadtunk két kicsit.- Mi nagyon szeretjük a gyermekeket, akár a miénk, akár a Másé. Nálunk hárman laknak, mellettük van két saját, és most Várjuk a harmadikat - mondja büszkén Ilona. - A vendégek csak Most kezdenek feloldódni, az egyikük elmesélte, neki van egy ka- Mnaviselt bátyja. És ahogy ezt mondta, csak úgy ragyogott a sze- Me! De meg is értem, nagy dolog az, ha náluk valaki elvisel három áv katonaságot. Amilyen helyekre viszik őket!- A mi egyik kislányunk nyolcadikos, de csak 24 kiló - folytatja Mária. - Hetvénen túli nagyszülei nevelik őt és 16 éves nővérét. Áz apjuk meghalt, az anyjuk meg elhagyta őket... Nagytestvére aohányt tör, hogy legyen egy kis pénzük. Hétszáz forinttal érke- 2ett, és az a nagy bánata, hogyan vesz ennyiből cipőt a nagyinak.- Most látjuk csak, milyen jó helyzetben vagyunk - így Ilona. - Mi sem vagyunk gazdagok, de nejűk, ha kinőnek egy inget, hosszú hónapokig koplalniuk kell, ha újat ókarnak. Az egyik kisfiú meséli, hogy szülei még a májusi fizetést kapták meg. Annyira megha- ,° volt, ahogy egyik nap vasaltam, es az egyik kicsi lány megjegyezte, Már látott vasalót, a nagymamának is volt ilyen. Aztán kellett két nap, míg rájöttem, hogy rettegnek vócére menni, mert félnek a víz zngásától. Nem ismerik az angol Vecét. Vagy hogy meleg víz folyik a csapból. Kérdezik, ez mindig így ügye, van, vagy gyorsan el kell-e zárni? Nekik ez mind újdonság. Aztán mesélik, náluk az áramot este hat után már kikapcsolják.- Siralmas körülmények között élnek, de mégis, ahogy leszáll az este, rájuk tör a honvágy - mondja Katalin. Csak némán állnak a szoba sarkában, fogják egymás kezét... Olyankor annyira szomorúak. Akkor aztán kitalálok valamit, mondjuk azt, hogy süssünk krumplit. Azt nagyon szeretik! És elfelejtenek minden szomorúságot. Együtt hámozzuk a krumplit, és nagyokat nevetünk. Száz napig is maradnék/ A gyerekek negyvenhetén érkeztek, a legkisebbek másodikosok, a legnagyobbak nyolcadikba járnak. Bejárnak az órákra, kapnak kisebb feladatokat is. A munkafüzetből fénymásolunk nekik oldalakat, olyankor ők is aktívan kapcsolódnak be a munkába - halljuk az egyik keresztúri tanárnőtől. Meggyesi Béláné, a vendégcsoporttal érkezett pedagógus most először jelentkezett kísérőtanámak. k - Először féltem egy kicsit, hiszen nem könnyű ennyi kisgyerekre felügyelni. De a szülők és a tanárok minden feladatot levettek a vállamról. Rengeteg programot szervez az iskola, kirándulni vitték őket Lillafüredre, Miskolcra, voltak a McDonald’s- ban, a rádióban. A Centrum Áruházból alig lehetett őket kirángatni. Olyan dolgokkal ismerkedhetnek meg, amelyeket, ha az alapítvány nem fizeti az utat, és itt nem fogadják őket ekkora szeretettel, saját erőből soha nem láthatnának. Nem is csoda, hogy egymásra licitálnak a gyerekek. „Én száz napig is itt tudnék maradni!” mondja az egyik. „Én kétszázig is!” - kontráz a másik. Magyarban? Egy zsák paszuly, ajándékba A vendégek érkezése mindhárom falut megmozgatta. Még azok is, akik első hallásra nem lelkesedtek, és nem jelentkeztek, hogy a két hétre befogadjanak gyereket, szinte minden nap jönnek, és hoznak valamit. Hol egy üveg lekvárral, hol egy' tepsi süteménnyel érkeznek, és kérdezgetik, mivel tudnának kedveskedni - halljuk a tanároktól. A tehenesgazdák tejet hoznak, más pedig, ami akad. A három település önkormányzata ingyenebédet biztosít azoknak a gyerekeknek, akiknek a vendéglátói nem tudták megoldani az ebédeltetést. Naponta négy-öt zsák használt ruha is összegyűlik az iskolában, és a gyerekek kedvükre válogathatnak. Minden jó nekik. Ha kicsi egy pulóver, addig hűzzák, míg föl nem megy. Ha hosszú, akkor is azt mondják, éppen megfelelő.- Bár otthon borzasztó szegénységben élnek, nem jöttek üres kézzel - meséli az igazgató, aki szintén vendégül lát két apróságot. - Ahogy megérkeztek, az egyik kislány előkapott a táskájából egy' zacskót, és közölte: „Egy zsák paszuly, ajándékba. Édesanyám küldte.” Égy nyolcéves kislány, egy olyan igazi Erzsiké, átszellemült arccal kérdezi barátnőjétől: - Jó Magyarban, ugye? A nagyobbak, a nyolcadikos Valika, Laura és Melinda szégyenlősen válaszolgat- nak kérdéseinkre. Igen, jó itt, új a környezet. Honvágy? Néha van, néha nincs. De ha a szünetben figyeljük őket, fel sem tűnik, ki a vendég és ki a házigazda. Beszélgetnek, viccelődnek, félszavakból is megértik egymást. • ■ • - „' , * v • ' /* Kárpátaljai kisdiákok a hejőkeresztúri iskolában
