Észak-Magyarország, 1996. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-05 / 233. szám

12 ÉSZAKIM AGYARORSZÁG Napról Napra 1996. Október 5., Szombat. _A Nap Fotója A ZAB Kft. segítségével száz településre jut el a gáz. Közülük másodikként a Bekecs önkor­mányzatának udvarán felállított gázfáklyán lobbant fel a láng tegnap délután. Az ünnepi műsort követően Sója Szabolcs, a megyei közgyűlés alelnöke adott gázt elsőként. Csodás mádi kőzetek Állandó kőzetkiállítás nyílik ma délelőtt fél 11 -kor - a Szent Vencel, a szőlő és bor védő­szentjének tiszteletére tartott ökumenikus is­tentisztelet után - Mádon, a Római Katolikus Plébáni a hivatal' épülete áfáit lévő pincében. A tárlókban a település környékén található, valamint Erdélyből és néhány távoli ország­ból származó ásványt, drága- és féldrágakö­vet helyeztek el. A kiállítást a falu összefog­ásával, adományok segítségével hozhatták létre. A mai programban délután fél 3-tól szüreti felvonulás, borverseny és az esti bál szerepel. Fotók: Puskár Tibor _ Naptár Szombat A Nap kel: 6 óra 49 perckor, nyugszik: 18 óra 15 perckor. A Hold kel: - - , nyugszik: 15 óra 14 perc­kor. Névnap: Aurél. Egyéb névnapok: Apollinár, Atilla, Attila, Etele, Flávia, Galina, Pálma, Peregrina, Piacid, Szendike. A latin Aurélius nemzetségnév rövidüléséből keletkezett az Aurél férfinév. Jelentése: aranyos. Vasárnap A Nap kel: 6 óra 50 perckor, nyugszik: 18 óra 13 perckor. A Hold kel: 0 óra 33 perckor, nyugszik: 15 óra 46 perckor. Névnap: Brúnó, Renáta. Egyéb névnapok: Berény, Csaba, Franciska, Mária, Renátó. Az ófelnémet Bruno névből származik a Brúnó férfinév jelentése: barna, azaz bamamedve. „Időtárás Az esti, éjszakai óráktól délnyugat, nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és szom­baton főként nyugaton várható többfelé eső, zápor. A délkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet álta­lában 7, 12 fok között, de a még kevésbé fel­hős területeken 5 fok körül alakul. A legma­gasabb nappali hőmérséklet szombaton 12, 17 fok között, délkeleten 20 fok körül várható. Ecsettel a millecentenáriumért Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Mező­kövesdi, szomolyai és tardi diákok iniciálé rajzaiból nyílt kiállítás teg­nap délután a mezőkövesdi Városi Galériában, a Városi Könyvtár szer­vezésében és a Közösségi Ház dolgo­zóinak közreműködésével. Az érdek­lődők az állatokkal, különböző figu­rákkal megrajzolt kezdőbetűk színes kavalkádjában gyönyörködhettek ezen a délután, s megtekinthették, hogyan lesz a pávából D betű, vagy a virágokból Z. A megnyitón Laboda Kálmán, a városi könyvtár igazgatója elmond­ta, hogy még a múlt tanévben meg­hirdetett és tizenegy hónapon át tartó, a honfoglalás tiszteletére rendezett Karddal-lanttal 1100. éven át című rendezvény egyik mozzanata ez a kiállítás. A gyere­kek a számukra legkedvesebb be­tűt rajzolhatták meg művészien a 99 tanuló műveiből létrehozott, s Az én iniciálém nevet viselő tárlat­ra. A sok szép rajzot a Nemzeti ístiiS*' Figurákkal életre keltett betűk Kulturális Alap, és a helyi szponzo­rok által felajánlott összegekből, já­tékokból díjazták, s minden tanuló kapott egy Pető János festő- és gra­fikusművész által készített emlék­lapot. Vádat emeltek a pásztói ügyben Balassagyarmat (MTI) - A más­fél évvel ezelőtti pásztói kény­szervallatás ügyében a Nógrád Megyei Főügyészség halált oko­zó testi sértés büntette és kény­szervallatás büntette miatt emelt vádat két volt, illetve há­rom ma is aktív rendőrrel, to­vábbá egy civil állampolgárral szemben. A tárgyalás várható­an még ez év novemberében megkezdődik. A hat ember egy pásztói kocsmai betörés kapcsán mint gyanúsítottat kereste fel lakásán A. Lászlót, aki látogatásuk után hét órával meg­halt. A legmagasabb szakértői fó­rumnak tekintett Egészségügyi Tu­dományos Tanács szakvéleménye szerint a férfi feltehetően azokba a sérülésekbe halt bele, amelyeket lá­togatói okoztak. A kocsmai betörés valódi elkövetőit egyébként később elfogták. Az annak idején nagy port felvert esemény új fordulatáról Tol- vay Őrs Csaba Nógrád megyei fő­ügyész pénteken számolt be. Mint elmondta, az elmúlt év jú­lius 15-én betörtek a pásztói úgyne­vezett alvégi kocsmába, a cselek­ménnyel a rendőrök többi közt A. Lászlót is gyanúsították. Miután azonban a férfi nem akart beismerő vallomást tenni, előbb pofon vág­ták, majd megrugdosták. Velük volt a kocsmáros is, aki állítólag az­zal biztatta az ütlegelt embert, jobb, ha beismeri a bűncselekmény elkövetését, legfeljebb majd ledol­gozza a kárt. Miután a rendőrök és az italbol­tos távozott, A. László is elment ha­zulról, két alkalommal is. Másodjá­ra kora délután tért haza, majd nem sokkal ezután - egyébként ek­kor már erősen ittas állapotban volt - meghalt. Az orvosszakértő véleménye szerint borsónyi bevér­zés volt a veséjében, vérbeszűrődés a bordaűrben és a hasfalban, to­vábbá vérömleny a herezacskóban, valamint bordatörést és lépvénasé- rülést is találtak a vizsgálat során. 1994 óta rendezik meg Miskolcon is az állatok világnapját. Az esemény szervezői - a Vadaspark, a Herman Ottó Általános Iskola és a Belvárosi Kulturális Menedzser Iroda - számos városi cég anyagi támogatásával szí­nes programot állítottak össze a Majális Parkba és a Vadasparkba tegnap délelőtt kisereglő több ezer óvodás­nak és kisiskolásnak. A gyerekek bábelőadásokat, színdarabokat nézhettek, illetve - 12 általános iskola színei­ben - állat- és környezetismereti vetélkedőn vehettek részt, aminek végén a díjakat Fejér István miskolci alpol­gármester adta át. Fotó: Bujdos Tibor _Horoszkóp III. 21.-IV. 20. Mindenkiben csak az ellenséget látja. Ön mindig átesik a ló túlsó oldalára. Most a hangulata diktálja ezeket a negatív érzéseket. Próbálja meg saját magát kilendítem ebből az állapotból. ^ IV. 21.-V. 20. Nagyvonalú, megbocsátó, mint min­dig, ha nem bántják. Mások pedig ép­pen ezt használják ki. A mostani köl­csönkérést alaposan mérlegelje, mert nem biztos, hogy visszakapja. Mv. 21. -VI. 21. Közeláll az összeomláshoz. Úgy érzi, hogy nem tud már megbirkózni az ön­re nehezedő súlyos terhekkel. Szilárd­nak hitt pozíciója is meginoghat. “C VI. 22.-VII. 22. Végre elmúlt a torkát szorongató rossz érzés. Kezd kitisztulni az ég és ebben a megvilágításban ön is más­nak látja a dolgokat. Még a családjá­ban is nagyobb örömét leli. affvn. 23.-vm.23. Még nem jött el az ideje, hogy kifújja magát. Ismét össze kell szednie min­den erejét: szüksége lehet rá. Fontos döntésekre kerülhet ma sor. vm. 24.-IX. 23. Partnerét új, előnyös oldaláról ismeri meg. Együtt vészelték át ezt a nagy vihart, s ez még szorosabbra fűzheti kapcsolatukat. És ráadásul lassan a felhők is elvonulnak. Tí IX.24.-X. 23. Fontos megbeszélésre kerülhet ma sor, melyek új irányt szabhatnak az életének. Le kell szerelnie ellensége támadását is. A rohanásnál legyen körültekintőbb. ti6X.24.-XI. 22. Határozza el végre, hogy új életet kezd. Mondja le a szabadidejét is fel­emésztő megbízásokat. Járjon többet társaságba, gyakrabban vigye partne­rét is vacsorázni. £>XI. 23. -XII. 21. A fogadkozás időszerű, mivel fontos változásokra számíthat magánéleté­ben, ami megéri a változtatást. Ne zárja ki magát abból a körből, amely átsegíti a lelki válságain. a* XII. 22. -1. 20. Döntenie kell sorsának további alaku­lásáról. Fia eddig elkerülték a családi és egyéb gondok, most könnyen elő­fordulhat, hogy komolyan szembe kell néznie eddigi életmódja feladásával. ^1.21.-11.20. Látja, felkészült a legrosszabbra és nem történik semmi. Mindig előre aggódik, s felfokozza saját magában a feszültsége­ket. Most pótolja a lemaradását. 255 ii. 2i. -m. 20. Jelentős problémaforrás van a család­jában. Ha ezt nem küszöbölik ki, még a család .széthullásához is vezethet. A problémák megoldásához kérjen se­gítséget. Ne szégyellje. Kenó-számok Budapest (MTI) - A Szerencsejá- tek Rt. tájékoztatása szerint az ok­tóber 3-i Kenó-játékban a követke­ző számokat sorsolták ki: 2, 3, 6,8» 13, 16, 22, 27, 28, 33, 34, 35, 36, 41, 51, 59, 66, 68, 70, 74. Elbocsátott rendőr Cigánd (ÉM - BSZA) - Elbocsátot­ták állásából október elsejei ha­tállyal a cigándi rendőrőrs parancs­nokát. Mint Széli Lajostól, a Sátor­aljaújhelyi Rendőrkapitányság ve­zetőjétől megtudtuk, a Sátoraljaúj­helyi Városi Bíróság szeptember 13-án hozott ítéletében a (volt) pa­rancsnokot vétkesnek találta köz­okirat-hamisítás és sikkasztás ügyében. Mivel vagyon elleni bűn- cselekményt követett el a (volt) rendőr, ezért kellett távoznia a szervezet kötelékéből. ÉM-fórum a gázról Fórumot tart lapunk jövő ked­den, délután 5 órától Sátoralja­újhelyen, a városházán. A ren-* dezvényre Laczkó Károly ppl" gármestert, Juhász István ön- kormányzati bizottságvezetőt és Czike Gábort, a gázberuhá- zásban érdekelt Zemplén-Abaú) Kft. ügyvezető igazgatóját hív­tuk meg. A rendezvény témája ugyanis a gázberuházás, annak elhúzódása. Várjuk az érdeklő­dőket a fórumra, amelyen a kö­zönség is felteheti kérdéseit vendégeinknek. Holttest az árokban Mezőkeresztes (ÉM - CSKA) r Egy feltehetően halott férfi fekszik az árokban a Mezőkeresztest es Mezőnagymihályt összekötő úton - ez a bejelentés érkezett tegnap reg­gel a Mezőkövesdi Rendörkap1" tányságra. Papp Jenő százados ér­deklődésünkre elmondta, hogy a 3" éves férfi kerékpárjával tartott ha­zafelé, mikor az árokba borult. Fel­tehetően nyakcsigolyatörést szen­vedett az cscs következtében. Bűn- cselekményre utaló nyom nincs. Biztosan szalmonella Bicske (MTI) - Szalmonella okoz­ta Bicskén, az elmebetegeket ápolo- gondozó intézetben történt tömeges megbetegedést. Mint Zsiray Éva, az Állami Népegészségügyi és Tisz­tiorvosi Szolgálat Fejér Megyei In­tézetének helyettesvezetője el­mondta, a betegektől vett széklet- mintákból sikerült kitenyészteni a szalmonella baktériumot, az ápol­taknak kedden feltálalt ételek vi­szont fertőzésmentesek voltak. Az ételmintákat azonban - mint a vizsgálat során kiderült - közvetle­nül a főzést követően, a pépesítes előtt tették el, így az is elképzelhe­tő, hogy a turmixolás során fertőző­dött, meg az étel. A tisztiorvosi szol­gálat mindenesetre elrendelte: a jö­vőben a pépesítést követően is kel* ételmintát venni, s azt 48 óráig meg kell őrizni. A kórházban apón 45 beteg közül három állapota sú­lyos, a többieké kielégítő, javuló. Húszmilliós csalók Békéscsaba (MTI) - Három betéti társaság nevében különböző árufé­leségeket vásárolt két békéscsabai „üzletember” az országban több he­lyen úgy, hogy először egy kisebb tétel ellenértékét az eladónak km; zették, majd a nagyobb mennyiség1! árucikk elszállítása után fizetési kötelezettségüket nem teljesítették- A két békéscsabai, Ancsin Zoltán es Nagy József ellen csalás és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást­—------ jSf---------- tftü = iD OTIBILIEST Szombaton nem tartunk ügyeletet. Vasárnapi ügyeletes riporter: Kovács Judit Telefonszámunk: 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/208 1 Ezrek sereglettek a Vadasparkba

Next

/
Oldalképek
Tartalom