Észak-Magyarország, 1996. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-16 / 242. szám

,1996. Október 16., D Elnapolták az „emberrablók” perét Miskolc (ÉM) - Két évvel ezelőtt nagy port vert fel a körömi ügy, amelyben kilenc helyi lakost - köz­nyelven szólva - emberrablással vádoltak. Az ez év elején a tiszaüj- városi bíróságon lezajlott elsőfokú tárgyaláson a pontos vád szemé­lyes szabadság megsértése, továb­bá csoportosan elkövetett rablás és kifosztás volt. Az ítélet hármuknál felfüggesztett büntetés lett, a többi­ek viszont a letöltendő börtönbün­tetés ellen fellebbeztek. Tegnap következett az ügy újabb - igen rövidre sikeredett - fejezete: a másodfokon eljáró megyei bíróság második tárgyalása. Az egy héttel korábbi első alkalommal elhangzot­tak a vádak, továbbá az, hogy az el­sőrendű vádlott, illetve ügyvédje nyilatkozatához - vétlennek érzi magát védence, nem követte el a bűncselekményt - csatlakozott a többi vádlott is. A második tárgya­lás aztán öt percig sem tartott: a bí­ró a fellebbezések tisztázása érde­kében bizonyítást rendelt el, az egy hónap múlva kitűzött tárgyalásra újabb két tanút hívat be. A mentősök panaszlevele Budapest (MTI) - Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) működőké­pességének megőrzése, a mentés biztonsága és a mentőszállítással kapcsolatos anomáliák felszámolá­sa érdekében kedden nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz a Men­tő Dolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ). A levélben a szakszerve­zet felhívja a kormányfő figyelmét arra: a mentőszolgálat részére jövő­re 1,3 milliárd forinttal kisebb ösz- szeg szerepel a költségvetésben, mint amennyiből az OMSZ az idén működött. A szervezetet ráadásul már az idén is folyamatosan csök­kentett összeggel finanszírozta a tb, a szakszervezet szerint jogelle­nesen. Jelezték: az események to­vábbi kedvezőtlen alakulása esetén minden törvényes érdekérvényesí­tési eszközzel élni fognak. Sikertelenségért járt a sikerdíj? Budapest (MTI) - A KDNP-frak- ció birtokába jutott információk szerint már az sem biztos, hogy a magas sikerdíjakat felvett Tocsik Márta valóban sikeresen alkudott az önkormányzatokkal. A képvise­lőcsoport rendkívüli tájékoztatóján ismertették Szentes város esetét, ahol az ÁPV Rt. megbízottja a tényleges árfolyamnál jóval maga­sabb értéken számította be a Pick Rt. részvényeit. Nógrádi László, az APV Rt. felügyelőbizottságának a KDNP által delegált tagja elmond­ja: Tocsik a valódinál jóval maga­sabban állapította meg az önkor­mányzatnak járó összeget, majd abból „nagyvonalúan” lealkudta az osztalékot, a késedelmi kamatot, il­letve azt a sokmilliós ügyvédi mun­kadíjat, amelyet per esetén kellett volna kifizetnie a privatizációs szervezetnek. Kihallgatták Tocsik Mártát Budapest (MTI) - Tocsik Márta - akinek neve a több mint 800 millió forintos sikerdíj kapcsán vált közis­mertté - rendőrségi kihallgatása megkezdődött kedden este a Gyors­kocsi utcában - tudta meg az MTI Mikó István ezredestől, az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatósá­ga vizsgálati főosztályának vezető­jétől. Mikó István elmondta: Tocsik Mártát „adóbevétel mértékét külö- aösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűntettével, és számvite- ü fegyelem megsértésének vétségé- Vel” gyanúsítják. Tocsik Márta a gyanúsítottként idézésre a mega­dott időben nem jelent meg, ám kedden a kora esti órákban mégis Jelentkezett a rendőrségen. Körözik az ellopott Kék Audit Miskolc (ÉM) - Tegnap délután 1 es 2 óra között a Tokaj szolgáltató­hoz elől elloptak egy rövid időre magára hagyott, lezárt, riasztóval m ellátott kék Audit. Rendszáma: LWy 778. Értéke 4,3 millió forint. Szerda Hírek - Tudósítások ÉSZAK'Magyarország 3 Nyitva az agrárolló, nincs aki bezárja Ma a gazda számára az a kérdés: tud-e üzemanyagot venni Miskolc (ÉM - GSL) - A mező- gazdasági válság nem enyhül, hanem mélyül, jelentette ki Pa­taki László. A Mezőgazdasági Érdekvédelmi Szövetség (MÉSZ) megyei elnöke tegnap ismertette a MÉSZ elnökségé­nek álláspontját a mezőgazda­ság ’96-os állapotáról, szólt a jö­vő évi költségvetés agráriumot érintő mutatóiról és az adózás rendjét módosító kormányzati elképzelések várható ágazati hatásairól, külön taglalva Bor- sod-Aba új-Zemplén megye me­zőgazdasági helyzetét. Pataki László kifejtette, bog}' Bor- sod-Abaúj-Zemplénnek elvileg 530 millió forint jutna az agrárszerke­zet átalakításának és fejlesztésé­nek támogatására az 1113/95-ös kormányrendelet szerint. A beérke­zett pályázatok alapján ez ideig mintegy 230-240 millió forint sor­sáról döntött a megyei területfej­lesztési tanács. Kifizetés azonban mindeddig nem történt, ugyanis Földművelésügyi Minisztérium (FM) a pénzt nem utalta át a me­gyének. Ugyanígy kérdéses a fenn­maradó mintegy 290 millió sorsa. A megyei elnökség többször tett ja­vaslatot Lakos László miniszter­nek: részben további pályázatok fo­gadásának lehetőségére, részben pedig a már beérkezettek finanszí­rozására szánt keretösszeg emelé­sére, tekintettel arra, hogy a megye a kedvezőtlen adottságú agrártér­ségek közé tartozik. A kormányzat jövő évi agrártá­mogatási elképzeléseiről Pataki László kifejtette, hogy a tervezett összegnek majdnem a duplájára, 160 milliárd forintra lenne szüksé­ge az ágazatnak. A 88 milliárdos keret rendkívül alacsony, hiszen csak az idei támogatás reálértéké­nek megőrzése is minimum 120 milliárd forintot igényelne. Éppen ezért a régió MÉSZ elnökségei ja­vaslatot dolgoztak ki, amelyet el­juttattak a pénzügyi tárcának és az FM-nek is. Ebben a 160 milliárdos kereten belül 33 milliárdot különí­tenének el a kedvezőtlen adottságú térségek támogatására. Ugyanis míg az országos átlag szerint a me­zőgazdaság jövedelmezősége 4 szá­zalékos, addig megyénkben 0 vagy az alatti. Ráadásul 1996-ban az ipari termelői árak 45-50 százalék­kal emelkedtek a mezőgazdasági felvásárlási árak csak 25 százalék­kal. Ma egy gazdálkodó számára kérdéses tud-e a szántáshoz üzem­anyagot vásárolni. Tapasztalataik szerint a kormányzat ígéretei el­lenére az agrárválság nem enyhül, hanem mélyül. 1988-ban a megyé­ben 34 ezer volt a mezőgazdaság­ban foglalkoztatottak száma, ma a 8 ezret sem éri el, ennek is jelentős része kényszervállalkozó. Vannak falvak, például Felsővadász vagy Abaújvár, ahol 100 százalékos a munkanélküliség. A mezőgazdasági termelés felté­teleit tovább nehezítik a kormány­zati elképzelések az adózás rendjé­nek ’97-es módosításáról - állította Pataki László. Az érdekképviselet egyetért azzal a szándékkal, hogy valamilyen módon információt kell szerezni arról: ki, mit, miből és mennyit termel, de semmiképpen nem fogadja el a kistermelők 1 mil­lió forintig szóló adózási kedvezmé­nyének megszüntetését. MOK: megsértik az esélyegyenlőséget Miskolc (ÉM - SZK) - A Magyar Orvosi Kamara is alkotmányel­lenesnek minősítette az egész­ségügyi kapacitás csökkentését célzó törvényt - tájékoztatta la­punkat Szántó Dezső főorvos, aki a borsod-abaúj-zempléni kamarát képviselte a hétfőn tartott megyei kamarai elnö­kök értekezletén. A főorvos elmondta: az ott közre­adott (májusi) adatok alapján meg­állapítható, hogy a megyék fekvő­beteg-ellátásának finanszírozása terén Borsod a 10. helyen áll, en­nek ellenére a főváros, illetve Pest megye után itt írták elő a legtöbb ágy megszüntetését. A MOK arra is rámutatott, hogy a kórházakban szorgalmazni kell az intenzív terá­piás ágyak számának növelését és a rehabilitációs ágyak megőrzését. A MOK a törvénnyel szembeni kifogásaival az Alkotmánybíróság­hoz fordult. Az első: a törvény stabi­lizálja az ország egyes térségei kö­zött jelenleg is meglévő kétszeres ágyszám- és orvosszám-, valamint a többszörös szakrendelői óraszám­különbségeket, ezzel megsérti az ál­lampolgárok esélyegyenlőségét az egészségügyi szolgáltatások igény- bevételére. A második: a MOK-tör- vény szerint a kamarát egyetértési jog illeti meg, azonban a megyei egyeztető fórumokon csupán véle­ménynyilvánítási jogot gyakorol­hattak. A harmadik: a megyei ágy­számok kialakítására használtkép­let állandó elemet tartalmaz: a kró­nikus ágyak számát. így az nem függ az ellátandó népességszámtól és az egészségügy igényeitől, ha­nem egy változó feltételek mellett megkötött finanszírozási szerződést épít be mint konstans elemet. A főorvos elmondta: 6 megyében nem született konszenzus, s ez az ország népességének mintegy felét érinti. Ezeken a helyeken a meg­egyezést a MEP-ek közigazgatási határozattal pótolják, amelyekre azonban nem érvényesek a szerző­dések jogi szabályai - hiszen im­már nem egyenlő felek kölcsönös szándékáról van szó. Az elkövetők nagy része gyermekkorú Vasúti rendőrség nem, de vasúti osztály lesz az ORFK-n Budapest (ISB - DÁ) - A MÁV- nál október 11-13. között az or­szágban 19 olyan, szándékos cselekmény történt, amellyel a tettesek veszélyeztették a köz­lekedés biztonságát - magyarul a közlekedők életét. A MÁV most a megelőzés érdekében kezdett tárgyalásokat a Leg­főbb Ügyészség és a rendőrség szakembereivel. Mint a MÁV Rt. és a Legfőbb Ügyészség keddi budapesti sajtótá­jékoztatóján elhangzott: az ország­nak sok kárt okoznak a vonatok és vasúti biztosító berendezések ellen szándékosan és gondatlanságból el­követett lopások és rongálások. 1995-ben 150 millió forintnyi volt az ebből eredő veszteség. Ami azon­ban kiemeltté teszi a problémát, hogy a lopások és rongálások sú­lyos, emberéleteket követelő bal­eseteket okozhatnak. Kereszty Béla, a Legfőbb Ügyészség osztályvezetője arról be­szélt, hogy a nyomozó szervek gya­korlata szerint pusztán lopások és rongálások miatt folytatnak eljá­rást, holott az utas, a közlekedő ember biztonságának a veszélyez­tetése érdemelné a nagyobb figyel­met. A jogalkalmazás esetében sem egységes a gyakorlat. A rendőrség felderítési aránya is roppant ala­csony, de az is probléma, hogy az elkövetők jelentős hányada gyer­mekkorú. Ä nyomozások még rend­őrségi szakaszban megrekednek, az is előfordul, hogy a feljelentések­nek sincs nyoma. Talán a vasúti rendőrség újraszervezése valame­lyestjavítana a helyzeten. Sipos István, a MÁV Rt. vezér­igazgató-helyettese statisztikai ada­tokkal bizonyította: az elmúlt évek­ben a 7607 km hosszú vasútvonalon nőtt a vonatdobálások száma, a jel­zőoptika kiverése is egyre gyako­ribb, miként a kábellopás is. Most a megelőzés érdekében kezdődtek a tárgyalások a Legfőbb Ügyészség és a rendőrség szakembereivel. A sajtótájékoztatón elhangzott javaslatra, miszerint hasznos lehet a vasúti rendőrség újraszervezése, Túrós András, az ORFK közbizton­sági főigazgatója úgy reagált, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság is célszerűnek tartaná a centrali­zált vasúti rendőrség felállítását, ennek azonban anyagi, technikai és létszámbeli akadályai vannak. Elkészült ugyan egy koncepció, amely 4 vasúti rendőrkapitányság és 19 őrs létrehozását tervezi, ez azonban - hacsak nem javul szá­mottevően a rendőrség anyagi hely­zete - az elkövetkezendő öt évben aligha fog megvalósulni. Hozzátet­te azonban: valószínűleg néhány hónapon belül vasúti rendőrségi osztály alakul az ORFK-n. A megyében tavaly 8 525 171 forint kárt okoztak a vonatdobálók Foto: ISB T. Asztalos: Élnem kell a lehetőséggel Miskolc (ÉM - ME) - T. Asztalos Ildikót, Miskolc korábbi polgármesterét javasol­ta tegnap a Szabaddemokraták Szövet­sége az ipari tárca államtitkári posztjá­ra. Jelenleg a Tigáz miskolci üzemigaz­gatói tisztét betöltő jelöltet tegnap este otthonában értül el telefonon. □ Mikor derült ki, hogy az SZDSZ önt jelöli a Soós Károly Attila távozásával megürült ál­lamtitkári funkcióra ? • Szeptember közepén volt erről először szó, és mondanom sem kell, meglepett a felkérés, hiszen az ember nem úgy éli a napjait, hogy őt majd jelölik erre vagy arra a pozícióra. Egyszerűen végzi a maga feladatát. Én na­gyon jól éreztem magam a munkahelyem, és most nehéz szívvel szakadok el a kollégáim­tól, attól a körtől, akikkel együtt dolgoztam. Maga a döntés egyébként hosszas mérlegelés eredménye. Voltak időszakok, amikor a mér­leg nyelve a nem felé hajlott, különösen, ami­kor kirobbant a Tocsik-botrány. □ Miért mondott végül mégis igent? • Egyrészt azért, mert meggyőződésem, hogy az ember életében csak egyszer adódik ilyen alkalom, másrészt úgy gondolom, a mi régi­ónkban élőknek nem túl gyakran van módjuk arra, hogy beleszóljanak az országos politiká­ba. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy egy államtitkár mozgástere is korláto­zott, mégis úgy ítéltem meg, élnem kell a fel­kínált lehetőséggel. □ A család mit szól az új közéleti szerephez? • Mondhatni ugyanúgy fogadták, mint a pol­gármesterségemet. Ä fiam változatlanul nincs elragadtatva, a lányom már megszokta, a férjem és az édesanyám pedig mellettem áll. Es ez számomra különösen fontos. □ A munkája ezentúl nagyrészt a fővároshoz köti, ingázni fog, vagy a lakhelyváltoztatást is fontolgatja? • Fel sem merült a költözés kérdése. Ingázó leszek. Elhatározott szándékom, hogy amikor időm engedi, járni fogom az országot, mert vé­leményem szerint, ha valaki egyfolytában Pesten tartózkodik, az valahol előbb-utóbb el­szakad a valódi élettől. □ Az önkormányzat irányításában szerzett ta­pasztalait tudja majd kamatoztatni? • Polgármesterként rengeteget tanultam, óriási tanulságokat jelentett számomra az 5 az időszak. Levonhattam tetteim konzekven­ciáit. Jóriskólának' fiiiöriyült &z ázóta^blt'eR két év is, ami úgy érzem, sok mindentől meg fog védeni. Nyilvánvalóan megfelelő mérté­kig gyanakvó leszek, de tudom magamról, hogy a kellő nyitottság is megvan bennem. Marasztalták Petőt Budapest (MTI) - Rövidebb megszakítással már több órája ülésezett lapzártánkkor a Sza­bad Demokraták Szövetsége parlamenti kép­viselőcsoportja. Az SZDSZ-frakcio üléséről ki- szivárgott információk szerint a testületnek Pető Iván pártelnök bejelentette, hogy a hétfő esti ügyvivői testületi ülésen felajánlotta le­mondását pártelnöki és frakcióvezetői poszt­járól, ezt azonban az ügyvivők nem fogadták el. Az SZDSZ-frakció ülésén ezenkívül felte­hetően szóba kerül az is, hogy az úgynevezett Tocsik-ügy kapcsán SZDSZ-tag is érintett. A koalíció egyeztet az egyeztetésről Budapest (MTI) - Szerda reggel ül össze a Koalíciós Egyeztető Tanács. Az MSZP és az SZDSZ vezető politikusainak megbeszélésén a szocialisták válaszolnak a szabaddemokra­ták azon javaslatára, hogy tárgyaljanak a két párt közötti politikai egyeztetés intézményes lehetőségeiről. Az MSZP kezdeményezi, hogy a KÉT mellett pártközi konzultációs forma­ként rendszeresen üljenek össze az MSZP és az SZDSZ vezető tisztségviselői. A szocialis­ták Kósáné Kovács Magda ügyvezető alelnö- köt, Baja Ferenc választmányi elnököt, továb­bá Jánosi György és Katona Béla alelnököket kívánják delegálni a műhelybe. Minderről Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök szá­molt be az MSZP keddi elnökségi ülése után. Horn Gyula elmondta,az SZDSZ egyetért Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és ide­genforgalmi miniszterré történő kinevezésé­vel. A szabaddemokraták jelezték, hogy a pri­vatizáció egész szervezeti rendszerével együtt kívánnak a miniszteri posztról tárgyalni. Le­szögezte, az SZDSZ levele nem szít feszültsé­geket és nem jelez koalíciós válságot. „Lapzárta • KERESZTBE FORDULT az úttesten egy villamos Miskolcon, a Centrum Áruház előtt egy szabálytalan fekete Golf miatt - érkezett a hír lapzártánk után. A Golf vezetője köny- nyebben sérült. A fejlesztéshez az előirányzott támogatás duplája kellene Fotó: Bujdos 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom