Észak-Magyarország, 1996. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-14 / 240. szám

4 ÉSZAK^Magyarország Levelezés 1996. Október 14., Hétfő_ Szerkeszti: Bodnár Ildikó Gála volt Diósgyőrben Felemelő élményben volt része annak a közel 400 főnyi közönség­nek, amely eljött október 4-én este az Ady Endre Művelődési Ház színháztermébe. Itt mutatkozott be ugyanis a Diósgyőri Nyugdí­jas Hub, több mint kétórás önálló műsorral. Csodálattal töltött el az a vitalitás, mellyel ezek az emberek rendelkeznek. Mindenki tehetségéhez mérten maximumot nyújtott, vastapsra késztette a közönséget. Szóló énekek, versek, énekkari darabok, jelenetek, táncok, divatbemutató tarkították a színvonalasan szerkesztett műsort. Hallottuk, hogy a gyönyörű jelmezeket, a díszletet, deko­rációt saját maguk készítették. Köszönetét mondtak azon képvise­lőknek és intézményeknek, melyek anyagilag is támogatták őket. Követendő lehet mindenki számára az az életöröm, mely sugár­zott róluk. így is lehet nyugdíjas éveket megélni; tevékenyen, len­dületesen, szolgálva az embertársaknak. Az az átható szeretet, mely áradt mind a szereplők, mind az érkezőket fogadó és kalau­zoló klubtagokból, magával ragadta az embert. Köszönöm e nagy­szerű kis csapatnak ezt az estét, és azt, hogy megmutatták: a nyugdíjas, évek nem feltétlenül jelentenek magányt és elzárkó- zottságot. További működésükhöz sok sikert kívánok, és azt, hogy még nagyon sokáig ilyenek maradjanak. Viktor Andrásné Diósgyőr Üdvözlet és puszedli A miskolci területi gondozó- szolgálat 13-as számú központ­ja az idősek világnapján közel 180 tagját lepte meg üdvözlő­lappal és egy csomag mézes pu- szedlival. E figyelmességet kö­szönte meg Cservenka János 88 éves mozgássérült nyugdí­Mindig van rendőr? „A Búza téren mindig van rendőr.” - Egyik megyei napilapunktól csentem e biztonságérzetet sugalló címszavakat, s akként is idé­zem (szíves engedelmüket remélve). Egyébként kiollózva, megjele­nése óta magamnál hordom - im memóriám -, hogy ha nem botla- nánk egymásba, azért - rápislantva - már maga a tudata is báto­rító legyen. A rendőri járőrözés során - természetesen - az árusí­tás zavartalanul folyik, bár ez a felirat sehol sem olvasható. No, nem kifejezetten a zöldáruféleségekre gondolok, hanem a záijegy nélküli felhozatalra, aminek bőséges választéka a kedves vevő ér­dekeit szolgálja. Amikor üggyel-bajjal átpréselem magam egy-egy ilyen záróvonalon, mindig röstelkedem, a magam mulyaságát feli­dézve. Országhatárainkon én még nem tudtam úgy átkelni, hogy a zsebeimen kívüli bóvlijaim ne keltették volna fel éber vámosa­ink figyelmét. Elképzelni sem tudom, hogy a cigi- és piaszállítmá­nyozók zsebeiket hová rejthették, mert azokból kamionnyi dug- zugáru sem kandikál ki. Gondolom, úgy van ez, mint a Búza té­ren, A legifjabb járókelő is tudja, honnan varázsolják elő az „értéktöbbletet” ezek a darabbérben foglalkoztatottak, csak épp az illetékesek nem. Meg kellene kérdezniük Lüké Aladárt, ő egy fo­rintért megmondja, ha csak nem emelte a tarifát, mint a lakásbiz­tosítók, amely aszongya: „ingóság 128,9 %... a KSH-tól kapott 1995/94./!?/ évre vonatkozó fogyasztói árindex alapján. Érdekes, a bér- és nyugdíjemelés indexe nem így villog! Antal Ferenc Szolidabb május elsejei felvo­nulásra emlékeztető tömeg ácsorog békésen a vidéki busz­megállóban. Befut a 6.30-as Mályi-Miskolc járat. Rajta - természetesen - mégegyszer annyi ember, akiknek - termé­szetesen - eszük ágában sincs beljebb húzódni. Kialakul a hosszú, kígyózó sor. Lassan át­csúszik a fele a tű fokán, már csak a vége lóg le a lépcsőről. A sor végén népes család, látszik rajtuk, hogy nem az idén nyá­ron bámulták le. A családfő ütemesen ordítja utasításait: „Eredjenek már bejjebb! Nézzék mán, nem adnak he­lyet egy terhes asszonynak! Hát mingyán levágom a népet a buszról, a sofőrrel együtt! Hol a sofőr, he? Nyisd mán ki test­vér a hátsó ajtót is, hogy száll­junk fel. Hallod? Nyissad mán ki!” Ilyen szívhez szóló kérésnek nem lehet ellenállni. A hátsó ajtó kinyílik, a család felnyo­mul. A nyomor persze még na­gyobb lett, kiváltképp az ajtó körül. A buszsofőr megelégeli a dolgot, daliás 160 centijével próbál a nép fölé emelkedni, és ekképp szól az utasokhoz: „Emberek! Mozduljanak már meg, hát a kocsi végében disz­kózni lehetne. Nem adtam én ki egy fekvőjegyet sem! Maguk­nak beszélek! Odáig nem halla­ni? Hát lépjenek már arrébb, mitől fél, attól a kiskatonától? Gyorsabban, gyorsabban, még ma haza akarok érni.” Néhányan feladják és meg­várják a következő buszt. A legelszántabbak felkönyöklik magukat a járatra. A szardíni- ásdoboz becsukódik és elindul - a következő megálló felé. * Ui: Tisztelt illetékesek! Nem lehetne még egy (kis) 6.30-as mályi járatot indítani, mert egyszerűen lehetetlen bejutni időben a suliba. Két diák a „nyomorból” _ SZÓLÁSTÉR — ___________________________________________ írja: az Olvasó> H árom igaz történet 1956 októberéről 1956. - Csak így egyszerűen, minden sal­lang nélkül. Szándékosan, mert az elmúlt 40 év alatt annyi jelzőt aggattak rá, magya­rázták, átkozták, méltatták és magasztal­ták. Számomra végül is a puszta évszám fe­jezi ki legtömörebben a lényeget, mint 1526 vagy 1848 említése. Sokáig úgy tűnt, köz­helyeken, ismétléseken túl már semmi újat nem lehet hozzáfűzni. Végül is egy múlt év október 23-i újságcikk késztetett az írásra. A tudományos dolgozat ugyanis érzelmi motivációkból vezeti le az eseményeket, szinte a romantika határát súrolva. Szó sincs benne az imperialisták felforgató te­vékenységéről, a belső reakció fondorlatai­ról, vagy heroikus és patetikus megközelí­tésről. A dolgozat szerzője az egész ese­ménysort három csalódás egyenes követ­kezményével magyarázza. Az emberek töb­bet és mást vártak az 1948-as fordulat évé­től, az 1953-ban indult új irányzattól és Rá­kosi Mátyás 1956 nyarán történő leváltásá­tól. Mindössze az a probléma, hogy a csaló­dás érzete egészen más reakciókat vált ki. Egyénektől, mentalitástól, vérmérséklettől, stb. függően vannak akik ilyenkor a sárga földig leisszák magukat, mások mélabúnak esnek, életuntság, letargia, netán öngyil­kosság lehet a következménye. De nem kezdik fölszedni az utca kövezetét, és jófor­mán puszta kézzel fölvenni a harcot a nyo­masztó túlerővel szemben. A három csalódással szemben álljon itt három igaz történet. A kedves olvasó dönt­se el, hogy ezek hősei, résztvevői és szenve­dő alanyai ugyan milyen lelkiállapotban érték meg ama bizonyos októberi napokat. Egyik volt gimnáziumi osztálytársam édesapját 1945 januárjában úgy vitték el malenkij robotra, hogy rakamazi otthoná­ban tüdőgyulladással feküdt, és az ágyból rángatták ki. Majd a vagonban meghalt, és a mozgó vonatból dobták ki. Érettségi után a fiú a Pallag-pusztai főiskolára került. Ott az évfolyambizalminak feltűnt, hogy milyen szomorú. A társai felvilágosították, nem is csoda, hisz milyen nagy bánat érte sze­gényt. Másnap izgatás, rémhírterjesztés, valamint a Szovjetunió megrágalmazása miatt páros lábbal rúgták ki a főiskoláról. 1951-ben a sajóbábonyi KOMI (interná­ló) tábor egyik lakója azért kapott egy évre beutalót, mert mint hegyaljai szőlősgazda, sáros maradt 50 kg borjúhús kötelező bea­dásával. Majd szabadult, de néhány hét múlva régi ismerősként üdvözölték. Újra elítélték, ugyanis az elmúlt évre sem telje­sítette a beszolgáltatást. Az 50-es évek ele­jén egy B. L. nevű mérnök volt az épülő Sztálinváros létesítményi főmérnöke. Egyik héten Gerő Ernőnek, a másik héten Vas Zoltánnak kellett beszámolnia a mun­kák állásáról. A testvére egy budapesti kórházban belgyógyászként dolgozott. Egyik nap nem tért haza, nyomtalanul el­tűnt. De családja postán rendszeresen megkapta a fizetését. A főmérnök egyszer szóvá tette Gerő Ernőnek, aki megígérte, hogy utána néz a dolognak, legközelebb rö­viden és tömören közölte: „Főmérnök úr, a kérdésről nem nyilatkozhatom.” A titok azóta is titok maradt. Bennem ilyen és ha­sonló emlékek egész sorát idézi 1956 es gerjeszt indulatokat a sok mellé, bele es félremagyarázás. Kiss József, Miskolc Meddig leszünk még önpusztító nemzet? Szomorúan hallgatom, a parla­menti vitát a kormány kétéves munkájáról. Mindenki mondja a magáét, és az jár az eszem­ben, hogy vitanap helyett süke­tek párbeszédének vagyok a ta­núja. A kormány sorolja az eredményeit, az ellenzék min­den tekintetben elmarasztalja azokat. A kormány hivatkozik az előző koalíciótól örökölt ter­hekre, az ellenzék ezt zokon ve­szi. Mintha nem lenne igaz, hogy annak idején ők is állandó­an az előző időkre hivatkoztak. Zokon veszik, hogy elmaraszta­lás éri az előző kormány mun­káját, de azt természetesnek tartják, hogy a jelenlegi koalíció minden intézkedését elítélik. Természetesen sok a jogos bírá­lat a mostani kormányt illetően -, de mindent rossznak tarta­ni?! Követelések hangzanak el, hogy hová mennyi pénz kellene, de egyetlen konkrét javaslat nincs arról, honnan, miből. Szó­val, folyik a süketek párbeszéde, a hangnem évek alatt semmit sem változott. A mi politikusa­inkból hiányzik a fair play szel­leme, az ellenfél fogalma. Itt csak ellenségek léteznek. Visszagondolva másfél évszá­zadra, amikor két kemény poli­tikai ellenfél állt szemben egy­mással, szinte szégyelli magát az ember. Mert azok képesek voltak arra, hogy a szembenál­lás ellenére, egyik a másikat a legnagyobb magyarnak nevez­ze! (Ma ez az összehasonlítás szinte kegyeletsértésnek hat.) A mai ellenzék két éve még konstruktív ellenzékiséget ígért. Nos, vagy elfelejtették ezt, vagy nem tudják mit jelent ez a foga­lom. Ma már tisztán látszik, hogy minden szó, cselekedet ré­sze a következő választások kampányának. Nem túl korai ez, politikus hölgyek és urak? Ugyanis az a távfűtő, aki már a táv közepénél megnyitja a haj­rát, a végére annyi erővel sem rendelkezik, hogy bevánszorog­jon a célba. Senki nem vitathatja az el­lenzék jogát, hogy a kormányt bírálja és azt sem, hogy saját politikai pozícióit erősítse a vá­lasztóknál. Ez minden többpárt­rendszer természetes velejárója- A baj ott van, hogy a módszerek nem ritkán tisztességtelenek, alattomosak, visszataszítóak­Minősítve alkalmazóikat. Csak­hogy ennek a társadalom issza meg a levét. Mikor veszik már észre poli­tikusaink, hogy történelmünk sötét korszakait a széthúzás, a belső pártharcok, a gyűlölködés, á torzsalkodások okozták? Hát mi nem vagyunk képesek saját hibáinkból tanulni? Meddig le' szünk még önpusztító nemzet? Nagyon féltem a magyarság jövőjét. Ádám Mátyás, Bogács Famatuzsálemek A martintelepi utak mentén 1957-58-ban elültetett cseme­ték megöregedtek, elpusztul­tak, néhányat a közműépítés miatt vágtak ki. Pótlásukra - ahol lehetőség volt rá - gyü­mölcsfákat, rózsabokrokat és virágokat ültettek a helyiek. Tavasszal olyan az egész Mar­tintelep, mint egy hatalmas vi­rágoskert. Megmaradt azonban négy - általam ismeretlen faj­tájú - famatuzsálem. Az egyik a Martin Károly és az Alföldi utca kereszteződésében, a ját­szótér sarkában, a maradék há­rom az Alföldi út 47. számú ház előtt. Ezek a faóriások a hatal­mas lombfelületükkel nemcsak oxigént termelnek, hanem szél­vihar esetén a lakóház ártatlan lakóinak, a játszótéren lévő gyermekeknek, a gyalogosok­nak, netán az éppen arra hala­dó 23-as autóbusz utasainak a testi épségét is veszélyeztetik. Csak a csodával határos, hogy az idei nagy szélviharok nem döntötték ki - az egyébként ho­mokos, laza szerkezetű talajból - a famatuzsálemeket. Tudom, milyen fontos szerepet töltenek be a fák környezetünkben. De nem mindenáron! Ezeknek az öreg fáknak a feláldozása nem jelenthet veszélyt, sokkal in­kább megmaradásuk. Kérem az illetékes szerveket a kérdés megvizsgálására, és a megfele­lő intézkedés megtételére, meg­előzve ezzel egy tragédiát. Tarcsi Lajos, Miskolc Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatásá­ra közöljük, hogy a Szólástér ro­vatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség állás­pontját tükrözik. A rovatba be­küldött leveleiket terjedelmi le­hetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A sze­mélyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelen­hetnek meg. Hirdetés : m Hl ' W SÍ Jovore újra § Gépjármű-felelősségbiztosítás A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az ÁB ismét megajándékozza bizto­sítottjait! Ha Ön 1997 első negyedévi gépjármű-felelősségbiztosítását befizeti az ÁB-nál, sorsoláson vesz részt. Ha Ön szerencsés, akkor a több mint ezer, kármegelőzést szolgáló nyeremény egyike is az Öné. A fődíj: Kétszemélyes, egyhetes utazás a Ford európai tesztközpontjába. További díjak: II fő egy-egy Pannon GSM rendszerű,mobiltelefont kap kihangosító szettel. III fő egy-egy porral oltó készüléket nyer. 1111 fő részére befizetjük Magyar Autóklub-tagságának egyéves díját.* * Igénybe vehetik az Autóklub szolgáltatásait, többek között az ingyenes országúti segélyszolgálatot, a hitel­levelet, a kedvezményes díjú műszaki szolgáltatásokat. Köszönjük, hogy bennünket választ! ÁB Gépjármű-felelősségbiztosítás Kötelező - kellemes meglepetéssel © A nyereményjátékban az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. és az Ogilvy&Mather Budapest Rt. munkatársai nem vehetnek részt. A sorsolást 1997. február 20-an, közjegyző jelenlétében tartjuk, eredményéről levélben tájékoztatjuk a díjazottakat. A nyeremények készpénzre nem válthatók át. A nyeremények adóvonzatát az ÁB- AEGON fedezi. jas olvasónk szerkesztőségünk­höz eljuttatott levelében: ,A világnap alkalmából a ré­szemre küldött jókívánságokat, és az ajándékcsomagot nagyon szépen köszönöm. Nagyon jól esik az, ha az öregekre is gon­dolnak.” Tumultuózus hétköznapok

Next

/
Oldalképek
Tartalom