Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-30 / 228. szám

10 ESZAK-MAGYARORSZÁG EM-túra 1996, Szeptember 30-, Hétfő, Nyolc óra bar- mincakárhány perc. A játszó* térre megérke­zik Litwin József iparművész. Ő volt az utolsó nevező. A csa­pat már messze jár, de ő vakme- rőan utánuk in­dul. - Dolgoz­tam még, azért késtem. De a gyerek pontosan ért ide. Megpró­bálom, utolérni... (Sikerült.) indulás előtt - az utolsó „simítások" ■'■■W M­- ügy fogok menni majd efíV darabig, hogy elengedd1 kézzel - kapóm el a télmon- datot, .egy fciflégérty szájá­É l. Társai is helyeslik a fcjegy/ést, mondják, f>r0' koznak majd <ík is. Ha el­Nyeregben a polgármester, a főszerkesztő ...és hamarosan a laptulajdonos Fotók: Dobos Klára Kétkerekeken Péntek délután: Csodák csodája, valami történik a Sajtóház előtti játszótéren. Messziről takarítás-félének látszik. Közelről kiderül: az is. Az Andrássy Gyula Műszaki Szakközépiskola tanárai tud­ván a szombati rendezvényről úgy gondolták, hogy a polgármester­nek és a kerékpárosoknak ne kelljen azon háborogni, milyen mocs­kos is a terület. így hát a diákok összeszedték a látható szemetet, s amit lehet, megtettek annak érdekében, hogy jobban sikerüljön rendezvényünk, az I. Észak-Magyarország Kerékpártúra. Kösz srácok! (Bár azért teendő még bőven akad a „parkban”, de ez már nem az iskolások feladata!) Szombat reggel 8 óra: a játszótér tele emberekkel és kerékpá­rokkal. Pedig a rajtig még van fél óra. A polgármester, a laptulaj­donos, a főszerkesztő, a kórházigazgató, a Máltai Szeretetszolgá­lat képviselője, a tanár, a rengeteg diák, néhány profi, saccolni nem merek, de sokszázan vidáman-feszülten várják az indulás pillanatát. Szombat reggel 8.30: A tömeg a garázsok mögött, a Szinva-pa- tak mellett vár a rajtra. Aztán a rendőrautó elindul, a rendőrmoto­ros tovaszáguld, hogy elsőként biztosítsa az utat, és utánuk az özönvíz, vagyis a szabad utat kapó kerékpáros-boly. Itt még nagy­jából együtt. Később egyre jobban szétszakadozva, de a Kistokaji ellenőrzőpontnál újra egy csapatba verődve. A „konvojt” követő au­tósok persze nagyokat morogtak, hiszen tény, autóromboló volt ez a nagy „száguldás”. Merthogy a kerékpárosok nemigen siettek. Legalábbis a többség. Hiszen nem is arról szólt a történet. Ezt a mintegy húsz kilométert kellemes sétatempóban tették meg a nyergekben ülők. Azért akadtak, akik már visszafelé mentek, mi­kor a többiek csak oda. Ők a sorsoláson nem is vettek részt, hiszen nem tartották be a játékszabályokat. Mert ez nem verseny volt. De hát őket is megérthetjük, hiszen, versenyzőknek igazán nem kön­nyű „sétatempóban” kerekezni. És legalább elmondhatjuk: profik is részt vettek az általunk szervezett túrán... Mintegy másfél óra múlva: Miskolc, Városház tér. A zenét a M.É.Z. együttes szolgáltatja. ír és skót népzene, igazan illik a han­gulathoz. A „háttérben” már sorsolás. Közjegyző jelenlétében. A ze­ne is csak részben felejteti az izgalmat. Mert bár nem a nyeremé­nyért indultak a résztvevők, de ki ne szeretne nyerni?! Persze azt hiszem, ilyenKor mondják: nyertünk mindannyian. Nyert a szer­kesztőség, hiszen,sikeres volt a program, ami azt is jelenti, sokan szeretik a lapot. És nyertek a résztvevők, a kicsik és nagyok, min­denki, hiszen ezt a szombat délelőttöt kellemes, játékos, szórakoz­tató és egészséges tevékenységgel töltötték. (dk) A pádon asszonyok olvassák lapunkat. Kiderül, egyikük unokája nevezett. - Azt is tessék beleírni a riportba - teszi még hozzá -, hogy tíz óra után nagyon nehezen lehet az újsághoz jutni. Én is csak a harmadik helyen találtam... M A legfiatalabb induló, Najkut Gábor hat éves. Nem túl bőbe­szédű. De az igen válaszokból kiderül: nagyon szeret bicikliz­ni, ez az út bizony hosszú volt, és elfáradt. Viszont oda se neki, jön legközelebb is... létszámmal írész tvevő általános isko­la különdíját a miskolci Arany János Általános Iskola kapta. Nyeremények Nyertes neve Nyeremény A felajánló cég neve legnépesebb család ju­talmát pedig Konkoly Sándor ötfős csapata ve­hette át. 2. Szűcs Gergő kerékpár világító-készlet Pongó és Pongó yilL^jármús/aküzl^ | A-*? :■ '- \ vili. éti üirmű.s-aktizitíl 4. Nagy Tiborné kerékpár világító-készlet Pongó és Pongó ____________________vili, és lárműszaküzjej. 6. Láda Péter sákánvGábor 10. Tóth TamásH a ^Hötáska Bal-Center Snnrtholt ­Megelőzhető-e a megkülönböztető jelzést viselő jármű? Főútvonalon kerékpárral hogyan szabad balra kanyarodni lakott területen kívül? Ahol kerékpárút vagy kerékpársáv van, szabad-e az úttesten menni? . Mi a kerékpárút és a kerékpársáv közti különbség? Hogyan kell rajtuk közlekedni? Miért nem lehet a járdán kerékpározni? Sorolja fel a szabályszerű előzés menetét! Sorolja fel a legfontosabb kerékpár-felszereléseket! Vasúti átjáróban megelőzhető-e a kerékpáros? Hány éves kortól szabad főútvonalon kerékpározni? Kérjük, hogy a megfejtéseket október 3-ig küldjék be szer­kesztőségünk címére: 3501 Miskolc, Pf.: 178. A helyes megfejtők között 20 db Észak-Magyarország-pólót sorso­lunk ki. A nyertesek listáját október 5-i számunkban kö­,:Á MnnHflHl mm nr * 12. Molnár Béláné OS/2 Warp Kézikönyv IBM Mo. Kft. SxfeiibliÄBBBK?'v6Sß3SBä*HMSBK • - * 14. Pollák Eszter 16. Bodnár Róbert OS/2 Warp Kézikönyv IBM Mo. Kft. __ i i pi ni—mu min i 'nini i'ijiiM 11 iiii iiii liiijiiii' Tiinrnrff 18. Lengyel Tamás IBM-póló IBM Mo. Kft. — 20. Kovács Attila____IBM-póló____________IBM Mo. Kft. A BMhjűIg,ÄKÄ -fi® 2ZFülopnéKoronWínnao>emegeH)ián^ 24. B()dnár Réjer iS«iSjHmiimj‘í!nilllili^)r'(‘nl 2000 ^j.in nnifnT I 26. Fodor Ernő_______csemege ajándékkosár Orient 2000 Rt. I IBM Mo. Kft. _ ..........._... 2 8. Farkas Tamás 1000 Ft-os vásárlási ut. Alfa Műsz. Kisártiház_ •30. Szabó lózsef 1000 Ft-os vásárlási ut. Alfa Musz.i kisáruhál- • .................................................................................. 3 2. Tar Pétéi ajándékcsomag FtungánaBiztosító^^| KíMiiiiimiiiiiiiiHiiífpitifíiifi iiiniii mmmmsm 34. Szilvási János kerékpáros ajándékcsomag 4- l havi előfizetés VHHHHÍHHNhHhHMHNHHHHhHbI 36. Czirbusz Tamás kerékpáros ajándékcsomag + I havi előfizetés FM. Lapkiadó Kft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom