Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-24 / 223. szám

8 A Itthon 1996. Szeptember 24 Kedd __Abaúji Portré A kitüntetett polgármester Hernádszur­dok (ÉM - BGY) - Érde­mes és ered­ményes mun­kássága elis­meréseként Göncz Árpád köztársasági elnök a Ma­gyar Köztársa­sági Ezüst Ér­demkereszt polgári tagoza­tával tüntette ki szúkebb pátriánkból Konyha Bélát, Hernádszurdok polgár- mesterét. E magas kitüntetést augusz­tus 16-án vehette át Kuncze Gábor be­lügyminisztertől. Konyha Béla 1925. április 15-én született Hemádszurdokon. 45 évet és 180 napot töltött el a vasútnál, eddig teljesített szolgálatot a Hidasnémeti MAV-nál. Végigjárta a ranglétrát. Volt pályamunkás, munkavezető, Hernád- szurdokon (ahol az emlékezetes tra­gédia történt) a vasúti megállónál jegy­kiadó, sorompókezelő, térközőr, avagy ismertebb nevén bakter. 1985-ben ment nyugdíjba. Közéleti tevékenysége a tanácsok megalakulásától datálódik, hiszen ta­nácstag volt egészen a rendszerváltá­sig. A falu lakóiért való fáradozását nyugállományba vonulása után sem hagyta abba. Nem véletlenül válasz­tották meg polgármesternek 1990-ben, majd 1994-ben is, úgy, hogy még ellen­fele sem volt. Az ő nevéhez fűződik az a beruházás is, amelynek révén jelen­tős mértékben javult a lakosság kom­fortérzete: egy épületben valósult meg - pályázat útján - a községháza, a pos­ta, a művelődési ház és az orvosi ren­delő. Az elöregedés felé tartó kisköz­ség lakóinak sokat számít az, hogy Konyha Béla kialakította a falugond­noki rendszert is. Addig nem nyugo­dott, amíg az egészséges ivóvízellátás­hoz nélkülözhetetlen hálózatot el nem érte. Ezt 1994-es újjáválasztásakor közmegelégedésre sikerült is elérnie. Ugyanebben az évben megvalósult a lakossági önerős telefonfejlesztés és a térségi gázberuházás is, már csak a be­kötésre várnak. Negyven éves fia - aki ugyancsak az ő keresztnevét viseli - a szomszédos Hidasnémetiben él, le­százalékolták a rendőrségtől. Két le­ányunokája van, a 19 éves Melinda, aki fodrász, de most gyesen van, hi­szen van egy három hónapos kislá­nyuk, Bianka. Rajongásig szereti dédunokáját. Másik leányunokája, Zsuzsika nyolcadikos. Felesége téesz- nyugdíjas, aki természetesen felkísér­te férjét a budapesti kitüntetési ünnep­ségre. Könnyekig meghatódott. A kitüntetéshez írásban is szívből gratulált Gyárfás Ildikó, a megyei köz­gyűlés elnöke és Orosz Gábor, a me­gyei közigazgatási hivatal vezetője. Kerékpár-motoros „találkozó” Hernádkércsen 1 AZ ENCSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG HÍREI 1 1 Ü 1 * • BETÖRÉSES LOPÁS elkövetése miatt indult el­járás ismeretlen tettes ellen, mert szeptember 14-ére vir­radó éjjel ablakbetörés és falbontás módszerével beha­tolt az L. I. 29 éves vállal­kozó, hejcei lakos tulajdonát képező és Göncruszka köz­ségben lévő Hangulat sörö­zőbe, és onnan dohányárút, édességet, valamint egy mu­sic centert tulajdonított el 54 ezer forint értékben. • BETÖRÉSES LOPÁS miatt indult eljárás ismeret­len tettes ellen, mert szep­tember 15-ére virradó éjjel az ablakot betörve behatolt a vizsolyi művelődési házba és onnan két darab elektro­mos gitárt, egy erősítőt és két hangfalat tulajdonított el 130 ezer forint értékben. Az ismeretlen elkövető kiléte a forrónyomon üldözés során II megállapítást nyert. • KÖZLEKEDÉS BIZ­TONSÁGA ELLENI BŰN­CSELEKMÉNY miatt in­|| dúlt eljárás ismeretlen tet­tes ellen, mert szeptember 13-án, reggel 8 órakor a Tor­nyosnémeti községben lévő vasúti átjáróban a tilos jel­zésen figyelmen kívül átha­ladt. Ennek következtében letörte a menetirány szerin­ti jobb oldali fénysorompó karját, majd a helyszínről megállás nélkül elhajtott. Idén ez már a sokadik eset volt, amikor a fenti helyen gépjárművel a tilos jelzésen áthaladtak és a fénysorom­pót megrongálták. Csak a szerencsének tudható be, hogy komolyabb következ­ménnyel járó közlekedési baleset nem következett be. A forrónyomon üldözés so­rán megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésé­vel J. N. 41 éves, lengyel ál­lampolgár gyanúsítható. • KÖZLEKEDÉSI BAL­ESET . GONDATLAN OKOZÁSA miatt indult el­járás U. I.-né 40 éves, felső- dobszai lakos ellen, mert szeptember 11-én délután 1 óra 20 perc körül Hernád- kércs belterületén az általa hajtott kerékpárral balra ka­nyarodáskor nem győződött meg arról, hogy járműve elő­zését megkezdték-e. Emiatt az őt szabályosan előző D. K 19 éves sorkatona, felsődob- szai lakos által vezetett ETZ típusú segédmotorkerékpár elé kanyarodott, s azzal összeütközött. Az ütközés következtében mindketten 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek. Az anyagi kár 40 ezer forint. • KISEBB ÉRTÉKRE EL­KÖVETETT LOPÁS ala­pos gyanúja miatt indult el­járás ismeretlen tettes ellen, mert szeptember 8-án este 7 óra körül a Szemere-Fuló- kércs községek között lévő erdőterületen a Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság tulajdonát képező szarvasbi­kát egy golyós lőfegyverrel lelőtte és eltulajdonította. Az állat mintegy 100 ezer forin­tot ért. (Információkkal Sulyok Já­nos rendőr alezredes, bűn­ügyi osztályvezető szolgált) Gyerekek honi rajzasztala Tevekaraván Clonczi Csaba aszalói tanuló rajza r MELLÉKLETE • 1996. szeptember 24. • IV. évf. 38. szám BA Új autóvizsgáztató Forrón Hamarosan benépesül a gépjárműbázis portálja is A korszerű autóbázis lehetővé teszi, hogy a Forró környékieknek ne kelljen hosszú kilométere­ket utazniuk, a vizsgáztatás miatt Forró (ÉM - BGY) - A hár­mas úton, Forró határában egy új épületre lehet figyelmes az utazó. Formatervezett portál­ja most még üresen áll, de mint Krajnyák István vállalkozótól megtudtuk: a tervek szerint egy olyan autószalon kap majd itt helyet, ahol nemcsak érté­kesítéssel, hanem szereléssel is foglalkoznak. Jelenleg még tár­gyalásokat folytatnak különbö­ző márkakereskedőkkel. Az biztos: az abaújiak pénztárcá­jához is igazodik majd a kíná­lat. Kifejezetten elérhető árú, Kerékpár-motoros „találkozó” Hernádkércsen Az ütközéskor mindketten 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek (8. oldal) úgynevezett „népautókkal” kí­vánnak foglalkozni. A vállalko­zás nemcsak autóeladásra ala­poz. Ez a leendő értékesítés csak befejező fázisa annak a beruházásnak, amely tavaly in­dult. Az Állami Fejlesztési In­tézet munkahelyteremtő és a munkaügyi központjának tá­mogatásával egy úgynevezett autóbázist hoztak létre, ahol öt tartósan munkanélkülinek ad­nak megélhetést. A fő profil a műszaki vizsgáztatás lett. Az ehhez szükséges feltételeket augusztus 27-ére sikerült meg­szerezniük. Nagy segítséget je­lent az autósoknak, hogy a vizsgáztatásért már nem kell Miskolcra utazniuk. A benzin­költség megtakarítása mellett a hosszú várakozástól is meg­kímélhetik magukat. Forrón, az autóbázison kedden és csü­törtökön várják - egyelőre még csak a keleti autótípusokat. Nyolc órától déli 12 óráig 24 autót tudnak átvizsgálni. Kraj­nyák István természetesen sze­retné, hogy a nyugati típusú autókkal és kisteherautókkal is tudjanak foglalkozni. A Tartalomból A minta a felnőttek modellje lesz Az encsi képviselő-testület ez évi munkaprogramja feladatul szabta: az idén létre kell hozni a gyermek- és ifjúsági önkormányzatot Éncsen. A cél természetesen nem lehet más, mint a felnőttek választási gyakorlatához ha­sonlóan egy 13 tagú gyermek- és if­júsági önkormányzat létrehozása (pol­gármesterrel, alpolgármesterrel, 11 képviselővel és igény szerinti bizott­ságokkal). Fő feladatuknak tekintik, hogy felkészítsék az állampolgári jo­gok és kötelességek gyakorlására a fi­atalokat. A 13 fős képviselő-testület tagjai­ra, illetve a tisztségviselők személyé­re (első ízben) az Encsen működő ok­tatási intézmények diákönkormány­zatai tennének javaslatot. (2. oldal) Nem csak segélyeket osztanak Csenyétén Csenyéte gyakori „vendég” az utóbbi években az újságok hasábjain. Amió­ta több alapítvány és politikus is pró­bált már segíteni a szinte csak cigány lakosságú csereháti kis településen, időről időre nyomon követhetjük a cse- nyétei történéseket. A jószándék elle­nére kevés a kézzel fogható eredmény a faluban. Abonyi József, Csenyéte polgármes­tere szerint nagy szükség van a föld­művelésre a faluban. Sok, főleg a több- gyermekes családokban felütötte a fe­jét az éhezés. A célkitűzés az, hogy ne csak segélyeket osszanak, hanem munkát is adjanak az itt élőknek. (3. oldal) Hernádszurdok a tragédia után A hernádszurdoki vasúti katasztró­fa következtében három család ma­radt fedél nélkül júniusban. A Nép­jóléti Minisztérium gyorssegélyének jóvoltából mindhármuknak meg­nyugtató módon rendeződött a la­kásproblémájuk. Mindezt Konyha Béla hernádszurdoki polgármester­től tudtuk meg, akinek jelentős sze­repe volt abban, hogy a Népjóléti Mi­nisztérium „felfigyeljen” a károsul­takra. (6. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom