Észak-Magyarország, 1996. augusztus (52. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-30 / 202. szám
1996- Augusztus 30., Csütörtök Sport ÉSZAK-Magyarország 13 Magyar bajnoki cím Nagyatádról Kropkó Zsuzsa a nagyatádi verseny céljában ÉM-fotók Tarjánban a Tábori Miskolc (ÉM) - A DKSK-Tabori NB I/B-s férfi kosárlabdacsapata mától vasárnapig Salgótarjánban nemzetközi tornán vesz részt. A hatcsapatos mezőnyben a taborisok az Egyesült Arab Emírségek válogatottjával, valamint a házigazda Salgótarjánnal lesznek egy csoportban. A másik csoportba a Nyíregyházát, a Szedeák-Akuthermet és Balatelt osztották a szervezők. A pénteki csoportselejtezők után szombaton a keresztbejátszásokkal folytatódik a torna, majd a zárónapon vasárnap délelőtt a helyosztókat rendezik. Egyébként tegnap délután megérkezett Amerikából Diósgyőrbe a csapat húzóembere, Ricks, aki a tavalyi bajnoksághoz hasonlóan ebben az évben is a piros-fehéreket erősíti. Baumann Gáspár vezetőedző a következő játékosokkal kel útra ma délelőtt: Ricks, Szőke, Tahin, Áron, Farkas, Hajdú, Féderer, Bede, Karácsonyi, Jánosi, Kaáli, Ragyina. I. Magyar Borok Útja Budapest (MTI) - Egy tei hamarosan megvalósul, augusztus 30. és szeptember 1. között rendezik meg az I. Magyar Borok Útja Rallye elnevezésű autóversenyt. A hatvan résztvevő párosra 1070 kilométer megtétele vár a három nap alatt. Augusztus 30-án reggel 9 órakor a kormány három tagja - Kuncze Gábor belügy-, Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi, valamint Lakos László földművelésügyi miniszter - is jelen lesz a Kossuth téren, az I. Magyar Borok Útja Rallye ünnepélyes startjánál. Ezen a napon a Balaton-felvidék, majd Szekszárd érintése után Baján pihennek meg a versenyzők. Másnap az Alfóldön keresztülvág-, va Sárospatak lesz a cél, majd vasárnap Gödöllőn tartják a befutót. Öt minisztérium vállalt fővédnök- séget az esemény felett, amelyen többek között olyan közéleti személyiségek is volánhoz ülnek, mint Koródi Mária, Büky Dorottya és Deutsch Tamás országgyűlési képviselők és Vass Károly egykori világválogatott kézilabdázó. Ferjáncz Attila versenyigazgató ismertette, hogy az egyes állomáshelyeken milyen ügyességi feladatokat, illetve tesztlapokat kell megoldaniuk az indulóknak. Bár a szervezők hangsúlyozták, hogy nem „flúgos futamról” lesz szó - a sebességi előírások betartására rendőrök ügyelnek majd -, az első három helyezettet díjazzák. Ök Faragó Miklós, Liechtensteinben élő tervező- és festőművész dísztrófeáit kapják, melyet a Hollóházi Porcelángyárban készítettek. Ezeket Kuncze Gábor adja majd át a Vajdahunyad várában tartandó díjldosztó ünnepségen. Labdarúgó toborzó Miskolc (ÉM) - A Borsod Volán SE toborzót hirdet labdarúgó utánpótlás csapataiba 1996. szeptember 3- án és 4-én 14.30.-tól a Népkerti sportpályán az alábbi korosztályokban: 8-12 évesek előkészítő, 12-15 évesek serdülő és 15-18 évesek ifi. A jelentkezők sportfelszerelést hozzanak magukkal. A sportolni vágyó fiatalok hívását folyamatosan várják a 06/30/281-532-es telefonszámon. Síké Gábor Miskolc (EM) - Nagyszerű miskolci siker született a Nagyatádon megrendezett Ironman magyar bajnokságon, ahol a nők mezőnyében Kropkó Zsuzsa az első helyen végzett. Két héttel ezelőtt még csak reménykedni lehetett. A hangulatos kerti asztal mellett a lelkes kis puli elszántan küzdött a német juhásszal, hogy melyikük kapjon több si- mogatást a gazditól, aki a nagyatádi verseny esélyeit latolgatta: - Két éve egyszer már sikerült nyernem. Az elsődleges mindig az, hogy az ember végigmenjen a távon, és hogy ez mire lesz elég, majd meglátjuk. Remélem, minél jobb helyezést érek el, és talán a győzelem is sikerülhet. Aztán eltelt 14 nap, és a kérdések megválaszolásra kerültek, a remények beteljesültek: felváltotta őket az öröm. Magyarország 1996. évi női Ironman-bajno- ka: Kropkó Zsuzsa!- Főiskolás koromban indultam el az első versenyemen - kezdi a visszaemlékezést a kiváló sportoló majd a róthi verseny hatására kezdem el komolyabban a triatlont. Tetszett, hogy ez egy nyitott megmérettetés, amelyen a profik mellett az amatőrök is kipróbálhatják magukat. így több rövidtávú versennyel a hátam mögött „átnyergeltem” a hosszútávra, az Ironman-re. □ Hogyan alakult további pályafutása? • Kifejezetten a róthi viadalra készültem, de előtte itthon is el kellett indulnom, hogy felmérjem, mire is vagyok képes. 1992-ben álltam rajthoz az eíső nagyatádi Iron- man-en, és mindjárt harmadik lettem, egy év múlva pedig negyedik. 1994 hozta a legnagyobb sikeremet, amikor sikerült elhódítanom a magyar bajnoki címet, amelyet a tavaíyi második hely után most sikerült megismételnem. □ Milyenek voltak az előjelek ? • A felkészülésem nagyon jól sikerült, idén tudtam először keményen végigdolgozni az évet. A verMiskolc (ÉM - PA) - Féltávnál tart a Miskolci Honvéd Kórház SE NB I-es női kézilabdacsapata a felkészülésben. Az eltelt időszakról Szolga Miklóssal, a gárda menedzserével beszélgettünk. □ Augusztus 1-jén kezdődtek a tréningek, és rögtön „belevágott a közepébe’’ a csapat. • Az első naptól kezdve két edzésük volt a lányoknak, a délelőtti foglakozás szabadtéri „futószámokból” állt, délután pedig erősítő gyakorlatok szerepeltek a programban. Később természetesen már előkerült a labda is. A felkészülés harmadik hetében Encsen vettünk részt egy edzőtáborban. Ideális körülmények között készülhettünk, itt is futással kezdődtek a reggelek, majd ezt két fizikai-labdás tréning követte. Hazatérve sem volt megállás, két edzőmeccset játszottunk a szintén első osztályú Győrrel. Ez jó seny előtt kicsit zavart, hogy túlságosan esélyesnek kiáltottak ki, pedig jobban szeretem, ha csendesen készülhetek. Nem szerencsés előre jósolgatni, hiszen a hosszú távon bármi közbejöhet, ráadásul a többi versenyző is úgy érkezik, hogy minél jobban teljesítsen. □ Idén ez önnek sikerült a legjobban... • Valóban remekül ment a versenyzés, az elejétől a végéig vezettem, és végül 11-12 perces előnnyel érkeztem célba. Nagy lökést adott, hogy a városban megtett hat kör alatt a szurkolók és a versenyzőerőfelmérő volt, hiszen a magyar mezőny egyik élcsapatával találkoztunk. Vereséget szenvedtünk, de a játékunkra nézve nagyon hasznos tanulságokkal szolgáltak a mérkőzések. □ Ezután következett egy szlovákiai torna. • Eperjesen vettünk részt egy nemzetközi tornán, ahol balszerencsés körülmények között lettünk harmadikok. Az első összecsapáson a szlovák első osztályú Mihalovcéval egy végig küzdős, hajtós meccset játszottunk. A rendes játékidő után döntetlenre állt a találkozó, és a „hirtelen halál”, az első dobott gól döntött ellenfelünk javára. A harmadik helyért az ukrán - szintén első osztályú - Lvov csapatával mérkőztünk meg, és legyőztük őket. Most hazai környezetben készülünk tovább, szeretnénk minél több edzőmérkózést játszani a folyamatos tréningek mellett. társak a keresztnevemen buzdítottak. Ez nagyon nagy hajtóerőt jelentett ahhoz, hogy sikerüljön az ismétlés. □ Következik a jól megérdemelt pihenés? • Egy-két hétig biztosan, de aztán újra elkezdem a munkát. Eddig kétszer álltam rajthoz Róthban, de egyszer defekt, másodszor a rossz időzítés miatt nem sikerült a szereplésem. Jó lenne végre ott is elérni egy jó helyezést, ezen kívül jövőre szeretném kivívni a hawaii indulás jogát. Ehhez pedig dolgozni kell keményen. □ Az új igazolások hogyan „működtek” eddig? • A kapuban Demeter Borbála rutinjával egyértelműen nagy hasznára van a csapatnak. Balázs Erika remekül védekezik, és az ő posztjáról, a beállós pozícióból rendkívül eredményes. A Szlovákiai tornán két mérkőzésen 12 gólt dobott. Két lány érkezett Romániából az első osztályból, a balkezes Ghinda Nagybányáról, Salistean pedig Kolozsvárról. Mindketten átlövők és nagyon tehetséges játékosok. □ Mi a cél az élvonalban? • A magyar első osztály köztudottan az egyik legerősebb a világon. Ezt bizonyítja mind a válogatott, mind pedig a klubcsapatok nemzetközi szereplése. Mint újoncoknak, ebben a mezőnyben az elsődleges célunk a bennmaradás kiharcolása az élvonalban. A bajnoki premier számunkra idegenben kezdődik, szeptember 27-én Kisvárdán lépünk először pályára. Féltávnál a Miskolci Honvéd Kórház Veterán versenyző nemzetközi sikerei Miskolc (ÉM - PA) - Pallay Sán- dorné, aki „civilben” a Diósgyőri Csokoládégyár dolgozója, jelenleg a Kiskunhalasi ATE versenyzője több nemzetközi veterán verseny bajnokának mondhatja magát. Az atlétanővel legutóbbi sikere, a tatai verseny után beszélgettünk. □ Mióta és milyen sportágakat űz „veteránként”? ® 1987 óta indulok a veterán versenyeken. Először egy budapesti csapat színeiben indultam a viadalokon, majd „hazatértem” Miskolcra. A küzdelmekben az úgynevezett dobószámokban indulok. Az eredményeimet is ezekben értem el, a nagy veterán világversenyeken. Ezekről tudni kell, hogy évente váltják egymást, a világ- és Európa-bajnokságok. □ Nagyon sikeresen szerepel ezeken a világversenyeken . • Először 1988-ban indultam az Eb-n, itt egy aranyérmet nyertem diszkoszvetésben, és egy ezüstöt súlylökésben. ’89-ben „beugróként” sikerült eljutnom az amerikai vb-re, ahol két első helyet sikerült szereznem ugyanezekben a versenyszámokban. Érdekes dolog, hogy ebben az évben még tagja voltam a „rendes” válogatottnak is, az eredményeim alapján. 1990-ben Magyarországon volt az eb, itt négy számban indultam, és diszkoszban sikerült új csúcsot dobnom. Ezután két év kimaradt, a legfőbb ok az anyagiak hiánya volt. A ’93-as Európa-kupa után Athénban az Eb-n megint sikerült dupláznom, mind a súlylökésben, mind a diszkoszvetésben első lettem. A ’95-ös év sajnos megint kimaradt, de az idei évben Malmő- ben az Eb-n megint csak szereztem egy arany- és egy bronzérmet. Szerencsére az idei Világkupát itt rendezték Tatán, úgyhogy el tudtam indulni, és megint sikeresen szerepeltem. □ Mi motiválta abban, hogy tovább versenyezzen? ® Egy sportoló nem tud egyik napról a másikra leállni. A mozgás hozzájárul az egészség megőrzéséhez, a nyugodt lelkiállapothoz. Nekem pedig még most is nagyon jól mennek a versenyszámaim, és ezt szeretném a versenyeken is bizonyítani. Ahol elindultam, többnyire sikerült érmeket szereznem, csak hát ehhez is pénz kell. A nevezési díjak, az utazási költségek nem kicsik, sajnos ezért nem tudtam több viadalon részt venni. □ Most kiskunhalasi színekben szerzi az érmeket. • A klub támogat, hozzájárul a költségeimhez. Persze én miskolci színekben szerepelnék, ha lenne támogatóm, mert egyedül nem tudom fedezni a versenyzésemet. Pallay Sándorné „akció" közben IIÍ l VÉGI SPORTMŰSOR AUTÓSPORT 3. Miskolc Rallye, Magyar bajnoki jutám. Miskolc, Wicha-Lerch Autóház, Lorántffy Zs. út, 11.00. KÉZILABDA NB II, női Északkeleti csoport: Putnoki VSE - Deb- recen Sl. Putnok. 16,00. AUTÓSPORT 3. Miskolc Rallye, Magyar bajnoki futam. Miskolc, Wicha-Lerch Autóház, Lorántffy Zs. út, 7.00. KÉZILABDA NB II, férfi Északkeleti csoport: Miskolci KC - Bogá- ti SK. Miskolci Városi Sportcsarnok, 15.00. Sárospataki TC - Nádudvari SE. Sárospatak, 15.00. Mezőkövesdi KC - Nyírbátori KC. Mezó'kövesd, 15.30. LABDARÚGÁS NB II Keleti csoport: Kazincbarcikai SC - Kecskeméti TE. Kazincbarcika, 17.00. Kecskeméti SC-RSC - Diósgyőri FC. Kecskemét, 17.00. NB III Tisza csoport: MVSC - Baktalórántháza. Miskolc, Csokonai úti sporttelep, 15.00. Tiszaújváros SC - Mezőkövesdi SE. Tiszaújváros, 17.00. Borsod Volán SE-Szik- szó-Szatev. Miskolc, Népkerti Sporttelep, 17.00. Megyei I. osztály: Prügy - Red-Devil's-Sáta. Prügy, 17.00. Abaújszántó - Putnok. Abaújszántó, 17.00. Bocs - Siegel SE-Felsőzsolca. Bó'cs, 17.00. Halmaj - Nyékládháza. Halmaj, 17.00. Megyei II. osztály, Északi csoport: Dédestapolcsány - Hidvégardó. Dé- destapolcsány, 17.00. Megyei II. osztály, Közép cso- porf:Krasznokvajda-Aszaló. Krasznokvajda, 17.00. Bükkábrány-Alsóvadász. Biikkábrány, 17..00, Megye/ II. osztály, Keleti csoport.-Tiszakarád - Erdőhorváti. Tiszakarád, 17.00. Szerencs - Cigánd. Bekecs, 17.00. NB II, női: MVSC-ELÁN FC - Győri Női FC. Miskolc, Honvéd-Kórház pálya, 16.30. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS Bükkfennsik Kupa. Hollóstető, Bodzásrét, 12.30. TENISZ Női Kupa, női egyes és páros verseny. (Hobbi teniszező női versenyzőknek.) Miskolc, Győri Kapu Ju- nior TC teniszpályái, 8.30. VASARNA KÉZILABDA NB II, női Északkeleti csoport: KME Miskolc - Tisza- lök. Miskolc, 10.00. Bocs-Ózdi LSE. Ózd, 18.00. KOSÁRLABDA NB l/A csoport, női: Közgáz SE - DKSK-BC. Budapest, 16.00. LABDARÚGÁS NB III Tisza csoport:Ózd'\ FC- Rakamaz. Ózd, 17.00. Nagykálló - Mádi KSE. Nagykálló, 17.00. Megyei I. osztály: Taktaharkány- Encs. Taktaharkány, 17.00. Karcsa-Mezőcsát. Karcsa, 17.00. Pálháza-Tomor- Lak. Pálháza, 17.00. Sárospatak - Olaszliszka. Sárospatak, 17.00. Edelény- Sátoraljaújhely. Edelény, 17.00. Megyei II. osztály, Északi csoport: Bánhorváti - Szirmabesenyő. Bánhorváti, 17.00. Felsőnyárád- CLAS-SVSE. Felsőnyárád, 17.00. Sajókeresztúr - Rudabánya. Sajókeresztúr, 17.00. Bódvaszilas-Ha- jőcsaba. Bódvaszilas, 17.00. Varbó-Mályi. Varbó, 17.00. Megyei II. osztály, Közép csoport: Arnót - Vatta. Arnót, 17.00. TITÁN - Szälaszend. Szentist- ván, 17.00. Hernádkércs - Cirincs. Hernádkércs, 17.00. Bükkábrány - Tibolddaróc. Bükkábrány, 17.00. Mezőkeresztes - Forró. Mezőkeresztes, 17.00. Megyei II. osztály, Keleti csoport: Pácin -Golop. Pácin, 17.00. Tiszalúc - Taktakenéz. Tiszalúc, 17.00. Hollóháza - Bodroghalom. Hollóháza, 17.00. Tolcsva - Gönc. Tolcsva, 17.00. Erdőbénye- Hernádnémeti. Erdőbénye, 17.00. Tenisz Miskolc (ÉM) - A Junior Tenisz Club „Női Kupa” néven női egyéni teniszversenyt rendez augusztus 31-én, szombaton 8.30-tól az egyesület, Győri kapui pályáin. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A Junior Tenisz Club új csoportot indít 6-7 éves gyermekek részére. A klub szeptember 2-án, hétfőn 17 órára várja az érdeklődők jelentkezését a Győri kapui teniszpályákon (Miskolc, Aha út 37.). Aszfalt előtt salak Miskolc (ÉM - SZN) - Sokan vitatkoznak azon, kell-e, jó-e a borsodi, speciálisan és teljesen aszfalt-verseny előtt az a bizonyos bemutatkozó salak. A Miskolc Rallye ’96 tegnapi rajija a BÉV SC pályáján újólag bizonyította: a próba-négykor igenis töretlen népszerűségnek öi-vend. A „népkerti bulira” csurig töltött nézőtér volt kiváncsi. A versenyzők egy része előzetesen nem túl boldogan nyilatkozott a koraesti salakozásról, mások szükségesnek tartják a nézőkkel való „közeli” kontaktust, sokan pedig, főleg a murva-kedvelők népes tábora, kötelességének érzi az egyperces randit a rali-rajongókkal. Mindazonáltal a fizetős elófutók után a nagyobb rajtszámosok már sűrűbben késztették tapsra a többezernyi tenyérpárt, a sötétedés környéki abszolút élmezőnyt pedig olyan üdvrivalgás fogadta, amely arra enged következtetni, hogy lehet valami abban: a rali ma Magyarország második legnépszerűbb sportága. (Aki akarja, elhiszi...) A lapzárta után végetérő nyitányban még az újságírók is pályára merészkedhettek, lehetőségük volt ugyanis egy speciálisan erre a célra rendelkezésre bocsátott autót amúgy ralisán kipróbálni. Amikor e sorok íródtak, csak remélhető volt, hogy nem történt olyan „baki”, mint tavaly a Szelczky-féle falrapuszi. Igaz, másnap reggel már rendbehozva, startra készen állt az autó, s ha törik, ha szakad, ma délelőtt 11-kor is rajtol az I. osztály a bükki szakaszra. i