Észak-Magyarország, 1996. augusztus (52. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-21 / 194. szám
2 ES/AK-magyarürszag __ . Országban - Világban 1996- Augusztus 21.« Szerda, H ivatalos ünnep Ungvár (MTI) - Hétfőn Ungváron a Művészeti Szakiskola dísztermében a millecente- nárium alkalmából megemlékezést tartottak. Ezen a megye hivatalos képviselői mellett a társadalmi szervezeteknek és Ungvár magyar értelmiségének a képviselői emlékeztek meg az évfordulóról. A rendezvényen nem vettek részt a jelentősebb magyar érdekvédelmi szervezetek vezetői. Volodimir Prihogyko, Kárpátalja megye állami adminisztrációjának első elnökhelyettese hangsúlyozta, a mostam megemlékezés mérföldkő az ukrán-magyar kapcsolatokban. A szónok szerint a fiatal ukrán állam mindent megtesz a területén élő nemzetiségek jogainak védelmében, így a helyi magyarság kultúrája, nemzeti identitása megőrzése érdekében is. Vereckei cáfolat Kijev (MTI) - A kárpátaljai társadalmi szervezetek közötti súrlódások, amelyek a Verec- kei-hágóra tervezett honfoglalási emlékmű miatt alakultak ki, semmiképpen sem rontottak az ukrán-magyar államközi kapcsolatokon -jelentette ki Tóth Loránd kijevi magyar nagykövet a Kijevszkije Vedomosztyi című újságnak adott inteijújában. Az ukrán főváros legnépszerűbb napilapjának keddi számában a nagykövet így vélekedik: szerencsére mind az ukrán, mind a magyar politikusok képesek voltak józanul értékelni a kialakult helyzetet, és egyik felet sem ragadták el a szélsőséges nacionalista szervezetek által felkorbácsolt indulatok. Tóth Ló- ránd szerint az ukrán és a magyar nép többsége is higgadtan foglalt állást a kérdésben. „A Vereckei-hágó ügyéből, szerencsére, nem lett rossz értelemben vett szenzáció” - mondta a nagykövet. ESZÁKmagyarország Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csomók Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341 -630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkeszlöségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon/Fax: 411 -425, Telefon: 341-611/223 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Romvári Attila Telefon: (46)412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21.90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzító'vel: 06-80/411-276 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! ÉSZAK-MAGYARORSZAG AJANDEKA j 500 Ft feletti viteldíj esetén 100 Ft kedvezmény l HA felmutatja ezt a szelvényt! j a 46/ 303-303,311-111 éjjeí-nappajj Augusztus 20-i kitüntetettek Boholy Zoltán, B.-A.-Z. megyei főügyész (felvételünkön) a Magyar Köz- társasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapta. Megyénk másik kitüntetettje: Karuczka József, a megyei bíróság kollégiumvezetője a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült. Fotó: Nagy Gábor (ISB) Budapest (MTI) - Augusztus 20-i központi ünnepségen állami kitüntetéseket, illetve művészeti díjakat adott át Göncz Árpád köztársasági elnök, valamint Horn Gyula miniszterelnök. A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - augusztus 20-a, az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Simándi Józsefnek, a Magyar Állami Operaház magánénekesének. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Vámos Tibor akadémikusnak, Balázs Sándor akadémikusnak, a Kertészeti és Élelmiszer- ipari Egyetem egyetemi tanárának, Forrai Katalin zenepedagógusnak, Gazsó Ferencnek, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanárának, Gyarmathy Györgynek, a zürichi Műszaki Egyetem egyetemi tanárának, Kovács Ferenc akadémikusnak, a Pannon Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Kar ny. egyetemi tanárának, Kun Zsuzsa balettművésznek, Markó László akadémikusnak, az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézete kutatóprofesszorának, Orbán István vegyészmérnöknek, az EGIS Gyógyszergyár Rt. vezérigazgatójának, Ránki Dezső zongoraművésznek, Sátori Jánosnak, a legfőbb ügyész helyettesének, Szóntay Csaba akadémikusnak, a Budapesti Műszaki Egyetem egyetemi tanárának, Fekete Bálintnak, a Baranya Megyei Bíróság elnökének, Heidrich Gábornak, a Csongrád Megyei Bíróság elnökének, Hunyadi-Buzás Ágnesnek, a Heves Megyei Bíróság elnökének, Király Miidósnak, a Veszprém Megyei Bíróság tanácselnökének. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Blickle Tibornak, az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézete tudományos tanácsadójának, Duzs Jánosnak, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár címzetes főigazgató-helyettesének, Gál Dezsőnek, az MTA Központi Kémiai Kutató- intézete tudományos osztályvezetőjének, Hcfidú Máriának, a Fővárosi Főügyészség főtanácsosának, Kovács Árpádnak, az Állami Számvevőszék igazgatójának, Kovács Lászlónak, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika tanszékvezető egyetemi tanárának, Laky Teréznek, a Munkaügyi Minisztérium Munkaügyi Kutatóintézete tudományos főosztályvezetőjének, Papp Gyula akadémikusnak, a Szent- Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Farmakológiai Intézete egyetemi tanárának, Pethes Györgynek, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány tudományos igazgatójának, Pogány Ö. Gábornak, a művészettörténeti tudomány kandidátusának, művészettörténésznek, Popper Lászlónak, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetőjének, Schütz Ödönnek, az MTA Altajisztikai Tanszéki Kutatócsoport tudományos főmunkatársának, Szilágyi Tibor színművésznek, Boholy Zoltánnak, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyésznek, Román Gyulának, Heves megyei főügyésznek, Kaján Kalász Tibor karikaturistának, Simon Albert zenetudósnak, karmesternek, Tölg-Molnár Lászlónak, a Pest Megyei Bíróság tanácselnökének, Tö- röcsik Gábornénak, Budapest II. és III. kerületi bíróság ny. bírójának. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (katonai tagozata) kitüntetést adományozta Patyi Sándor ezredesnek, Sipos Csaba ezredesnek, Kovács Lajos alezredesnek. Hirdetés = ■ = = A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Bánki Miklósnak, az Országgyűlés Hivatala Jogi Főosztálya vezetőjének, Fóris Ferencnének, a Magyar Posta Rt, Postavezérigazgatóság vezérigazgató-helyettesének, Fried Ervinnek, a matematikai tudomány doktorának, Gera Mihálynak, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökének, Gerenday Endrének, a Budai Tanítóképző Főiskola ny. tanárának, Halász Károlynak, a paksi Képtár vezetőjének, festőművésznek, Hegyi Béla írónak, újságírónak, orvosnak, Iványi Marcellnak, a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakos hallgatójának, Kaczkó Mihálynak, Nagyszénás polgármesterének, Kéri Józsefnek, a PERION Akkumulátorgyár Rt. vezérigazgatójának, Kiss Józsefnek, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetőjének, Klenjánszky Tamásnak, az Interart Fesztiválközpont igazgatójának, zongoraművész-tanárnak, Kristó Nagy István kritikusnak, irodalom- és művészettörténésznek, Kulcsár Gábornénak, az Ország- gyűlés Hivatala sajtóirodája vezetőjének, Maráz Lászlónak, a Magyar Rádió Rádiószínháza nyugalmazott vezetőjének, Réti Piroska táncpedagógusnak, Sallay Gézának, az irodalomtudomány kandidátusának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanárának, Simon Erzsébetnek, a szegedi Móra Ferenc Múzeum muzeológusának, Székely Károlynak, a Kossuth Nyomda Rt. vezérigazgatójának, Varga György újságírónak, Engel Tevan István grafikusművésznek, Esztergályos Cecília színművésznek, György István filmrendezőnek, Kun Vilmosnak, a budapesti Katona József Színház színművészének, Pröhle Henriknek, a Magyar Állami Operaház fuvolaművészének, Szöllősy Irén bábművésznek, Gál Mátyás tervező grafikus- , nak, Pataki Ferenc fejszámoló művésznek, Kovács Gézának, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tudományos kutatójának, Kovács Tibornak, a Központi Statisztikai Hivatal Budapesti és Pest Megyei Igazgatósága főigazgatójának. Szilágyi Györgynek, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezető-helyettesének, Urbán Gyulának, a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza igazgatójának, Borbély Dalmának, a Zala Megyei Bíróság kollégiumvezetőjének, Dobos Józsefnek, a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Bíróság tanácselnökének, Hóka Józsefnek, a Hatvani Városi Bíróság elnökének, Karuczka Józsefnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság kollégiumvezetőjének, Pálkó- né Vass Gizellának, a Békési Városi Bíróság elnökének, Szántó Szilviának, a Pest Megyei Bíróság tanácselnökének, Farkas Jenőnek, a Békés Megyei Főügyészség főügyész-helyettesének, Hadler Ferencnek, a Miskolci Városi Ügyészség vezető ügyészének, Szilágyi Pálné Nemes Máriának, a Fejér Megyei Főügyészség főügyészhelyettesének. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (katonai tagozata) kitüntetést adományozta Berényi Oszkár ezredesnek, Bodnár Géza alezredesnek, Rakk Tamásnak, a Honvédelmi Minisztérium VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Rt. elnök-vezérigazgatójának, Tóth Gyula ezredesnek, Barsiné Gráber Mária bv, ezredesnek, az Igazságügyi Minisztérium Büntetés-végrehajtási Felügyeleti Főosztálya főosztályvezetőjének. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Lukács Józsefnek, az Országgyűlési Hivatal építészeti osztályvezetőjének, Kovács Jánosnak, a szigetszentmiklósi 208. Sz. Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tanárának. A Magyar Köztársaság Kormánya a Honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjat adományozta: Bak Imre festőművésznek, Béres Ilonának, a Nemzeti Színház színművészének, Lendvay Kamilló zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ny. egyetemi tanárának, Ifi. Nagy Zoltánnak, a Magyar Állami Operaház magántáncosá- nak, Szomjas Györgynek, a Hunnia Filmstúdió filmrendezőjének; A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze dijat adományozta: Berczelly Istvánnak, a Magyar Állami Operaház magánénekesének, Csákányi Eszternek, a Katona József Színház színművészének, Eszenyi Enikőnek, a Vígszínház színművészének, Haraszty István szobrászművésznek, Kovács Jánosnak, a Magyar Állami Operaház karmesterének, Kulka Jánosnak, a Radnóti Miklós Színház színművészének, Péter Vladimir ötvösművésznek, Szabó Gábor operatőrnek, Vidovszky László zeneszerzőnek, a Janus Pannonius Tudományegyetem egyetemi tanárának, Volf Katalinnak, a Magyar Állami Operaház magántáncosának; A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat adományozta: Parti Nagy Lajos költőnek, Tandori Dezső költőíró, műfordítónak. SZÉRIATARTOZÉKOK „Visibility” csomag (elektromos visszapillantó tükör, köd fényszóró)*’0". nó, légzsák (air-bag) a vezető oldalán", fordulatszámmérő", szervokormány 175/65 14 méretű gumiabronccsal", blokkolásgátló rendszer (ABS)"", utastérből állítható fényszórók""". Állítható magasságú vezetőülés, Fiat Code, „Functionality” csomag (osztható hátsó ülés, hátsó fejtámlák), rádiómag1.6 SX. 1.8 16vGT és n 2.0 20V típusokhoz 2.0 20V típushoz 1.8 16v GT és a 2.0 20V típusokhoz TWIN '93 Kft., 3533 Miskolc, Lorántffy Zs. u. 36., lel.: (46) 339-604, fax: (46) 334-736 A SZENVEDÉLY VEZET MINKET M7M7 e* BBBuo Gyászos ünnepség Pozsony (MTI) - A magyarok be- jövetelének 1100. évfordulója alkal- mából gyászünnepséget tartott kedden Pozsonyban a Duna partján a kormánykoalíciós Szlovák Nemzeti Párt. „Emlékezzünk azokra, akik életükkel fizettek hazájuk védelmében a magyar erőszakért- A Dunának össze kellene bennünket kötni, nem elválasztani’ ' mondta az ünnepségen Jozaf Pf0' kés, a párt tiszteletbeli elnöke. A szlovák sajtóiroda jelentése szerint a nemzetiek nyilatkozatot fogalmaztak meg, amely szerint a millecentenárium hivalkodó ünneplésekor kötelességüknek tekintik figyelmeztetni Európát az ünnepségek antihumánus jellegére. A párt szerint nem lehet ünnepein1 egy háború erőszakos cselekedeteit, ha azokat más háború kapcsán a közvélemény elítélte. —Röviden —^ • GROZNIJ - A csecsenföldi orosz erők parancsnoka hétfő éjjel beje' lentette, hogy csütörtök reggel átfogó támadást indít Groznij ellen- Egyúttal felszólította a lakosságod hogy a hátralévő két napban hagy- ja el a lázadók által ellenőrzött csecsen fővárost. « MOSZKVA - Doku Zavgajfov oroszbarát csecsenföldi elnök kedd1 moszkvai sajtóértekezletén állást foglalt Konsztantyin PulikovszkU tábornok ultimátuma ellen. Ebben a megbízott csecsenföldi főparancsnok felszólította Groznij lakosságát, hogy 48 órán belül távozzon a városból. Zavgajev kijelentette, hogy követelni fogja Pulikovszkijfo* az ultimátum visszavonását. 9 SZÖUL - Kedd reggel meghátráltak a rendőrségi roham elől a szöuli egyetem két épületét meg" szállva tartó dél-koreai diákok, akik egyhetes akciójukban a? Észak-Koreával való egyenrangú egyesülést és a Dél-Koreában állomásozó 37 ezer amerikai katona kivonását követelték. • BUKAREST - A román-magy** alapszerződésről beszélgetett a Trie 7 abc nevű bukaresti magántele; vízió Kereszttűz című hétfő esti műsorában Radu Vasile szenátor, a Kereszténydemokrata Nemzeti Pa" rasztpárt főtitkára és Marcel Dmu román külügyi államtitkár. Vasifo- aki korábban hevesen ellenezte az Európa Tanács 1201-es ajánlását - kijelentette: Románia századvégi, legújabb történetének legfontosabb pillanata a szerződés megszületése. Marcel Dinu - a roman tárgyalócsoport vezetője - ugrásszerű előrelépésnek nevezte a szerződéssel kapcsolatban a ma; gyár külügyminiszter augusztus o-i levelét, amelyben - mint mondotta- eddig csak szavakban elhangzó1 kijelentések írásos formát öltöttek- 9 KOLOZSVÁR - Gheorghe Fu- nar kolozsvári polgármester - a Mediafax hírügynökség keddi jelentése szerint - hétfőn kérte Nicolae Vacaroiu miniszterelnöktől, hogy kezdeményezze Fodor Imre marosvásárhelyi polgármeste tisztségéből történő felfüggesztését- Indokul azt hozta fel, hogy vasai- nap, amikor felavatták Emil Datl" deának, Marosvásárhely két világháború közötti polgármesterének a szobrát, Fodor „román tolmács ne - kül magyarul is szólt a hallgatósághoz, és magyarul mondott beszede eltért a románul elhangzottól”. • ZÁGRÁB - A zágrábi sajtó szerint még bizonytalan, hogy a terve" zett időben, pénteken Belgrádban alá tudják-e írni a kölcsönös ehs mérésről és a diplomáciai képviseletek megnyitásáról szóló horvat- jugoszláv egyezményt, mivel annak szövegéről hétfőn nem tudtak megállapodni a tárgyaló felek. • KIJEV - Ha Kijev vezetése valóra váltja az ukrán nacionalisták fenyegetőzéseit, és lebontják a város- központban levő Lenin-szobrot, akkor a baloldal ezt hatalmas provo; kációnak fogja tekinteni. A kijevi és az ukrajnai munkások dühe nem lehet majd elkerülni, ha a L®" nin-szobrot bárki eltünteti - fog*a)_ állást kedden az Ukrán Kommunista Párt kijevi bizottsága. A ba oldali tiltakozás szerint antikom munista erők, azt akarja elérni, hogy rombolják le „V. I. Leninne > a nagy forradalmárnak Kijev be városában álló szobrát”.