Észak-Magyarország, 1996. augusztus (52. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-03 / 181. szám
Augusztus 3., Szombat ILiterátor M KM-detvege vn Szerkeszti: Vass Tibor Ütem Mindig ez az önvizsgálat L. Simon László (visszavonhatatlanul...) című kötetéről A költészet megnevezés. Fiatalemberről be- azélek, aki úgy tájékozódik, hogy körbeta- P°gatja az őt körülvevő világot, s benne önmagát. A gyerek térképezi fel így környezetét, akinek a legnagyobb élménye önmaga. Redukált s mégis teljes világ. Birtokba kell venni hozzá a szavakat, a kifejeli formákat. Ez is kaland és izgalmas játék. Pici elmozdulások, észlelések, a felismerés örömei, döbbenetéi. A gyerek még nem minősít, nem értékel, csak regisztrál. . A modern költészet egyik lehetséges irányzata ez: végtelenségig lecsupaszítani a felfedezést és a kifejezést, már-már a motyogásig. Maga a kifejezés, a megfogalmazás azonban igenis tudatos. Nem akar bőbeszédű lenni. Nem is az. A modern zenéül rokon, amely zörejekből, effektekből komponál új hangzatokat, új harmóniát. *an ebben valami kétségbeesés, de benne Van a teremtés gesztusa is. Szépségeszmé- nye (ha van) már nem a kellemes, hanem a Pontos: megragadni a nüanszokat, az alig olrnozdulásokat, az árnyalatokat. Koránt- ?em könnyű és hálás feladat ez. L. Simon László, a fiatal bölcsész kísérletező kedve töretlen, mint a kavicsokkal játszó gyermeké. Máris vannak telitalálatai, de még nem merítette ki lehetőségeit. A világ - az észle- és - kimeríthetetlen, töretlenül halad az Oßzakt megfogalmazás felé. Visszavonha- tötlanul. Visszavonhatatlanul kijelenthető bármi, anőről azt feltételezzük, hogy évek múltán ls az lesz a véleményünk róla. Valószínűleg L. Simon László is így gondolhatta, mikor készült a (visszavonhatatlanul..) című kötetére, és első alkalommal poíjtötte össze azokat a szövegeket, ámeneket mindenkor vállalni tud. Ebből a szemszögből helyes az elhatározás, mert falóban jó, sőt gyakran pontos szövegekkel találkozunk a kötet olvasásakor. Még azok ?z írások sem bontják meg a rendet, ámenek évekkel ezelőtt születtek, inkább °*yan érzést keltenek bennem, hogy ez a fiatalember folyamatosan képes színvonalas alkotásra. Jó a válogatás, méltó a kötet külleméhez. Szellemes az önarckép, a fülszöveg, amit a szerző bemutatkozásnak Szánt. Ám vékonykának tűnik a könyv, ami csak akkor derül ki, amikor megpróbáljuk egészként kezelni a munkát. A filo- z°fikusabb és a szellemesebb részek között nem átmenetet, hanem törést érzek. Talán annak köszönhetően, hogy a kevés vers nem tud elég időt biztosítani az átállásra. A két - érzésem szerint kevés - kép is rosz- szul van elhelyezve, kis híján egymást követő oldalakra kerültek. Árról már nem a szerző tehet, hogy elektrografikái nem élnek ezen a vajszínű papíron. Tudom, hogy néha a kevés a több - miként ebben az esetben is ám úgy érzem, erre most „ráment” a kötet szerkesztettsége. Mindezek ellenére azt állítom, hogy az ilyen szigorú önkritikával összeállított kötetek maradandóbbak, mint a helyenként el-el- rontott, változó színvonalú munkák, amelyek többet vesztenek egy-egy rossz írás benntartásával, mint amennyit nyernek a szerkesztésen. L. Simon László nem a verseiről beszélt le, csak arról, hogy ezt a munkát egységes egészként kezeljem. így az első, kissé konzervatív feltételezésem, miszerint a kötet címe: Én, visszavonhatatlanul (mintegy alcímként kezelve a zárójeles címet) megdől, mert a cím: Szövegek, visszavonhatatlanul. £ iNCZE Csaba Ritmus és ismétlés. Kétségtelen, hogy e két, mozdíthatatlanul egymásba ékelődő jelenség tetten érhető minden egyes mozdulatunkban, gesztusunkban, a hétköznapiaktól kezdve az ünnepiekig, a monotontól az eksztatikusig egyaránt. Lehet mesterséges vagy természetes, akusztikai vagy vizuális stb.; olyannyira, hogy bemutatásának módja aligha lehet más, mint maga a bemutatás, a reprezentáció - vannak eszközeink, melyekkel előidézhető, csupán azt nem tudjuk, mi az, amit előidéztünk. Egy fogcsikorgató fogalom, amiről valójában fogalmunk sincsen: ritmus és ismétlés. ...üres és / kopott és / mezítelen / vagyok / é n vagyok / mindig én vagyok / a játék / és a játékos...” (amennyiben lehetséges, részlet). A „ritmus és ismétlés”-beli intenzitás szembeötlő és megragadó vonása L. Simon László első önálló kötetének, mely e sajátos szempontból nézve rendkívül változatos, gazdag anyaggal lepi meg az olvasót. Az oszcilláló sorok, az újra és újra elkezdett motívumok és az erőteljes vizualitás meggyőző erővel táiják fel a már említett reprezentáció lehetőségeit. Ugyanakkor gyanítható, hogy a sok helyen meglehetősen „egzotikus” (nyelvi- és mű-) forma létrejöttét, alkalmazását is éppen ez motiválja: „...és ha nem nem merem nem teszem / bár holnap elkezdenem el kell / kezdenem / újra újra kell versemet / kezdenem / de semmi sem / semmi sincs / semmi sincs belőlem / csont maradt / csont lettem / lehettem” (tétova óda, részlet). Már pusztán az imént jelzett sajátosság, valamint a közölt részletek is sugallják, hogy a „ritmus és ismétlés” teremtő bravúrja mellett tartalmilag jórészt szikár, mondhatni absztrakt és „pontonkénti” kötettel állunk szemben. A forma által hajszolt gondolat esendő rezzenés, tovatűnő illat marad csupán: „semmi / semmiség / semmi sincs / csak annyi csak annyi / de nem érek én annyit / bár izgat izgató / még a szó a szó is / illatos...” (tétova óda, részlet). Székelyhídi Zsolt A kötet évekkel korábbi keltezésű, bár 1996-ban jelent meg, talán végül, és - a címnek adva igazat - visszavonhatatlanul. A szerző „korai” munkáiból összeállt könyv elsődlegesen verseskötet, ami persze nem kötelezően jelenti a vers - mint forma - be- határoltsógát. Ezek az írások már közel állnak ahhoz az irodalomszemlélethez, amelynek legfőbb támasza a művészet egységessége szó szerint, határoktól mentesült kapcsolódási viszonyként fogadva el a művek szimbiózisát. A szövegek bár néhány hónappal vagy évvel korábban íródtak, mindenképpen mostani megjelenésük felé mutatnak és azon túl - jelezve előre a módot, amire a költő nevével együtt büszkék leszünk. Az írások magja olyan filozófiai háttérül szolgál, amely biztosítja az értelmezés határozottságát, néhol pontosságát is: amiért azonban bennünk van, nyilván nem csak ez. Egészként segít értékelni a kötetet, ész- reveteti velünk a szándékot, ami nem mindenhol érvényesül, de mindenhol szeretne, s ez fontos kiindulópont. A kötet egészséges erejét főképp a cím nélküli szövegek biztosítják, vagy helyesebb azt mondani: a címek (itt) nem feltétlenül segítik a vers értékeit előlépni. Az összes írásban általában fontos a játékosság, néhol csak a játékosság fontos, de a kötet szerencsére, nem esik csapdába. Mindezek pontos és pontatlan összhangja megadja a könyv arányos keverékét, elsőhöz méltóan: zömében izgalmas írásokkal, melyek bár évekkel korábbiak is, megállják a helyüket most, s bár L. Simon László ezek óta számos előrelépést tett, leghátsó, indulóként ez „(visszavonhatatla- ul...)” marad meg. (Árgus-Orpheusz, 1996) l ezen a zenén város úszik szemembe hidai pupillámba folynak tekintetem orom vezérli svenkkel távlatokba hatolt mag hasítom a walkmanes éjszakát leelőző árnyékom tenyérnyi nem figyelem mi van mögöttem tudok időben olajra lépni hatalmas derűin elszáguld velem de filmes üldözésemre indul a sötét én a sárgákon hajtok át ő a feketén- DE UTÁNA BEMONDTA A RÁDIÓ, hogy egy őrült zongorista mind a tíz ujját levágta és elküldte ismeretlen embereknek, persze senki sem tudta mire venni a dolgot, így hát eldobták vagy megették őket, csak én tartottam meg azt az egy ujjat, mely lehet mutató, közép, vagy akár gyűrűs is, mert vártam, hogy jelentkezzék a gazdája, fel is adtam egy hirdetést ez ügyben, de válasz nem érkezett, később persze rájöttem, mikor leültem a zongorához, hogy én vagyok az az őrült, a saját ujjamat őrizgetem a múfogsorom mellett, és hogy a másik kilenc ujj sincs idegeneknél, az egyikre például határozottan emlékszem, hogy ajánlva adtam fel egy bizonyos P.T. nevezetű úrnak, ki valamikor a szerelmem volt, míg meg nem született teljesen fiktív feleségem, aki cserben hagyott engem és elment egy másik, kissé gazdagabb úriemberrel, hogy így próbáljon szerencsét, de rám hagyta gyermekét, aki egy fiúgyermek, az én fiam, csak neve nincsen, mert az álmokban sose talál az ember egy jó nevet a fiának, meg van egy macskám is, kinek színére mindenki rácsodálkozik, csak én nem tartom különösnek, és egy valódi festményem, egy ismeretlen festő posztumusz kiállításáról hoztam el olcsón, de valójában semmit sem ér, mert csak egy buta nőt ábrázol, ahogy kezében legyezővel ül a WC-n, és van tíz hiányzó ujjam, mely a napokat helyettesíti a halálomig, vagy a diliházba zárásomig, és a tíz ujjam közül van egy sajátom is, és a többi másoké, de a műtét előtt elfelejtettem megtisztítani őket, így körmeim alatt ott van egész gyermekkorom, a helyek, ahol jártam, eladtam ezeket mind, hátha elfelejtem, de ez sem sikerült, mert most valami mást mondanak a rádióban, már itt sem én vagyok, elmúlt a hév, hogy szörnyű híremet hallván az emberek rohanjanak a boltba és elkapkodják legsikertelenebb lemezeimet, melyeket sose gondoltam igazán komolyan, csak azt hittem, így is lehet, de ujjaimat kezeim, lábaim, majd fejem követi, így pont kijön a tíz nap, de már nem tizet kell aludni, hanem csak kettőt, mert jobb ötletem támadt, eladom a zongorám és halálra iszom magam, és lesz fejem, mikor meghalok, és nyitott koporsóval ravataloznak fel, és bámulnak majd mind, ahogy összekulcsolom ujjatlan kezeimet. Fekete Péter L. Simon László elektrografikája L. Simon Lás/.i Visszavonhatatlanul ütemes mozgások egy repedés lélegzetvételnyi szünet lélegzés nélküli most itt innentől amennyiben lehetséges kopott vagy teljesen meztelen önkielégítés és önvizsgálat miközben elenged és átfordul ezüst fénylő ezüstbe játszik velem szalad teljesen meztelen mindig ez az önvizsgálat míg ő teljesen meztelen és átmegy átmehet megkötözhet önvizsgálat és Önvizsgálat és önvizsgálat és önvizsgálat és önvizsgálat és önvizsgálat és önvizsgálat és önvizsgálat aztán elenged vagy én engedem el és szalad szalad felém szalad egymást nézzük egymás arcát míg ő háttal áll nekem üres es kopott és mezítelen vagyok én vagyok mindig én vagyok a játék és a játékos nem hiszem el hogy lehet hogy lehet úgy játszani hogy akarhatom hogy akarhatod és még mindig jónak mondható • amennyiben egyedül amennyiben teljesen egyedül amennyiben lehetséges teljesen egyedül akkor én akkor én nem Nyilas Atilla
