Észak-Magyarország, 1996. augusztus (52. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-14 / 190. szám
8 ÉSZAK*Magyarország Kultúra 1996. Augusztus 14«, Szerda Nyelvről — Egerben... Tarapcsák Ilona „Magyarul írtam: öngyilkosságot követtem el. Nyakamra hurkolódott a nyelv köldökzsinórja azzal, hogy oda születtem”. Sokaknak érthetetlen talán, hogy miért éppen a Londonban élő Határ Győző, Kos- suth-díjas író, az MTA tagja a napokban e cikk szerzőjéhez írott keserű szavaival kezdem az Egerben zajló Anyanyelvi Konferenciáról szóló észrevételemet. Egyszerű okom van rá: sokféle gondolatot ébresztett bennem az 1970 óta négy évenként megrendezésre kerülő előadássorozat némely körülménye és előadása. Igen, a feltételek, amelyek egyre kevéssé adottak korunkban olyan rendezvényekre, amelyek nem tartoznak a termelői szférába. Pedig éppen a nyelv az, ami nélkül egy közösség nem létezhet. Mivel a műveltség és vagyo- nosodás eszméjét egyaránt felvállalni manapság lehetetlen, az Anyanyelvi Konferencia első napjának fő jellemzője a modus vivendi lehetőségeinek keresése volt. Ma éppúgy, mint Bessenyei György korában a nyelv a nemzet összetartozásának, a magyarságtudat fenntartásának, és az emberi kapcsolatok megtartásának eszköze. Olyan „fontos” eszköze, hogy július első napjaiban még hiányoztak a konferencia megrendezésének anyagi feltételei. Aztán mégis akadtak mecénások: a Külügyminisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, a Soros Alapítvány, a Magyarok Világszövetsége támogatásával, s - nem kevéssé fontos körülmény! - Göncz Árpád segítségével ismét szembenézhettünk egymással. S ez sem könnyebb, mint a feltételek megteremtése. Pomogáts Béla előadásából kiderült, a mostani konferencia igazi célja, hogy politikamentesen vállalja fel a magyar kultúra egységességét, összefogja a sok-sok szigeten működő nyelvi egységeket - annak tudatában, hogy nyelvi kisebbségi helyzetünk nem fordult jobbra. Ez a századokon át nemzetfenntartóként működő eszköz továbbra is ki van téve annak, hogy lassan elporlad. Kö- zép-Európában azért, mert még a kétnyelvűség is lehet a nemzeti asszimiláció eszköze, nyugaton és a tengerentúlon pedig azért, mert a szórványmagyarság elöregedésével párhuzamosan csökken a magyar nyelv presztízse. Nyelvnek, nemzeti kultúrának és nemzettudatnak elkötelezett tudósok, írók és a médiák képviselői mégis szép számmal jöttek el Egerbe Kolozsvárról, Pozsonyból, Párizsból, Cambridge-ből, Washingtonból és Torontóból. Lelkes, részletező, pesszimista és optimista hangvételű előadásokat egyaránt hallhatott a nyelvállapot iránt érdeklődő nagyérdemű. Feladatok, javaslatok is hangzottak el: a nyelvromlás folyamatát megállítandó (újra) intézményesíteni kell az anyanyelv védelmét, amit ha nem teszünk meg, nyelv- és nyelvhordozó közösség együtt porlad tovább. S hol van az a kétirányú út a nyelvhasználatban, amely az „Európa és magyarság” Cs. Szabó László által megfogalmazott eszméjét hordozza...?! Nos... Örülök, hogy a Hortobágyon még ma is találhatni okosan álmodozó poétákat. Diákok szigete Budapest (MTI) - Ma, szerdán nyolc órakor nyitja meg kapuit a Pepsi-sziget. Az immár negyedszer megrendezendő program a Diáksziget néven vált ismertté. Az Óbudai Szigeten az egyhetes találkozó ideje alatt háromezerötszázan lépnek fel. Húsz helyszínen 600 program várja az érdeklődőket Lesznek komolyzenei műsorok, pop, rock, blues előadók, színházi előadások. Fellép többek között az Iggy Pop, The Prodigy, az Irigy Hónaljmirigy és a Hobo Blues Band. Idén rendezik meg másodszor a Bábjátékos Találkozót, és első ízben állítják fel a tánc-sátrat. A „Verőfény Egyetemen” neves művészek, filozófüsok festők, írók, orvosok tartanak előadásokat, többek között Heller Ágnes filozófus, El Kazovszkij festőművész, Bojár Iván András újságíró, Réz András esztéta, Vígh Mihály szövegíró. Herczeg Enikő, a rendezvény sajtótitkára: évről évre többen látogatnak el a szigetre, tavaly 150 ezren vettek részt a programokon, idén - bár az időjárás-előrejelzés esőt jósolt - 200 ezer résztvevőt várnak. A fesztivál megrendezése 170 millió forintba kerül, támogatja a Fővárosi Önkormányzat, a költségek csaknem felét szponzorok finanszírozzák, a másik felét a jegybevételből szeretnék fedezni. A szigetre látogatók biztonságát 600 őr védi. A tavalyi orvosi jelentés szerint kevesebb drogost kezeltek a diákszigeti programok ideje alatt, mint egy átlagos hétvégén, és többségüket elvonási tünetekkel. Ennek ellenére a bejárathoz - a szervezők kérésére - drogészlelő kutyákat állítanak. A látogatókat húsz vendéglátó egységben szolgálják ki. A szigeten majdnem háromszáz hulladéktárolót és szemetes konténert, üveggyűjtőt helyeznek el. A fesztivál ideje alatt 380 személyből álló egészségügyi stáb dolgozik a szigeten. __ A hallgatás is lehet beszédhiba A felsőfokú felvételi előtt sem árt felkeresni a logopédust A szakértő telefonál Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM — Hl) - Az elmúlt héten minden nap közöltünk egy-egy írást, amelyek a legjellemzőbb beszédhibákkal foglalkoztak. E cikkekhez kapcsolódva a „Hívja a szakembert!” című sorozatunkban hétfőn délután szerkesztőségünk felkérésére Nagyné Juhász Judit gyógypedagógus-logopédus várta az érdeklődők telefonos jelentkezését. Nagyné Juhász - Judit vak gyermekeket szeretett volna tanítani, így érettségi után a budapesti Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára jelentkezett. Végül azonban a gyógypedagógiát és a logopédiát választotta, és a főiskola befejeztével Szikszón helyezkedett el mint logopédus. Az itt töltött 11 év után Miskolcra került. Most másik szakját kamatoztatja: a 48-as számú általános iskolában értelmi fogyatékos gyermekeket tanít. • Bár jelenleg gyógypedagógusként dolgozom, azért tartottam fontosnak a beszédhibákkal foglalkozó sorozat elindítását, mert ha elég hamar fedezik fel a gyermek beszédhibáját és azt szakember kijavítja, akkor elkerülhető a másodlagos tünetek kialakulása. Ha viszont elhanyagolják a hibát, iskolás korban írás-, olvasászavar, kisebbségi érzés léphet fel. □ Ezek a rendellenességek csak gyermekkorban korrigálhatok? • Nem feltétlenül, de mivel kevés a logopédus, vannak ellátatlan területek. A felnőttek beszédhibáival csak nagyon kevesen foglalkoznak. Ilyen ellátatlan terület még az agyvérzés utáni beszédelvesztés javítása és az érettségiző diákok felvételi előtti beszédhiba-javítása illetve előszűrése. □ Felvételi előtti szűrés? • Igen, ez is fontos lehet. Főleg, ha valaki olyan pályára kíván lépni, ahol a hibátlan artikuláció felvételi követelmény, illetve ami közszerepléssel jár. De örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több óvónő és tanító figyel fel a beszédhibára és kéri szakember segítségét. Gyakran a szülők fordulnak logopédushoz. így már korai időszakban orvosolható a baj. Azt azonban kevés óvónő tudja, hogy ha a gyermek bizonyos helyzetekben nem beszél, az is beszédhiba, nem pedig csökönyösség. Egyszer volt egy tanítványom, egy kislány. Otthon igen, de az óvodában nem szólt egy szót sem. Arra sem volt hajlandó, hogy tapsoljon, vagy bármilyen tárggyal hangot adjon. Lassan haladtunk a terápiával, ami természetesen játékos formában folyt. Azt játszottuk, hogy én vagyok a gyermekek őrzője és csak akkor engedem el őket, ha megijesztenek. A kislány először csak tapsolt, aztán dobbantott, később már hangot is kiadott. Hosszú idő elteltével bár halkan, de beszélni is elkezdett. □ Minden beszédhiba javítható? • Ezt így nem lehet kijelenteni. Igen jó eredmények érhetők el működésbeli zavarok esetén. Ha például a nyelvemelő izmok renyhesé- ge okozza a hibát, játékos módszerekkel fejleszthető az izomműködés. □ A telefonos ügyelet alatt 12 hívás érkezett. Milyen problémákat vetettek fel a telefonálók? • Sok szülő küzd az ellátatlanságból eredő gondokkal. Például az iskolában nincs logopédus. Nagyon örültem, mert pedagógusok is hívtak, hogy tanítványaikkal kapcsolatban kérjenek tanácsot. Hívott a miskolci, dyslexiával foglalkozó 20. számú Munkácsy Mihály Általános Iskola igazgatója is, és elmondta, hogy első és második osztályukban még van hely, így várják az ép értelmű, de írás-, olvasászavarral vagy elhúzódó beszédzavarral küzdő gyermekek jelentkezését. Kilenc település közös fesztiválja Pénteken kezdődnek a Zempléni Művészeti Napok Sárospatak (ÉM) - Ötödik éve rendezik meg a Zempléni Művészeti Napokat. Az augusztus 16. és 24. között zajló fesztivál Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Tokaj, Tárcái és Harcsa után Hollóházát és Füzér- radványt is elérte, s az elmúlt évben Kassáig jutott. A rendezvénysorozat szervezője a Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítvány és a Művelődés Háza, Sárospatak. A Zempléni Művészeti Napok nyitókoncertjét a program szerint augusztus 16-án, szombaton este 8 órától hallgathatják meg az érdeklődők a sárospataki várudvaron. Fellép a Magyar Állami Hangversenyzenekar, hegedűn közreműködik Szabadi Vilmos. Vezényel Kovács János. A Művészeti Napok jelentős eseménye többek között a Zemplén Nemzetközi Gyermek- és Hagyományőrző Néptáncfesztivál, amely már augusztus 12-én elkezdődött és 21-ig tart. A fesztiválon Belgium, Lengyelország, Grúzia, Olaszország, Horvátország, Franciaország, Törökország és Bulgária A Kalichstein-Laredo-Robinson trió Szabadi Vilmos hegedűművész gyermekcsoportjai valamint hazai gyermektáncosok és határon túli magyar hagyományőrző együttesek vesznek részt. Ha tovább lapozgatjuk a tájékoztató-füzetet megtudjuk, hogy augusztus 18-án, vasárnap este 8 órától Operett Gála szórakoztatja a műfaj szerelmeseit Sárospatakon, a Művelődés Háza udvarán. Hétfőn, augusztus 19-én este fél 8- tól toronyzene szól a pataki várudvaron. Tárogatón játszik Nagy Csaba. Este 8 órától pedig a Ka- lichstein (zongora) - Laredo (hegedű) - Robinson (gordonka) Trió adja elő Brahma, Dvorák és Beethoven művekből összeállított műsorát. Augusztus 21-én, szerdán este fél 8-tól a Liszt Ferenc Kamarazenekar lép színpadra a pataki várudvaron. A világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar a Zempléni Művészeti Napok házigazdája 1992 óta minden évben szerepel a fesztivál központjául választott sárospataki vár csodálatos akusztikájú udvarán. ...Volt egyszer egy alkotóház címmel házimuzsika várja az érdeklődőket augusztus 22-én, csütörtökön este 6 órától a sárospataki vár lovagtermében. Kincses Veronika operaénekes, Kubik Anna és Papp János színművészek mellett számos színvonalas zenei produkcióra és izgalmas beszélgetésekre számíthatnak az odalátogatók. Szintén csütörtökön este 8 órától pedig a Prágai Kamarabalett mutatkozik be Sárospatakon a Művelődés Házában. A sok színvonalas rendezvény közül említést érdemel az Orfeo zenekar kamara- együttese, amely az 1600 és 1800 között keletkezett kompozíciókból összeállított repertoárját korabeli hangszereken adja elő Sátoraljaújhelyen a piarista templomban augusztus 18-án, vasárnap este 8 órától. A zenei rendezvények rövid ízelítője után néhány szó a fesztivál egyéb programjairól. Augusztus 17-én, szombaton délelőtt 10 órától reneszánsz napot rendeznek a sárospataki várkertben, majd a várudvaron reneszánsz vacsorával várják a korabeli gasztronómia kedvelőit. A kiegészítő programok között szerepel még maskarás báb- és színjátszó bemutató, promenád koncert és filmvetítések. A Prágai Kamarabalett ÉM-reprók Zsinati tévé Eger (ÉM) - Az Egri Főegyházme- gye ez év október 6. és 11. között egyházmegyei zsinatot tart. A zsinat előkészítésére televíziós beszél; getés sorozatot készítettek az egri városi televízióban. A hat részes sorozat 20 perces beszélgetéseit a térség valamennyi televíziója átveszi; és már ebben a hónapban vetíteni kezdi. így a sátoraljaújhelyi, miskolci, edelényi, sajószentpéteri, k® zincbarcikai, ózdi, tiszaújvárosi érdeklődők is informálódhatnak a zsinaton folyó munkáról, a katolikus egyház alapvető problémáiról és a megoldandó feladatokról. Búcsúi mise Miskolc (ÉM) - A Miskolc-selye®' réti Szent István-templom aug®® tus 20-án, kedden tartja búcsúját ekkor emlékeznek meg Szent István királyról. A nagymisét délelőtt 10 órától Márfi Gyula egri püspök celebrálja. Görög táncház Miskolc (ÉM) - Görög táncházba várják az érdeklődőket augusztu 15-én, csütörtökön este 7 órára a Miskolci Egyetem E/2-es kollégán10 klubjába. Római meghívás Szerencs (ÉM - PT) - A hatvanas évek közepén, a Hegyalja írócsoport tagjaként kezdte el írói mu® kásságát Belinszkyné Nagy Ire® Sajnos, a közösségi kezdemény® zés tiszavirág életűnek bizony®1 akkor. A ma már nyugdíjas as® szony azonban nem hagyott fel aZ alkotással. Többszáz verset és elbeszélést írt eddig, főként a hazaszeretetről és a szerelemről. Tavaly pedig Szerencs történetét örökítette meg verses krónika formájában a honfoglalástól napjainkig Munkájáért tavaly március 15-eá a Herman Ottó Múzeum honismereti pályázatán díjat is kapott. alkotóközösség örömét és a szak; mai megújulást évről évre a Tokaj1 írótáborban találta meg. Az elmúlt évben egy olasz professzor lS részt vett a Tisza-parti tábor iftU® kájában, és megtetszett neki 8 Szerencsen élő költőnő művészete és gondolatvilága, hűsége magy8® sága iránt. Rövid idővel hazatérésé után meghívót küldött B® linszkyné Nagy Irénnek hamarosan - szeptember elején tartandó - római filológiai tanácskozásra ahol a költőnő hazánk színeit képviselheti majd. Kamaratárlat Miskolc (ÉM) - Döbröczöni Kálmán festőművész képeiből nyílik ki állítás ma, szerdán délelőtt 11 or8 kor Miskolcon a TIT Kazinczy klubjában. A kiállítást Kabdebó Lóran > a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetének igazgatója aj áldja az érdeklődők figyelmébe. Egyetemi albérlet Miskolc (ÉM) - A Miskolci Egyel® misták Szövetsége díjtalan albe® letközvetítést vállal egyetemi hallgatók részére augusztus 21- e szeptember 14. között. Az ^erle' címeket és az érdeklődőket hétfő® csütörtökig délelőtt 9 és délután óra között, pénteken délelőtt 9 ® délután 1 óra között várják a sze vezők a (46) 366-111/11-04-es telefonszámon vagy személyesen 8 Egyetemváros A/l. épület mag88 földszint 4. szobájában.