Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-04 / 155. szám
1996. Túlius 4-, Csütörtök .................._ Hírek-Tudósítások É SZAK-Magyarqrszág 3 A feladattól nem rettennek vissza Névadójuk tiszteletére rendeztek ünnepséget A jól végzett munka elismerésének pillanatai Fotók: Végh Csaba Újraszámolták a szavazatokat Mezőkeresztes (ÉM - CSKA) - Fekete Ferenc mezőkercsztesi polgármesterjelölt tegnap kifogást emelt a vasárnapi választásokkal kapcsolatban, és kérte, számlálják újra a szavazatokat. Fekete Ferenc lapunknak elmondta, azért kéri az újraszámlálást, mert nagyon kis különbséggel - kilenc szavazattal - győzött Kiss Miklós, és volt több érvénytelen szavazat is. „Ha az eredmény hasonló lesz, mint a mostani, akkor gratulálni fogok a győztesnek” -jelentette ki. Dózsa György jegyzőt arról kérdeztük, hogy mi a teendő ilyen esetben. Elmondta: a kifogás a törvényes határidőn belül beérkezett a helyi választási bizottsághoz. Tegnap este ült össze a választási bizottság, hogy a szavazatokat újraszámlálja, és a kifogást elbírálja. Mivel Fekete Ferenc kérte, hogy jelen lehessen a szavazatok újraszá- molásánál, ő is részt vehetett az ülésen. Természetesen a választási bizottság értesítette a másik négy jelöltet is a történtekről. A beérkezett kifogást végül a választási bizottság tegnap este elutasította. Ugyanis semmiféle hiányosságot, számszaki eltérést, tévedést a szavazatok újraszámolása során utólag sem állapított meg. Miskolc (ÉM - MB) - Július első napjai az egészségügyben dolgozók életében mindig egyfajta - önmaguk, szakmájuk számára fontos - ünnepnek számítanak, amely során lehetőség nyílik az eltelt év értékelésére is. Országos ünnep a Semmelweis- nap, és hatványozottan az a miskolci Semmelweis Kórházban. Tegnap délután ünnepi hangulat uralta a kórházat. Türelmesebb, mosolygósabb orvosok, nővérek, szépen feldíszített szobor a bejárattal szemben, újonnan átadott teniszpályát csodáló tiszteletbeli vendégek. A kultúrteremben kórházuk névadójáról emlékeztek az ott dolgozók. Semmelweis Ignác munkássága a ma orvosának is példamutató, mert most is a kor nehézségein átlátni tudó, a feladattól vissza nem rettenő szakemberekre van szükség. Hogy ilyenekkel e kórház is büszkélkedhet, példázza a napokban Budapesten kitüntetett Kiss János, aki Batthyány Stratt- man László díjat, valamint Hérics Margit, aki a népjóléti miniszter Díszoklevele kitüntetést vehetett át. Pro Sanitate díjat kapott az ápolók nemzetközi napján Novák Piroska és Dongó Istvánná. E kitüntetettek üdvözlése után Hérics Margitnak átadták a kórház alapította Semmelweis Emlékérmet, Ä1- mási Tiborné nyugdíjba vonuló főnővérnek pedig a miskolci önkormányzat jutalmát vette át. A Magyar Ápolók Egyesületének helyi szervezete Almási Tibornét, Kozák Ferencnét, az infúziós labor vezető asszisztensét és Fekete Lászlónét, az infectológiai osztály ápolónőjét jutalmazta. Az ünnepségen vette át főorvosi kinevezését Tiboldi Éva, Bartha Magdolna, Török Pál, Kötény Éva, Kovács István, Kónya Margit, adjunktussá nevezték ki Imri Istvánt, Gyenis Gábort, Barna Tibort, és Horváth Gábort. A reálkeresettől függ az elbocsátás Sebességkorlátozás: a MÁV is támogatja Budapest (MTI) - A MÁV is támogatja a sebességkorlátozás bevezetését a vasúti átjárókban, hiszen az itt végzett ellenőrzések tapasztalatai tragikusak. A MÁV, a rendőrség és a polgárőrség május utolsó két hetében 50 vasúti kereszteződésben végzett napi háromórás ellenőrzést: a gépkocsivezetők 805 esetben szegték meg a vasúti átjáróban érvényes szabályokat. Új kisgazda szövetség alakult Budapest (MTI) -r-A'házai kisgazdák jelentős része úgy érzi, hogy Torgyán József és pártja már régóta nem képviseli a kisembereket, a valós kisgazda értékeket. Ezért elhatározták: reális alternatívát felmutató politikai erőt hoziíak létre - hangzott el a bejegyzésre váró tusgazda, Munkás és Polgári Szövetség szerdai tájékoztatóján. Budapest (MTI) - A pénzügyi tárca számításai szerint a központi költségvetési területen 22 ezer fővel, az önkormányzati szférában pedig 20 ezer fővel kellene csökkenteni a létszámot. De ha egy adott intézmény a reálkerestek szinten tartását bérgazdálkodással el tudja érni, akkor nem kell létszámot csökkentenie. Idén a központi költségvetés várhatóan 20-25, milliárd forinttal több bevételt könyvel el az előirányzathoz képest a vám- és társaságiadó- befizetésekböl. Az idei költségvetési törvény módosítását a PM tervei szerint szeptemberben tárgyalná a parlament. Nincs szó pótköltségvetés benyújtásáról, egyes tételeket azonban át kell rendezni. Például a módosítással vezethető át a privatizációs bevételek felhasználásából eredő kamatmegtakarítás a költségvetésbe. Többek között erről beszélt László Csaba, a Pénzügyminisztérium szóvivője szerdán a Pénzügyminisztériumban. A jövő évre tervezett létszámleépítésekről kifejtette: a kormány már jóváhagyta az 1997-es költség- vetési irányelveket és azt határidőre benyújtotta a parlamentnek. A kormány a jövő évre tervezett makrogazdasági számok, illetve az átlagkeresetek reálértéknek szinten tartása, mint két fő vezcrlőelv alapján tett javaslatot további létszámleépítésekre a közszolgálati szférában. A tárca számításai szerint a központi költségvetési területen 22 ezer fővel, az önkormányzati szférában pedig 20 ezer fővel kellene csökkenteni a létszámot. A kormány azonban azon az állásponton van, hogy a létszámleépítésről mind a központi intézmények, mind az önkormányzatok esetében helyben kell dönteni, a reálkeresetek szinten tartását szem előtt tartva. így, ha egy adott intézmény ez utóbbi célt bérgazdálkodással el tudja érni, akkor nem kell létszámot csökkentenie. László Csaba bejelentette, hogy az agrárexport-támogatásra eredetileg előirányzott összeg várhatóan nem lesz tartható, az ágazat ez évi többletexportja miatt. így a gazdasági kabinet azt javasolja a kormánynak, hogy a földművelésügyi tárcán belül szükséges átcsoportosításokon kívül még 10 százalékkal emelje meg az agrárexport-támogatási keretet, azaz számszerűsítve 6,5 milliárd forinttal biztosítson többet a kormány az idei agrárkivitel ösztönzésére. A kérdésre a gazdasági kabinet augusztus végén az uj termés ismeretében még visszatér. „Hozik már a kegyelempénzt” Korláton elpattant a húr: elviselhetetlen a nyomorúság Buzafalvi Győző Korlát, Vizsoly, Hernádcéce (ÉM) - Fellázadtak a lakosok az abaúji Korláton. Az oka az, hogy az esedékes jövedelem- pótló támogatásukat, a korábbi 7680 forintról - a szociális törv ény kötelező éves, felülvizsgálatára való hivatkozással - több ezer forinttal csökkentették. Kinek-kinek egyénre szabottan. Ezt az eljárást az érintettek annyira felháborítónak találták, hogy szerkesztőségünkbe is többen telefonáltak, mondván: kapjon nyilvánosságot ez az „égbekiáltó gazság”! A mindössze 361 lelkes Korláton valóságos ostromállapot fogadott. Tüntettek a polgármesteri hivatal előtt. Lehettek .úgy százan. Elkeseredett emberek, akik számára elpattant a húr. Kórusban kiabálták: - Nekünk nincs az érdekeinkért kiálló polgármesterünk, se képviselő-testületünk. Mondjon le a jegyző! Éljenek meg ők ennyiből! Mit kezdjünk éhező gyermekeinkkel? Itt mindenki felelős az elviselhetetlen nyomorúságért! Mindenki egyszerre akarta elmondani panaszát, egymás szavába vágva. Abban egyetértettek: végleg elfogyott a türelmük. Emberhez méltó életet követeltek vezetőiktől. Valósággal záporoztak a vádak. Felkorbácsolódtak az indulatok. A feszültség pedig nem csillapult. Tanra Árpád: - Nálunk „nincs” polgármester, se testület. Itt a jegyző parancsol! Amikor ápolási díjért rimánkodtam a beteg feleségemnek, állandóan közbeszólt. Kovács Miklósnéval, Erzsikével semmi bajunk. A körjegyző a mindenható. Mondjon le! Tóth Zsolt: - Elégedetlenek voltak Vidák Istvánnal Göncrusz- kán is.... Landenberger Lászlóné: - Hozik már a kegyelempénzt! Adjanak munkát! Vagy menjünk betömi? A pénzt leveszik, a kenyér árát emelik száz forintra. Milyen országban élünk?! Putnoki László: - Nem értem ezt a kormányt, mert teljesen ellehetetlenít bennünket... Balogh Béla: - Nemcsak a jegyzőben van hiba. Ez nem a „mi” polgármesterünk! Hat esztendeje ugyanaz a testület összetétele, de mindig csak azt hajtogatják: „Nem adhatunk segélyt, mert nincs pénz a számlánkon!” Hová túntek el a milliók? Mi valamennyien egyformán szegények vagyunk. Hiába nyújtok be kérelmet, állandóan elutasítják. Mondván: nekem nem jár. Öt felnőttel 19 ezerből élünk, hát ez sem elég indok? Egyik gyerekemet se vették fel dolgozni! Balogh Ernő, a Magyarországi Cigányok Munkásszövetsége helyi elnöke: - A testület is felelős mindenért. Nem tudja, hogy mit dönt. A népet már nem lehet tovább kiszipolyozni. Úgy bánnak velünk, mint az igavonó barmokkal. Hat éve nem volt falugyűlés Korláton, mert nem mernek kiülni szembe a lakossággal. Pócs Géza: - Az EÁEV-nél 38 évet húztam le, mégis utcára tettek. 54 éves vagyok. A feleségem háztartásbeli és beteg. Semmiféle jogosultsága nincs. Á kislányunk a gazdaságban 18 ezret keres. Ezt osztották háromfelé. Mivel ez nem éri el a fejenkénti 7680-at, ezért nekem adnak havonta 1645 forintot! Hát micsoda embertelen világ ez?! A gyereket kötelezik a szülők eltartására. Ágos Ferencné: - Két gyereket nevelek egyedül. Tizenegy évig az LKM rendészetén alkalmaztak, nyolcig a BÉM-ben. Állás nélkül maradtam. Itt semmiféle munka- lehetőség nincs. Tízezer forintból élünk, ebből havonta háromezret az ortopédiára költünk, mert a lányom gerincferdüléses. Kovács Miklósné, Korlát polgármestere: - Teljesen megértem az itteniek kifakadásait, mivel köztük élek, ismerem a gondjaikat. Nem telik kenyérre, tejre ,sem. Segélyt nem tudunk adni. A jövedelempótló-támogatás csökkentésével nem értek egyet. Az előző négy évben ilyesmi nem fordult elő. Mégis így kellett szavaznunk, mert a jegyző úr azt mondta, ha nem így teszünk, törvénytelenül járunk el. Vidák István körjegyző: - Az 1993. évi III. szociális törvény kimondja, hogy mindegyik önkormányzat köteles évente felülvizsgálni a támogatás feltételeit. Korláton és Hernádcécén szinte mindenki munkanélküli. Vizsolyban hatvan embernek van munkahelye. Nemcsak a cigányokkal van gond, a perifériára csúszott parasztréteggel is. A kategorikus szabályt be kell tartatnom. Mit válasszak? Játsszam ki a törvényt, hogy megélhessenek? Engedjem az önkormányzatot a csődbe?! Mert megalapozottan akár a költségvetés egészét kiadhatnánk szociális célokra. A büdzsé felét Korláton is erre fordítják. Átérzem a nyomorúságukat, de engem köt a közigazgatási hivatal és az ügyészség törvényességi kontrollja. A tudathasadásos viszonyok jellemzésére ma is időszerű Szeniczey Aurél intelme: „Mi olyan fegyverrel vagyunk kénytelenek küzdeni, amit a kezünkbe adnak.” Emelték a nyugdíjkorhatárt Budapest (MTI) - Az Országgyűlés szerdán név szerinti szavazással elfogadta az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvényt. Az új jogszabály értelmében a jelenleg 55, illetve 60 éves nyugdíj- korhatár 62 évre emelkedik, a nők esetében 2009-től, a férfiak esetében 2001-től. Az átmeneti időszakban - a törvény 1997. január 1-jei hatályba lépését követően — az 1941-ben és 1942-ben született nők 57 éves korukban, az 1943-ban születettek 58, az 1944-es korosztály 59, az 1945-ösök 60, az 1946-osok 61 éves korukban mehetnek nyugdíjba. A 62 éves korhatár először az 1947-ben született nőket érinti. A férfiak nyugdíjkorhatára az 1938-ban születettek esetében 61 évre, majd az 1939-es és az azt követő korosztályok számára 62 évre emelkedik. Teljes nyugdíjra jogosultak mindazok, akik a születési évüknek megfelelő öregségi nyugdíjkorhatárt elérték és legalább 20 évi szolgálati időt szereztek. Ennél öt évvel korábban, de legfeljebb az 55. életév betöltésétől teljes nyugdíj jár a nőnek, ha 1946-ben született és 38 évi, 1945-ben született és 37 évi, 1944-ben született és 36 éri, 1943-ben született és 35 éri, 1942-ben vagy azelőtt született és 34 évi szolgálati idővel rendelkezik. E szolgálati idő 3 évvel csökkenthető, ha a nyugdíjba vonuló nő három vágy több, 2 évvel, ha kettő és egy évvel, ha egy gyermeket szült, illetve felnevelt. Fogyatékos vagy tartósan beteg gyermek esetén ez a kedvezmény gyermekenként másfél év. A férfiak akkor jogosultak 60 éves korukban teljes összegű nyugdíjra, ha legalább 38 éri, illetve az 1938. december 31. előtt született ek 37 évi szolgálati időt szereztek. A gyermeküket egyedül nevelő apák a nőkkel azonos szolgálatiidó-kedvezményt élveznek. Csökkentett összegű előrehozott nyugdíj jár azoknak, akik a számukra előírt szolgálati időnél legfeljebb öt évvel kevesebbel rendelkeznek. Változik a nyugdíj kiszámításának módszere is: a szolgálati idő az eddiginél nagyobb súllyal esik latba. Két táblázat lesz érvényben, amelyek közül a jogosult számára kedvezőbbet kell alkalmazni. Á két táblázat 36 éves szolgálati időnél találkozik; ennél alacsonyabb időtartamú munkaviszony esetén az első a kedvezőbb. Ez a skala 10 és 25 év között évenként két százalékkal - 33 százalékról 63-ra - azután évi egy százalékkal növeli az átlagkereset figyelembe vehető részét. A második 20 év munkaviszonnyal és az átlag- kereset 50 százalékával kezdődik; efelett egyenletesen, évi másfél százalékkal nő a figyelembe vehető átlagkereset aránya. „Nyitott” tanácsadó nyílt az Avason Tanácsadó helyiséget adtak át tegnap Miskolc Avasi lakótelepén, a Klapka György úti gyermekrendelőben. A „Nyitott tanácsadó" elnevezésű szakmai program megvalósítására kiírt pályázatot két körzeti védőnő, Onibó- di Istvánné és Gyarmati Tiborné nyerte el. Tevékenységükhöz az önkormányzat biztosítja a helyet az orvosi rendelő egyik szabad helyiségében. Mindez a védőnői szolgálat hatékonyabb működését segíti majd elő, a megszokottnál jobban előtérbe helyezve a gondozottak igényeit. A tanácsadó az egészségmegőrzés jegyében működve programokat, előadásokat szervez majd nemcsak a kismamák és a csecsemők, de az iskoláskorúak és a szüleik részére is. Az SZDSZ-esek is bevallanák Budapest (MTI) - Hack Péter frakcióvezetőhelyettes tegnap bejelentetté: a szabaddemokraták egyhangúlag'úgy határoztak, hogy levélben fordulnak Gál Zoltán házelnökhöz, tegye lehetővé az SZDSZ országgyűlési képviselőinek 1990-es és 1994-es vagyonnyilatkozatuk nyilvánosságra hozatalát. A kisebbik kormánypárti frakció ezenkívül azt is indítványozza, hogy a honatyák 1996-ban tegyenek új vagyonnyilatkozatot.