Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-30 / 177. szám
fí 1996« Túlius 30., Kedd Hírek - Tudósítások ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 3 BorsodChem-félév - eredménnyel Budapest (MTI) - A BorsodChem Rt. az első felévben 21,332 milliárd forintos árbevételt ért el, amelyből 8 milliárd 338 millió forint a belföldi értékesítésből, 13 milliárd forint Pedig az exportból származott - derül ki a társaság hétfőn közzétett féléves tőzsdei gyorsjelentéséből. Ugyanezen időszak alatt a társaság 3 milliárd 539 millió forint üzemi eredményt, és 4 milliárd 101 millió forint adózás előtti eredményt könyvelhetett el. Átcsoportosít az IFOR, nő a forgalom Kaposvár (MTI) - Augusztus 2- ától jelentősen megnő az IFOR-csa- patok forgalma Magyarországon, ugyanis pénteken kezdődik a Boszniában állomásozó egységek átcsoportosítása, ami azt jelenti, hogy két páncélos harci csapat helyét katonai rendőrök váltják fel - jelentette be hétfőn Kaposvárott Edward G. Murdock ezredes. Összesen mintegy 100 tankot és tüzérségi sorozatvetőt vonnak ki az amerikaiak Boszniából, mintegy ezer katonával együtt, és helyükbe ugyanilyen létszámban mozgékonyabb katonai rendőröket vezényelnek. Elégedetlen tűzoltók - a tárgyalás után is Budapest (MTI) - A hivatásos tűzoltók szakszervezete elégedetlen annak a megbeszélésnek az eredményével, amelyet a Belügyminisztérium vezetésével folytattak a jövő evi finanszírozásról. Gálos Imre, a szakszervezet elnök-ügyvivője elmondta: miként a Belügyi Érdek- egyeztető Tanács legutóbbi ülésén, nem kaptak választ számos kérdésükre. Nem tudják például, hogy mikor jutnak hozzá ahhoz a másfél éve ígért több milliárdos hitelfelvételi lehetőséghez, amelyet technikai fejlesztésekre fordítanának. ^Mozaik _ • A JEMENI SIVATAGBAN kutat olaj után a Mól Rt., az amerikai Occidental International Explorati- °n and Production Company és az Ugyancsak amerikai Amerada Késs olajtársaságokkal közösen. • horn gyula üdvözlő ievelet intézett az atlantai olimpia Negyedik magyar aranyérmeséhez, a kalapácsvető Kiss Balázshoz. • A MAGYAR AGRÁRÁGAZAT exporttámogatása alacsonyabb, 1mnt más európai országban, ezért ® versenyképesség növelése érdekében nagyságrendekkel kellene ®melni a támogatás mértékét - je- kmtette ki Atyánszky György, az *KGP elnökének tanácsadója. Finisben az M3-as pályázata Budapest (MTI) - Az Észak-Kelet Magyarországi Autópályafejlesztő és Üzemeltető Rt. (ÉKM Rt.) a héten hirdeti ki az M3-as autópálya Budapest- Gyöngyös közötti szakaszának felújítására kiírt pályázat eredményét, a Gyöngyös-Füzes- abony közötti új szakasz építésére kedden 9 óráig lehetett benyújtani az ajánlatokat. Répássy Attila, az Észak-Kelet Magyarországi Autópályafejlesztó és Üzemeltető Rt. vezérigazgatója ennek kapcsán hétfőn elmondta: az 57 kilométer hosszú, a fővárost és Gyöngyöst összekötő szakasz felújítási munkálatai még augusztusban elkezdődnek, és az év végéig a pálya 14 kilométernyi részén fejeződnek be. A rekonstrukció 1997. szeptember 1-éig tart, költsége 1,2 milliárd forintra tehető. Gyöngyöstől Füzesabonyig 43 kilométer új szakaszt kell megépíteni. Az M3-as autópálya-fejlesztés első üteme - Budapest és Füzesabony közötti felújítás illetve építés - 190 millió ECU-be (36,48 milliárd forint) kerül. A Gyöngyös-Füzes- abony közötti szakaszra vonatkozó pályázati előminősítés az év első felében már megtörtént. Erre tizenegyen nyújtották be ajánlatukat. A prekvalifikáció során hat pályázó került fel a „short üstre’’. Az új szakasz megépítésére meghirdetett pályázatban még augusztusban szeretne eredményt hirdetni az ÉKM Rt. Az építkezések szeptember végén kezdődnek. A pályaszakaszt a tervek szerint 1998. szeptember 1-éig kell forgalomba helyezni. Az útdíjszedés a két szakaszon egyszerre, 1998. szeptember 8-án indul meg. A tarifa személyautókra vonatkozóan 9,50 forint lesz kilométerenként. Erről májusban határozott a kormány. Érettebb gondolkodású ember kell Megkezdődött a Pax Romana világkongresszusa Dobogókőn Dobogókő (MTI) - A társadalmak átalakulásában a keresztény értelmiség szerepéről kezdődött eszmecsere hétfőn Dobogókőn a katolikus értelmiségi világszervezet, a Nemzetközi Pax Romana Mozgalom közgyűlésén. A 80 ország szervezeteit tömörítő 75 éve alakult mozgalom egyhetes tanácskozására 42 ország küldöttei jöttek el. Az eseményt Angelo Acer- bi érsek, pápai nuncius, Vatikán budapesti nagykövete nyitotta meg. Keresztes K. Sándor, a magyarországi Pax Romana Fórum elnöke a közgyűlés alkalmából adott nyilatkozatában elmondta: a közép-ke- let-európai és ezen belül a magyar társadalomnak nem lehet egyedüli célja a piac diktálta, önzésen alapuló vadkapitalista gazdasági szerkezet megvalósítása, amely a társadalom széttagolódásához, tömeges elszegényedéshez vezet. A katolikus értelmiségiek ezért a Pax Romana közvetítésével is igyekeznek a keresztény eszmeiségen, a szolidaritáson és az igazságosságon alapuló értékrend érvényesülését előmozdítani. Ennek érdekében elvi segítséget kínálnak a rossz gazdasági, társadalmi struktúrák megjavításához. A mozgalom szerint az elmúlt évtizedek politikai gyakorlata következtében az emberek elvesztették önálló cselekvőképességüket. Az önállósághoz mindenekelőtt a belső szabadság megteremtésére, az autonóm személyiség kialakítására van szükség. Érettebb gondolkodású emberekkel az etnikai feszültségek is csökkenthetők, törekvésük, hogy helyi szervezetei révén közreműködjék a környező országokkal meglévő feszültségek oldásában. Szabadság alatt a költségvetésről A szocialisták frakciója egyetért a kormány irányelveivel Budapest (MTI) - A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja egyetért azzal, hogy a kormány a parlament elé terjesztett irányelveknek megfelelően dolgozza ki a jövő évi költségvetést - közölte Bu- rány Sándor frakcióvezető-helyettes a szocialista képviselő- csoport hétfői, mintegy négyórás tanácskozása után. Az eszmecserén a nyári szabadságok ellenére több mint 160 törvényhozó jelent meg. Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök viszont az előzetes hírekkel ellentétben nem vett részt a frakció ülésén. Burány Sándor emlékeztetett arra, hogy a képviselőcsoport a nyári szünet előtti utolsó tanácskozásán idő hiányában már nem tudott állást foglalni az 1997-es költségvetési irányelvekről. E döntés pótlására szakították meg vakációjukat a törvényhozók. Időközben a kormány a parlament elé terjesztette az irányelveket, a frakciónak tehát a koncepció befolyásolására nem volt módja. Hatást kívánnak azonban gyakorolni a készülő részletes költségvetésre. Kérdésekre válaszolva a szocia- üsta politikus megerősítette, hogy a koncepció jövőre 18 százalékos inflációval, 17 százalékos keresetnövekedéssel számol. Mindazonáltal remélte, hogy a korábban ígért reálbércsökkenési „nullszaldó” megvalósítható. A bevételi oldalon a vámpótlékok csökkentése és az adóterhek könnyítése miatt csökkenés várható. Az adózással kapcsolatosan várható, hogy a személyi jövedelem- adó-sávokat az eddigitől eltérően határozzák meg. Változtatni akarnak azon a gyakorlaton, hogy az átlagos jövedelműek magas sávok szerint adózzanak. Csökkenteni szeretnék a járulékokat is, nem elképzelhetetlen a 2,5-5 százalékos mérséklés. A vállalkozói szférában tervezik, hogy a társasági adóhoz hasonló mértékű személyi jövedelemadót fizessenek az egyéni vállalkozók. A képviselők szorgalmazták, hogy az adózásba vezessenek be gyermekkedvezményeket. Azt is többen felvetették, hogy várhatóan kevés lesz az önkormányzatok esetében tervezett 6 százalékos nominális növekedés. Úgy döntöttek, hogy augusztus végéig a frakció gazdasági és költségvetési munkacsoportja készítsen egy gazdaságpolitikai tervet, amelyet a képviselőcsoport szeptember 2—3-i kétnapos tanácskozásán tűz napirendjére. A dokumentumban rögzítik azokat a célkitűzéseket és gazdaságpolitikai prioritásokat, amelyek figyelembe vételét fontosnak tartják a jövő évi költségvetésben. Havonta egymilliós többletbevétel Az a vezető, aki bliccelőt „csíp fülön", jutalmat kap Fotó: Bujdos T. Miskolc (ÉM - BAL) - Havonta mintegy egymillió forint többletbevételt jelent az MVK Rt- üek, hogy immár minden járművére csupán az első ajtón at engedik fel az utasokat - állítja Kolozsváry István, a Miskolc Városi Közlekedési Rt. forgalmi-műszaki igazgatóhelyettese, akivel a miskolciak Jelentős részének elégedetlen- s®gét kiváltó ellenőrzési rend- szer eddigi tapasztalatairól beszélgettünk.-Í Az elmúlt hetekben elhangzott néhány számadat, hogy mennyi plusz bevételhez jut immár a cég, ~® hasonlók - lehetséges volna egy dyen összefoglalást közzétenni, a>ni az új rendszer eredményességét bizonyítaná? • Nézze, az, hogy ilyen adatokat ti adunk-e vagy nem, az rajtunk all... Legyen elég annyi: jelenleg mintegy egymillió forint többlet- bevételt jelent havonta, hogy a v'llamoson is alkalmazzuk a rendszert. Q Afr lett az ellenőrökkel? * Ugyanúgy dolgoznak, és ugyanannyian. ? ^ járművezetők két új feladatot optak: a jegyeladás és a jegyelle- norzés szakadt a nyakukba”. Hogyan kompenzálják megnövekedett terheiket? • Nos, az eladás már nem új jelenség, ezt már több évvel ezelőtt bevezettük. Többféle ösztönzési rendszert próbáltunk párhuzamosan egymás mellé állítani. A többletbevételeket is megvizsgáltuk és ez alapján kétféle pluszpénzt kapnak a sofőrök: egyrészt az eladott jegyek után, másrészt egy bizonyos óradíjat kapnak az ellenőrző tevékenységért. Hogy ez mekkora összeg, még nem számoltam ki. Gondolkodunk ennek a továbbfejlesztésén. Azonkívül jutalom jár annak, aki szabálytalanul próbálkozó felszállókat „csíp fülön”: néhány ezer forint. Nézze, ez a vaskos dosszié az ehavi esetek - és a jutalmazottak - anyaga... Félelmetes, mennyien bliccelnek nap mint nap, jegy nélkül, érvénytelen bérlettel - konkrét példákat nem mondok, nem akarok ötleteket adni. A lényeg az, hogy emberek ilyen - több százas - tömege még egyéves „gyakorlat” után is jogot érez arra, hogy megkárosítsa az utastársait... De visszatérve: igyekszünk egyeztetni a kompenzálást a járművezetőkkel, nem lezárt a téma. □ Még májusban a villamosvezetők azt mondták, nagyon elégedetlenek a változással, és meg fogják találni a szervezett módját, hogy ezt a cégvezetés tudomására hozzák... • Semmi ilyennel nem találkoztunk az elmúlt időszakban. Részt vettem a villamosvezetők oktatásán hat alkalommal, ebből egyszer jött össze - valamilyen véletlen folytán - az az „elégedetlen tábor”, amelynek tagjaiból áradt a panasz. A másik öt oktatáson nem volt semmi gond. Az említettek főleg az utazóközönséggel való összezördülések miatt panaszkodtak. Hallani még azt is, hogy rövid a menetidő, ez is nehezíti az ellenőrzést - szerintünk ez nem így van; ha mégis indokoltnak látjuk majd, megváltoztatjuk... Kórházi szerveződés — a túlélésért Budapest (MTI) - A Magyar Kórházszövetség vezetői bíznak benne, hogy jelentősebb intézménybezárások nélkül tudjak majd végrehajtani a nemrég előírt ágyszám-csökkentést- nyilatkozta hétfőn Kövecs Gyula, a szervezet elnöke. 'Mint elmondta: a napokban aláírt népjóléti miniszteri rendelet azért, is nehéz helyzetbe hozta a kórházakat, mert egy átalakuló finanszírozási rendszerrel a hátuk mögött kell végrehajtaniuk a csökkentést, illetve megteremteniük a kötelező minimális feltételeket. Ebben a helyzetben szinte lehetetlen megállapítani, hogy az átalakítás után, az új pénzügyi feltételek mellett is képes lesz-e gazdaságosan működni egy ma rentábilis intézmény. Ez viszont azzal járhat, hogy7 „kettős csökkentésekre” is sor kerülhet: míg most bezárják a 130 ágyasnál kisebb kórházakat, addig a máshová átirányított lakosságot ellátó intézményre évek múlva azért kerülhet lakat, mert nem képes tartam a színvonalat. Részben ez indokolja, hogy a szövetség vezetői nagy várakozásokkal tekintenek az augusztus végén, szeptember elején meginduló megyei egyeztetések elé. Ezeken, mint ismeretes, arról kell majd dönteniük az érintetteknek: hol, mennyi ágyat szüntetnek meg. E megbeszéléseken ugyanis — ha a kórházszövetség tagjai képesek lesznek összehangoltan fellépni - jó esély van rá, hogy minimális in- tézményszám-csökkenés mellett tudják leépíteni az előírt tízezer ágyat. Kövecs Gyula hozzátette: a kisebb intézmények túlélésére jó esélyt teremtene a kórházak regionális szerveződése. így ugyanis - ha az egyes szakrendelésekre távolabb is kell utazniuk a rászorulóknak - legalább az alapellátást megkaphatnák helyben. Öten zuhantak tizenöt métert A budapesti Szabadság híd budai hídfőjénél állványzat építése közben hétfőn délután eltört egy gerenda, s az állványzat összeomlott. Az ott dolgozó öt munkás 15 méter magasságból az alsó rakpartra zuhant. A mentők egy életveszélyes, három súlyos és két köny- nyű sérültet szállítottak kórházba. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset okát, és körülményeit. Fotó: MTI - Mihadák Debrecenbe költözik a nagyatádi tábor Debrecen (MTI) - Főként takarékossági szempontok indokolják, hogy a honvédség tulajdonában lévő nagyatádi táborból többségükben a debreceni befogadóállomásra telepítsék át a menekülteket - jelentette ki hétfőn Debrecenben megtartott sajtótájékoztatóján Világosi Gábor. A Belügyminisztérium politikai államtitkára elmondta, hogy a nagyatádi, illetve a debreceni létesítmény egyaránt 20-30 százalékos kihasználtsággal működik, „amit még a leggazdagabb országok sem engedhetnek meg maguknak.” A nagyatádi tábor fenntartására eddig évente több mint 200 millió forintot fordítottak. Mivel a menekültügy rendelkezésre álló éri egymilliárd forint várhatóan 800 millióra csökken, a további működtetést már nem lehet vállalni. A nagyatádi tábor rezsiköltségei jóval magasabbak a debreceninél: egy ember ellátása csaknem kétszer annyiba kerül. Nagyatádon jelenleg mintegy 60Ő menekült tartózkodik, de még nem tudni pontosan, hogy közülük hányán kerülnek Debrecenbe. Meg kell oldani annak a 60-70, elmegyógyintézetből, illetve szociális otthonból hazánkba került külföldi állampolgárnak áthelyezését is, akiről Nagyatádon - lévén megfelelő egészségügy7) háttér - gondoskodni tudnak. Lapzárta • BETÖRTEK a Miskolci Egyetem Gépgyártási és Technológiai Tanszékének gyakorlati műhelyébe. A tettes a hét végén ablaktörés útján jutott be az épületbe, ahonnan egy tolómérőt és egy gépisatut lopott el 10 ezer forint értékben - tudtuk meg lapzártánkkor a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletesétől. j