Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-13 / 163. szám

1996- Túlius 13., Szombat Hírek - Tudósítások ÉSZAK-Magyarország 3 Átutalták a pénzt Budapest (MTI) - Átutalták az el­maradt pénzt azoknak az intézmé­nyeknek, amelyek eddig nem kap­ták meg a tényleges teljesítményei­kért járó térítést - hozta nyilvános­ságra pénteken az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár. Baranyai Géza sajtófőnök azt is közölte: az OEP a jövő héten konzultál az ér­dekelt intézmények és szervezetek képviselőivel a fekvőbeteg-szakellá­tás finanszírozásáról, majd azonnal megteszik a szükséges és indokolt intézkedéseket. A pénztárnál jelen­leg a finanszírozási rendszer teljes felülvizsgálatát végzik, a korábban elkövetett hibák és az intézmények jogos panaszai miatt a közelmúlt­ban vezetőváltás történt. A kormánytól drágul Budapest (MTI) - A kormány gaz­daságpolitikája miatt emelkednek az árak, s ezért kell a piacgazdaság­fél idegen ötletekkel beavatkozni például a kenyér árának alakulásá­ba. Ezt Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Néppárt frakcióvezető­helyettese hangoztatta. A kormány­zati munka elmúlt két évét értékel­ve elmondta: a tavalyra tervezett 8 százalékos reálbércsökkenésből 12 százalék lett, ebben az évben az ér­dekképviseleti szervekkel 2 száza­lékos reálbércsökkenésben állapod­tak meg, de a mutató már az első félévben elérte a 6 százalékot. A kisujja sérült Bodrogkeresztúr (ÉM) - Tegnap Bodrogkeresztúron Sz. Z. 11 éves kisfiú „közelebbi kapcsolatba” ke- rúlt egy Zuk tehergépkocsival. A találkozásnak áldozatul esett a BMX kerékpár, és komolyan meg­sérült a fiú jobb kezének kis ujja. A sérült gyereket kórházba szállítot­ták, ahol érdeklődésünkre elmond­ták: állapota kielégítő. Kútba ugrott Bejőpapi (ÉM) - Régi, falun jól bevált módját választotta az öngyil­kosságnak K. J.-rié, hejőpapi lakos. Áz 52 éves asszony az udvaron lévő ásott kútba ugrott, ahonnan a hely­színre érkezett tűzoltók sajnos már csak holtan tudták kiemelni. A rend- 0l's«g bűncselekményre utaló körül­ményt nem állapított meg. ^Mozaik ................. , _ • A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSSEL jkró balesetek száma jelentős mér­tekben csökkent Magyarországon ez év első felében az elmúlt év azo­nos időszakához viszonyítottan. • IKARUS LICENSZ alapján gyártott 20 autóbusz indult útnak oz amerikai Alabama állambeli An- nistonból Atlanta felé, hogy az olim- P'án a tömegközlekedést segítse. • A MA NYÁR BEFEKTETÉSI es Fejlesztési Bank Rt. 75 millió dolláros hitelt vesz fel, erről írtak alá megállapodást Budapesten. A középlejáratú szindikált hitelt az ABN AMRO Bank, a Bayerische Vereinsbank és a CIB által szerve­it pénzintézeti csoport nyújtja. Tartózkodással elküldött igazgató Megújulás kell, de a bizalomvesztés oka ismeretlen Faragó Lajos Tiszaújváros (ÉM) - Harminc­négy éve alapítója és igazgatója a tiszaújvárosi 106. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolának Tirkala Ferenc. A legutóbbi öt évre szó­ló megbízatása a tanév végével lejárt. A képviselő-testület többségét alkotó szocialista frakció és a polgármester tar­tózkodó szavazatával elküld­ték, az állás betöltésére pedig új pályázatot írnak ki. Az önkormányzat által meghirde­tett beosztásra egyedül ő nyújtotta be a pályázatát - abban a remény­ben, hogy befejezheti hosszabb táv­ra végiggondolt iskolafejlesztési munkáját. Újraválasztását „teljes mellbedobással” támogatta az isko­la minden, a döntésben illetékes szervezete, őket követően az önkor­mányzat művelődési bizottsága is. A képviselő-testület többségét alko­tó szocialista frakció és a polgár­mester tartózkodó szavazatával mégis elküldték, az állás betöltésé­re pedig új pályázatot írnak ki. A képviselő-testület döntését tegnap délelőtt összdolgozói értekezleten ismertette Farkas Zoltán polgár- mester és Koscsó Lajos alpolgár­mester. □ Miért küldte el tartózkodó szava­zatával a testület többsége Tirkala Ferencet? - kérdeztük Farkas Zol­tán polgármestert? • Az alpolgármester úr elmondta: saját frakciójuk hibájának tekinti, hogy sem korábban, sem a testületi ülésen nem mondták el azokat a véleményeket, amelyek a bizalom- vesztésükhöz vezettek. A hibák vi­szont olyan természetűek, amelyek után megújulási folyamatot kell el­kezdeni. A város két középfokú in­tézménye között egy nagyon ko­moly együttműködést kell kialakí­tani, amit a szakmunkásképző élén más személlyel szeretnénk megva­lósítani. □ Mit szól ehhez Harsányt Gyulá­nk, a szakképzési szakszervezet fel­nőtt alapszervezetének titkára? • Nagyon szomorúnak tartom, hogy egy ilyen hosszú életpálya ilyen cseppfolyósán és ilyen szomo- rúan ér véget. Elfogadható magya­rázatot nem kaptam arra, hogy mi­ért történt ez így. Csak egy megér­zés erősödött bennem, személyes konfliktus lehet az ok. □ És Tirkala Ferenc miként fogad­ta a dön tést ? • Nem lennék őszinte, ha azt nyi­latkoznám, hogy jó a közérzetem, ha az elmúlt napok eseményeire gondolok. Azok a végső tárgyalások viszont, amelyeket a nyugdíjaztatá­sommal kapcsolatban folytattunk, tisztességes megállapodással zárul­tak. Igaz, pedagógiai és vezetői pá­lyafutásom lezárását, a nyugalom­ba vonulásomat nem ilyen körül­mények között képzeltem el. Én, amíg élek. jó szívvel emlékezem a 106. Sz. Szakmunkásképzőre, a diákokr,a az ottani közösségre. Vé­leményem szerint olyan állapotban adom át az iskolát, ami a jelenlegi iskolarendszeren belül a „csúcsot” jelenti. És a „csúcsra" az ott dolgo­zókkal, a vezetőtársakkal együtt jutottunk fel. Rusznák: Párbeszéd és igazmondás Ellenzéki számvetés a kormányzati ciklus félidejében Miskolc (ÉM - ME) - A kor­mányzati ciklus félidejében számvetésre, a két év politikai munkájának rövid elemzésére vállalkozott Rusznák Miklós kereszténydemokrata honatya egy tegnapi sajtóbeszélgetésen. Hangsúlyozta, a rendszerváltás ro­mantikus időszaka végétért, ami jelenleg zajlik, az már a politikai próza. Hamis az a koalíció által fes­tett kép, amely szerint nálunk min­den rendben van, jövőre már növe­kedés várható, a reálbérek nem csökkennek. Az emberek az ilyen hírek hallatán csak legyintenek, nem tudnak eligazodni az egymás­nak ellentmondó nyilatkozatokon, és igazából már nem hisznek senki­nek. A képviselő szerint szükség van a kormányzó és az ellenzéki pártok párbeszédére és az igaz­mondásra. Rusznák Miklós kifejtette, az el­telt időszak alatt ö személy szerint arra törekedett, hogy hangot adjon az elmaradott térségek - Zemplén, Abaúj - problémáinak, felhívja a fi­gyelmet a megoldás sürgősségére. Áz országgyűlés mezőgazdasági bi­zottságának tagjaként több alka­lommal felvetette: az agrárintéz­mény- és információs rendszer, il­letve az ágazat finanszírozása rosz- szul vagy sehogyan sem működik és állandó piaci zűrzavarokat is okoz. A honatya úgy vélte, egy nemzeti agrárprogram jelentheti a kiutat a jelenlegi helyzetből. Egy olyan stratégiai terv, amely több kormányzati cikluson átível és hoszszabb időre kiszámíthatóságot ad. Ennek párosulnia kell a vidék fejlesztésével, hogy az elvándorlás megállítható legyen. Lényeges a földtulajdon rendezése is. mivel az Európai Uniós tagság egyik feltéte­le a stabil tulajdonrendszer. Déri Zoltán, a Keresztényde­mokrata Néppárt elnökségi tagja a testületnek az alkotmányozásról kialakított álláspontját ismertette. Elmondta, a párt elnöksége kiemel­ten fontosnak tartja az állam szoci­ális jellegének hangsúlyozását, az érdekegyeztetés kötelezettségének alkotmányos előírását, a kétkama­rás országgyűlést., és a köztársasá­gi elnök nép általi választását. Jurij Szimonov kurzuszáró koncertje Tegnap este a Miskolci Egyetem aulájában tartott nagysikerű kon­certet a jurij Szimonov vezényelte Miskolci Szimfonikus Zenekar. A világhírű orosz karmester közel két hetet töltött Miskolcon, amely alatt a nevével fémjelzett II. Nemzetkö­zi Karmesterkurzuson oktatta - a két évvel ezelőtti hasonló rendez­vény sikerén felbuzdulva - a világ tizenkét országából a borsodi me­gyeszékhelyre összegyűlt fiatal di­rigenseket. A szakmai program szerdán fejeződött be, és ráadás­ként Szimonov Beethoven IX. szimfóniáját dirigálta a hivatalos zárókoncerten. A hangversenyen a Miskolci Szimfonikus Zenekar mel­lett a Magyar Állami Énekkar lépett fel neves magyar énekművészek közreműködésével. Fotó: V.Cs. Rafinált zsarolókat fogtak Miskolc (ÉM - FJ) - Rablás, zsarolás, csalás, s kitudja még m* mindenféle (súlyos) bűn- cselekményre derítettek fényt egyetlen ügy kapcsán a mis­kolci zsaruk a közelmúltban. A bravúros nyomozói munka nyilvánosságra hozható rész­leteit Csintalan László alezre­des, a Miskolci Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályveze­tője ismertette munkatár­sunkkal. Június közepén tett feljelentést a rendőrségen egy férfi: kiraboltak ~ állította. Az Amerikából (most momentán:) „hazaszakadt” ha­zánk fia egy éjszakai szórakozó­helyen összeismerkedett egy nő­vel, aki rábeszélte, hogy menje­nek át egy másik mulatóhelyre. Emberünk készségesen pattant a taxiba, amelyik a „jobb buliba” szállította őt és alkalmi partner­nőjét. Az autóból kikászálódni azonban alig-alig maradt ideje, hiszen a célhoz érő taxit már vár­ta valaki. Méghozzá egy olyan ag­resszív valaki, aki rögvest bevitt neki néhány horgot és csapottat, amitől az amerikai magyar rövid időre még az eszméletét is elvesz­tette. Magához térve pedig jóné- hány dekányi könnyebbséget is kénytelen volt konstatálni: táma­dója elvette 400 ezer forint értékű arany nyakláncát, karláncát és (szintén) arany gyűrűit - összes­ségében 600 ezer forintra rúgó ér­téket. A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentést követően nagy erőkkel láttak munkához, ami hamarosan meg is hozta a várt eredményt: június végére P. Viktória és P. Pál „képében” fel­derítették az elkövetők személyét. A nő a már fentebb említett ke­lepce volt, a férfi maga a „horgos” rabló. A két jómadár vallomásából kiderült, hogy a sok százezer fo­rintos nyakláncot még a rablás éj­szakáján felajánlották eladásra két alvilági figurának, D. József­nek és L. Gézának. Akik azonban akkor nem rendelkeztek a kellő mennyiségű készpénzzel, így a rablott nyakéket egy éjszakai szó­rakozóhely pincérének adták el 30 ezer(!) forintért az elkövetők. Mindezt kiszagolta D. József is, és két társával felkereste az orgaz­dái?) pincért, mondván: a nyak­láncot egy cigány vajdától lopták el, aki perceken belül 30 embert zúdít a mulatóra, amennyiben nem kapja rögvest vissza a láncot. Jobb a békesség - döntött a pin­cér, és engedve a zsarolásnak odaadta a 400 ezernyi aranyat a rafinált hármasnak. Ákik a láncot már másnap továbbadták egy miskolci boltvezetőnek - immár 60 ezerért. Csakhogy az annak idején fel­keresett másik alvilági egyén, L. Géza ezt a tranzakciót neszelte meg, és ő ennél a boltosnál tette tiszteletlenségét. O nem zsarolt, hanem csalt. Ázzál „oltotta be” az üzletembert, hogy az általa meg­vásárolt nyaklánc az ő lakásába való betörésből származik, s ha nem kapja vissza rögtön az érté­kes darabot, feljelentést tesz a rendőrségen. A jobb hihetőség kedvéért „személyleírást” is adott az ékről (nem volt nehéz, hisz’ a rablás éjszakáján látta azt), mi­nek hatására sikerült szépszeré­vel megkaparintania a 400 ezeres aranyláncot. Amit rövid időn be­lül elzálogosított. Igaz, a boltos később gyanút fogott, s visszakö­vetelte L. Gézától a láncot, a jó- madár azonban már csak a zálog­cédulával tudott szolgálni neki. Hát, körülbelül ennyi a mis­kolci detektívek által feltárt bűn­tény. Amely folytán P. Pál és P. Viktória rablás miatt került elő­zetes letartóztatásba; D. József és társa, B. Árpád zsarolás miatt hűsöl; míg L. Gézával szemben csalás alapos gyanújával folyik a vizsgálat. Leomlik az ózdi CS-2 Ózd (ÉM - B.T.Gy.) - A Béke-telep valaha Ózd együk legelegánsabb lakótelepe volt. A körfolyosós, muskátlis erkélyű bérlakások kellemes környezetet, emberhez méltó létfel­tételeket biztosítottak mindazoknak, akiket a vas és acél országának északi fellegvára Ózd- ra csábított. Az akkori tanácsvezetés azonban gondolt egy nagyot és merészet. Úgy határozott, hogy a CS-l-nek, illetve CS-2-nek elkeresztelt la­kótömbben - elsőként az országban - minta­lakótelepet hoz létre a város egyre növekvő ci­gány népessége számára. Meg is kezdődött a cigány csaladok fokoza­tos beköltöztetése. De hamarosan kezdetét vette a lakótelep fokozatos romlása, hiszen az új bérlők - úgy tűnt - nem igazán tudtak mit kezdeni az összkomforttal. Előbb csak a folya­matos „ráköltűzések” fájdították az ügyinté­zők fejét később a tíz, majd százezrekre rúgó díjhátralékkal voltak képtelenek megbirkóz­ni. A lakók két évvel ezelőtt már nyolcmillió­val tartoztak az illetékes közüzemi szervezet­nek. miközben az általuk okozott kár értéke is egyre tetemesebb összegre rúgott . Kellően hatékony jogi eszközök híján a vá­ros nem igazán tehetett mást, minthogy' tűrte az egyre több önkényes lakásfoglaló vandaliz­musát, Időközben persze a CS-2 - törvénysze­rű módon - a város szégyenfoltja lett. A kosz- szal, emberi ürülékkel bontott, csontvázig le­csupaszított épületet patkányok, kóbor ebek lepték el terjesztve a járványt, fertőző máj- gyulladást és egyéb, napjainkra már elfelej­tettnek hitt nyavalyákat. Miután a CS-2 lebontására - az említett fertőzésveszély miatt senki sem vállalkozott - az illetékesek végül is a robbantásos megol­dás mellett döntöttek. Erre - egy' egri cég jó­voltából - ma, szombaton délután kerül sor, szakemberek állítása szerint a rendkívül ér­zékeny idegzetű patkányok már elhagyták az épületet. Arról, hogy hová költöztek, nincs hír­adás. Félő azonban, hogy ezek az okos rágcsá­lók a közeli épületekbe helyezték át főhadi­szállásukat. Márpedig ezzel újabb veszélygó­cot hoztak létre. Ámít - ha nem tesz kellő eré­lyű megelőző intézkedéseket az önkormány­zat - lehet, hogy csak egy' újabb robbantással lehet majd orvosolni. Újra üzemel a kút Mályi (ÉM) - A 3-as főút Malyi határában lé­vő hosszú hónapokig „benzintelenül” árválko­dó üzemanyagtöltő állomás, valamint a hozzá kapcsolódó kiszolgáló egységek péntektől újra várják az autósokat. Az immár GH-Petrol né­ven futó kút kulcsait tegnap délután 4 órakor adták át. Bérszintentartás és ötszázalékos leépítés Budapest (MTI) - A munkaadói és munka- vállalói oldal képviselői egyaránt veszélyes­nek tartanák az állam túlzott visszahúzódá­sát a közszféra szolgáltatásaiból. Az Érdeke­gyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén han­goztatott véleményük szerint ennek hiányzik a gazdasági, társadalmi, pénzügyi háttere, és így' a társadalom széles rétegei maradhatnak ellátás nélkül. Akar László, a Pénzügyminisztérium ál­lamtitkára hangsúlyozta, hogy a jövő éri költ­ségvetési irányelvek az 1996-ra tervezett el­sődleges egyenleg elérését tűzte ki célul 1997- re, s ez ambiciózus adócsökkentés program­mal párosul. Az adómérséklés együtt jár a ki­adási oldal karcsúsításával. A távlati cél az, hogy az államháztartás kiadásai az következő években a GDP 40-50 százalékára csökkenje­nek. Ez feszültségeket okozhat a költségveté­si intézményeknél és az önkormányzatoknál, mivel jövőre ezek a területek az ideinél folyó­áron számítva csak 6 százalékkal magasabb támogatáshoz juthatnak. Egyes esetekben azonban ez a mérték nagyobb is lehet, hiszen a tárca csaknem 20 milliárd forintot tartalé­kol a többletigények finanszírozására. Ezeken a területeken 5 százalékos létszámleépítéssel tudják szinten tartani a béreket. Az APEH és a VPOP szervezeteinél az adók hatékonyabb behajtása érdekében a ten' szerint 3000 fővel növelik a foglalkoztatottak számát. Az állam­titkár hangsúlyozta, hogy' 1997-ben betartják a béralku szerinti 17 százalékos bruttó kere­setnövekedést a közalkalmazottaknál, mely a 18 százalékos inflációval és a személyi jövede­lemadó módosításának köszönhetően 1 száza­lékos adómegtakarítással számolva a reálbé­rek szinten maradását eredményezi. A munkavállalok javasoltak, hogy a kor­mányzat vizsgálja meg az energiaárak ősszel tervezett emelését abból a szempontból, hogy valóban indokolt-e a tervezett mértéke és hogy az milyen hatással lesz az inflációra. A munkavállalok úgy vélték, hogy a költségve­tési intézményrendszer nem viseli el, hogy a 17-19 százalékos inflációval szemben a támo­gatás csupán 6 százalékkal növekedjen. Sze­rintük nem elfogadható a létszámcsökkentés sem, csak abban az esetben, ha ez a felada­tokhoz mérten történik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom