Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-06 / 157. szám
1996. Július 6-, Szombat Gazdaság ESZAK-Magyarország 5 Készpénzben fizetnek a gabonáért Gagyvendégi (ÉM - B.Gy.) - Hamarosan beindul a gabonafelvásárlás Gagyvendégiben, a Csereháti Településszövetség mezőgazdasági telephelyén. Keresztúri Ferenc, a Csereháti Terület - és Gazdaság- fejlesztési Központ igazgatója elmondta: július 4-én sikerült megállapodniuk az Abaúj Gabona vezetőivel a gabonafelvásárlás feltételeinek megteremtéséről. így lehetőség nyílt arra, hogy a településszövetség a gagyvendégi mezőgazdasági telephelyén készpénzben és azonnal fizessen a termelőknek. Míg azonban a felvásárlási árak a mindenkori tőzsdei árfolyamon számolják, a szállítási költségeket teljes egészében a felvásárlónak kell “lenyelnie”. A turizmus stratégiája Zalaegerszeg (MTI) - Legalább 1 milliárd dollárral lehetne növelni az ország éves idegenforgalmi bevételét a vendégszám emelkedése nélkül is. Ehhez nem szükséges új szállodákat építeni, hanem a meglévő, gazdag választékú turisztikai „áruinkat” kell jó minőségben eladni,- állapította meg Katona Béla, az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke. Mint közölte: ebben a szellemben még az év végéig elkészül e növekvő fontosságú ágazat stratégiai programja. Az elnök a mielőbb megoldandó feladatok közé sorolta az egymásra épülő országos, regionális és helyi marketing tevékenység és a megfelelő országkép kialakítását, az információs hálózat bővítését, valamint a kisrégiós és vállalkozói összefogásra épülő kínálat központi támogatását. A „szennyező fizet” elve érvényesül Budapest (ÉM) - A veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozó, ’82 - es rendelet európai normák szerinti korszerűsítéséről, valamint a hulladékok export-importját szabályozó Bázeli Egyezmény kihirdetéséről határozott a kormány. A veszélyes hulladékokról szóló új rendelet jelentősebb módosításokat, szigorításokat tartalmaz az érvényben lévő szabályozáshoz képest. Hatálya kiterjed minden veszélyes hulladékra, függetlenül annak eredetétől, keletkezési folyamatától. Érvényesíti a „szennyező fizet” elvet, a veszélyes hulladék tulajdonosának felelősségét, kötelezettségeit. Kombájn alá érett a gabona Megbízhatóság a la I a j e I ö kész ítéstö I a betakarításig Az emődi termelőszövetkezet jó három évvel ezelőtt hat felé szakadt. Egyik jogutódja a Gépészeti Szolgáltató Szövetkezet lett, amelyik a talajelőkészítéstől a betakarításig, illetve a következő gazdasági év előkészítéséig minden munkálat elvégzését vállalja. Mint Vass Bélától, a szövetkezet vezetőjétől megtudtuk, nemcsak Ernődön, hanem Hejőkeresztúrban, Harsányban, Bükkaranyoson, Vattán és még He- jőpapin is dolgoznak. Az aratási szezon is bizonyítja, hogy jó, kiszámítható, megbízható partnernek bizonyultak. Ennek köszönhetően ragaszkodnak hozzájuk mindazok, akik a földjük megműveléséhez szükséges gépekkel nem rendelkeznek. Ernődön már learatták a repcét, Hejőkeresztúrban búzát aratnak, de a tábla végén már ott állt a hejőpapi szövetkezet képviselője is, kérdezve: mikor indulnak hozzájuk? Hejőkeresztúr határában Tóth Géza mezőgazdasági vállalkozó búzáját vágták, aki elmondta, hogy a termésátlag ugyan nem éri el a tavalyit, de az előzetes vizsgálatok során A 1-es minősítést kapott a búzája és a sikértartalma 31-33,5 között van. Eszerint javító minőségűnek számít. Már a valutaváltó kedv sem a régi... Miskolc (ÉM - SzA) - A korábbi, 800 dolláros valutakeret ez év január elsejétől változott meg. Jelenleg kiutazásonként egy személynek legfeljebb 270 ezer forintnak megfelelő valutát lehet váltania, ezen felül 50 ezer forintnak megfelelő pénzösszeg vihető ki az országból. Nincs pénz az „ellátmányra" Az „ellátmány” megváltoztatását a megnövekedett turistaforgalommal indokolták a szakemberek. A megye több Ibusz-irodájában érdeklődve azonban megtudtuk: a január elsejei változás után sokkal kevesebben éltek, élnek a lehetőséggel, mint a korábbi években. Az embeFolók: Farkas Maya reknek ugyanis nincs pénzük arra, hogy kiváltsák teljes keretüket, holott megtehetnék azt akár naponta többször is, mivel a pénztárosok nem jegyezik meg, kinek, mikor fizették ki a 270 ezer forintnak megfelelő valutakeretet. Azok pedig, akik megtehetik, hogy külföldre látogassanak, többnyire saját deviza- számlájukról veszik ki a szükséges költőpénzt, így kerülik az Ibusz és az OTP „háza táját”. Pár évvel ezelőtt még sokan úgy gondolkodtak, hogy a forint folyamatos leértékelődése ellen a legjobb védekezési módszer, ha a havonta megtakarított forintjaikat márkába, esetleg dollárba fektetik. Ma azonban ez a kérdés fel sem vetődik - hallottuk a szakemberektől. Az emberek ugyanis rájöttek arra, hogy nem érdemes valutában tartogatni a pénzüket. Az országban megjelent befektetési jegyek, kötvények kedvezőbb feltételek mellett, jobb kamatokat ígérnek és adnak is. _Válasz-Apó Az szja-bevallásokról Miskolc (ÉM)- Folytatjuk az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési hivatal munkatársainak közreműködésével az adótanács- adást. A hozzánk érkezett levelekre folyamatosan válaszolunk. Kérjük, levelükben pontosan vázolják a problémát, és a leragasztott borítékra írják rá: „Válasz-Adó”. □ 1995. évi szja-bevallásomban életbiztosítás befizetett dija után 15 000 Ft adókedvezményt vettem figyelembe. 1996 júniusában a biztosítási szerződést fel kellett mondanom. A biztosítónál azt mondták, hogy a kedvezményként elszámolt összeget vissza kell fizetnem. Azt szeretném megtudni, hogy a visszafizetés miként történjen? Önrevízióval, vagy az 1996. évi adómba kell beszámítanom? • A megszüntetett életbiztosítás után igénybe vett 1995. évi szja-kedvezményt valóban vissza kell fizetnie. Az életbiztosítás felmondását, illetve az 1995. évben érvényesített adókedvezmény összegét az Adóhatóság felé 15 napon belül be kell jelentenie, s az adóhatóság határozattal állapítja meg a visszafizetendő adókedvezményt. A határozat kézhezvételéig fizetnie nem kell. □ Főállású egyéni vállalkozó vagyok, alkalmazottam nincs. Üzletfeleimtől hallottam, hogy állítólag megváltozott az szja-előleg befizetésének határideje. • Értesülései helytállóak, mivel az előlegfizetési határidő az adózás rendjéről szóló törvény 1996. áprilisi módosítása után tárgynegyedévet követő hó 5-e helyett 12-re változott. Vezetőváltás a léhi rt.-nél Léh (ÉM - B. Gy.) - Együttes ülést tartott csütörtökön Léhen az Abaúji Charolais Mezőgazdasági Rt. régi és új igazgatósága. Kellesz István vezérigazgató ismertette a féléves eredményeket, majd Rcpánszki János vezérigazgató- helyettes számolt be a pénzügyi helyzetről. Az ülésen részt vett Danes Gyula, az APV Rt. ügyvezető igazgató-helyettese és Barcsák Zoltán, a korábbi igazgatósági elnök. Lipták János, a léhi rt. jogtanácsosa felolvasta az APV Rt. határozatát, amely Kertész István vezérigazgatót, valamint az igazgatóság valamennyi tagját felmentette. A dokumentumban azt is rögzítették, kik legyenek az új igazgatóság tagjai. Az ÁPV Rt. kinevezte a három igazgatósági tagot, akik ezután rövid megbeszélést tartottak és maguk közül választották meg az Abaúji Charolais Mező- gazdasági Rt. igazgatóságának elnökét. E szerint ezt a tisztséget Götz Csaba tölti be, aki a Hortobágyi Génmegőrző Kht.-nél dolgozik. Az új igazgatóság másik két tagja: Sváb László, aki a hemádkércsi Mezőgazdasági Ipari és Kereskedelmi Szövetkezet alkalmazottja (volt) és Béres Pál, a Csiszér Kft alkalmazottja. „Nem lemondtam, visszahívtak” Az igazgatótanács volt elnöke politikát emleget Bódisz Attila (Folytatás az 1. oldalról.) Tolcsva, Sárospatak (ÉM) - A teljes egészében állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Rt. tevékenységéről Such- man Tamás privatizációs miniszter megyénkben tett legutóbbi látogatásán is csak az elismerés hangján szólt. A sátoraljaújhelyi székhelyű részvénytársaság igazgató tanácsának elnöke, Hörcsik Ri- chárd a grémium június 21-ei, Tolcsván tartott ülésén mégis lemondott tisztéről. Az elnököt - aki döntésével kapcsolatban egyébként politikai okokat sejtet - lemondásának okairól kérdeztük. • Előrebocsátom: nem lemondtam, hanem az újonnan választott igazgatóság hívott vissza - jelenti ki Hörcsik Richárd. - Az említett ülés első napirendi pontjaként szerepelt az új igazgatótanács és az elnök megválasztása. A tulajdonos, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatója, Becker László ekkor jelentette be: javasolja visszahívásomat az igazgatótanács éléről. Természetesen ezt én is megszavaztam, hiszen részemről az a minimum, hogy a tulajdonos felé lojalitást kell biztosítsak □ Amikor önt elnökké választották, kritikusai nem igazán tartották borász szakembernek. A vádak ellen ön úgy érvéit, hogy ezzel szemben kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Az lehetett a visszahívás oka, hogy nem bizonyult. eredményesnek ez a taktika? • Szeretném leszögezni: én semmiféle magyarázatot nem fűzök a történtekhez, csupán tényeket közlök. Ezek alapján ki-ki eldöntheti, mi is lehet a háttérben. 1994 június 17-én - tehát országgyűlési képviselői mandátumom lejárta után - választottak meg az igazgatótanács elnöki székébe. Valóban, sokan kétkedve fogadták ezt a lépést, hiszen nincs borász képzettségem. Ezzel szemben úgy érzem, az elmúlt kétéves tevékenységem sok mindent igazol. Véleményem szerint visszahívásomat egyéni ambíciók politikai síkra történő kivetítése eredményezte. Miután az ÁPV Rt. képviselője javasolta visszahívásomat, méltatta, majd megköszönte a munkámat, ami érzésem szerint nem csupán udvarias gesztus volt. Itt tehát valamiféle ellentmondást érzékel az ember: elismerik, hogy jól dolgoztam, mégis leváltanak. □ Mégis, mi okozhatta a tulajdonos javaslatát? • Ezt magam sem értem, hiszen tisztemben az ÁPV Rt. is megerősített. Suchman Tamás privatizációs miniszter nem egyszer példaként említette a Tokaj Kereskedőházat, mondván: a gazdasági életben nem folynak politikai tisztogatások, kizárólag szakmai alapon történnek változások. Ehhez képest már tavasszal olyan hangokat lehetett hallani, hogy változások várhatók az igazgatóságban. 1992-ben, még képviselőként figyeltem fel Hegyalja gondjaira, és Kupa Mihállyal - egykori képviselőtársammal - azért lobbyztunk, hogy az akkor még borkombinátként működő kereskedőház kapjon pénzt az az évi szőlőtermés felvásárlásához. Következő év őszére ismét drámai lett a helyzet, ugyanis aszúból rekord- termés ígérkezett. Kemény tárgyalások árán az ÁV Rt.-tői (az ÁPV Rt. elődje) sikerült 250 millió forintot szerezni, hogy az aszút felvásárolhassák a termelőktől. Ugyanebben az évben kezdeményeztem a borkombinát adósságkonszolidációját. Tárgyalások sorozata után ezt sikerült is véghez vinni. Ha az említettek nem történtek volna meg, ma valószínűleg nem lenne Tokaj Kereskedőház. Jómagam az Európai Ügyek Bizottsága elnökeként, az Európa Tanács tagjaként és a vegyes bizottság társelnökeként köszöntem le képviselői mandátumomról, s kerültem a kereskedőház igazgatótanácsának elnöki székébe. Többek között részt vettem a három évre szóló stratégiai terv kidolgozásában. Tavaly februárban 200 millió forintos reorganizációs Intelt sikerült szerezni, amiből forgóeszköz-alapot képeztünk. A tulajdonos elvárása a jövedelemtermelő képesség fokozása volt. Ennek megfelelően - hosszú évek óta - most volt először nyereséges a cég. Bár ez nem csak az énérdemem. □ Az igazgatótanácsnak ezután is tagja marad. Milyen érzéssel dolgozik most tovább? • Aki közszereplést vállal, annak természetesen számítania kell hasonló helyzetekre. A visszahívás ténye azonban kissé meglepett. Főleg azok után, hogy mindenki elégedett volt a munkámmal. Budapest (ÉM - M.L.) - A Tokaj Kereskedőház (TK) Rt.-t a gazdasági társaságok működésének rendje szerint az igazgatótanácson keresztül irányítja a tulajdonos, jelen esetben az állam. Az igazgatótanács - amelynek tagjait egyébként szintén az állam delegálja - önálló szervezetként azonban tagjai közül maga választja ki az elnököt - jelentette ki lapunk kérdésére Szabó Béla, a TK Rt. állami portfoliójának kezelője. Az elnökváltás problémája így a grémiumon belülről fakadhat, mivel a tulajdonosnak - azaz az ÁPV Rt.-nek - az igazgatótanács működésébe nincs beleszólása, annak elnökét sem hívhatja visz- sza. Szerinte az ex-elnök „visszahívásáról” szóló állítás félreértés lehet. (A június 21-ei igazgatói tanácsülésen az ÁPV Rt.-t képviselő Becker László ügyvezető igazgatót többszöri próbálkozásunk ellenére sem tudt uk elérni. így nem tudhattuk meg: kijelentése visszahívásként, vagy testületi döntésként értelmezhető-e?) A Tokaj Kereskedőhöz Rt. igazgatótanácsának elnöki széke pillanatnyilag üres - erősítette meg Szabó Béla. Elnök-várományosként pedig valóban a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjének neve forog „közszájon”. Tisztségbe emeléséről viszont a testületnek kell döntenie. X Árfolyamok Kárpótlási jegy Tőzsde Index: jul. 5. 3286,58 +38,44 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1996. július 5. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. Angol font 237,12 241.56 239,16 Ausztrál dollár 119,67 12.1.87 120.95 Belga frank 484,41 493.99 488.93 Dán korona 25,88 26.40 26.13 Finn marka 32,70 33,34 32.96 Francia frank 29,52 30,10 29,78 Holland forint 88,90 90,66 89,71 Ír font 243,30 247,86 246.33 Japán yen 137.44 140,20 138,94 Kanadai dollár 132,00 111,10 112.95 Kuvaiti dinár 507,76 517,44 512.23 Német márka 99,73 101,69 100,66 Norvég korona 23,39 23.85 23.60 Olasz líra** 99,55 101,41 100.27 Osztrák schilling 14,17 14,45 14,30 Portugál escudo* 97,20 99,10 97,99 Spanyol peseta ' 3 38,65 120.99 119,74 Svájci frank 120.93 123,35 122,04 Svéd korona 22,90 23,34 23.05 USA-dellár 152,28 155,18 153,67 ECU (Közös Piac) 189,16 192,80 191.01 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 1Ü0 egység, **: 1000 egység X