Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-28 / 150. szám

4 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1996, Június 28»« PÉNTEK Az ózdi diák Ózd (ÉM) - Borbás Bettina a József Attila Gimnázium elvégzése után úgy döntött, tanár lesz. Mivel iskolájában nagyon megszerettet­ték vele a matematikát és a fizikát, leendő szakjait is ezek szerint fogja majd választani.- De mielőtt felvételiztem volna, meglát­tam az újságban a Bródy Imre Műszaki Kö­zépiskola és Gimnázium hirdetését, és úgy döntöttem, beiratkozom a kétéves technikus- képzésre. Gondoltam, a főiskola és az egye­tem előtt nem árt egy kis alapozás. Beszélt a Bródy igazgatójával, aki szívesen fogadta. Bettina pedig nagy lelkesedéssel vá­gott neki a tanulásnak.- Amikor azonban hazavittem és végignéz­tem a könyveket, úgy gondoltam, azonnal visszaviszem őket, és szépen hazamegyek. El­ső látásra túl erősnek tűnt az iskola. De végül mégis belevágtam. Azóta eltelt két év, és Bettina túl van a technikusvizsgán. Az eredményt azonban még nem tudja, mivel beszélgetésünk előtt néhány perccel ért véget a megmérettetés.- Nem bántam meg, hogy végigcsináltam, hiszen a szombathelyi tanárképző főiskolán, ahová felvételizni szeretnék, a követelmények szinte teljesen a technikusvizsga anyagára épülnek. Ha Szombathellyel is végzett, akkor jöhet a Budapesti Műszaki Egyetem.- Itt olyan szakmát szerezhetek, amely ál­landóan fejlődik. E mellett pedig rengeteg érde­kes dologgal ismerkedhetek majd meg. Végül is ez a célom: minél több tudás megszerzése. A köztársasági elnök Ózd (ÉM - Hl) - Az Őrhegy Alapítvány ál­tal a térségben szervezett Kamasz Parla­mentbe a SZIKSZI-ből nyolc tanuló ju­tott be. A köztársasági elnökkel, Led- niczky Péterrel (III/C) a Kamaszköztár­saság céljairól és terveiről beszélget­tünk. • A Kamasz Parlament április 30-án tartotta alakuló ülését. Azt a célt tűztük magunk elé, hogy megváltoztatjuk a régióról az országban kialakult negatív képet. Az Objektív egyik adásának köszönhetően például sokan azt gondolják, hogy varjakat eszünk. A térsé­günkből csak a problémákat emelik ki: a munkanélküliséget, az elvándorlást, a kilá- tástalanságot. Ez így nagyon egyoldalú dolog. Ezen a felfogáson a diákoknak kell változtat­niuk. Első lépésként, augusztus 1-re nemzet­közi világtalálkozót szervezünk. A találkozóra angol, német, holland, valamint szlovákiai és romániai magyar diákokat hívtunk meg. A nyelvgyakorlás mellett a rendezvény célja, hogy minél többen ismeijenek meg bennün­ket, és vigyék el hírünket külföldre is. □ A térség minden iskolája képviselteti magát a Kamasz Parlamentben? 0 Pillanatnyilag még nem, de ez csak idő kér­dése. A miniszterek és államtitkárok szakér­tőket szerveznek maguk köré, így biztosítva a kapcsolatot azokkal az iskolákkal, ahonnan nem került ki képviselő. U A SZIKSZJ-ben hogyan folyt a választás? • Az alapítvány a tavaszi szünet előtt a diák­önkormányzat vezetőségi tagjaihoz eljuttatta a törvénykéket. Ezt kihirdettük az iskolában. Aki kedvet érzett hozzá, elkezdhette a kam­pányt. Húsz kopogtatócédula kellett a képvi­selőséghez. Aki pozíciót akart szerezni, az programbeszédet írt. A választás után az is­kola igazgatója előtt esküt tettünk, vállaltuk, hogy,a választópolgárkák érdekeit képvisel­jük. És ezt nagyon komolyan is gondoljuk. Kiművelt fők - műszaki rálátással Találkozás az ózdi Bródy Imre Középiskola igazgatójával A gimnáziumi oktatás 1992-ben kezdődött Fotók: Vajda jános Ózd (ÉM - Hl) - A Bródy Imre Műszaki Középiskola és Gimná­zium 1967-ben alakult. A kép­zés azonban az elmúlt 30 év alatt a gazdasági követelmé­nyeket figyelembe véve folya­matosan változott. Mai céljuk: a jövő szakemberének megte­remtése. Az iskolát 1967-ben adták át azzal a céllal, hogy Ozdot és vonzáskör­zetét ellássa középszintű műszaki szakemberekkel. Meghatározóvá vált tehát a villamosipari oktatás, de később gépészek képzésére is je­lentkezett igény. A ’80-as évek má­sodik felében a farkaslyuki bányá­nak szüksége lett volna gépésztech­nikusokra, de mire a diákok végez­tek, már nem kellettek a bányá­nak. Ezért az iskolában 1989-ben úgynevezett profiltisztítást hajtot­tak végre. Átálltak a villamostech­nikusok képzésére. A gimnáziumi oktatás műszaki fakultációval 1992-ben kezdődött. Itt többek kö­zött heti 6 órában számítástechni­kát, elektronikát, az első két évben angol, a második kettőben pedig német nyelvet oktatnak. Érettségi után pedig, az ötödik év végén technikusvizsgát tehetnek a tanu­lók. De bárhol érettségizett a diák, Ózd (ÉM - Hl) - A számviteli­gazdálkodási, pénzügyi és me­nedzser-titkári képzés és az ezt szolgáló színvonalas technika mellett a pezsgő diákélet is hozzátartozik a SZIKSZI-hez, az ózdi Széchenyi István Köz- gazdasági Szakközépiskolához. Nem véletlen tehát, hogy az is­kola tanulói közül került ki a Kamasz Parlament köztársasá­gi elnöke is. Az 1945-ben alakult Ózdi Római Katolikus Kereskedelmi Középis­kola jogutódja 1987-ben talált új otthonra egy óriási, világos üvegpa­lotában, az Általános Művelődési Központ épületében. Széchenyi Ist­ván nevét 1991 óta viselik, ekkor lett a Keriből, a valamikori keres­kedelmi iskolából SZIKSZI. Jelen­leg egymás mellett működnek a hagyományos és az új közgazdasá­gi ágazatok. Az évek során egyre nagyobb hangsúlyt kap a nyugati nyelvek és a számítástechnika ok­tatása.- Pedagógiai munkánk célja: pi­acképes tudást, korszerű ismerete­ket közvetíteni tanulóinknak - vallja Benkőné Fehér Éva, az isko­la igazgatója. - Művelt, az új kihí­vásokra felelni tudó ifjúságot kell nevelnünk, akik rendelkeznek a helyes önismeret, a felelősségválla­lás és a döntés képességével, akik­jelentkezhet az iskolába kétéves - ipari elektronikai szakos - techni­kusképzésre. — Sokan érdeklődnek az ilyen irányú képzési forma iránt. A be­szűkült munkaerőpiacon ugyanis előnyt jelenthet az érettségi mellett a szakmát nyújtó oklevél. A végzet­tek olyan elméleti alapok birtokába jutnak, amelyek a későbbiekben jól ben ott van a kockázatvállalás me­részsége, jó a kommunikatív kész­ségük, akiket hajt a siker utáni vágy, de a kudarcot is elviselik ön­becsülésük elvesztése nélkül. Az országosan gyarapodó közgazdasá­gi szakközépiskolák és az intézmé­nyünkbe jelentkezők száma, az át­képzések iránti igény jelzi, szükség van erre az iskolatípusra. Az itt szerzett tudás jól konvertálható és számos szakmához, munkakörhöz ad jó alapozást. konvertálhatók. A XX. század vé­gén és a XXI. század elején pedig ilyen, át- és továbbképezhető szak­emberekre van szükség. Akik álta­lános műveltséggel és egyfajta mű­szaki rálátással is rendelkeznek - mondja Zanócz Erzsébet, az iskola igazgatója.- Az intézmény lassan 30 éves fennállása alatt az ide járó gyerme­kekben kialakult egy tartás, egy jó értelemben vett hűség az iskolához. A nevelés olyan emberekké tette őket, akik ki tudnak állni az ügyei­kért. Pedagógusi tapasztalataim megtanítottak arra - meséli az igaz­gató -, hogy a szakmai tudás átadá­sa mellett nagyon fontos az is, mi­lyen embereket nevelünk a hozzánk kerülőkből. A régiónak, de az egész országnak polgári tartással bíró, ki­művelt főkre van szüksége, akik persze problémamegoldó képesség­gel is rendelkeznek. Ezért tartom jó­nak a műszaki gimnáziumot. De a tanulás mellett egyéb el­foglaltságokra is jut idejük az isko­la diákjainak. A térségben tavass­zal dlakult, általános és középisko­lások x'észvételével működő Ka­masz Parlamentnek nyolc tanuló­juk lett a tagja. A SZIKSZI-ből ke­rült ki a köztársasági elnök is. A Kamasz Parlament tagjai június 28-ára meghívást kaptak a „nagy” parlamentbe, ahol megismerked­hetnek az ott folyó munkával és ta­lálkozhatnak „páijaikkal”. Érettségizők Miskolc (ÉM) - Holnapi lapszá­munkban folytatjuk a miskolci szakközépiskolák (Gábor Áron Mű­szaki Középiskola, Kandó Kálmán Híradástechnikái és Műszeripari Szakközépiskola, Kereskédelmi és Vendéglátó Ipari Szakközépiskola, Korányi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Kós Károly Építő­ipari Szakközépiskola, Mezőgazda- sági és Élelmiszeripari Szakkö­zépiskola, Szemere Bertalan Gim­názium és Szakközépiskola) nappa­li tagozatos osztályaiban érettségi­ző diákok névsorának közlését. Hétfőn a borsodi (kazincbarcikai, edelényi, putnoki, tiszaújvárosi, mezőcsáti és mezőkövesdi) középis­kolák érettségizőinek névsorát ad­juk közre. Istentisztelet Vizsoly (ÉM) - Hálaadó’ istentisz­teletet tart a vizsolyi református egyházközség július 27-én, szomba­ton délelőtt 10 órától. Igét hirdet Vitéz Ferenc püspök (USÄ). Takács-tárlat Takács István festőművész életmű­kiállítását Seregély István egri ér­sek, a Magyar Katolikus Püsjúöki Kar elnöke nyitja meg ma; pénte­ken délután 5 órakor a mezőkö­vesdi Városi Galériában. A vár napja Szerencs (ÉM) - A szerencsi Rá- kóczi-vár születésnapi ünnepségét június 29-én, Péter és Pál napján, szombaton reggel 10 órakor honis­mereti konferencia nyitja meg. Dé­lután 4 órától a Hegyalja Pedagó­gus Kórus ad koncertet, majd - dél­után fél 5-től - a Galagonya Gyer­mekcsoport és a Hegyalja Hagyo­mányőrző Egyesület néptáncbemu­tatóját láthatják az érdeklődők. Es­te 6 órától pedig J. Robert Moor oboaművész és Barbara Gonzalez- Palmer zongoraművész koncertjére váiják a közönséget. Kiállítás Miskolc (ÉM - Buhály József fes­tőművész alkotásaiból nyílik kiállí­tás június 30-án, vasárnap délután 4 órakor a lillafüredi Palotaszálló­ban. A tárlatot Kabdebó Lóránt iro­dalomtörténész, a Miskolci Egye­tem Bölcsészettudományi Intézeté­nek igazgatója ajánlja az érdeklő­dők figyelmébe. A megnyitó után Nyilas Atilla; megzenésített verseit hallhatják az érdeklődők Barta Il­dikó és Nyilas Atilla előadásában. Az idén érettségizők névsora IV. A Bárdos Ktspál Norbert, Htdvóghy Gálxtr, jambrik Róbert, Kovács Péter, Mulina István, Nagy S. Allila, Németh István, Papp Sándor, kimór zi Miklós, Szlrunga Norbert, Váralj Lajos IV. B Harsány! Péter, Henyecz Gábor. Király Zsolt, Kocsis József, Korbély Csaba, Kúsik Tamás, Kovács Péter. Magyar Zoltán, Nagy C sállá, Németh Gábor, Németh Krisztián. Stmkó Norbert, V.tss íva IV. C Adamovíls Krisztina, Balogh Attila. Bnrkóczi Zsolt. Bolyki-Gergely Zsolt, Csornus Sándor, ( soma Tamás. Dér Attila, Forgács Péter, Iványik Mikii», lánosi Tamás, lórim:/ Tamás, Perge Attila, Sárossy Tamás, Tart Tünde, Tóth Lajos, Tóth Kóliert, Varga Gábor, Vineze Ba­lázs, S/lrakay Nándor, Zámlló Zsolt, like Attila Piacképes ismereteket közvetítenek Az igazgató szerint a SZIKSZI-ben szerzett tudás konvertálható A Brassói úti Általános Művelődési Központban működik a SZIKSZI Az idén érettségizők névsora IV. A Alberti Tímea, Antal Zsolt, Ádánt Tímea. Baranyai Eszter, Bátány Tímea, Bárdos Beatrix, Bár­dos Tünde; Bordás Emese, Csépányí Beáta, Dernei Csilla, Engter Zsuzsanna. Füredet Nett.!. Gál Anita, Holló Ervin, Istók Edina, luhász Zsuzsanna, Jónás Andrea, Kepecz Zsolt, Kiss Etika, Kiss Lívia, Kovács tamás, Kórúrlf Gábor, Kosion Tünde, Mustos Andrea, Mustos Krisztina, Or­szágit Anita, l’ongó Éva, Kocskár Judit, Rusznyák Enikő, Sípos Zsolt, Se htnidl Galtor, Szalut Anikó. Szalxt Péter, Szalontai Janka. Túrt sányt Adrienn, Vitt zkó Eriit. Vineze Krisztián. IV. B Czv.tk Andrea. Eke Edina, Eke Tímea, Danyi Edina, György Krisztina. Hangonyi Erika, Kis- istók Margit, Kor sik Szabina, Kovács Beáta, kocsányi Andrea, Május Éva, Ót hlinszky And reá, Róma Henrietta, Tőrök I ntésé, Viszovszkt Zsuzsanna: Alexa Mónika, Árvái Barbar,), Boti,i Gabriella, C sóbólyó Tünde, Debrecen) I lefga, I tavas! Tímea, I lorvátli Judit, Kisbérié- dek Ágnes, Koc/ur Adrienn, Kormos Erika, Mihalik Anikó, Molnár Mónika, Németh Zsu­zsanna, Oláh Adrienn, Papp Katalin, Papp Marianna, Puskó Tünde, Szutorcsik Eszter, Var­ga Marianna. IV. ( Baesiir Gábor, Bárdos Eszter, Bíró Judit, Boza Anita, Csatári Gabriella, Dobos Tímea, Feke­te Gabriellát Fogd Krisztina, Helmeczi Csilla, Jónás László, Káló Andrea, Kakas Krisztina, Kassai Diána, Kálmán Ildikó, Kiss Ágnes, Kocsis Abigél, Koc sis Klára, Kormos ’Gabriella, Krtvár s Erika, Kovács Éva, Lévai Henrietta, Máté Zsuzsanna, Máz.ik Adrienn, Medvs And­ién. Molnár Tamás. Nagy V Krisztina, Németh László, Németh Roland. (Jros’z t szier, JVtla Zsanett. Puska Judit, Kát zkevi Anita, Rédai Ildikó, Siet,ín i ietgely, Szabó Brigin,>. Szom1 mii Júlia, Tengely Katalin, l oth Beáta, Vasas Tamás, Vineze Zita, Vilkó Éva. Hirdetés Érvényes előfizetéssel rendelkező' régi olvasóink között _________________1 db 3000 Ft-os új előfizetőink között----------:----------------1 db 2000 Ft-os v ásárlási utalványt sorsolunk ki. AZ AIANDEKOT A BORSOD ZÖLDÉRT RT. KERTÉSZ ÁRUHÁZÁNAK 700/C SZ. SÁTORAL|AÚ|HELYI FIÓKÜZLETE AJÁNLOTTA FEL. _______(SÁTORAL)AUIHEl-Y, RÁKÓCZI U. 13.) # Z ÖLDÉRT }\ n \/ \s l

Next

/
Oldalképek
Tartalom