Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-05 / 130. szám

4 ÉSZAK-Magyarország Helyi Hírek 1996. Június 5., Szerda A putnoki városháza híreiből Putnok (ÉM - SZN) - Május 29-i ülésén a vá­ros önkormányzatának képviselő-testülete úgy döntött: 10 millió forint kártérítésre perli az MSZP kazincbarcikai székhelyű 7. sz. vá­lasztókerülete elnökségét, illetve elnökét, mi­vel a megyei lapokban a város jó hírnevét és hitelét rontó nyilatkozatot jelentetett meg. Nélkülözhetetlen közhasznúak Elfogadták a város Kommunális Gondnoksága vezetőjének beszámolóját a putnoki közterüle­tek és parkok helyzetéről. A tájékoztatóból ki­derül, hogy a közterület tisztán tartásával 2 utcaseprő és 1 közhasznú állományú dolgozó foglalkozik. Az egyéb munkákat is közhasznú alkalmazottak végzik. A 3 közterületfelügyelő­ből 2 fő szintén közhasznü munkás, akik ese­tenként más feladatokat is ellátnak. A lakóte­lepi szemétgyűjtők állapota kritikán aluli - fo­galmazott az illetékes -, a kóbor ebek és a szél után is a közhasznúakra marad a takarítás. Sajnos a közterületi műtárgyak gondozásával és a parkosításban való előrelépéssel évek óta elégedetlenek, de az anyagiak csak a legszük­ségesebbek elvégzését teszik lehetővé. Sportos gondok A Putnoki Városi Sportegyesület tevékenysé­ge is az anyagi lehetőségek miatt válik egyre nehezebbé. Két szakosztályban 6 csapat verse­nyez: az NB Il-es kézilabdázó hölgyek kiváló­an, az utánpótlás együttes tagjai viszont a me­gyei bajnokságban gyakorlatilag minimális eséllyel játszottak. A férfi csapatot személyi és anyagi okok miatt nem nevezték a bajnokság­ba. Szűkös a játékoskeret a megyei I. osztályú labdarúgó csapatnál, amely a 10. helyen áll. Az utánpótlás a körülményeknek megfelelően szerepel, az eredményességet itt másodlagos­nak tekintik, fontosabb a saját tehetségek ki­nevelése. A 80-100 sportoló irányítása, me­nedzselése két külön klub keretében lenne kívánatos. Vágják a kábelt A Serényi László Általános Iskolához tartozó városi sportpálya villamos energiájának bizto­sítását a Putnok Bánya Kft. május 15-én meg­szüntette és tovább nem kívánja szolgáltatni. A szükséges villamos kábelt egy hónapon be­lül ismeretlen tettesek háromszor is elvágták, fokozva ezzel a baleset veszélyét. Az EMÁSZ szerint 200 ezer forintba kerülne a helyreállí­tás, amit a költségvetésbe nem terveztek, mint ahogyan a felmerülő szolgáltatási díj is tete­mes összeget tesz majd ki, amiről szintén nem lehetett előre tudni, mert a bánya nem adott előzetes tájékoztatást a térítésmentes szolgál­tatás megszüntetéséről. Az igazgató ezért az önkormányzathoz fordult segítségért. Emelt lakbérek Szakmai ajánlások és tapasztalatok alapján emelték az önkormányzati tulajdonban ma­radt bérlakások havi díjait. Az új lakbérek megállapítását alátámasztotta az is, hogy az értékesítéseket követően épületenként meg­tartották a társasházi alakuló közgyűléseket és a tulajdonosok elfogadták a tényleges költ­ségek alapján fizetendő közköltségeket. Jelen­leg még 150 bérlakást érint az önkormányzati lakbéremelés, ebből 52 összkomfortos, 33 kom­fortos, 5 félkomfortos és 60 komfort nélküli. Ezek bére négyzetméterenként és havonta 42, 30, 20, illetve 10 forint, amely összegek azono­sak, vagy alacsonyabbak a környező városok­ban elfogadottaknál. Mégsem váltak A közigazgatási hivatalnak sikerült újra „összehozni” Putnok és Dubicsány önkor­mányzatát a község közigazgatási feladatai­nak ellátása érdekében. A havonta fizetendő összeg ezért a korábbi és a város által kért új költségtérítés közötti középérték, amely ugyan 10 ezer forinttal havonta többet jelent Dubicsánynak, a körjegyzőség kiadásait pedig igen szűkén fedezi, de végül mindkét önkor­mányzat elfogadta ezt a változatot. • Amint, arról korábban hírt adtunk, a Be­lügyminisztérium B.-A.-Z. Megyei Területi Ál­lamháztartási és Költségvetési Információs Szolgálatához a megadott határidőre 187 ön- kormányzat nyújtott be (ÖNHIKI-sként emle­getett) pályázatot, összesen több mint 1,3 mil­liárd forintos, kiegészítő állami támogatást re­mélve. A TÁKISZ valamennyit átvizsgálta, ennek nyomán 12 önkormányzat önként visszavonta, pályázatát, 8-ét pedig nem továb­bította a TÁKISZ. Az ok: a kifogásolt önkor­mányzatok egyikénél sem volt megállapítható forráshiány. Ä tovább küldött pályázatok 1 milliárd 156 millió 669 ezer forint elnyerését célozzák meg. Ki lesz az igazgató öt per után? Bódisz Attila Bodrogolaszi (ÉM) - A megnyert perek után sem érezheti magát ismét igazgatónak a bodrogola­szi iskola egykor elbocsátott ve­zetője. Több mint két évvel ezelőtt foglal­koztunk először lapunkban Tölgyesi István munkaköréből felmentett bodrogolaszi iskolaigazgató ügyé­vel. Emlékeztetőül: 1994 áprilisá­ban fegyelmi úton menesztették posztjáról az akkori igazgatót, aki nem nyugodott bele az önkormány­zat döntésébe és a munkaügyi bíró­sághoz fordult. Per pert követett, s a volt iskolaigazgatót visszahelyez­ték munkakörébe. Ezt a képviselő- testület nem hajtotta végre, mert közben hoztak egy alkalmatlansági határozatot is, amely szintén az in­tézmény vezetőjének félreállítását eredményezte. Időközben megpá­lyáztatták a felszabadult állást, így az igazgatói székbe ötéves megbíza­tással Muha Mihály került. Tölgye­si István ismét bírósághoz fordult, s április 18-án jogerős ítélet született az ügyben. Ennek kapcsán keres­tük meg a (volt?) iskolaigazgatót, hogy további terveiről faggassuk.- Ragaszkodom hozzá, hogy visszakerüljek az iskola élére - je­lentette ki -, hiszen az ellenem fel­hozott vádak alaptalanok, a helyi politikai harcok eredménye ez, és semmi köze az „alkalmatlansá­gomhoz”. Ezt az elmúlt két évben született öt ítélet is bizonyítja. Saj­nos az önkormányzat a jogerős bírói ítélet ellenére sem hajlandó visszahelyezni igazgatói posztomra, ezért végrehajtási kérelmet adtam be. Július 31-éig tart az eredeti megbízatásom, addig mindenféle­képpen vissza kívánok térni. Azt nem tudom, hogy mi lesz az új isko­laigazgató sorsa, valószínűleg őt is kártérítés illeti majd, mint engem. Az ügyben Dúrbák József polgár- mester csupán írásban volt hajlan­dó nyilatkozni, kikötve: szó szerint közöljük álláspontját. „Több mint két éve az Antall- kormány idején Tölgyesi Istvánt az akkori önkormányzati képviselő- testület fegyelmi úton leváltotta az igazgatói munkakörből, okirat­hamisítás vádjával. O ezt megfel­lebbezte, mely után a bíróság visz- szahelyezte igazgatónak. A bíróság megrovásban részesítette. Ezek után az iskolában igen rossz hangu­lat alakult ki. A tanári kar kéthar­mados többsége írásba foglalta pa­naszait és kérte az önkormányzat képviselő-testületét, hogy alkalmat­lansága miatt hívjuk vissza az igaz­gatói munkakörből Tölgyesi Ist­vánt, mert ők nem kívánnak vele, mint igazgatóval együtt dolgozni. Az iskolaszék, a közalkalmazotti ta­nács egyértelműen írásba foglalta a véleményét és a visszahívását kér­ték, sőt követelték tőlünk. Ezek után visszahívtuk azonnali hatály­lyal Tölgyesi urat, ő a bírósághoz fordult. Két éve folyik a perlekedés. Közben a Horn-kormány idején vá­lasztott községi vezetés szabályo­san előírt pályázat útján az isko­lánk élére új igazgatót nevezett ki Muha Mihály matematika tanár személyében, úgyhogy most formá­lisan két igazgatónk van: egy, akit mi neveztünk ki, s egy akit a bíró­ság visszahelyezett. A tanári kar, valamint a képviselő-testület Muha Mihályhoz ragaszkodik. Tölgyesi István ügyvédje által most a végre­hajtóhoz fordult, mert látja, hogy nem váltjuk le az általunk öt évre kinevezett Muha Mihály igazgatót. Az iskolától kártérítést követel - a kiesett munkabér miatt - ami ka­matával együtt több, mint 400 ezer forint. Az iskolától a végrehajtó csak a székeket és egyéb berendezé­seket tudja elvinni. Ha elviszik, ak­kor a gyerekek szeptemberben csak a földre ülhetnek. Azért a pénzért, amit az egyébként el nem végzett munkáért Tölgyesi úr követel, in­kább tankönyvtámogatást adhat­nánk, de jelenleg már azt sem tud­juk nyújtani, nem úgy mint koráb­ban. így nézünk most ki. Jön majd a végrehajtó, foglalhat és vihet amit tud, de hogy a jelenlegi igazgató he­lyére hogyan teszik vissza Tölgyesi Istvánt, azt a Miskolci Munkaügyi Bíróság sem tudja. Közben augusz­tus 1-jével Tölgyesi Istvánnak lejár az eredeti igazgatói mandátuma és akkor a bíróság már nem mondhat­ja meg a tanároknak, az iskolaszék­nek, a Közalkalmazotti Tanácsnak, valamint a munkáltató községi ön­kormányzatnak, hogy ki legyen Bodrogolasziban az igazgató. Ezt a nyilatkozatot csak így szó szerint le­írva engedem leközölni az újság­nak, így minden szavamért felelni tudok. Azért mondom ezt, mert Töl­gyesi úr nemcsak a testülettel per­lekedik. Engem már három esetben perelt, mind a hármat elbukta- Megjegyzem az egyik sajtóper volt. Az Észak-Magyarországban már je­lent meg ezzel kapcsolatban írás. Én akkor sem hívtam önöket es most sem. Ellenben tisztelettel fo- gadtam önöket akkor is és most is_ ■ Tölgyesi István szerint „a jogerős bírósági döntés végrehajtásának megtagadása miatt a bodrogolaszi önkormányzat kivonta magát a Ma­gyar Köztársaság alkotmányos rendje alól, a községben öntörvény­kezés folyik. Ezek alapján a helyi képviselő-testületnek nincs joga ar­ra, hogy bárkit a törvények betartá­sára kötelezzen, rendeleteket alkos­son, adót szedjen be. Ez az állapot egyenes következménye a vezetes stílusának”. A nem túl jó kilátások ellenére mégis bizakodó, úgy véli " bár a tantestület is megosztott - nincsenek kibékíthetetlen ellenté­tek. Mindent lehet folytatni ott, ahol abbamaradt, vissza lehet térni a megkezdett fejlesztési programra, amely távozásával félbeszakadt és a szülők bizalma is visszanyerhető. Keresztárnak is lesz lángja Bodrogkeresztúr (ÉM - SzA) - A gázberuházás Bodrogkeresztú- ron már tavaly megkezdődött. A tervek szerint a lakásokban egy hónapon belül megkezdhe­tik a bekötést is. Mint azt Kovács József műszaki elő­adótól megtudtuk: a különböző en­gedélyek beszerzése, és a lakossági önrész befizetése után - ami jelen­leg 70 ezer forint - kezdhetik meg az otthonokba a gáz bevezetését. Á terv azonban az egész községre el­készült, így a gázcsonkot mindenki portája előtt elhelyezik. Aki később kívánja a szolgáltatást igénybe ven­ni, annak majd csak akkor kell befi­zetnie az önrészt. Kovács József azonban hozzátette: az önrész - amely most 70 ezer forint - július elsejétől tíz ezer forinttal nő, és ez az összeg csak emelkedhet. Dávid Zoltán jegyző elmondása szerint Bodrogkeresztúron körül­belül 500 ingatlan van, ebből 219 ingatlantulajdonos jelezte gázigé­nyét. A jegyző beszámolt egy mű­szaki problémáról is, amelyre nem számítottak a tervezés során. Ugyanis a Bodrog mellett álló A tervek szerint egy hónapon belül ott lesz a lakásokban a gáz Bodrogk- eresztúron Fotó: Bujdos Tibor támfal tetején vezették volna el a községi gázcsövet, de mivel az nem bírná el a terhelést, másik nyom­vonalat kell keresni. A kivitelezők Lefülelik az ózdi orgazdákat Ózd (ÉM - BTGY) - Egyre több gondot és egyre nagyobb kárt okoznak Ózdon a fémtolvajok. A szorgalmas szarkák idáig főként a gyárat fosztogatták, most viszont a város közterületeire tették át mű­ködési helyszínüket. Előszeretettel lopkodják az öntöttvas aknafedele­ket, ám újabban már a bejárati aj­tók előtti lábrácsok sincsenek biz­tonságban. A további károkat megakadályo­zandó az illetékes hatóságok koráb­ban már végrehajtottak egy összeh­angolt akciót, melynek során első­sorban a felvásárlók tevékenységét ellenőrizték, s ahol szabálytalansá­got tapasztaltak, ott nem riadtak vissza az iparengedély bevonásától sem. A napokban újabb razziát tar­tottak a polgármesteri hivatal sza­bálysértési előadói, a közterület felügyelet valamint a rendőrség képviselői. Vizsgálódásuk eredmé­nyeként több felvásárlót helyszíni bírsággal sújtottak, három eset­ben pedig szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A jövőben - tud­tuk meg az illetékesektől - rend­szeressé teszik ezeket az ellenőr­zéseket, mivel bebizonyosodott, hogy a tolvajok ellen az orgazdák lefülelésével lehet a leghatéko­nyabban védekezni. Népzenei tanszak - nem, emléktábla - igen Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Me­zőkövesd képviselő-testülete legutóbbi ülésén úgy határo­zott, hogy egyelőre - anyagiak hiányában - nem indul népze­nei oktatás a Zeneiskolában. A Herkely György polgármester által benyújtott előterjesztés hangsúlyozta: a népművészeti ha­gyományokban gazdag városban már régóta felmerült egy népzenei tanszak indításának igénye. Külö­nösen alkalmas lenne a jónevű, s az ország határain túl is ismert Matyó néptáncegyüttes folyama­tos „kiszolgálására”, hosszú ideig biztos zenei hátteret jelenthetne a csoport számára a tanszak. Most végül is úgy döntöttek: a felvetett témára jövőre visszatérnek, de ak­kor is csak úgy lehet valami az ok­tatásból, ha a Zeneiskolának sike­rül kigazdálkodnia hozzá a költsé­geket. A városatyák ellenben támogat­ták a Közösségi Házban működő Nagymama Klub kérelmét, mely­ben a klub a működéséhez kért öt­venezer forintot. Szintén kedvező fogadtatásra talált a képviselők körében az Öregdiákok Baráti Kö­rének kérelme, amiben ötvenezer forintot kértek egy tervezett em­léktábla támogatásához. Az em­léktábla a gimnáziumba kerülne, s Papp Zoltán, a volt igazgató, a vá­ros díszpolgára emlékét örökítené meg. A tervezett emléktáblát a család és az Öregdiákok Baráti Köre is támogatja, a kivitelezést pedig társadalmi munkában - az anyag ellenértékének fejében - Kiss Sándor vállalja. A testület még beszámolót hall­hatott a város általános iskoláiba beíratott elsősök létszámáról. Elő­zetes felmérés szerint - hiszen az adatok még változhatnak - a vá­rosban 225 első osztályos kezdi meg ősszel tanulmányait, ebből mintegy hatvanan a katolikus is­kolában. A testület elnapolta a döntést a fogorvosi szolgálat vállalkozás for­mában történő ellátására. Az ügy­re még visszatérnek. Aki lakást kap, pontozással győz Ózd (ÉM - SzA) - Lényegesen ke­vesebben adták be lakásigény' lésüket az idén Ózdon, mint az előző évek folyamán - nyilat' kozta lapunknak Vasas ÁgoS' tonné a helyi polgármesteri hl' vatal főelőadója. Szociális alapon -1994. január else­jétől - már csak félkomfortos es komfort nélküli lakásokat lehet bér- beadni. Ezzel magyarázható, hogy az érintettek kedvét e döntés jócs­kán lohasztotta. A másik ok, amiért csökkent az érdeklődés talán aZ> hogy a bérbe adható lakások - szin­te kivétel nélkül - a város peremke­rületeiben találhatók, így Somsa- lyon, Farkaslyukon, Bánszálláson, illetve a Velence-telepen. Tavaly decemberig kellett be­nyújtani az igényeket. Ezeket a la­kásügyi társadalmi bizottság vizs­gálta meg egy pontrendszer alapján — mondta a főelőadó. Az említett pontrendszer segít­ségével - többek között - figyelem­be veszik a folyamatos ózdi munka- viszonyt, az igénylő egészségügy1 állapotát, életkorát, jövedelmét es az igénylés benyújtásától eltelt időt- Az az igénylő „esélyesebb”, akinek családjában az egy főre jutó kereset, nem éri el a havi 9600 forintot- (Nyugdíjasok, egyedülállók esete­ben ez az összeg maximum 2 forint­tal lehet több). Az igénylők között többnyire fiatal, 30-35 év közötti há­zaspárok szerepelnek. Ózd képvise' lő-testületének tavalyi jóváhagyás3 nyomán a 25 igénylő közül 12-en kerültek föl a listára. Ezenkívül azonban létezik egy másik lista is, amelyen azoknak 3 neve szerepel, akik még nem kap' tak lakást. Közülük már csak néha- nyan várnak sorukra, de minden­képpen elsőbbséget élveznek az Ül igénylőkkel szemben.- Akadt már olyan is, aki egy' egy lakás megtekintése után visszalépett, mert mondjuk, a város egyik végéből a másikba kellett vol­na költöznie, vagy messzebbre kel­lett volna iskolába hordania a gyer' mekét. Mivel mi nem kényszeríthe- tünk senkit, így van aki eláll szán­dékától - említette meg Vasas Ágostonné. Apák napja, harmadszor is Miskolc (ÉM) - Az United Way alapítvány immár harmadszor ren­dezi meg Miskolcon, június harma­dik vasárnapján az apák napi un aB 16-án délelőtt 10 órától a Városház téren rendezendő apa napjára meghívott vendégken várják egyebek között Repka At lát és Barsi László súlyemelo-vi lágbajnokot. j­szerint azonban ez nem jelent nagy időkiesést, és egy hónapon belül végezni tudnak a munkála­tokkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom