Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-29 / 151. szám
k pfgSSi'? ■ ....I H ÉTVÉGÉ ÉM-imterjé Abban az időben a stencilgépeket is lepecsételték, nehogy véletlenül röplapot sokszorosítsanak rajta. Elég mostoha körülmények között dolgoztak. II. oldal ÉM-ripor*________________________ H árom kenuval és kilencfős elszánt, ám annál tapasztalatlanabb legénységgel indul a túra, A csapat Miskolcról kisbusszal érkezik Kékedre. III. oldal MOhely Nem hittem, hogy’ alkonyuló életemben egy költő fog megismertetni a hagymaszár ízével Mindeddig tietn sokra becsültéin ezt a zöld micsodát VII. oldal iifiÉ Utolsó leheletig... Fotó: AP A hét embere KödöböczJózsef a tanítók tanítója Bódisz Attila Ezen a hét végén rendezik meg a város kiemelkedő rendezvényét, a pataki diákok világtalálkozóját, amelynek fő szervezője Ködöböcz József nyugalmazott főiskolai tanár. A pedagógus több évtizeden keresztül részese volt a faluszemináriumnak és a sárospataki tanítóképzésnek. Őt kérdeztük pályájáról és Patak szellemiségéről. Ködöböcz József Vámosatya községben, Bereg megyében született és három pataki diáknak köszönheti, hogy a sárospataki gimnáziumba került: az akkori segédlelkésznek, a tanítójuknak, valamint Bajcsy-Zsi- linszky Endre egykori harcostársának, Nagy Ernőnek. Ösztöndíjasként tanult, emellett iskolatársait is tanította, főleg idegen nyelvből és matematikából vállalt korrepetálást. Érettségi után a teológiát végezte el, majd az 1936-37-es tanévben Németországban a ’ alle wittenbergi egyetemen folytatta tanulmányait, ahol teológiai fakultáson vett részt, ám elsősorban neveléstudománnyal foglalkozott. Ezután került a pataki tanítóképzőbe. Addig nem volt az intézménynek pedagógiai tanszéke. Az iskola vezetői azonban úgy gondolták, itt az ideje, hogy létrehozzák azt. Emiatt Ködöböcz Józsefet Szegedre küldték az egyetemre, ahol könyvtárosa, majd gyakornoka volt Halasy- Nagy József filozófiaprofesszornak. 1942-ben került vissza Patakra. Attól fogva mindvégig a tanítóképzőben tanított, végigélve az intézményt ért változásokat, az államosítástól kezdve a felsőfokú tanítóképzés bevezetéséig. 1955-től 1980-ig (nyugdíjazásáig) igazgatóhelyettesi, illetve főigazgató-helyettesi funkciót töltött be az iskolában. □ Ön nagy szerelmese lett Sárospataknak. Mi fogta meg ebben a városban ? • Pataknak sajátos szellemisége van, amely régóta - talán Comenius óta - jellemzi a várost. A pataki szellemiségben a nagy tanító által megfogalmazott „használni akarás” érzékelhető. A pataki nevelés ezt akarja meggyökereztetni abban, aki itt tanul. Ezt kifejezi az is, hogy a pataki diákok rendkívül összetartóak, ha bárhol találkoznak, megértik, segítik egymást. Engem ez a szellem természetesen megfogott. Időközben nagyon megszerettem a munkámat is, a tanító- képzés mindig szívügyem volt. □ Miért döntött úgy, hogy élére áll a pataki diákok világtalálkozója szervezésének? • 1984-ben szerveztünk már egy világtalálkozót, amelyet a Pataki Diákok Sárospataki Baráti Köre indított el. Akkor ez az összejövetel nagyon jól sikerült. Amikor az előző kormány elhatározta, hogy expót rendez, javasoltam: ehnek keretében rendezzük meg a világtalálkozót. Amikor viszont az expót levették a napirendről, a mille- centenáriumi eseménysorozatba illesztettük be ezt a rendezvényt. A szervezést ősszel indítottuk el, hogy a külföldiek aszerint tudják tervezni a szabadságukat. Érkeztek is visszajelzések, ám várhatóan nem lesznek annyian, amennyi résztvevőre számítottunk. A tá- volmaradások oka jórészt anyagi eredetű. Ennek ellenére sokan jönnek majd. □ Mit vár a találkozótól? • A pataki diákok itt tartózkodásuk idején találkoznak a város és az alma materek vezetőivel. Talán tudnak majd hasznos tanácsokat adni Patak és az iskolák előrehaladásához, fejlődéséhez. Emellett a pataki diákoknak sok városban működik baráti köre, ezen az alkalmon talán országos szerveződéssé tudjuk kinőni magunkat azzal, hogy megalakítjuk a Pataki Diákok Országos Szövetségét. □ A világtalálkozó alkalmával több kötet is napvilágot lát, közülük az egyiket ön szerkeszti. • 1955-ben érettségizett egy osztályom. A negyvenéves érettségi találkozón elhatározták, hogy megnják élettörténetüket és visszaemlékezéseiket Sárospatakról. Én - mint volt osztályfőnök - elvállaltam annak szerkesztését. Ebben foglalkozom azzal is, hogy a pataki tanítóképzésnek hol a helye, mi a hivatása és a szerepe. Emellett lesznek visszaemlékezések, míg az egyik volt diák arról ír, hogy a tanítóképzésnek korábban az volt a feladata, hogy eljuttassa az embereket az írásbeliségig, ma már ezzel szemben az informatikára kell megtanítani a hallgatókat. □ Ön országosan elismert pedagógus. Hogyan látja, mit jelent ma pataki diáknak lenni? • Véleményem szerint most is ugyanazt jelenti, mint eddig. Én úgy fogom fel Patak szellemét, hogy az a közösség szolgálata, hivatásszeretettel végzett munka. Mindenféleképpen nívót is jelent, küldetésvállalást, hivatástudatot, szeretettel, odaadással végzett, szorgalmas munkát. A pataki diákokkal szemben mindenütt nagy az elvárás, de a pataki szellemnek köszönhetően meg is tudnak felelni a nép és a nemzet szolgálatának. Lauf, műsoridő Buidos Attila Haladékot kapott az ellenzék: a héten - a kormánypártok javaslatára - nem szavazott a parlament a házszabály módosításáról. Kedden ismét tárgyalnak a koalíció napirend előtti felszólalásokkal kapcsolatos elképzeléseiről. A lauf nélkül kedden botrányba fulladt volna a törvénykezés: a képviselőházi kisebbség azt tervezte, hogy kivonul az ülésről. Elvben mindenképpen pozitív tehát, hogy a többség - egyelőre - elejét vette a kínos jelenetnek. Kérdés: vajon valóban látnak-e esél)'t a megegyezésre, vagy csak az időhúzásra játszanak? Az utóbbi változatot sem zárhatjuk ki, elvégre a házszabály módosításáról jövő szerdán mindenképpen dönteni szeretnének. A mostani gesztus után a hatalmon lévők elméletileg joggal mondhatják: adtak esélyt a megegyezésre, rajtuk nem múlott, ha nem sikerül. Ráadásul a jövő heti szavazás napja a parlament nyári szünet előtti utolsó munkanapja, vakáción az ország, nem kavar majd hatalmas port, ha akkor távozik az ebben az ügyben egyébként teljesen egységes ellenzék. A felek szándékainak komolyságát, illetve komolytalanságát jól jelzi, hogy a hét derekán az ellenzék a kormánypártoktól várta az új javaslatot, míg a most regnálók szerint a kisebbségnek kellene valamit fakítania ez ügyben. Érdemes tehát alaposan megnéznünk: milyen ügyről is van szó. A kormánypártok módosítani szeretnék a házszabályt. A változások érintenék a napirend előtti felszólalások intézményét is: korlátoznák a megszólalásra jogot kapók körét, és a felszólamlások idejét. Az MSZP és az SZDSZ így szeretné megóvni a képviselőház tekintélyét, illetve így szeretnének arányosabban megosztozni a televíziós közvetítési időn. Az ellenzék szerint a változás a parlamenti demokráciát és a politikai kultúrát veszélyezteti, s az sarkallja erre a lépésre a koalíciót, hogy nehezen tűri az ellenzéki képviselők kritikáját. Vegyük most szemügyre a dolgot a többség és a kisebbség aggodalmai felől. A koalíció arra hivatkozik, hogy a világ egyéb parlamentjeiben sehol nem beszélhetnek annyit napirenden kívül, mint a magyar képviselőházban. A megszólalás lehetőségével ráadásul - arányaihoz képest legalábbis - sokkal jobban élt az ellenzék, mint maga a kormány. A Ház megtépázott tekintélyét a politikusok megnyilatkozásai tovább tépázzák azzal, hogy - többnyire piszlicsáré, oda nem illő ügyekkel - elviszik a televíziós közvetítési időt. S így a néző nem nyerhet bepillantást az érdemi törvénykezésbe. Azért olyan lehangoló a népek véleménye az országgyűlésről. Az persze valószínűleg kétség kívül igaz, hogy a világban egyedülálló intézmény a napirend előtti felszólalások rendszere. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ab ovo szükségtelen valamiről lenne szó. Nem feledhetjük, hogy Magyarországon nem a hagyományos módon ment végbe a pártosodás: gyakorlatilag a semmiből jöttek létre ezek a politikai alakzatok. Az emberek ugyan a rendszerváltásra szavaztak, de sok esetben fogalmuk sem volt róla, hogy a nyugodtságot, vagy elszántságot sugárzó jelszavak valójában mit is takarnak, pontosan mit képviselnek a választottjaik. A politikai nyilvánosság korlátozottsága miatt szükség volt a tisztánlátáshoz a napirend előtti felszólalások intézményére is. Tény ellenben, hogy a magyar az utóbbi évtizedekben nem szokott a politikai vitákhoz. így fontos küldetése mellett ahhoz is hozzájárult ez a találmány, hogy a parlamentről, a plurális demokráciáról ma igen sokan vannak meglehetősen lesújtó véleménnyel. Hogy a napirend előtti ma már több kárt okoz, mint hasznot, e?t persze vitatja a kisebbség, amelyik állítja: gyakorlatilag a napirend előtti felszólalások adnak egyedül lehetőséget arra, hogy az ellenzék a véleményét kifejtve ütköztethesse álláspontját a hatalommal. Ha ebben korlátozzák, oda a demokrácia. Ez persze jól hangzik, de nem feledhetünk néhány dolgot. Például, hogy ma már valóban vannak garanciák a politikai nézetek szabad kifejtésének technikai lehetőségeivel kapcsolatban. Törvény szabályozza a közszolgálati hírközlők munkáját, ordító igazságtalanságok nem történnek, nemcsak a kormány nagyotmondásait kürtölik szét a lapok, de az ellenzékét is. A nyilvánosság felől nézve tehát nem lehetne akadálya annak, hogy a törvénykezés most már tényleg azzal foglalkozhasson, ami a dolgá: a törvénykezéssel. (Éppen a kormány kritikusai emlékeztetnek rá sűrűn, hogy a viszonylagos tempó mellett is óriásiak a lemaradások ezen a téren.) Ráadásul azt is látni kell, hogy a napirend előtti felszólalásokból az utóbbi időben egyetlen ember, illetve az ő révén egyetlen erő húzott maradéktalanul hasznot: Torgyán józsef és pártja. A „one man show"-hoz asszisztáló parlament meg csak bámult, mint a moziban, hogy milyen szépen kúszik felfelé a kisgazda politikus népszerűségi indexe. Miközben a tévére meredő emberek igencsak zavarba jönnének, ha megkérnék őket: volnának kedvesek megemlíteni legalább három Torgyán-napirend-előtti konkrét taitalmát. A most regnálók persze nem akarják teljesen betiltani a napirend előtti felszólalásokat, a szabályozásnak az igazi, fé- lig-meddig be is vallott célja a műsoridő újraelosztása. És talán ez a leginkább elgondolkoztató ebben a történetben. Lehet válaszokat gyártani arra a kérdésre: érdemes-e küzdeni az olyan adásidőért, amelynek a kihasználásához nem mindenki rendelkezik megfelelő tehetséggel. Vagy komolyan el tudja hinni bárki, hogy adott esetben Szekeres Imre, Demeter Érvin, Szájer József semmitmondása ugyanúgy lázba hozza majd a választókat, mint Torgyán Józsefé?
