Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-26 / 148. szám

1996. Túnius 26-, Szerda Sport ÉSZAK-Magyarország 17 Serdülő elsőség Budapest (ÉM) - Az elmúlt héten hétfőtől csütörtökig a fővárosban rendezték meg a területi, serdülő és ifjúsági labdarúgó országos dön­tőt. A fináléba jutott együttesek kö­zött Borsod-Abaúj-Zemplén megye serdülő focistáival képviseltette magát, Észak-Kelet-Magyarország néven. A csoportküzdelmek során az együttes a következő eredmé­nyeket érte el: Észak-Kelet-Magyar- ország - Közép-Magyarország 2-1, gólszerzők: Kovács R., Fekete Zs. Eszak-Kelet-Magyarország - Nyu- gat-Magyarország 2-0, gólszerzők: Kovács R., Fekete Zs. A csoportból a gárda elsőként jutott tovább, s a döntőbe került fiatalok szép sikert értek el, hiszen a fináléban Dél-Ke- let-Magyarország együttesét, Ko­vács R. (2) és Fekete Zs. góljaival 3-0 arányban legyőzték, s így az el­ső helyen végeztek. A torna legjobb mezőnyjátékosának Kovács Rolan- dot választották, aki remek teljesít­ménye különdíjat kapott. A győztes csapat névsora: Csorba Roland, Simkó Péter, Kovács Roland, Feke­te Zsolt, Zabos Attila, Helgert Sza­bolcs, Engi Tamás, Takács Péter (Kazincbarcikai FC), Fenyves Ta­más, Radics Ferenc, Csirmaz Ta­más (Tiszaújváros SC), Dávid Zol­tán, Gável András (Tomor-Lak), Szántó Róbert (Ózdi FC). A gárda edzői: Kádár Zsolt és Tóth Lajos. Nem sikerült a katonabravúr A tizenegyespárbajban alulmaradt a Borsodi Honvéd Tegnap Miskolcon, a népkerti sporttelepen játszotta le a Borsodi Honvéd labdarúgó-válogatott a Magyar Honvédség nagypályás bajnokságában a negyeddöntő visszavágóját. Borsodi Honvéd - Taszár 2-0 (1-0). Vezette: Orosz. Borsodi Honvéd: Rácz - Dukai, Kóthay, Haraszti, Pólyák - Sápi, Benedek, Somodi - Simon, Vass, Benyó. Csere: Kakuk, Görgei, No- vodomszki, Taskovics. Edző: Bob- kó Miklós. Gólszerzők: Benyó (7. perc, érintés nélküli szöglet), Vass (70. perc, közeli bomba). Miután az „odavágót" a taszáriak nyerték 2-0 arányban, ezért a miskolci mérkőzésen a rendes játékidő le­járta után kétszer tízperces hosszabbítás következett, amely­ben már nem esett gól. A tovább­jutást eldöntő tizenegyes-párbajt a taszáriak (sötét mezben) nyerték 4- 3 arányban, így ők jutottak az elő­döntőbe. Fotó: Bujdos Tibor A DFC „nyári mikulása” az MLSZ A Fehérvárral játszik osztályozót az NB l-ért a Diósgyőr Ózdi tenisz Ózd (ÉM) - Július 5-7. között Óz- don rendezik meg a Magyar Köz­társaság tenisz másodosztályú baj­nokságát. Nevezési határidő: júni­us 28-án, pénteken 12.00 óráig, a Magyar Tenisz Szövetségben, fax­szám: 06 1/2510107. Az aláírás je­lentkezés a selejtezőkre, amely a férfiaknak július 5-én, 10-10.30 kö­zött, míg a nőknek 12-12.30 között lesz. A főtáblára a jelentkezés szin­tén július 5-én, a férfiaknak 14-14.30 között, míg a nőknek 16-16.30 között lesz. Abaúji foci Encs (ÉM) - Az elmúlt hétvégén Encsen rendeztek a ’83-84-es kor­osztály részére négyes nemzetközi labdarúgótornát az abaújszántói futballklub szervezésében. Eredmé­nyek: Abaújszántó - Encsi Focisuli 6-3, Dnyepropetrovszk - Abaúji Fo­cisuli 3-1. A 3. helyért: Encsi Foci­suli - Abaúji Focisuli 5-2. Döntő: Dnyepropetrovszk - Abaújszántó 1-1, tizenegyesekkel: 5-4. A gólki­rály az encsi Sándor Csaba lett négy góllal, a legjobb kapus címet az abaújszántói Takács Viktor kap­ta, míg a legjobb mezőnyjátékos a dnyepropetrovszki Szása Vodolaz- kin lett. Eger, Miskolc (ÉM - BCS) - Az MLSZ elnöksége kedden az egri Flóra Hotelben tartotta ülését. A napirendi pontok között sze­repelt a Nemzeti Bajnokság át­szervezésére vonatkozó javas­latok megvitatása. Az MLSZ elnöksége úgy határo­zott, hogy a Nemzeti Bajnokság el­ső osztályában az 1996/97-es idény­től kezdődően 18 csapat szerepel, míg az NB Il-ben marad a kétszer 16 csapatos csoport. A létszámok kialakítására a kö­vetkező megoldást fogadta el az el­nökség: az első osztályba feljut az NB II Keleti és Nyugati csoport bajnoka, vagyis a Siófoki Bányász és a III. Kér. TVE. Az NB I. 15-16. helyezett csapatai, vagyis a Győri ETO FC és a Pécsi MFC az NB II. Keleti és Nyugati csoport második helyezettjeivel, a Tiszakécskei FC- vel és a Matáv SC Sopronnal, míg az NB I. 13-14. helyezett csapatai, a Fehérvár Parmalat ’96 FC és a Békéscsabai EFC az NB II. két cso­portjának harmadik helyezettjével, a Diósgyőri FC-vel és a Rákóczi Ka- poscukor FC-vel játszik osztályo­zót. Az NB II osztálya az 1996/97- es bajnoki évben kétszer 16 csapa­tos csoporttal üzemel úgy, hogy az 1995/96-os bajnokság végén a két csoport két utolsó helyezett csapata esik ki, vagyis a Gödöllő-Naszálytej LC, a Hódmezővásárhely, a Mohá­csi FC és a Keszthelyi Haladás FC. Az 1997/98-as bajnokságtól kezdő­dően az NB II egy csoportos lesz, húsz csapattal. A DFC háza táján természetesen nagy lett a nyüzsgés a döntés utáni pillanatokban. Kövy Zoltán már tu­dott a párul sorsolt Parmalatról, de az időpontokat illetően még tud­tunk újdonsággal szolgálni: □ Tudja már, hogy mikor és hol lesznek e mérkőzések ? • Értesüléseim szerint Székesfe­hérváron kezdünk, de az időpontot még nem tudom. □ Csütörtökön 17 órától, míg a va­sárnapi visszavágón 16.30-kor lép­nek pályára. Tudják már, hogy mi­kor kelnek útra? • Most éppen szálloda után telefonál­gattunk, de nem sok sikerrel, ugyanis Székesfehérváron tele vannak a szál­lodák, míg Budapesten egyelőre még nem találtunk megfelelőt. □ Hogyan alakul a szerdai prog­ramja? Mikor tudják meg a játéko­sok, hogy utaznak ? • „Élő kapcsolatban” vagyunk ve­lük, úgyhogy a beszélgetésünktől számítva perceken belül tudni fog­ják, hogy mi a helyzet. A tervek szerint a délelőtti edzést egy ebéd követi, s ezután szállunk buszra. □ Hogyan fogadták az MLSZ-nek ezt az „ajándékát”? • Jobban örültem volna, ha a baj­nokság közben korrekt játékveze­tést kapunk és akkor most nem kellene túlóráznunk. Úgy érzem, ez a döntés nem ajándék, hanem egy helyes döntés. Égyébként ez legin­kább az NB II két 14. helyezettjé­nek. a Tatabányának és a Kecske­méti SC-nek ajándék... □ Meg van elégedve a kisorsolt el­lenféllel, vagy jobban örült volna a Békéscsabának ? • Annak örülök, hogy az első mécs­esét idegenben kell játszanunk, mert véleményem szerint a tovább­jutás a vasárnapi mérkőzésen fog eldőlni. A sok eltiltott és sérült já­tékosunk közül a visszavágóra töb­ben játékra alkalmasak lesznek... □ Ön mit vár a csapattól? • Az NB I-ét! Eddig reményked­tünk, s bíztunk benne, hogy ka­punk még egy esélyt. Most itt van, élni kell vele! A játékosok azt ígér­ték, ma délelőtt, hogy' ha osztályo­zót játszhatunk, akkor úgy fognak szárnyalni, mint a KTE ellen. Az OSZTÁLYOZOK MENETRENDJE Június 27., csütörtök Tiszakécske - Pécsi- MFC 20.00 Győr - Ma táv SC Sopron 18.00 Rákóczi FC - Békéscsaba .17.00 Fehérv ár - Diósgyőri F€ 17.00 Június 30.. vasárnap 16.30 Pécsi MFC ~ Tiszakécske Matáv SC Sopron - Győri ETO Békéscsabai RFC - Rákóczi FC Diósgyőri FC -Fehérvár „Máig sem tudom, hogy rúgtam be” Mogyoródi Gábor a Diósgyőr elleni mérkőzésről Bánhegyi Gábor Kazincbarcika (ÉM) - Mogyo­ródi Gábor két évvel ezelőtt a Kazincbarcikai FC kölyökcsa- patában ontotta a gólokat, pár hónappal ezelőtt a holland PSV Eindhoven serdülői kö­zött focizott, majd idén janu­árban leigazolta az NB Il-es Kazincbarcikai SC. A mindösz- sze 16 éves, serdülő korosztá­lyú labdarúgó az elmúlt hét­végén csapata sorsdöntő mér­kőzésén Diósgyőrben a 46. percben olyan gólt lőtt, amely­nek láttán a hazai szurkolók is elismerően bólogattak. Re- menár találata után ez a gól akkor a vezetést, végered­ményben pedig a biztos bent- maradást jelentő egy pontot eredményezte. A Mogyoródi család eleinte szabó- dott, mondván túl nagy a felhaj­tás Gábor körül, féltik attól, hogy emiatt a csapatban az „öregek” esetleg nehezebben fogadják be. Végül maga az érintett mondta ki a döntő szót: „Próbáljuk meg!” □ Mennyire érződik a Kazincbar­cikában az „öregek-fiatalok”-ellen­tét? • Szerintem nincs semmiféle el­lentét. Tudomásul kellett ven­nünk, hogy „elfogyott” a keret. Sok volt a sérült és eltiltott játé­kos, ezért Vili bácsi (Kálmán Vil­mos, a KBSC vezetőedzője - B.G.) kénytelen volt ifistákat - köztük engem is - beállítani a csapatba, amit nagyon nagy megtisztelte­tésnek érzek. Számomra már az is borzasztóan nagy dolog, hogy együtt készülhetek a felnőtt csa­pattal. Nekem sohasem volt meg­alázó, hogy ez az edzés elején és végén együtt jár a labdacipeléssel, hiszen a felnőttek, főként Szabó és Pribék társként kezelnek, ren­geteget segítenek, játék közben irányítanak, taktikai tanácsokat adnak. □ Könnyen elfogadtatnak ezek a tanácsok? • Tőlük feltétlenül, hiszen sokkal tapasztaltabb, rutinosabb játéko­sok nálam. □ Milyen volt a Diósgyőr elleni sorsdöntő mérkőzés előtt az öltöző­ben a hangulat? • Jóval idegesebbek voltunk, mint máskor. Szabó és Pribék sor­ra „látogattak” mindenkit, nyug­tatni próbáltak bennünket. Egye­dül Deszatnik Péter gubbasztott szótlanul egy sarokban. Rajta lát­szott, hogy a végsőkig elszánt, minden idegszálával csak a meccsre koncentrál. Vili bácsi próbálta leplezni az idegességét, kezdés előtt csak annyit mondott, hogy játszunk nyugodtan, a Diós­győrnek van több vesztenivalója. Nekem külön azt mondta, hogy Mogyoródi Gábor lehetőleg maradjak a jobb oldalon és próbáljam meg kihasználni a gyorsaságomat. □ Ebből a feszültségből mennyi maradt apályán? • Feldobott a hangulat, a majd­nem zsúfolt lelátók. Nemrég Ang­liában a válogatottal is rendre ti­zenötezres tömegek előtt játszot­tunk. Lehet, hogy egyeseket ez le­bénít, engem megnyugtat. □ Ezek szerint a Mogyoródi-féle higgadt helyzetkihasználás a nagy közönségnek köszönhető? • Nem hiszem. Annak idején a KFC-ben az volt a taktika, hogy egy védők mögé ívelt keresztlab­dával kiugratnak, én pedig a lasz­tival befelé húzok és lehetőség szerint a hálóba lövök. Most is ugyanez történt. Amikor Reme­nár labdája érkezett, már csak amiatt aggódtam, hogy le tudom- e venni rendesen a labdát, mielőtt még a védőm is odaér. Innentől már „egyszerű” volt, de azt máig sem tudom, hogy rúgtam be. Nem emlékszem, hogy külsővel, belső­vel vagy spiccel, de ez tulajdon­képpen mindegy. Bement. □ Deszatnik pár napja azt mond­ta, hogy a meccs előtti héten nagy volt a csapaton belüli csend. • Ez igaz, de lehetett érezni, hogy mindenki nagyon akar. Meg akar­tuk mutatni, hogy minket nem le­het egyszerűen leírni. A meccsen végig szinte sütött, hogy nagyon együtt van a csapat. A lefújás után az öltözőben elszabadult a pokol, majd’ szétvetett mindenkit a jókedv. Hogy az ünneplés med­dig tartott, azt sajnos nem tudom, mert a közös vacsoráról hama­rabb el kellett jönnöm. A szüleim szerint még ráérek a hosszú ün­neplésekre. □ Eddig is hallani lehetett főváro­si első osztályú klubok csábítgatá- sairól. Egy ilyen teljesítmény és egy ilyen gól után valószínűleg megint jelentkeznek a kérők. Ellen lehet ennek állni? • Néhány évig még igen. Egyelő­re még minden Barcikához köt, itt szeretnék minél többet játsza­ni, ha beleférek az elképzelések­be, hiszen még ahhoz is sokat kell fejlődnöm, hogy egyáltalán NB li­es játékos lehessek. Ha majd úgy érzem, hogy nem vallanék szé­gyent az élvonalban sem, akkor nem nagyon tiltakoznék, ha a Fe­rencváros hívna. _Felső Sarok Elődöntők előtt Brackó István Már csak négyen reménykedhetnek a foci eb-n a végső győzelemben. A nyitó mérkőzés bizonytalanságát feledtető an­golok az izomszakadást szenvedett Klinsmannt nélkülöző németekkel a to­vábbjutás reményében szállhatnak harc­ba. Az elegánsan és eredményesen ját­szó franciák - a papírforma szerint - esélyesebbek, mint a két sárga lap miatt Kuka nélkül kiálló csehek; de ne feled­jük, ez a meglepetéscsapat leckéztette meg az olaszokat, s búcsúztatta a ne­gyeddöntőben a portugálokat. így aztán bármi megeshet, s a döntőben éppúgy elképzelhető egy angol-francia, mint egy német-cseh összecsapás, valamint még két más lehetőség. Az elődöntők előtt talán érdemes közre­adni néhány általánosítható tapasztala­tot. Feltűnően sok a lap, s meglehetősen kevés gól esett, bár az orosz-cseh összecsapás féltucat találata ellentmon­dani látszik ennek. Kiderült az is, hogy a sztárok felvonulta­tása - önmagában - nem sorsdöntő, hi­szen ez csapatjáték, s a csillagokat pá­lyára küldő bolgárok, románok, oroszok, olaszok, hollandok nem alkottak igazi együttest. A jó egyéni teljesítményekkel (Sztojcskov, Sukei; Maidini, Hagi) csak egy-egy csatát, de háborút nem lehet nyerni. (Régi igazság ez, s a futballtörté- nelem csak a dobogósok nevét őrzi meg.) Ékes bizonyítéka ennek, hogy a szorgos team-munka átsegítette a néme­teket a holtponton, s a franciák világhí­rességeket áldoztak fel a kollektívizmus oltárán. Más kérdés, hogy - különösen kiderül ez a brit és a német produkcióból - ép­pen a fegyelem, a kiosztott szerepek szi­gorú betartása miatt hiányzik a show, a látványos improvizáció, a csillagszórós megoldás. Ám egy ilyen versenyfutásban meghal(hat) a szépség. Csak az ered­mény a fontos. Egy unalmas mérkőzés csúnya gólja is sorsdöntő, s maradandó nyomokat hagyó élmény lehet. Mérkőzések az Eb-döntőért Budapest (MTI) - Ma délután és este az elődöntőkkel folytatódik az angliai lab­darúgó Eb. Délután öt órakor a Francia- ország - Csehország, este fél kilenckor az Anglia - Németország mérkőzést ren­dezik. A TV2 mindkét összecsapást élő­ben közvetíti. Franciaország - Csehország. Manchester 17.00. Játékvezető: Mottram (skót). Várható összeállítások: Franciaország: Lama — Blanc - Thuram, Desailly, Lizaruzu - Guerin, Zidane, Deschamps, Pedros - Loko, Djorkaeff. Csehország: Kouba - Homak - Kubik, Kad­lec - Poborsky, Frydek (Nemec), Nemecek, Berger, Nedved - Drulak, Smicer. Aimé Jacquet együttese az utóbbi 27 mér­kőzésén nem talált legyőzőre. Csakhogy az el­tiltott Karembeu és a sérült Dugarry nem hüzhat szerelést. Sebaj, Youri Djorkaeff és Zi- nadine Zidane van olyan nagyságrendű fut­ballista, hogy feledtessék a két másik kulcsfi­gura hiányát. A cseh szövetségi kapitány, Dusán Uhrin négy eltiltottját nélkülözi: Latal, Suchoparek, Bejbl és Kuka sárga lapok miatt tétlen szem­lélő szerdán. - Ha négy olyan játékost vagy kénytelen a csapatba állítani, akiket kicsit kényszerből szerepeltetsz, az mindig okozhat meglepetést. Anglia - Németország. London, Wemb- ley-stadion, 20.30 óra. Játékvezető: Pulii (ma­gyar). Várható összeállítások: Anglia: Sea­man - T. Adams - Pearce, Southgate - Ince (Ph. Neville), Gascoigne, Platt, Anderton, McManaman - Shearer, Sheringham. Néme­tország: Köpke - Sammer - Babbel, Helmer - Reuter (Strunz), Scholl, Hassler, Eilts, Zie­ge - Möller - Kuntz. Berti Vogts német szövetségi kapitány nem számíthat Klinsmannra, aki vádlijában kisebb izomszakadást szenvedett. Bobic a vál­lára panaszkodik. Nem csoda: egy kisebb csontja eltört, legalábbis ezt mutatta ki a röntgenfelvétel. Vogts azt tervezi, hogy egye­dül Kuntzot dobja „fel” az első vonalba. Angol oldalon Gary Neville eltiltása a baj. 1 Esetleg testvére, Philip húz helyette szere­lést. Platt beállítása kérdéses, Ince helye sem bizonyos. Egyszóval: Terry Venables szövetségi kapi­tány még erőteljesen töri a fejét, kikkel vívás­sá meg az elődöntőt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom