Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-25 / 147. szám

8 Ms 1996. Június 25., Kedd Itt-Hon _Miskolci Portré Dudás Vilmosné Miskolc (ÉM - B.O.) - Édesanyja is az egészségügyben dolgozott 45 évig, mint gyermekápoló. így amikor saját pályaválasztásáról kellett döntenie, magától értetődően lépett e sok nehéz­séggel teli, ugyanakkor számtalan szépséget, sikerélményt nyújtó pályá­ra. A budapesti Vámos Ilona Ápolónő­képző elvégzése után egy évig a Róbert Károly körúti kórházban helyezkedett el, de szíve - no meg szíve választott­ja - egy év múltán hazahúzta. Már fér­jes asszonyként került a Diósgyőri Kór­házba, ahol hat évig a belgyógyásza­ton dolgozott. Szívesen emlékezik vissza az osztályos évekre és arra a jól összeszokott csapatmunkára, amelynek ő is részese lehetett. Aztán megszületett Melinda lánya, és a há­rom műszak mellett egyre nehezebben tudta összeegyeztetni anyai hivatását az ápolónőivel. Újra válaszút elé ke­rült, mert azt, hogy egyik szerepkört a másiknak alárendelje, elképzelhetet­lennek tartotta. És ismét beült az is­kolapadba, majd laborasszisztensi kép­zettséggel a zsebében a kórház labora­tóriumába került.— Eleinte nem talál­tam a helyemet, no nem azért, mert a feladat nem volt érdekes, hanem mert nagyon hiányoztak az emberek - em­lékezik vissza Rózsika. - A kémcsövek zárt világában a személyes kapcsola­toknak sajnos nincs helye. De aztán nemsokára hozzánk került egy jóval mozgalmasabb terület, s azóta már nem érzem ezt az űrt. Kolléganőimmel felváltva járunk ki körzetekbe, hogy vért vegyünk a járóbetegektől. így az­tán a napi munka azzal kezdődik, hogy fél 7-től fél 8-ig kint vagyunk a Kan­dó Kálmán utcai orvosi rendelőben. Mint tapasztalom, a betegek örülnek annak, hogy helyükbe megyünk. Rózsikának oly annyira nem kenye­re a tétlenség, hogy amikor tehette vol­na, akkor sem pihent. Hosszú évekig mint szakszervezetis „nyüzsgött” és szervezte munkatársai üdüléseit, majd három éve, egy jól sikerült és igen ked­vező árú görögországi nyaralás után egy sajószentpéteri utazási irodához szegődött. Úgy gondolta, hogy az egész- ségügyisek - akik köztudottan lapos pénztárcájúak - talán szívesen vennék, ha színvonalas, ugyanakkor megfizet­hető külföldi nyaralásokat szervezne a számukra. S hogy jól döntött, arról mind kollégái, mind „pályán kívüli” utasai már számtalanszor meggyőzték. Nekünk Írták Önkifejezés festékkel és ecsettel ,A művészlelkek sorsa a há­nyódás, az útkeresés. Sok mindent megpróbálnak, de biztonságot ritkán találnak. Urbán László is éveken át há­nyódott, míg meg nem talál­ta önmagát a festészetben. A művészet, a kultúra mosto­hagyerek napjainkban. így, ebben a kirekesztettségben, meg nem értésben egyre edzet­tebb, kitartóbb lett. Soha sen­kitől nem tanult festeni. Urbán László és tusrajza Egyszerűen csak érdekelte a festészet, a színek. Gyerek ko­ra óta szeret rajzolni, de nem készült festőművésznek, nem képezte magát sem szakkör­ben, sem külön tanárnál. Csak járta a kiállításokat, ga­lériákat és gyönyörködött a szépségben, az önkifejezés cso­dálatos megvalósításában. Ma már ő sem tudja, mi in­dította arra, hogy 1991-ben vízfestékkel fessen egy képet, majd még egyet, végül 1992- ben olajjal is megpróbálko­zott. Azóta fest és fest. Hogy miért? Mert mélyről jövő késztetése van, aminek nincs magyará­zata. Tájképei megejtően va­lóságosak, nehéz róluk beszél­ni, azt látni kell. Ahhoz vi­szont, hogy a festmények a nagyközönség elé kerüljenek, kell, hogy valaki felfedezze, valaki észrevegye a tehetségét. Első kiállítását az Amatőr Költők és írók Országos Szö­vetsége rendezte meg 1996. április 27-én a lillafüredi Pa­lotaszállóban. Bízunk benne, hogy a város igényt tart Urbán László mű­vészetére, és lesz olyan galé­ria, amely felvállalja a mű­vek bemutatását, menedzselé­sét, hogy a festő is a tehetsé­gét megillető elismerésben ré­szesülhessen, alkotásai pedig a várost gazdagítsák.” Tóth Mária Gyerekek honi rajzasztala Farkastanya Bederna Péter nagycsoportos óvodás rajza (Szinva-népkerti óvoda) Ünnep az a nap, amit azzá teszünk A Harsányi Napközi Otthonos Óvoda 10 éves jubileumáról Bihari Lajosné ünnepi köszöntője Fotók: Végh Csaba Harsány (ÉM - B.O.) - Há- romszázhuszonnégy gyer­mek ballagott el az alatt a tíz év alatt, amióta Har­sányban óvoda működik. A kezdeti otthonteremtő évekről, az óvodai csopor­tok bővüléséről és a köz­ségben egykettőre létjogo­sultságot szerzett intéz­mény végleges fészekraká­sáról esett szó többek kö­zött a Harsányi Napköziott­honos Óvoda 10 éves jubile­umán.- Szükség, van bizonyos szer­tartásokra, mert ezektől lesz az egyik nap, az egyik óra más, mint a többi - idézte fel Biha­ri Lajosné óvodavezető ünnepi beszédében Saint Exupéry gon­dolatait június 14-én, az intéz­mény 10 éves fennállása alkal­mából megtartott ünnepségen. Az első jeles dátum az óvo­da életében 1986 februárja volt, amikor 72 apróság lelt második otthonra a mostani épület­szárnyban, amelyet csupán egy folyosó köt össze az általános iskolával. A februári átadásig a gyermekeket a művelődési házban kialakított csoportszo­bában helyezték el. De a ’86- os beköltözés után is évekig egy-egy csoportnak vándorolnia kellett, mígnem az oktatási in­tézmény melletti szolgálati la­kás átalakításával a harmadik kis közösség is végleges elhe­lyezést nyert. Az évfordulóra el­készült évkönyv hitelesen szól ezekről a történésekről, miként azokról is, amelyek a fejlődés, a gyarapodás eseményeiről - hogyan készült el a játszóud­var, hogyan szépült napról nap­ra az óvodaszámy, stb. - és a szakmai munkáról adnak szá­mot. No és arról a példás összefogásról, amelyet beszédé­ben külön is kiemelt Bihari La­josné, név szerint is megemlít­ve a legaktívabb támogatókat, köztük szülőket, szakmai veze­tőket, helybéli lakosokat, óvo­dai dolgozókat, valamint a pol­gármesteri hivatalt. Visszatekintő és értékelő gondolatait követően előbb a legkisebbek léptek a színpad­ra és táncoltak, énekeltek ön­feledten a szép számban összegyűlt ünneplő közönség előtt. Majd színvonalas irodal­mi összeállítás keretében ver­sek, dalok és szemelvények hangzottak el azoknak az is­kolás gyermekeknek a tolmá­csolásában, akik egykoi’on ma­guk is ennek az óvodának a tagjai voltak. A jubileum - amelyre a szülőkön kívül el­jöttek a környékbeli óvodák vezetői, a pedagógiai intézet munkatársa, valamint a tele­pülés elöljárói - állófogadás­sal egybekötött kötetlen be­szélgetéssel zárult. _A Tartalomból Művészeti alapiskola Alsózsolcán, a Herman Ottó Általános Iskolában 1987 szeptembere óta folyik zeneoktatás általános iskolai tanulók részére a miskolci Egressy Béni Zene­iskola kihelyezett tagozataként. Ősz­től a helyi képviselő-testület döntése alapján a tanintézet a zeneoktatást is magában foglaló művészeti alapisko­lává alakul. (2. oldal) Gondoskodás Alap 1994 decemberében szép számban ér­keztek pénzbeli felajánlások vállalko­zóktól, magánszemélyektől, cégektől a területi gondozószolgálathoz, amely ar­ra inspirálta az intézmény vezetőit, hogy alapot hozzanak létre. Azóta eb­ből fedezik a gondozottak és a klubta­gok kirándulásait, s minden olyan ren­dezvényt, amellyel örömet szerezhet­nek az idős embereknek. (2. oldal) Atlantára készülve A diósgyőri birkózók biztos, hogy aranybetűkkel írták be magukat nem­csak városunk sporttörténetébe, ha­nem históriájába is, ugyanis ők adták Miskolc, sőt az egész megye eddigi egyetlen olimpiai bajnokát, Repka At­tila személyében. (6. oldal) A színek világában Urbán László gyerek kora óta szeret rajzolni, de nem készült festőművész­nek, nem képezte magát sem szakkör­ben, sem különtanárnál. Csak járta a kiállításokat, galériákat és gyönyörkö­dött a szépségben, az önkifejezés cso­dálatos megvalósításában. Áztán ő is ecsetet fogott a kezébe... (8. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom