Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-24 / 146. szám

1996, Június 24», Hétfő z Eredmények - Tudósítások A Hétvége Sporttá 15 Az egyiknek sikerült, a másiknak nem Az NB II megyei rangadóján: Diósgyőr - Kazincbarcika 2-2 Tóth (jobbról a második) lövése még kipattant Fülöpről, majd érkezett Bíró, és megszerezte a vezetést a Diósgyőrnek Fotó: Vajda Iá nos Sikter ezüstje Salgótarján (EM) - Sikter Zsuzsa, a Miskolci Kondenzgyíkok-Marikoo SE versenyzője szombaton Salgó­tarjánban a Pepsi Max mountain bike, downhill országos bajnoksá­gon állt rajthoz. Az országos baj­nokság második fordulójának kere­tén belül két futamot bonyolítottak le. A miskolci kerékpáros hölgy mindkét futamban a második he­lyen végzett, így a második forduló összesített eredményei alapján az éremosztáskor - Bóér Júlia arany­érme után - az ezüstöt vehette át Sikter Zsuzsa. Dvorák első Budapest (MTI) - Jól szerepeltek a magyar birkózók a 19 ország ver­senyzőinek részvételével megren­dezett Osztrák Nagydíjon. Amint Németh Sándor, a szabadfogásúak szakágvezetője elmondta, a szabad- fogásúaknál az Európa-bajnoki ezüstérmes Dvorák László (82 kg) tovább tartja jó formáját, a Lengyel Nagydíj után ezúttal sem talált le­győzőre. A serdülő világbajnoki má­sodik Bánkuti Zsolt (62 kg) a dön­tőben egy ponttal kapott ki kana­dai ellenfelétől, így ezüstérmes lett. A kötöttfogásúaknái Berzicza Ta­más (74 kg) bronzérmet harcolt ki. Ezzel a versennyel lezárult az olim­piai felkészülés újabb szakasza, héttőtől a szabad-, és kötöttfogásn­ak együtt készülnek a tatai edzőtá­borban Atlantára. Pekli aranyérmes Rüsselsheim (MTI) - Az olimpia előtt nagyszerűen szerepelt Pekli Mária! A bajaink idei Eb-ezüstér- mes cselgáncsozónője a Német Nagydíjon vasárnap a döntőben le­győzte a német Tanja Münzingert, és aranyérmet vehetett át. A férfi­ak 95 kg-os elődöntőjében Szász István ipponnal nyert a német Egon Müller ellen. A döntőben a szintén német Patric Nebhuth el­lenében nem állt ki, így ezüstérem­mel zárta németországi fellépését. A 86 kg-os Csehi István az elődön­tőben ipponnal kikapott a holland Patrick Klastól. Hogy végül is me­lyik pozíciót szerezte meg, az nem derült ki a dpa-jelentésből, amely nem emlékezett meg a bronzérem­ről dönteni hivatott vigaszági mér­kőzésekről. Az bizonyos, Csehi ötö­diknél rosszabb nem lehetett. RSG-világbaj nokság Budapest (MTI) - Vasárnap a Bu­dapest Sportcsarnokban véget ért a 20. ritmikus sportgimnasztika vi­lágbajnokság. Buzogány, világbaj­nok: Amina Zaripova (Oroszország) 10.000 pont, 2. Jelena Vitricsenko (Ukrajna) 9.950, 3. Maria Petrova (Bulgária) 9.933, 9. Szalay Andrea (Magyarország) 9.250. Szalag, vi­lágbajnok: Jelena Vitricsenko (Uk­rajna) 10.000 pont, 7. Fráter Viktó­ria (Magyarország) 9.616. Együttes kéziszercsapat, három labda és két szalag, világbajnok: Spanyolország 19.816 pont, 2. Oroszország 19.800, 3. Fehéroroszország 19.700. A ma­gyar csapat (Haller Henrietta, Kál- nai Petra, Kőfalvi Anita, Szalai Krisztina, Sebes Ildikó) nem jutott be a nyolcas döntőbe, már szomba­ton eldőlt, hogy ebben a verseny­számban a 10. helyen végzett 18.766 ponttal. Együttes kéziszer­csapat, öt karika, világbajnok: Fe­héroroszország 19.866 pont, 6. Ma­gyarország (Haller Henrietta, Kál- nai Petra, Kőfalvi Anita, Szalay Krisztina, Sebes Ildikó) 19.433. Búcsú az NB I-től Budapest (MTI) - Ma nyolc talál­kozóval befejeződik a 94. magyar labdarúgó-bajnokság. A 30. forduló párosítása (a mérkő­zések 17 órakor kezdődnek): MTK FC - Ferencváros, Népstadion, já­tékvezető: Puhl, Újpesti TE - Cse­pel SC, Megyeri út, Gergely, Kis­pest-Honvéd FC - Vác FC-Sam- sung, Kispest, Bozsik-stadion, Kiss G., BVSC-Dreher - Fehérvár Par­malat ’96 FC, Szőnyi út, Kurmai, Halad s VFC - Vasas Casino Viga­dó, Szombathely, Pillér, DVSC- Epona - Innstadt Stadler FC, Deb­recen, Vágner, Pécsi MFC - Zalaegerszegi TE, Pécs, Arany, Bé­késcsabai EFC - Győri ETŐ FC, Békéscsaba, Varga S. Miskolc (ÉM - BCS, BG, PA) - Tegnap a labdarúgó NB II Kele­ti csoportjának utolsó, 30. for­dulójában a megyei rangadón csapott össze egymással Diós­győrben a Diósgyőri FC és a Kazincbarcika. Mindkét csapat számára létfontosságú volt a győzelem, hiszen a DFC az osz- tályozós helyért, a KBSC pedig a kiesés elkerüléséért küzdött. Diósgyőri FC - Kazincbarcikai SC 2-2 (1-2) Diósgyőri stadion, 11 000 néző. Vezette: Kincses (Farkas Gy., Sza­bó A.). DIÓSGYŐR: Hanyecz - Földvári, Vámosi, Farkas A. - Varga, Kiser, Lakatos, Nagy S., Bíró - Tóth Gy., Kotula. Edző: Verebes József. KAZINCBARCIKA: Fülöp - Sza­bó, Salló, Földeák - Mogyoródi, Harnócz, Hanász, Lukács, Szanisz- ló - Remenár, Deszatnik. Edző: Kálmán Vilmos. Csere: Kotula helyett Tábori a 30., Kiser helyett Buliga a 90., Reme­nár helyett Dolezel 91. percben. Sárga lap: Földeák az 57.. Mogyo­ródi a 60., Földvári a 67.. Vámosi a 79. percben. Kiállítva: Lakatos az 50., Lukács az 50., Deszatnik a 67., Földvári a 73. percben. Gólszerzők: Bíró a 8.. Remenár a 11., Mogyoródi a 46., Varga a 49. percben. Jók: Hanyecz, Vámosi, ill. Mogyo­ródi, Remenár, Salló. 8. perc: Első említésre érdemes tá­madásából megszerezte a vezetést a hazai csapat. Vámosi Tóthoz pasz- szolt, aki a 16-os előterében Kotu- lával kényszerítőzött, majd a visszakapott labdával betört a bün­tetőterületen belülre, és 10 méter­ről kapura bombázott. A labda Fü­löpről Bíró elé pattant, aki a bal ol­dalról kissé kisodródva nyolc mé­terről ballal lőtt az elvetődő barci- kai portás laba alatt a háló bal ol­dalába, 1-0. 10. perc: A 16-os jobb oldali sarká­nál szabadrúgáshoz jutottak a ven­dégek. Remenár legurítását Lu­kács nagy erővel lőtte a kapu bal oldala fólé-mellé. 11. perc: Deszatnik a félpályától iramodott meg a bal oldalon, közé­pen a vendégek közül egyedül Re­menár kísérte az akciót. Deszatnik futás közben felnézett, majd a 16- os vonalára érkező Remenár lábára varázsolta a labdát, aki kapásból hatalmas gólt ragasztott a diósgyő­ri kapu jobb alsó sarkába, 1-1. 24. perc: Tóth jobb oldali beadását Bíró jobbal 11 méterről félfordulat­tal bombázta a bal alsó sarok irá­nyába, Fülöp azonban vetődve há­rított. 34. perc: Vámosi passzolt a jobb ol­dalon felfutó Kiserhez, aki egy csellel beverekedte magát a vendégek 16- osára, majd 14 méterről ballal kapu­ra lőtt, de Fülöp ismét résen volt. 40. perc: Lakatos két védőtől gyö­törve is tovább tudta adni a labdát Tóthnak, aki 16 méterről megcéloz­ta a kapu közepét. Az erős lövés Fülöp ölében halt el. 46. perc: Remenár hámozta át ma­gát két védő között a félpálya bal oldalánál, majd harminc méteres íveléssel kiugratta a jobb oldalon felfutó Mogyoródit. A fiatal közép­pályás Nagy S. díszkíséretében be­felé húzott, majd 13 méterről az el­fekvő Hanyecz mellett a kapu bal alsó sarkába gurított, 1-2. Palicskó Tibor, a piros-fehérek egy­kori edzője, akivel legutolsó NB l-es tagságát harcolta ki a DFC, a szü­netben a következőket mondta: - Szívesen mondanék jót, de azon kí­vül, hogy nyolcvan százalékban a Diósgyőr támadott, más pozitívu­mot nem láttam. A vendégek kont­rái gyors csatáraiknak köszönhető­en remekül sikerüllek. Bízom ben­ne, hogy a második félidőben meg­törik a KBSC védőjáléka, de azért arra vigyázni kell, hogy közben ne lazuljon fel a Diósgyőr védelme. Láttam már jobban is játszani a DFC, de a kedvezőtlen eredményt még meg lehet változtatni. 49. perc: Tóth remek labdát adott Kisernek, aki egyből továbbtolta a játékszert Varga elé. A csatár az ötös csücskéről jobb külsővel a ka­pu bal alsó sarkába helyezett, 2-2. 51. perc: Bedobáshoz készülődtek a csapatok, amikor a partjelző in­tett a játékvezetőnek. Rövid meg­beszélésük után Kincses Lakatos­nak és Lukácsnak piros lapot mu­tatott fel. 55. perc: Földvári iramodott meg a jobb oldalon, nagyszerűen tálalt Varga elé, akinek beadása elszállt a vetődő Fülöp keze előtt, de a lehe­tőséget Bíró az „égbe lőtte”. 59. perc: Nagy kevergetett a tizen­hatos vonalánál, majd beadását Tóth fejelte centiméterekkel a bal felső sarok mellé. 62. perc: Deszatnikot rántották le a diósgyőri tizenhatos sarkánál. A szabadrúgást a sértett két méterrel rúgta a kapu fölé. 63. perc: Varga cselezgetett a ti­zenhatoson belül, elhúzta a labdát Földeák mellett, majd a földre hup­pant. A játékvezető nem látott okot a játék megszakítására. 65. perc: A bal oldalon Mogyo­ródi-Vámosi futópárbajt láthattak a nézők, amiből a diósgyőri focista került ki győztesen. Labdáját Bíró nagyszerűen ívelte be és Tóth ke- resztbefejelte a kapu előtt. 67. perc: Deszatnik és Földvári harcolt a labdaért, majd miután kakaskodtak, a bíró kiállította a barcikai játékost, míg a diósgyőri hátvéd sárga lapot kapott. 73. perc: Megszűnt a hazaiak em­berelőnye, miután Földvári meg­kapta a második sárga lápját, ami egy pirosat ért. 81. perc: Nagyszerű kontratáma­dást vezetett a Kazincbarcika. Mo­gyoródi iramodott meg a saját tér­feléről, kényszerítőzött Remenárral majd a remekül kimozduló Ha­nyecz mentétt. 92. perc: Az utolsó lehetőség Far­kas előtt adódott, aki 20 méterről szúrta rá a labdát. A középre tartó labdát Fülöp biztosan védte. A DFC az első percekben nem ron­tott neki ellenfelének, hanem a már szokott módon kezdték építeni támadásaikat. A vendégek védeke­ző taktikájukból fakadóan egyetlen embert. Remenárt állomásoztatták a támadó térfelükön. A KBSC vé­dekezésben az első falat a kaputól 30 méteres távolságban húzta fel, míg az „alapvédők” a szokott helyü­kön, a 16-os környékén próbálták útját állni a hazai akcióknak. Ez azonban rövid idő alatt csődöt mon­dott, hiszen a Diósgyőr az első va­lamirevaló akciójából megszerezte a vezetést. A korai gólváltás egy ki­csit felborította a rendet, s a mér­kőzés elején szokásos apró, bemu­tatkozó szabálytalanságok csak ezután következtek. A párba állí­tott játékosok „védő részei” kemé­nyebben avatkoztak közbe, s az ezek után megítélt szabadrúgások megtörték a játék folyamatosságát. A DFC fölényben játszott, de úgy túnt, hogy a kezdeti bizonytalansá­got leküzdötte a Barcika alkalmi védelme, s a kékeknél mindenki megtalálta a helyét. A „Kálmán-fi- úk” a kettős szűrőn fennakadt lab­dákat megbecsülték és területre zárkózó apró passzokkal játszották meg egymást, dobták akcióba a so­kat mozgó Deszatnikot és Reme­nárt. Ebben az időszakban a Vere­bes-tanítványok helyzetet sem tud­tak kialakítani, ám a KBSC is csak a hazai védőharmadig jutott, mert a Vámosi vezérelte védelem jól mű­ködött. A piros-fehérek a túlbiztosí­tott barcikai védelmet nem tudták „lekontrázni”, s ami nem sikerült az egyiknek, az bejött a másik­nak... Az ifjú titán, Mogyoródi - aki augusztusban lesz 16 éves - fakép­nél hagyta Nagyot és a ziccerét olyan higgadtan értékesítette, mintha csak erre született volna. A félidőt záró találat után a diósgyőri játékosok lehajtott fejjel, egy góllal „leforrázva” vonultak az öltözőbe. A második játékrészt vehemens és erőszakos futballal kezdte a ha­zai csapat, amely a több ezer hazai néző örömére egyenlítő góllal nyi­tott. Ezután tovább fokozódott a drámai feszültség, hiszen Kincses játékvezető, kollégája beintésére elővette a piros lapot, majd gyors egymásutánban Lukácsnak és La­katosnak is felmutatta a pálya el­hagyására felszólító kártyát. A pá­lyán maradt 10-10 ember szeren­csére nem vett példát a két „rossz fiúról”, és inkább a játékra koncent­rált. A Diósgyőr át-átjátszogatta a vendégvédelmet, de a kidolgozott helyzeteket ekkor sem tudták érté­kesíteni. A félidő közepére ismét be­színesedett a mérkőzés. Földvári és Deszatnik kézitusáját utóbbi bánta inkább, hiszen a játékvezető kiállí­totta a barcikai csatárt. A hazaiak emberelőnye nem tartott sokáig, mert az előbb még csak besárgult Földvári egy szabálytalansága után szintén idő előtt indulhatott zuha­nyozni. A kilenc-kilenc elleni játék­ban eltűntek a meccs előtt kijelölt posztok, feladatok, s tulajdonkép­pen „megsemmisült” a középpálya. Mindkét csapat egy emberként tá­madott és védekezett, s ezáltal hi­hetetlenül izgalmasan teltek a hát­ralévő percek. A labda túlsúlyban a Barcika 16-osán járatódott, de a DFC „besült” támadási után a KBSC gólveszélyesebb akciókat pörgetett a hazai kapu hányába. Az utolsó 10 percben diósgyőri egyka- puzás kezdődött, ám a meccslabdát a túloldalon Mogyoródi hibázta el, pontosabban Hanyecz mentette meg csapatát az abszolút bukástól. Összeségében a vendégek teljesen megérdemelten vívták ki a jövő évi NB Il-es szereplés jogát, míg a ha­zaiak ezzel a teljesítménnyel bebi­zonyították, hogy nincs keresnivaló­juk az NB I-ben. VEREBES József, a mérkőzés után nem osztotta meg véleményét lapunkkal. KÁLMÁN Vilmos: - Profi módon futballoztunk, s megérdemeltük a döntetlent! Sajnáljuk, hogy így ala­kult, de mi a létünkért küzdöttünk. Gratulálok játékosaimnak a bent- maradáshoz, amit úgy érzem, hogy annak köszönhetünk, hogy mi job­ban felkészültünk a DFC-ből, mint ők belőlünk. További eredmények: Kecskeméti TE — Eger 1-1, Hajdúnánás - Hat­van 2-0, Gödöllő - Tiszavasvári 1-1, III. kei-. TVE - Nyíregyháza 3-0, Tiszakécske - Kaba 3-1, Salgótar­ján - Hódmezővásárhely 6-0, Sényő - Kecskeméti RSC 2-1. VÉGEREDMÉNY 1. III. kér. * 20 6 4 66­21 63 2. T.kécske 18 (> 6 53­28 60 3. Diósgyőr 16 10 4 60­25 58 4. Kaba 17 6 7 56­33 57 5. KTF 17 5 8 44­35 56 6. T. vasvári i4 8 8 44­31 50 7. Salgótarjánt 10 8 41­27 46 8. Nyíregyh. 13 4 13 47­42 43 9. H.nánás 11 9 10 36­29 42 10 . Hatvan 9 7 14 34­43 34 11 . Eger 7 11 12 38­41 32 12 . Sényő 7 8 15 33­61 29 13, . KBSC 6 10 14 33­39 28 14 KRSC 7 6 17 30­43 27 15; . Gödöllő 6 8 16 24­52 26 16 . Hódmez. * 2 2 2b 13-1 102 5 *3-3 büntetőpont levonva Totó, 25. Hét 1. Vasas - Lierse 2-Ü 1 2. Aalborg - Hapoel Haifa 5-4 1 3. Limasszol - Bremen 0-2 2 4. Charleroi - Silkeborg 2-4 2 5. Budafok - Dunaferr SE 3-3 X 6. Paks - Matáv Sopron 1-3 2 7. Érd - Balatonfüred 1-1 X 8. Siófok - Nagykanizsa 3-2 1 9. Diósgyőr - Ka2incbarcika 2-2 X 10. Kecskeméti TE - Eger 1-1 X 11. Hajdúnánás - Hatvan 2-0 1 12. Gödöllő-Tiszavasvári 1-1 X 13.111. kér. TVE - Nyíregyháza 3-0 1 +1. Kaposvár - BKV Előre 4-1 1 Moorer az IBF nehézsúlyú bajnoka Michael Moorer lett az IBF-szervezet profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnoka. Az ameri­kai bokszoló (jobbra) a dortmundi labdarú­gó-stadionban 22 ezer szurkoló előtt meg­rendezett, 12 menetes küzdelemben ponto­zásos győzelmet aratott német riválisa, Axel Schulz felett. Az IBF-nek a mérkőzés előtt nem volt nehézsúlyú címvédője, mivel a dél­afrikai Frans Bothát tavaly decemberben doppingvétség miatt megfosztották címétől. - Úgy vélem, a bírók döntése teljesen igazsá­gos. Moorer egyike a legjobb nehézsúlyú ökölvívóknak - jelentette ki kudarca után Schulz, aki 1,7 millió dollárt keresett az összecsapással, Moorer 3,6 millió dollárral gazdagodott. Fotók: AP Vasárnap: német és cseh siker az EB-n Budapest (MTI) - Vasarnap délután és este újabb két negyeddöntőt játszottak le Angliá­ban. kialakult a 10. kontinensbajnokság elő­döntőinek párosítása. Németország - Horvátország 2-1 (1-0) Manchester, 30 000 néző. Vezette: Sundell (svéd). Németország: Köpke - Sammer - Babbel. Reuter, Eilts, Helmer, Ziege - Scholl, Möller - Klinsmann, Bobic. Horvátország: Ladic - Jerkan - Stimac, Bi­lié - Stanic, Jurcevic, Boban, Asanovic. Járni - Vlaovic, Suker. Csere: Klinsmann helyett, Freund (40.), Bobic helyett Kuntz (a szünetben), Scholl helyett, Hassler (87.), illetve Jurcevic helyett Mlade- novic (79.). Gólszerzők: Klinsmann (20. - 11-esből), Sam­mer (59.), illetve Suker (51.). Kiállítva: Stimac (57. - második sárga lap). A 20. percben éppen Jerkan ütött bele a lab­dába a 16-oson belül, amikor a mellette elro­bogó Sammert akadályozni próbálta. A bün­tetőre Ladic jó irányba, a jobb oldalra moz­dult el, de Klinsmann lapos, erős lövését nem tudta hárítani, (1-0). Az 51. percben Freund hibája után Suker ugorhatott ki. Nagyszerű­en „döntötte le” Köpkét, majd éles szögből, öt méterről az üres kapu közepébe helyezett, (1-1). Hat perc múlva Stimac megkapta a má­sodik sárga lapját, azaz pirosat érdemelt ki. Sorsdöntő fordulat; Horvátország megfogyat­kozott! Az 59. percben Babbei beadása után a söprögetó Sammer előbb fejelt, majd az ismét eléje perdült labdát jobbal, 4 méterről a jobb alsó sarokba vagta, (2-1). Németország szer­dán 20.30-kor Angliával vívja az egyik elő­döntőt Londonban, a Wembley-stadionban A Portugália - Csehország negyeddöntőt a csehek 1-0-ra megnyerték. A részletekre keddi számunkban visszatérünk. lürgen Klinsmann (jobbra) tizenegyesével szereztek vezetést a németek

Next

/
Oldalképek
Tartalom