Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-01 / 127. szám

Június 1Szombat Műhely ÉM-hótvóge VII Porkoláb Tibor Ungvárnémeti Tóth László - Daykához hasonlóan ~ Kazinczv-tanitványként kezdte költői pályafutá­sát. Míg Dayka a „fentebb styl” reprezentatív lite- rátoraként, Ungvárnémeti Tóth a görögös klasszi­cizmus poétájaként vált a Kazinczy-féle irodalom­szemlélet kanonikus ideáljává. (Ahogy János Ist­ván úja: „a széphalmi mester volt talán az egyet­len, aki megsejtett valamit a tudós poéta szokat­lan, újszerű zsenijéből”.) A 20. századi újrafelfede- zőnek pedig az a Weöres Sándor tekinthető, aki nemcsak esszét és verset (Egy ismeretlen nagy ma­gyar költő, 1943; Ungvárnémeti Tóth László emlé­kére, 1944) írt e „nem völgyi füleknek daloló”, „ma- gasságos és magasztos Poéta”, e „fényes reptű Hymnicus” tiszteletére, hanem Psyché(1972) című művének egyik hőseként is felléptette. A Psychébe applikált Ungvámémeti-biográfia és a közölt Ung- várnémeti-szövegek látványosan demonstrálják Weöres vonzódását ehhez a „márványfaragású köl­tészethez”. Kovács Sándor Iván hívja fel a figyel­met arra, hogy „Ungvárnémeti Tóth személyisége és életrajzi topográfiája oly mértékben foglalkoz­tatták Weöres Sándort. [...], hogy 1970 tavaszán [Károlyi Amyval] elutaztak az összefonódó Ung- várnémeti-Psyché életrajz Miskolc környéki szín­terére [...]”. Felkeresték a költő szülőfaluját, Kisto- kajt is, és a református lelkészi hivatal anyaköny­véből kijegyezték a családra vonatkozó adatokat. Az adatok szerint a költő apja, a református lelkész Tóth János 1788-ban „hozattatok” Kisgyőrböl Kis- tekajba, és itt. is halt meg 1792-ben. László már itt született, 1788, február Í7-én, és innen került, az- ten a miskolci református scholába, majd a sáros­pataki református teológiára. A szülőfalu reformá- tes templomában 1995. december 8-án emléktáb­lát avattak a költő tiszteletére. A márványtábla szövege: KISTOKAJ SZÜLÖTTE: / UNGVARNE- METI TÓTH LÁSZLÓ / 1788-1820 / GÖRÖGÜL ÉS MAGYARUL VERSELŐ KÖLTŐ, / A KLASSZICISTA ISKOIA KÉSŐI TAGJA. / A MO­DERN MAGYAR LÍRA ELŐFUTÁRA. / KISTO­KAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA / MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETI TÁRSASÁG / MEGYEI TAGOZATA/1995. A nagy vagabundus, trubadúr es vendégeske- dö Csokonai Vitéz Mihály, akinek életformája „átmenet volt. a tinodis vándordalnok és a későbbi ingyenélő művészbohém között” (Szerb Antal), a borsodi tájakon is többször megfordult. Például 1793-ban a szüretet Szikszón (illetve a debreceni kollégium Szikszó környéki szőlőbirtokain) töltöt­te. 1800. július 25-én Miskolcról keltezte - a Vay Jeanette és Borbély Gábor házasságát köszöntő - A szépség ereje a bajnoki szíven című epithalami- umának előszavát.. A következő év tavaszán is­mét Miskolcra érkezett: „[...] magam a’ tavasz ol- ta előbb a’ Diós-Győri, most utóbb pedig a’ Mis- koltz’ szomszédságában fekvő Tapoltzai Hévízben kénteleníttettem hosszas Curat tartani [•■.]” - úja Festetich Györgynek 1801. július 7-én Miskolcról. Éz a levélrészlet olvasható a tapolcai Barlangfür­dő előcsarnokában 1973. november 17-én leleple­zett emléktáblán is: ,A MISKOLTZ SZOMSZÉD­SÁGÁBAN FEKVŐ / TAPOLTZAI HÉVÍZBEN KÉNTELENÍTETTEM / HOSSZAS KÚRÁT TARTANI” - IRTA /1801. JÚLIUSÁBAN KORA LEGSZERENCSÉTLENEBB / S LEGNAGYOBB MAGYAR KÖLTŐJE, / CSOKONAI VITÉZ MI­HÁLY. / SZÜLETÉSE 200. ÉVFORDULÓJÁN / MISKOLC VÁROS KÖZÖNSÉGE. Kilian István feltételezése szerint Csokonai a gyógykúra hónapjai alatt. Puky István gesztelyi földbirtokos miskolci házában vendégeskedett. A költő 1795-ben Sárospatakon ismerkedett meg Puky Istvánnal, aki „Correpetitor társának” kér­te fel őt. A kollégiumi időszak után is fennmaradó barátságukat, nemcsak A békekötésre című Cso- konai-óda („Óh, dicső két név: Szeretet! Barátság! / Óh, becses két név: Puky, hív barátom! / És te, óhajtott Lili, életemnek / Édes aranyja!”), hanem az 1800. december 20-án Debrecenből Pukynak írt levél („Te, az én legállandóbb, legtisztább szívű barátom") is tanúsítja. Puky hol nagyapja udvar­házában, Tiszaigaron, hol felesége, családjánál, Ongán, hol pedig sajat házában, Gesztelyben fo­gadta költöbarátját. Az 1801-ben elkészült gesz­telyi parasztbarokk Puky-kúriát, a legendás „Tusculanumot.” (Petőfi Sándor u. 44.) 1994. ápri­lis 29-én emléktáblával jelölte meg a helyi önkor­mányzat, és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Megyei Tagozata. A tábla szövege: ITT TALÁLT OTTHONRA / (1800-1801) / BARÁTJA, PUKY ISTVÁN HAZÁBAN / CSOKONAI VITÉZ MI­HÁLY / ÁLLÍTTATTA: / GESZTELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA / ES A MAGYAR IRODA­LOMTÖRTÉNETI / TÁRSASÁG MEGYEI TA­GOZATA /1994 ÁPRILIS 29. Az egykori pataki diáktársak 1801 júliusában is együtt utaztak Aggtelekre, Sárospatakra és Regmecré. Az utazásról Csokonai így számol be egy 1801. július 19-én Ongáról keltezett levelé­ben: „Szerencsésen felérkezvén jul 1. napján On- gára Puky barátommal, 5-én Ragalyra mentünk. Ragályi Gedeon urat,, a Gömör vármegye vicenó­táriusát, mint régi jó barátunkat, meglátogatni, aki azt a szívességet cselekedte velünk, hogy ma­ga kocsiján és költségin elvitt Aggtelekre, a híres B aradia nevű barlangnak megvizsgálására.” Gö- mörből Patakra mentek, majd meglátogatták Ka­zinczy Ferencet: „Patakról Puky úrral általmen- tem Regmecre, s ebéden és szembe voltam - ki­vel? - Kazinczy Ferenc úrral. Ö azelőtt két héttel szabadúlt ki több szenvedő társaival Munkácsról. Semmit, sem változott; teste, elméje s kedve azon fris, azon ép, melly volt fogsága előtt [...]”. Csokonai gesztelyi vendégeskedéseihez egyéb­ként számos legenda kapcsolódik. A hagyomány szerint a (Puky István tulajdonában lévő) geszte­lyi új kocsmának a cégéré egy csikóbőrrel bevont bádogkulacs volt, és Csokonai ehhez a cégérhez írta a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című költeményét. Többféle változatban él Csokonai és a muzsikus-zeneszerző Lavotta János közös mu­latozásainak romantikus története is. Puky Ist­ván „Tusculanumában” ugyanis nemcsak Csoko­nai, hanem a „magyar Orpheus” is szívesen látott vendég volt,. „Ilyenkor - legalábbis a családi mito­lógia szerint - Vitéz verseket, írt, Lavotta muzsi­kát csinált hozzá, s akárhány gyönyörű dal szüle­tett így a gesztelyi kúriában, meg az ottani kocs­mában.” Bár a Csokonai-Lavotta találkozások a biográfiai adatok alapján nem igazolhatók, az bi­zonyosnak tűnik, hogy' a mecénás hajlamú Puky a magyar verbunkos mesterét is rendszeres támo­gatásban részesítette. Az is tény, hogy Lavottá- nak - ahogy Erdélyi János úja - „különösen Cso­konai versei bírták figyelmet”, illetve Csokonai is fontolgatta a Lavotta-dallamok megverselését. Puky István Csokonai halála után is igaz ba­rátnak bizonyult: kezdeményezéseivel (a nála lé­vő kéziratok ügyében azonnal felvette a kapcsola­tot Kazinczy Ferenccel, sürgette egy’ Csokonai- életrajz valamint egy Csokonai-kiadas megjelen­tetését, „emlékeztető követ” kívánt faragtatni a költő sírjára) tevékenyen hozzájárult a Csokonai- kultusz megalapozásához. (Részlet a Bíbor Kiadó gondozásában megjelenő könyvből) _ Sorsok Daróczi László rajza Vén Dénes Álmokat kötök Almokat kötök, pulóvert, hajön karácsony: kiderül melyik melegebb. Jáborcsik Ágnes 1996 Viharos ítéletidő ez, jnély vizén „némán" ringnak a naphajók. Nyilas Atilla Villámdal Érett fügém, szagosmügém, gerincvelőm szívó haskám, ficánkoló tűzhalacskám, fájin tippem, falat tripem, csokifaggyús kokakollázs, hosszú, forró drog-dekoltázs, csiregj-csörögj, ne ücsörögj, sebbel lobbanj haló bálba, vidám parki lóhalálba, festett vörös, flash, örökös! Jakab Gergely Elfordítja... Sorsunk kemény földjére hullott csillagok vagyunk, elfordítja rólunk szemét az Isten, hogyan múlunk el?- nem tudom... kedves, meghalunk majd, amikor kell. (A verseket a Sorsok Alkotóközösség munkáiból válogatta Horváth Gyula költő.) Csoko nai gesztelyi emléktáblája Fotó: Bujdos Tibor A villamos szigorú vezetője - azzal, hogy csak egy ajtót hajlandó kinyitni - egy- viús mellé parancsol bennünket. Á nyugdíjas bányász a. szerel- vény végéről szalad előre, én kö­zépről igyekszem, a hivatalos fel­szálló helyre, csak a hölgy áll a jármű első ajtajánál - ami most dn megnyílik. így aztán egymás Mellé huppanunk le, kicsit szu­szogva, nyögve (hárman együtt száznyolcvan évesek lehetünk), s Mikor kifújjuk magunkat, azon- val szidni kezdjük a. rendszert Először csak a. villamosra való felszállás új miskolci rendszerét, Majd, az egész államrezont. Pró­bálom magunkat kívülről nézni, s - ha ez egyáltalán lehetséges - elfogulatlanul. Három, zsémbes Meg, kortársak, sorstársak - ke­zükben a nyugdíjas bérlettel. Még nem utazhatnak ingyen, azt csak szeretnék megérni. Vagy ki tudja?... Mindenesetre ahhoz Már elég öregek vagyunk, hogy a kelleténél (a normálisnál?) érzé­kenyebbek legyünk. Ez ellen szinte lehetetlen védekezni: élet­kori sajátosság. New Yorkban töltött utolsó évei- re ilyen érzékeny, sérülékeny öreg­emberré vált Molnár Ferenc is, aki pedig - ahogyan korábbi ön- Magát minősíti - vidám és cini­kus fickó volt egykoron. Azért, CMlítem, mert. az ö feljegyzései teszik nyilvánvalóvá, hogy az üregeknek nemcsak az fáj, ha x °ket mellőzik, vagy sértik, ha­nem az is, ha - akarva, akarat­lanul - ők sértenek másokat. Azaz, ha én most szólnék a. villa­mosvezetőnek: mit szerencsétlen- ked.ik velünk, a. három öreggel. Miért, futtat, bennünket, miért szolgál egy működésképtelen rendszert - nos, ez a leckéztetés, ez a kirohanás nekem is fájna, később. Ismerem magam: hosszasan töprengenék, hogy miért molesztáltam azt a sze­gény embert, aki csak a köteles­ségét teljesíti, s akire rábízzuk, rábízhatjuk az életünket... Öreg korunkra, sok az ilyenféle rossz érzésünk: álmatlan, éjsza­kákon eszünkbe jutnak régi - immár jóvátehetetlen - sértések, vagy figyelmeztetések, gyilkos ugratások, elmulasztott köszönő szavak, mondatok, cserben ha­gyott barátok, viszonzatlan sze­relmek. Hogy ismét Molnár Fe­rencet említsem, ő például 40 esztendő múltán sem tudta meg­bocsátani. magának, hogy egy­kor oly csúful beugrottá barát­ját., a zeneszerző Jacobi Viktort. A történet önmagában is érdekes - megpróbálom röviden elmon­dani. A fiatal Molnár egy kora hajnali, órán. - így ment ez akko­riban minden nap - margitszi­geti. szállására kocsizván, látta, hogy Jacobi földszinti lakásá­ban még ég a lámpa, s a nyitott ablakon kihallatszott a zongora- szó is. az író megállt az ablak alatt, s hallgatta a születő kerin- gőt. (A szám. azóta világhírűvé vált - Sybill leveleként ismer­jük..) Molnár megtanulta a sok­szor ismételt dallamot, s néhány nap múlva. - mintegy véletlenül - dúdolni kezdte kártyázás köz­ben. Természetesen a zeneszerző jelenlétében. Könnyű elképzelni., hogy mit élt át. Jacobi. Az is idő­be telt, amíg egyáltalán meg merte, kérdezni barátját, hogy mi. ez a szám, és honnan ismeri? Mire Molnár - csak úgy a kár­tyalapok mögül - közölte, hogy Párizsban hallotta a. dallamot: ott most nagyon népszerű ez a szám. Szabad-e ilyen gyilkos dolgot el­követni? - vitatta évtizedekkel később Amerikában Szirmai Al­bert, meg Molnár Ferenc. Hát nem megható? S nem érdemes-e megőrzésre, továbbadásra a tör­ténet? „Sohasem tudom kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy a legapróbb és legszemélyesebb, de emberi történet, sokkal, mara­dandóbb, mint, Dzsingisz Kán, Attila, Napóleon vagy akár Hit­ler földrengető hadi tettei. " Ezt is az idős Molnár Ferenc jegyzi fel. Érdemes rajta elgondolkozni. Egyáltalán a mesén, ami nélkül például. Karinthy Ferenc sem tudta elképzelni az irodalmat, s amit Moldova - megkapó lírai- Sággal - lelkünk anyanyelvének nevez. Miért ne mesélnék hát tovább? Mi hárman még mindig a villa­moson vagyunk, s úgy beszélge­tünk, mintha örök időktől fogva ismernénk egymást. A hölgy - mint kiderült nyugdíjas tanító­nő - azon háborog, hogy ben­nünket csordaként lehet terelni: ide, oda téríteni Igen, a mi gene­rációnknak mindig megmutat­ták az utat, (amit. a járható leg­jobb útnak neveztek), megmutat­ták az ajtót, (meg ajtót is mutat­tak a szolgák szolgái...), sőt, még azt is megmondták, hogy miről mit gondoljunk. Miközben min­den forintból - a mellékkerese­tekből. is! - levonták a nyugdíjjá­rulékot. De egész munkás éle­tünk mellékes jövedelmei után nem jár nyugdíj... Az egykori, bá­nyász arról panaszkodik, hogy a múltkor otthon felejtette bérletét, s noha egy óra múlva, felmutatta az érvényes okmányt, mégis megbüntették. Hát persze, a szabói az szabói! De hol az emberség, a belátás, az ártatlanság vélelme mostaná­ban? Jól kifogtuk: éppen akkor­ra lettünk öregek és sérüléke­nyek, mikorra eluralkodtak a farkastörvények, mikor csak egymás legázolásával lehet érvé­nyesülni. A feleségem óv az öregektől. Bár szinte azonos korúak, vagyunk, ő nem. szereti korosztályunk nya- valygásait. Későn érek haza, szabadkozom, hogy idős kollé­gámmal elbeszélgettük az időt. (Ez esetben tényleg így történt.)- De hát miről lehet ilyen sokáig beszélgetni?- Hát például arról, hogy ké­sőbb drágábbak lesznek a sír­helyek és...- Ti sírhelyek vásárlásáról be­szélgettek?- csodálkozik a fele­ségem. De hát miért ne lehetne erről beszélgetni? Ez koránt­sem azt jelenti, hogy az ember kisvártatva távozni készül az élők sorából, Kern, az én kor­társaim még szakmai sikerek­ről, szerelmi kalandokról, áb­rándoznak, de azért nem árt, ha van, sírhely is... Legyen. De azért nem adjuk fel olyan könnyen. - Még van ben­nünk erő és indulat. Rólunk már lemondtak, minket már leírtak, (arról nem beszélve, hogy a bá­nyát. is bezárták), de mi még Gyarmati Béla Szó szólóban nem mondtunk le magunkról! - szónokol az öreg bányász a villa­moson. „Szép Ernő voltam” - mondta a II. világháború után az egykor oly népszerű költő és író, akit öregségére kitaszítottak a ma­gyar irodalomból. Szép Ernő voltam, bányász voltam, kar­mester voltam,., fiatal voltam... Útitársaim leszállnak a villany- rendőrnél (itt minden ajtó min­dig kinyílik), én tovább villamo- sozom. De - amíg állunk - nem veszítem szemem elől két isme­retlen ismerősömet. A bányász nagy, erős ember lehetett egykor. A tanítónő pedig szép volt - csinosnak még most is csinos. Annak idején nyil­ván szerenádot adott neki az agronömus vagy a tanácstit­kár... Valami ilyen epizódot kellene kiragadni ennek a nő­nek az életéből. Talán lenne he­lye a Jóisten miniatűrjei kö­zött. De hát már csenget, már indul a villamos: ismét elmu­lasztottam valamit. Milyen fur­csák, szánandóak vagyunk mi, századvégi emberek: figyelünk a demagóg politikusokra, a parvenükre, a sztárokra, nap­hosszat nézzük a tévé bugyuta műsorait: csak éppen egymás mellett megyünk el érdektele­nül. Csak éppen egymásnak nem nyitunk ajtót. Vagy ha igen, akkor is csak két megálló között - véletlenül. Ungvárnémeti Tóth László és Csokonai Vitéz Mihály (Irodalmi emlékhelyek Abaújban, Borsodban, Gömörben és Zemplénben 11.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom