Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-10 / 134. szám

12 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1996. Június 10., Hétfő, Csilletolás ’96 Miskolc (ÉM - Hl) - Csilletolás ’96 címmel nagyszabású akcióra készülnek a Miskol­ci Egyetem Bányamérnöki Karának di­ákjai: augusztus 20-án eltolnak egy csillét az Egyetemvárosból Dunaújvárosig. E nem kis kitartást igénylő cselekedettel barátságukat kívánják kifejezni az újvá­rosi társintézmény iránt. Az ötletről és a kivitelezésről Baranyai Péterrel, az egyik szervezővel beszélgettünk. Baranyai Péter egyetemi hallgató • A Miskolci Egyetemen 1995-ben megala­kult a Dudujka-völgyi Rókák Asztaltársasá­ga. Tagjai kohászok, gépészek és bányá­szok. Az egyik rendezvényünkön felvető­dött, hogy valamiféle demonstrációt szer­vezzünk a Dunaújvárosban működő főisko­la mellett. Ez az intézmény a Miskolci Egyetemből vált ki, de még nem teljesen önálló. Mivel szeretne az lenni, mi a csille­tolással szolidaritásunkat kívánjuk kifejez­ni. Meg persze a hagyományokat is ápoljuk, hiszen 1989-ben már toltak a miskolciak csillét. Akkor Sopronba. Az eltolt csille most is ott áll a soproni egyetem kollégiuma előtt. □Az ötlet tehát megszületett. Hogyan kezdtek a szervezéshez? • Megpróbáltunk szponzorokat szerezni. Sze­rencsére sokaknak tetszett, amit kitaláltunk, és támogatnak bennünket. Lyukóbányából kapjuk a csillét. Azt is vállalták, hogy felszere­lik gumikerekekkel és fékkel, mivel ezek nél­kül nem adott volna engedélyt az akcióra a Közlekedési Felügyelet. □ Hány nap alatt ér a csille Dunaújvárosba? • Augusztus 20-án reggel 8 órakor indulunk, és terveink szerint 30-án érkezünk meg. Tíz nap alatt 260 kilométert kell legyűrnünk. Egy­szerre öten tolják a 450-500 kiló körüli csillét, benne a csilleparancsnokkal. Előttük és mö­göttük egy-egy személyautó biztosítja majd a kíséretet. Lesz még egy futkosó autó, ami elő­re megy szállást keresni. Bérelünk egy teher­autót is, az szállítja a felszerelést: üstöt, kon- zerveket, a főzéshez szükséges alapanyagot és a sátrakat. □ Minden engedélyt sikerült beszerezni? • Meglepően könnyen ment minden. Néha mulatságos helyzetek álltak elő. Például a fő­utakon való tolás engedélyezéséhez meg kel­lett nevezni, milyen járműről is van szó. De a besorolás némi nehézségbe ütközött. Bár las­san haladunk majd, mégsem fért be a lassú jármű kategóriába. De nem is kerékpár, nem is utánfutó. A csille az csille. □ Mekkora távot terveznek egy napra? • Ez függ attól is, hogy egy-egy útszaka­szon mennyi az emelkedő, milyen szívósak az emberek... A leghosszabb táv valószínű­leg 45 kilométer lesz, ugyanis Budapesten egyvégtében megyünk át. Persze, itt is lesz állomáshely. Az Ipari Minisztérium előtt megállunk, itt csatlakoznak hozzánk a duna­újvárosiak. A minisztérium képviselője pe­dig fogadóbeszédet mond. □ Hová kerül végül a jelképes jármű? • A dunaújvárosi diákok a kollégiumuk előtt építenek egy dombot, rajta elhelyeznek egy sínpárt. Erre állítjuk fel a csillét - oldalán egy táblával, amelyen szerepel majd az összes csil­letoló neve. □ Dunaújvárosban mit szóltak a tervhez? _ • Nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet. Ok is úgy érzik, ezáltal még szorosabb lesz a kap­csolat a két intézmény diákjai között. De egyébként is jó barátságban vagyunk a sopro­niakkal, selmeciekkel és velük is. Eljárunk egymás szakestélyeire, tartjuk a kapcsolatot. A csilletolás is a testvérkarok összetartását erősíti majd. Nyelvi tábor Miskolc (ÉM) - Német nyelvet tanuló általá­nos iskolások számára szerveznek tábort jú­nius 16. és 22. között Balatonfenyvesen. Bő­vebb felvilágosítást a 357-480-as és a 374- 575-ös miskolci telefonszámon kérhetnek az érdeklődők. Évadbúcsúztatás és -előkészítés Puccini Tosca című operájának szombati előadásával befejeződött az 1995/96-os évad, és a Miskolci Páholy el­nevezésű sorozat harmadik szezonja. Az előadást követő partin mutatkozott be először a társulat tagjaiból ala­kult zenekar. Ugyancsak ezen a partin írta alá Várhegyi Miklós, a TVK Rt. vezérigazgatója és Hegyi Árpád )uto- csa, a Miskolci Nemzeti Színház igazgató-főrendezője azt a szerződést, melynek értelmében a következő évad fő támogatója a TVK Rt. lesz. Fotók: Dobos Klára Énekkari munka - gyors tempóban A katolikus gimnázium kórusa kilépett az iskola falai közül Miskolc (ÉM - DK) - Már hagyo­mánya van a Miskolci Katolikus Gimnáziumban az év végi zenés délutánok megrendezésének. Ma és holnap bárki előléphet, előadhatja a hangszerszólóját, énekét. Nincs rangsorolás, nincs díjazás, a lényeg, hogy zenével teljen a délután. A fő szerep per­sze az énekkaré, hiszen a közös éneklésben van igazán együtt az ember a társaival és a zenével. • Négy éve indult az iskola, akkor alakult az énekkar magja is. Tíznél alig voltunk többen. Aztán jöttek az évek, jöttek a diákok, és most már harminc tagú a kórusunk. Két ne­gyedikest elballagtatunk, de jönnek az újak - meséli Regős Zsolt kar­nagy. □ A tanulás mellett mennyi idejük jut a közös éneklésre? • Hetente kétszer 45 perc. Ha a művészeti munkát nézzünk, ez nul­la, viszont a többi iskolában általá­ban csak egy órát kap az énekkar. Az időbeosztás azonban nagyon rossz. Hétfőn a nyolcadik órára „ki­mosott” aggyal jönnek a gyerekek. Hiába van énekhangjuk, semmit nem fog az agyuk. A másik próba szerda reggel a nulladik órában van. Akkor nagyon könnyen tanul­nak, viszont énekhangjuk nincs. Ez így elég nehéz. De úgy tűnik, idén már sikerült valamit elérni. □ Úgy mint? • A korábbi években nem akartam kilépni az iskola falai közül. Ez az év volt az, amikor már meg mer­tünk szólalni máshol is. Karácsonyi koncertturnénk volt, egy cserekap­csolatnak köszönhetően kijutottunk Németországba. Részt vettünk az „Éneklő Ifjúság” hangversenyen, ahol a város és a megye középisko­lai énekkarai jöttek össze. A szak­mai zsűri a legnagyobb elismerés hangján szólt rólunk, és arany öklei véllel jutalmazta a teljesítményt. Ez nagy öröm volt, bár én akkor is elégedetlen voltam az énekkarom­mal. Ennél többet ki lehet hozni eb­ből az együttesből. Az a tíz nap, amit együtt töltöttünk Németor­szágban, teljesen összehozott ben­nünket. Már az első három nap alatt érezhető volt az a művészi fej­lődés, amit kint elértem. Mert együtt voltunk, mert nem kellett azon gondolkodniuk, hogy matekból dolgozat, ilyen-olyan különóra. Ezek mind hihetetlen fékek a közé­piskolás korosztálynál. □ Hisz az iskolai énekkarokban? Mert azért itt elég nagy a „migrá­ció”... • Természetesen hiszek. Ha az em­ber megtart egy bizonyos színvona­lat, amiből nem enged, akkor jó le­het az énekkar. Persze, ehhez az el­sősöket is be kell dobni a mélyvízbe. Nem akarok időt engedni arra, hogy megint kezdjük elölről, majdnem az alapoktól. Hiszen tekintettel kell lennem az idősebbre is. Tudom, hogy nehéz az én tempómat felven­ni, hihetetlen gyorsan dolgoztatom az embereket. És nálam követel­mény, ha egy kottát odaadok, azt a kórustagok le tudják énekelni. A Miskolci Katolikus Gimnázium énekesei Őrtorony és tanúi Edelény (ÉM - PTA) - „Boldogok leszünk, ha vendégként meglátogat­ja összejöveteleinket. Jehova tanúi segíteni szeretnének abban, hogy bővítse ismereteit Istenről és a bibli­áról” - olvasható a gyülekezet szóró­lapján, s vallja ezt a nyomtatványo­kért is felelős Szilágyi Sándor. Jehova tanúi modernkori történel­me több mint 100 évre nyúlik vissza. Az 1870-es évek elején alig észreve­hető módon egy csoport bibliatanul­mányozásba fogott Pennsylvania ál­lamban. Az eszme tovább élt, s kép­viselői ma már az egész világon je­len vannak. Hiszik és hirdetik, hogy az élet alapjául a szentírásban meg­fogalmazottak szolgálnak. Felkérik és ösztönzik az embereket arra, hogy mindezt ők is felismeijék. Szi­lágyi Sándor elmondása szerint már a ’40-es évektől jelen van Edelény- ben a gyülekezet, és teijeszti tapasz­talatait Isten világáról. Számos al­kalommal találkozhatnak velük je­lenleg is a térségben. A tanúskodók az általuk felkínált könyvekért, nyomtatványokért - Őrtorony, Éb­redjetek! -, vagy egyéb tevékenysé­gükért nem várnak pénzt. A Jehova tanúinak is vannak nehézségeik - vallják magukról - mind gazdasági, fizikai vagy érzelmi téren. Nem hi­bátlanak és csalhatatlanok, viszont tapasztalataikból igyekeznek levon­ni - és másoknak is átadni - a meg­felelő tanulságot. Ezen ismeretekről valamint a biblia tanításairól, gya­korlati alkalmazásáról tartanak elő­adásokat Edelény 1. Sz. Általános Iskolájában hetente két alkalom­mal: csütörtökön és vasárnap dél­utánonként . Hirdetés A legkorszerűbb technikával készülő napilap számítógépes tördelői. liléivé grafikai j» feladatok ellátására keres munkatársat. Mm Azok jelentkezéséi várjuk, akik nrt érdeklődnek a fi- M Hfc|f iingráfia, a kiadrányszer- Jw % kenué:;, valamint a szá- , .jjf J§ mi tógépes technika iránt. Az eddigi munkaköröket, tevékenységeket ismertető bemutatkozó levét mellé kérjük, mellé­keljenek néhány korábbi, önállóan készített ma nkát. irt *' f>i i ' < köz ó megállapodás alttftján. A pályázatokat június 14-ig a következő címre várjuk: Észak-Magyarország szerkesztősége 3501 Miskolc, Pf.: 351 A borítékra kérjük ráírni: „MACINTOSH ” Az új Új Holnap Miskolc (ÉM) - Az Üj Holnap című irodalmi, művészeti, társadalmi fo­lyóirat legújabb számának első ol­dalain Panek Zoltánnal ismerked­hetünk. Kabdcbó Lóránt kérdéseire válaszol az író, majd pedig munkái­ból idéznek részleteket a szerkesz­tők. A lap „szerzői” között olyan nagy nevet is találunk, mint Arthur Rimbaud. Az Egy évad a pokolban című munkáját Nagy Andrea fordí­tásában olvashatjuk. S hogy kön­nyebb legyen a dolgunk, mintegy az írás bevezetőjeként - bár a kötetben az előző anyag befejezéseként - Szí- geti Csaba segít eligazodni a Rím- baud-olvasatok között. Mint íija’ „Nagy Andrea olvasata és értelme­zése éppúgy kerüli a kötelező ’h”' ség’ okozta görcsösséget, mint az erőszakos jelentéstulajdonítást. Fi­nom, eleven, érzékeny fordítás, olyan, amelyik számot vet önnön helyzetével.” Ahogy azt már megszokhattuk, ver­seket is találunk a kiadványba”1 most Lászlóffy Aladár, Tornai Jó­zsef, Zemlényi Attila, Nyilas Atilla költeményeit. Illetve Radnóti Mik­lós: Mint a bika című versét, de azt azért, mert Beney Zsuzsa ez alapja” gondolkodik a költő halálhoz fűződő viszonyáról. Bozsik Péter a Sörszótárral örven­dezteti meg az irodalom- és sörbara- tokat, s ebben a számban olvasha­tunk arról is, hogy mire jó az antro­pológia. Tavaszi fotók Miskolc (ÉM) - A magyar fotós új­ságírók negyedévente megjefo”" tetnek egy folyóiratot, amelybe” egyes képek, képriportok, szólnak a máról, ezzel együtt a riportfotó műfajáról. A Fotóriporter tavaszi számában - a World Press Fotó” kiállított döbbenetes (csecsenfol' di, iráni stb.) felvételek mellett - láthatunk néhány miskolci kapu­aljat is, Fejér Ernő fotóművész al­kotásait. Illetve megjelent a nívós kiadványban Bocsi Krisztián Ma­ria és József című fotósorozata, amellyel lapunk olvasói már talál­kozhattak. Fanyar dalok Miskolc (ÉM) - Fanyar dalok cím mel Heltai-összeállítást mutat ” Lubinszky József és ifj. Somló rf renc június 11-én, kedden délúr1. 3 órától a Szentpéteri kapui Os Napsugár Otthonban. Az összea- lításban 25 vers hangzik eh a összekötő szöveg Hegedűs Ge gondolatai, illetve életrajzi adató felhasználásával készült. A zen” Szakszón Csaba írta. Az el” adók célja minél több helyre e vinni a műsort, hogy az embert megismerjék a 125 éve születe Heltai Jenőt. Levelezősök Miskolc (ÉM) - A Herman Ott” Gimnázium levelező tagozatának első és második évfolyamára a be­iratkozást június 28-án, pénteké'1 tartják reggel 8 és délután 5 óra ko­zott az iskolában. A felvételi feltéte­le: a jelentkező június 28. előtt be­töltötte 16. életévét, és legalább k” zepes bizonyítvánnyal rendelkezik- A beiratkozáshoz vinni kell a sze­mélyi igazolványt, és az eddig szer­zett bizonyítványokat. A Földes Fe­renc Gimnázium levelező tagozata­ra június 27-én, csütörtökön reggel 8 és délután 5 óra között lehet Je lentkezni. Híres nők Miskolc (ÉM) - Nemzeti kultú­ránk nagy nőalakjai címmel pá­lyázatot hirdet a miskolci UNE‘- " CO-asszociált Zrínyi Ilona Gim”” zium, a B.-A.-Z. Megyei Múze” mok Igazgatósága és a Borsod Me­gyei Honismereti Bizottság a ha­zai és a határon túli magyar ko zépiskolások számára. A honfoglalás 1100 éves és az is­kola alapításának 150. évforduló­ja alkalmából kiírt pályázat cél.)3 magyar irodalom, történelem, művészet és a tudomány kiemel­kedő nőalakjairól való megemfo" kezes. A pályaművek terjedelme minimum 5, maximum 15 oldal lehet. Beküldési határidő szep­tember 30. Cím: Zrínyi Ilona Gim­názium 3525 Miskolc, Nagyváthy utca 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom