Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-01 / 127. szám
ÉM-dosszié ______________ 4 2 ipari parkok legfőbb célja, hogy egy ötlet kigondolásától az áj termék fejlesztésén, a gyártáson át a piaci bevezetésig tartó utat lecsökkentsék. II. oldal ÉM-riport________________________ A történet éppoly egyszerű, mint amilyen bonyolult. Számtalan ellentmondásos jelzőt lehet ráaggatni, csak az világos, a józan polgár eszével: érthetetlen. III. oldal Műhely A hagyomány szerint egy gesztelyi cégér ihlette Csokonai Vitéz Mihálynak a Szerelemdal eg}’ csikóbőrös kulacshoz című költeményét. VII. oldal ■Jjra itt a nyár... Fotó: Bocsi Krisztián Kocsis Béla igazgató, aki ezután „csak”pedagógus lesz Cs. Kelemen Andrea Vannak pedagógusok, akik elevenen élnek az ember emlékezetében. Akik valamikor betűvetésre, számolásra, s mindemellett emberségre, szeretetve tanítottak bennünket. Most, így pedagógusnap tájékán, egy olyan embert kerestünk meg, aki évtizedekig állt a katedrán, majd később a tanítás mellett az iskola igazgatását is vállalta. Kocsis Béla, a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója jövőre már nem lesz igazgató, nyugalomba vonul. De mint mondja, óraadóként marad az iskolában, s ezután újra csak a tanításnak él. Kocsis Béla 1959-ben került a kövesdi gimnáziumba matematika és ábrázoló geometria szakos tanárként, s természetesen 7 mint minden iljú pedagógus - ő is nagy terveket szövögetett. Családjában nem volt ugyan tanár, viszont a gyerekek mindig is közel álltak hozzá, és a tanárok példája szintén segítette abban, hogy ezt a hivatást válassza. Leginkább volt osztályfőnöke, Bertha Zoltán, a sátoraljaújhelyi gimnázium tanára befolyásolta döntését. Mondhatni: ó volt a példaképe, hiszen szakmailag és emberileg is úgy foglalkozott a diákokkal, ahogy csak kevesen tudnak.- Amikor idekerültem Mezőkövesdre, nem ismertem a várost - kezdi a visszaemlékezést Kocsis Béla -, de később nagyon megszerettem az itt élő embereket, itt alapítottam családot is. Persze, sokszor hívtak máshová, például Veszprémbe, meg a dunaújvárosi főiskolára, de ittragadtam, s nem bántam meg. Szerettem és szeretek tanítani. Jól megértettük, megértjük egymást a gyerekekkel. Nagyon sok kedves emlékem van a régi diákokról, s mindig élményszámba megy, mikor visszatérnek ide látogatóba. Mint osztályfőnök éreztem igazán, hogy tanár vagyok. Később, még 1975-ben kineveztek igazgató- helyettesnek, hat éve pedig igazgatóként dolgozom, persze így már kevesebb óraszámban taníthatok...- Miért nem maradok tovább? - kérdez vissza az igazgató. - A rendszerváltás utáni idő eléggé megviselt. Mindenre rányomja bélyegét ez a bizonytalanság, a pénzhiány. A nevelő- testület az igazgatótól váija, hogy valamit tegyen, hogy anyagilag is megbecsülje őket az ember, de hát erre most nincs lehetőség. Azért a nehéz körülmények ellenére sikerült azt elérni, hogy iskolánknak nemcsak múltja, hanem jelene is van, és lesz jövője is. Persze, ez elsősorban a tantestület érdeme, hiszen a kollégák is mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek eljussanak képességeik legmagasabb szintjére. Itt egy hosszú kitérő következik, az igazgató a tantestületről, a közös munkáról, a gyerekek sikereiről beszél. Csak sokára tér vissza sqját történetéhez...- Az az igazság, hogy nem szeretek magamról beszélni, hiszen csak egy vagyok a kollégák közül. Azt, hogy igazgató vagyok, én szolgálatnak tekintem, az iskola és a tantestület érdekei alá kell rendelni mindent. A gyerekek és a nevelés a legfontosabb. Sokszor eszembe jut, hogy milyen kemény munka volt, amikor fiatal pedagógusként - kellő tapasztalat nélkül - megkaptam az első osztályomat. Eleinte nem is igazán fogadtak el a gyerekek, nem akarták megérteni az elveimet, de később rájöttek, hogy az ó érdekükben teszem, amit teszek. A mai napig is ők ragaszkodnak a legjobban hozzám. Kocsis Béla - mint nyugdíjba vonuló igazgató és gyakorló pedagógus - tapasztalatait összegezve azt mondja, a pedagóguspályát választó fiataloknak két dologra kell leginkább törekedniük: az egyik az alapos szakmai tudás, a másik az emberség. A gyerekeknek érezniük kell, hogy az ó érdekükben történik minden, s nekik akarnak jót a pedagógusok. Erre napjaikban egyre nagyobb szükség van. hiszen sok a hátrányos helyzetű gyerek, legtöbbjük csak arra számíthat, amit az iskola, a tanár tud nyújtani. Nagyon fontos, hogy az iskolában megkapják azt a törődést, amivel adósuk maradna az élet. Hogy minderre felkészülten érkeznek-e a pályakezdő pedagógusok? Erre a kérdésre úgy válaszúi az igazgató, hogy a gyakorlatra talán nem eléggé készítik fel az egyetemen az új kollégákat. Amikor a gyakorlatról beszél, elsősorban a tanár és a diák közötti viszonyra gondol, és arra, hogy ha a pedagógus önmagával szemben is magas mércét állít fel, önmagával is szigorú, akkor teheti ezt a gyerekekkel kapcsolatban is. Hiszen el kell várni a diákoktól, hogy képességeik legjavát nyújtsák, csak így' tudnak előre lépni, csak így tudják megállni a helyüket az életben. S ez nemcsak a pedagógus, hanem a diák és a szülő érdeke is.- Nincs annál boldogabb, torokszorítóbb érzés, mint amikor azt látja a szülő és a pedagógus, hogy' a gyermeke, növendéke elérte célját, megtalálta helyét az életben... Az olvasás gyönyörűsége Brackó István Nincs ember, aki ne játszott volna még el a gondolattal: melyik három könyvet vinné el magával egy lakatlan szigetre. A skála a hajóépítő szakkönyvtől a konyhai receptúrán és a vasúti menetrenden át a Bibliáig tart... Maga a kérdés ténye az érdekes. És érdemes a továbbgondolásra. Mert nemcsak kenyérrel él az ember. A szép szó, az olvasás gyönyörűsége éltethet igazán. A jó könyvnek íze, illata, zamata, teste és tartása van. A könyv nem egyszerűen papír, nyomdafesték és ragasztó. Nem csupán a fehérmíves mester, a gondolatközlő író, a fadúcokkal, ólommal, számítógéppel dolgozó nyomdász, a gondos kötő egyéni produkciója. Az egyes tevékenységek úgy összegződnek, hogy megsokszorozódnak, s más lénnyé nemesülnek. Egy hamvas rózsához, egy szép nőhöz, egy hercegő cipóhoz hasonlíthatók. A Nobel-díjas Pablo Neruda ódát írt a nyomdához, a könyvhöz. Him- nikusan szép versek ezek, de a száj dadog, ha a „rendbe terelt betűkről" van szó... Szó, szó, szó. Hamleti mélységű a kérdés : vajon kikerekedik-e a mondat, összeáll- e kép, s a finoman cizellált szóbeszéd pallérozott elmére talál-e. Habent sua fata libelli... De a befogadónak, az olvasónak is megvan a maga sorsa. A könyvet az ember találta ki: a maga gyönyörűségére és a maga kárhozatára. Országok rongya, könyvtár a neved? A francia enciklopé- disták adják-e a mércét, vagy Hitler-Hess Mein Kampf- ja? A papír mindent kibír? A negyvennyolcas 12 pontot is és a trianoni békediktátumot is?Szent István királyunk intelmeit és Szálasi Ferenc naplójegyzeteit? Hogy otromba és gusztustalan ez a felsorolás és párhuzamosítás? Meglehet. S talán méltatlan is az ünnephez. De nem lehet ünneprontó az, aki múltat idéz, s a korom, a mocsok, a szenny letörlésével fényesíti ezeket a napokat. Az mondta, akinek műve máglyára került: ahol könyveket égetnek, ott előbb-utóbb embereket is égetnek. Ugye ismerős a történet, ugye hátborzongató a kép? A szó olyan eszköz, akár a kés. Kenyérszegésre való, de ölni is lehet vele. A szépség koldusa, a magát a mindenség- gel mérő József Attila házalt a verseivel, s a maga kínálta kötetek gazdátlanul maradtak a polcon. Rejtő Jenő (alias P. Howard) kéziratoldalakkal fizetett kocsmában, pucerájban. Kortól függetlenül egy könyv, vagy egyetlen opusz miatt az alkotó kitüntetést kapott, vagy börtönt. Hová lett szegény Villon? Kötélen végezte? Vagy Petőfi, akinek az rendeltetett, hogy ne ágyában, párnák között haljon meg? És Radnóti, aki a dicstelen vég után is üzent az élőknek, a túlélőknek a Razglednyicákon? Tisztesség és vér. Szenvedés és szenvedély. Ember és embertelenség. Könyv és könyv. Vajon lefoghatja-e a gonosz kezét a szép szó? Károly Gáspár vizsolyi Bibliája, Tótfalusi Kis Miklós Mentsége, Költsey Himnusza legyen válasz a költői kérdésre. S szabadjon idézni a könyv ünnepes napjaiban, a háború végén haláltáborba hurcolt, literátus könyvművész Kner Imrét, a könyvárusból Gyomán nyomdát alapító Kner Izidor fiát, aki diósgyőri papíron jelentette meg: „Gutenberg János tehát nemcsak feltalált valamit, de kialakított és kidolgozott egy mesterséget, annak sok-sok apró fogásával együtt... Talán egyetlen mesterség sem kapcsolódik bele a kor, az általános emberi élet annyiféle vonatkozásába, minta nyomdászat. "A felvetés most, jó ötven év után is aktuális. A filozófus Mc Luhan ugyanis erre a korszakra tette a Gutenberg-galaxisból a Marconi-féle konstellációba való átmenet időszakát. Magyarán ez azt jelenti, hogy csökken, majd megszűnik az írásbeliség szerepe az elektronika térhódításával. Nem lesz újság és könyv, csak televízió, számítógép és Internet... Szép új világ! - kesergett a harmincas évek úttörő futurológusa, Huxley... Sajnálnám könyváramat, könyveimet. Churchill emlékiratait, Shakespeare szonettjeit, a Pallas lexikon százéves köteteit, a Párbajkódex pompás duellumait, a Kama Szutra kuriózumos szerelmi receptjeit, s becses kincseimet: Szabó Pál, Nagy László, Ladányi Mihály nevemre szóló dedikált műveit. Kesergek, borongok a könyv ünnepén. Rosszul megy a szakmának, válságban van a kultúra. Nem tudok, nem akarok lemondani az olvasás gyönyöréről, a lapok pörgetéséről, a szépen sorjázó, némelyiket ex libris-szel ma- gánosított szeretteimről. Iszonyodva gondolok arra a ci- vilizáltan diktatórikus világra, amely Bradbury víziójában (Fahrenheit 451) merült föl, amikor törvény tette kötelezővé a könyvek megsemmisítését. A szellemi terror ellen tiltakozó menekültek bemagolták, megtanulták a Hamletet, az Isteni színjátékot, a Háború és békét; hogy megmentsék és átmentsék. Hogy átvigyék a túlsó partra. Fogukban tartva, mint a szerelmet. Ugye, ismerősek ezek a sorok?! A hét embere
