Észak-Magyarország, 1996. május (52. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-06 / 105. szám

A HÉTVÉGÉ SPORTIA Az Eszak-Magyarország hétfői melléklete • 1996. Május 6. Eredmények - Tudósítások DVSC: mínusz három Sandefjord (MTI) - A női kézilab­da EHF Kupa döntőjének első mér­kőzésén a címvédő DVSC-Sympho- nia „megúszta” háromgólos vere­séggel az idegenbeli fellépést, ami bravúr a javából! Női kézilabda EHF Kupa-döntő, első mérkőzés: HK Larvik (norvég) - DVSC- Symphonia 23-20 (13-12). Sandef­jord, 3000 néző, V.: Haak, Koop (hollandok). DVSC-Symphonia: Szamozvanova - Kokainé 4, Borók 1, Virincsik 8/1, Katkó 1/1, Csapó 1, László 5. Csere: Nyilas, Halcsik. Hétméteresek: 6/2, illetve 5/2. Kiállí­tások: 10 perc, illetve 14 perc. Földi nyolcadik Varsó (AFP) - Varsóban folytató­dott a női és junior súlyemelő világ- bajnokság. A felnőtt nők 50 kg-os kategóriájában Liu Xiuhua révén kínai győzelem született, Földi Csil­la 145 kg-mal (65, 80) a nyolcadik, Nagy Erzsébet 137.5 kg-mal (57.5, 80) a kilencedik helyen vég­zett. A juniorok mezőnyében, az 59 kg-osok között szakításban (130.5 kg) és összetettben (295 kg) is juni­or világcsúcsot állított fel kínai Liao Weixiao. Ebben a súlycsoportban is dobogóra lépett egy magyar, Ocskó Attila 222.5 kg-os'(97.5, 125) össz­teljesítménnyel kilencedik lett. Évadnyitás a Csorba-tavon A B.-A.-Z. megyei és Miskolc városi Kajak-Kenu Szövetség szombaton reggel kilenc órától tartotta évadnyitó B típusú versenyét a Csorba-telepi tavon, amelyen a serdülőktől a felnőttekig minden korosztály vízre szállt. A vi­adal eredményeit a tizedik oldalon olvashatják. Fotók: Dobos Klára Az Auxerré a kupa A hét végén Párizsban lejátszották a francia labdarúgókupa döntőjét, amelyben az Auxerre 0-1 -es félidő után 2-1 arányban nyert a Nimes ellen. Képünkön a kupagyőztes csapat kapitánya, Corentin Martins a kupával, a bal oldalon Jacques Chirac államfő tapsol. Fotók: AP Egy héten belül két győzelem Hazai pályán újra diadalmaskodott az Ózd kézilabdacsapata Ózd (ÉM - TJ) - A keddi Békés elleni győzelme után szomba­ton ismét hazai pályán lépett pályára az Ózdi KC férfi kézi­labda csapata. Az NB I/B lista­vezetője legyőzte a Cegléd gár­dáját, ezzel újabb lépést tett az NB I-es tagság megszerzése felé. Ózdi KC - Agrokontakt-Cegléd 22-17 (12-12). Ózd, 1300 néző. Ve- zette: Dzsipof, Szalai. Ózd: Grandjean - Jakab Zs. (1), Fu- ják (2), Vitális, Fejes (2), Ördögh, CSÖRGŐ (3). Cs.: TEREMY (1), KRASZNIJ (11), Kerekes (2). Edző: Závodszky István. Cegléd: Viszkok - Tündik (2), Traf- kin (4), Jakab L. (1), Klemán (3), Tóth (2), Varga (3). Cs.: Nagy, Etédi (1), Molnár (1). Edző: Nagy Károly. A vendégek kezdték a találkozót és a gólgyártást is Trafkin révén. A kö­vetkező tíz percben a ceglédiek ve­zetését ózdi egyenlítés követte, míg­nem egy lerohanásból Etédi kettőre növelte az alföldiek előnyét (4-6). Ekkor dobta első gólját Krasznij, és csapata is „feléledt”, 8-7-re átvették a vezetést. Az Agrokontakt teljesen egyenrangú ellenfélnek bizonyult, mert az ózdiakon érezni lehetett az elmúlt hét meccseit. Krasznij át­emelés után lőtt góljára az ellenfél légiósa, Trafkin válaszolt, mely után Závodszky István Grandjean helyére Teremyt küldte be. Ezután ismét a légiósok váltottak gólt, ami után kialakult a 12-12-es félidei eredmény. A második játékrészt Krasznij hatalmas alsó sarkos bombája nyi­totta, amely után az addig nem túl hatékony zavaró védekezésről ha­tos falra tért át az Ózd. Ez a formu­la bevált, hiszen több támadást is kivédekeztek a hazaiak és Csörgő ejtésével kettő, Krasznij góljával három és Kerekes óriási erejű átlö- vésével már négy gólra húztak el (16-12). Ezután a Ceglédből rekla­málásért Csányi kapott piros lapot, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a vendégek nem bírnak Krasznijjal. Az ózdiak moldáv vendégjátékosa háromszor is „Kinizsi” módra két el­lenféllel a hóna alatt talált a kapu­ba. A kapuban Teremy hálálta meg a bizalmat, sorozatban védte a lövé­seket, majd fél perccel a meccs vége előtt a saját kapujától lőtte csapata utolsó gólját. ZÁVODSZKY István: - Nagyon nehéz mérkőzésre számítottam, ami be is jött, de a második félidő­ben feljavult védekezésünknek kö­szönhetően végül sikerült itthon tartanunk mind a két pontot. Bepöfögött a kilencedik helyre a Vasút A női röplabda NB I rájátszásában: MVSC - Kaposvár 3:0 Az ünneplő csapat. Álló sor (balról jobbra): Kőhalmi Richárd, Búza Attila, Kovács Éva, Sike Gabriella, Tóth Csilla, Puskás Ivett, Kaposvári Zsuzsa. Első sor (balról jobbra): Dobos Erika, Pallós Zsuzsanna, Boldizsár Klára. Bánhegyi Gábor Miskolc (ÉM)-A női röplabda NB I 9-12. helyéért folytatott rájátszás utolsó fordulójában a Miskolci VSC otthonában fogadta a bajnokságot még extraligában kezdett Kapos­várt. Kőhalmi Richárd tanítványai ólomröplabdával vettek búcsút az idei bajnoki szezontól és győzelmük­kel megérdemelten végeztek a tabel­la kilencedik helyén. Miskolci VSC - MBKE Kaposvár 3;0 (4, 5, 9). Miskolc, Csokonai úti sporttelep, 100 néző. Vezette: Varga N., Mocsnik. Miskolci VSC: BOLDI­ZSÁR, PALLÓS, KOVÁCS É„ PUS­KAS, SIKE, TÓTH CS. Edző: Kőhalmi Richárd és Búza Attila. Kaposvár: Sz­íj, ZALAVÁRI, Vukov, Magyarné, Gei- pr, Gosztonyi. Csere: Ékes Erika, Gel­le, Ekes Eszter. Edző: Sántosiné Oláh Edit. Az első játszmában a hazaiak villám- rajtot vettek. A kaposváriak csak 5:0 után kaptak észbe, de két gyors pont­jukra Kovács Éva egy ásznyitással vá­laszolt, majd Gosztonyi rossz nyitásfo­gadása után ismét a miskolci feladó következett két ásszal (9:2), amire Za­la vári egy szintén védhetetlen nyitás­sal válaszolt. A vasutasok ezt nem hagyták annyiban, Tóth Csilla helye­zett a kaposváriak sorfala között a ho­sszú sarokba, majd Magyarné out-ja után ismét Tóth következett, ezúttal agy bombával (12:3). Egy vendégbaki es egy jó sánc után a második játszma­labdát a kaposváriak értékesítették azzal, hogy belenyúltak Kovács Éva outba tartó ütésébe (15:4). A második szett elején Gosztonyi ijesztgette egy ásszal a hazai szurkoló­kat, de nem sokáig, mert Puskás két remek sánca közé Tóth Csilla iktatott be három bombát (a harmadikat nem kevesebb mint nyolc forgás után). Ko­vács sánca után két miskolci hiba kö­vetkezett (hálóba érés és egy Boldizsár túlütés), majd Boldizsár rögtön javítot­ta a bakit egy ászértékú nyitással (7:3). Gelle hálóba maszatolása után (10:3) a vendégek trénere időt kért. A pihenő a hazaiak malmára hajtotta a vizet, hiszen Tóth Csilla először ele­mentáris erővel bombázott a vendég- térfélre, majd ismét bemutatta, hogy kell hat kaposvári játékos alkotta szűk folyosóban a hosszú sarokba terelni a labdát (12:3). Gellét és Zalavárit mind­ez annyira megdöbbentette, hogy egy hálóba ütéssel és egy outtal meghozták az esélyt a játszmanyerésre (14:3). A miskolciak ettől kicsit elbízhatták ina­gukat, mert figyelmetlenségüket ki­használva a vendégek Geiger sáncával és Gosztonyi húzásával két gyors pon­tot termeltek. A felzárkózást Puskás Ivett, elégelte meg és egy ásszal vetett véget a játszmának (15:5). A harmadik szett a villámkezdés (Tóth bombája, Sike húzása, Tóth üté­se - egy maratoni hosszúságú labda- menet. végén) és a villámfelzárkózás (Magyamé ütése, Ékes Eszter húzása, Geiger sánczilálása) jegyében indult, majd 7:7-ig maradt a fej-fej melletti já­ték. Ekkor Zalavári jó sánca után (7:8) Kőhalmi Richárd időt kért. Az atyai jó- tanácsoktól megvilágosodott miskolci­ak Sike ütésével egalizáltak, ezután Boldizsár hátba nyitotta Szijt, majd Kovács Éva sáncolt „ikszedik” alka­lommal is remekül (10:8). Két perccel később Kovács Éva feladásánál Sike „homályba” szaladt, ami a kaposvári­ak utolsó pontját jelentette (11:9). Ma­gyamé túlütése után ismét egy kapos­vári out következett, aminek „csak” annyi volt a szépséghibája, hogy súrolta Puskás Ivett könne hegyét, de a vezető­bíró szemet, hunyt az események fölött (13:9). A tizennyolc percig tartó játszma utolsó két labdamenetében Boldi­zsár először a bal sarokban ta­nyázó Gosztonyi lába mellé vágta a labdát, majd pár másodpercen belül a kaposvári 14-es ismét kénytelen volt átélni ugyanezt az élményt (15:9). Ezzel az MVSC a tavalyi tizedik helyről egyet előre lépve a bajnoki ta­bella kilencedik helyén végzett, ame­lyet a lányok a pálya szélén az edzőktől kapott virágokkal és a szurkolók által szponzorált, pezsgőkkel ünnepeltek, majd a csapat a miskolci Kispipa étte­remben szolid mulatozáson köszönt el a bajnoki szezontól. KŐHALMI Richárd: - Az erőviszo­nyok előzetes ismeretében a reális he­lyezésünk a tizenkettedik lett volna. Kilencedik lett. Az eredmény a lányo­kat minősíti, csak köszönettel tarto­zom érte. A csoport másik mérkőzésén: Ajka SE - Kecskeméti NRC 3:1 (-8, 9. 12, 3) VÉGEREDMÉNY tf)t) 9. Miskolc 5 1 17: 6 11 10. Kecskémét 4 2 13:1 1 10 11. Ajka 2 4 11:13 8 12. Kaposvár 1 5 5:16 7 j. Nagy Tímea nyerte a VK-versenyt Budapest (MTI) - A Nemzeti Sportcsarnok­ban megrendezett női párbajtőrvívó Világ Ku­pa-viadalt Nagy7 Tímea nyerte, miután a dön­tőben 15:13-ra győzte le Szalay Gyöngyit. Damon Hill nyert Imolában Imola (Reuter) - Az idei vb-pontversenyben fölényesen vezető brit Danton Hill (Williams- Renault) nyerte a Forma-l-es autós gyorsasá­gi világbajnokság idei ötödik erőpróbáját, a San Marinó-i Nagydíjat. A 63 körös imolai ver­senyen rajta kívül dobogós helyen végzett a német Michael Schumacher (Ferrari) és az osztrák Gerhard Berger (Benetton-Renault). A San Marinó-i Nagydíj végeredménye: 1. Damon Hill (brit, Williams-Renault) 1:35:26.156 ó (192.761 km/órás átlagsebesség), 2. Michael Schumacher (német, Ferrari) 16.460 mp hátrány, 3. Gerhard Berger (oszt­rák, Benetton-Renault) 46.891 mp h, 4. Eddie Irvine (brit, Ferrari ) 1:01.583 p h, 5. Rubens Barrichello (brazil, Jordan-Peugeot) 1:18.490 p h, 6. Jean Alesi (francia, Benetton-Renault) 1 kör h. A vb-pontverseny állása az ötödik fu­tam után: pilóták: 1. Hill 43 pont, 2. Jacques Villeneuve (kanadai, Williams-Renault) 22, 3. Schumacher 16, 4. Alesi 11,5. Irvine 9,6. Ber­ger és Barrichello 7-7. Konstruktőrök: 1. Willi­ams-Renault 65 pont, 2. Ferrari 25, 3. Benet­ton-Renault 18, 4. McLaren-Mercedes 9, 5. Jordan-Peugeot 8, 6. Tyrrell-Yamaha 3. Amikor még szoros volt a verseny: az élen Hill, nyomában Schumacher Totózzon Ön is! 2000 forint felett: felezünk 19. hét Sor­siam l X 2 1. csapat 2. csapat 1. Debrecen Kispest 2. ZTE Győr 3. 1860 M. Dortmund 4. 1. FC Köln Bremen S. Atalanta Padova 6. Bari Juventus 7. Cagliari Parma X. Milan Cremonese 9. Napoli Udinese 10. Piacenza Fiorentina 11. Roma Intemazionale 12. Torino Lazio 13. Vicenza Sampdoria +1 mérkőzés r BVSC Vác ; K 4 9 Indexszám [ .....JiL.db tipposzlop ára ..................32.Q....Ft M iskolc (ÉM) - Az Észak-Magyarország szerkesztősége játékának e heti feladatát lát­hatják olvasóink. A szerencséjüket próbára tenni vágyókat, hívjuk. Játékosaink dolga egy­szerű: csak tippet adnak, azt mi fizetjük be, és amennyiben 2000 forint feletti a nyeremény, akkor felezünk. A kétezer forint alatti pénzek azokat az olvasókat illeti, akiknek beküldött tippjeit hétről hétre megjátsszuk. Minden hé­ten öt olvasó tippsorát fizetjük be. Az index­szám 0 4 9, egy-egy kollektív szelvény ára te­hát 320 forint. A fent látható szelvényen játé­kosainknak négy kétesélyesből és kilenc fix- ből álló tippsort kell produkálniuk, azt cí­münkre. (3527 Miskolc, Bajcsv-Zsilinszky u. 15.) legkésőbb péntekig eljuttatni. Kérjük, hogy a szelvényeket levélben küldjék, termé­szetesen ezek személyesen is leadhatók a Saj­tóház portáján. A beérkezők közül pénteken délben sorsol­juk ki azt az ötöt, amit befizetünk, szombati számunkban pedig névvel és címmel közöljük a megjátszott tippeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom