Észak-Magyarország, 1996. május (52. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-16 / 114. szám

2 ESZAK-Magyarorszag Világpolitika 1996- Május 16., Csütörtök Washingtonban a NATO-bővítésről Washington (MTI) - Magyarországgal szem­ben nem hangzott el olyan kitétel, amely a NATO kibővítése esetén tagsága ellen szólhat­na - szűrte le Somogyi Ferenc azoknak a be­szélgetéseknek a tapasztalait, amelyeket az általa vezetett küldöttség tagjai folytattak Washingtonban az utóbbi napokban. A kül­ügyminisztérium közigazgatási államtitkára kedd este elmondta: látogatásuk elsődleges célja az, hogy behatóan ismertessék a magyar integrációs törekvéseket és a NATO-csatlako- zással kapcsolatos terveket a témakörrel fog­lalkozó amerikai politikai, szakmai és tudo­mányos csoportok számára. A küldöttség már több nagy hírű politika­kutató intézetben járt, és találkozott számos szaktekintéllyel. Az államtitkár közlése sze­rint a kerekasztal jellegű beszélgetések során többféle nézet is elhangzott, kezdve azoktól, amelyek támogatják a bővítést, egészen olya­nokig, amelyek a megváltozott körülmények miatt magának a szövetségnek a létjogosult­ságát kérdőjelezik meg. A magyar katonai ve­zetőt külön programja keretében hivatalos megbeszélésre a Pengatonban fogadta John Ralston tábornok, az amerikai vezérkari főnö­kök egyesített bizottságának elnökhelyettese. A találkozón a kétoldalú katonai együttműkö­dés kérdéseiről volt szó. Japánban a TVK-ról Tokió (MTI) - Lascsik Attila, az Állami Priva­tizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója Tokióban reményének adott hangot, hogy az állami vállalatok vásárlásától eddig tartózko­dó japán cégek indulnak az idei versenytár­gyalásokon. Az ÁPV Rt. vezetője, aki hattagú küldöttség élén tartózkodik a japán főváros­ban, több japán vállalat vezetőjével tanácsko­zott, és a tokiói magyar nagykövetségen mint­egy 50 japán üzletemberrel ismertette az idén eladásra kerülő cégek listáját. A vezérigazgató tokiói előadásában három erőmű többségi tu­lajdonának eladását, a TVK nemzetközi tőke­piacon történő értékesítését, a Volán Rt.-k ki­sebbségi részvényeinek és a Mahartnak az eladását, a Malév 39 százaléknyi tulajdonré­szének értékesítését sorolta föl. ESZAK-magyarország Főszerkesztő: Görömbölyi László — Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csömök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pt.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) 'Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341 -817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon: 411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példá­nyonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 46/411-276 A HÍVÁS INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! Bangladesi vihar: ezer halott? Tangail (MTI) - A bangladesi ható­ságok szerint nem kizárt, hogy akár ezer áldozata is van az ország észa­ki részén végigsöprő hétfői trópusi viharnak. A keddi, még nem végle­ges adatok szerint a halottak száma legalább ötszáz, több mint 32 ezren sérültek meg, és mintegy 11 ezer la­kóház dőlt romba, vagy rongálódott meg. Az eltűntek számát 500-ra te­szik. Muhammad Habibur Rahman ügyvezető kormányfő, aki felkeres­te a katasztrófa sújtotta térséget, szerdán elrendelte, hogy a hadsereg újabb egységeit küldjék a körzetbe. Katonai források szerint a térség­ben jelenlévő erőket máris megerő­sítették, és tizenkét orvoscsoport dolgozik éjjel-nappal azokon a tele­püléseken, ahol végigsöpört a vihar. Számos súlyos sérültet egy katonai kórházban ápolnak. Az előrejel­zések júniusig újabb viharokat jó­solnak a természeti katasztrófák ál­tal gyakran megtépázott ázsiai or­szágban. Bangladesben sajnos nem isme­retlen a pusztító tornádó. Csak az utóbbi tíz évben több százezre veszí­tették életüket a hatalmas erejű vi­harok miatt. 1988. november 29-én Gyilkos tornádó Bangladesben cö'fi CT % ti 03 <1 INDIÁT t —>)] c5» 100 km Tangail Dhaka; o _ tornádó $ ' x \) t, Központja i. lAk#'' i Bengál-öböl vr ÁP/EM Ahol a vihar pusztított - és néhány hontalanná vált túlélő a Bangladesen és a szomszédos Nyugat-Bengálián végigsöpört cik­lon következtében több mint ezeröt- százan meghaltak és további ezrek eltűntek. 1989. április 26-27-én Dakkától nyugatra pusztított heves Fotók: AP tornádó. A halálos áldozatok száma meghaladta az ezret. 1991. április 29-én pedig több mint 139 000 em­ber halálát okozta egy heves ciklon és a nyomában járó tornádók és áradások. Érdeklődő portugál üzletemberek Horn Gyula a piacgazdaságról, a cégvezetők az adóról beszéltek Lisszabon (MTI) - Magyarország egyetlen pont kivételével már teljesítette is az Európai Unió­hoz való csatlakozás feltételeit. Egyedül az infláció visszaszorí­tása az a feladat, amelynek csak 2000-ig tud eleget tenni. Buda­pest arra számít, hogy az ezred­fordulóig befejeződnek a csatla­kozási tárgyalások az Európai Unióval - hangsúlyozta Horn Gyula Lisszabonban tartott elő­adásában. A magyar miniszter- elnök szerdán délelőtt portugál politikusok és üzletemberek előtt számolt be Magyarország euroatlanti törekvéseiről a Be­lém Kulturális Központban. Horn Gyula szerint a közép-kelet- európai térség államai az európai uniós követelményekhez képest kü­lönböző fejlettségi szinten állnak, két dologban azonban megegyez­nek. Valamennyiben piacgazdasá­got építenek, és mindannyian csat­lakozni kívánnak a fejlett országo­kat tömörítő szervezetekhez. A ma­gyar miniszterelnöknek ezért meg­győződése, hogy az esetleges veszé­lyek és zsákutcák ellenére is visszafordíthatatlanná vált ezen or­szágok átalakulása. A kormányfő a továbbiakban rá­mutatott, hogy Magyarország az uniós csatlakozástól azt várja: része­süljön a közösség kohéziós és struk­turális alapjából, ezáltal végigvihes- se a szükséges átalakításokat és ja­víthassa az életkörülményeket. Ez­zel összefüggésben kifejtette, hogy a magyar nemzet óriási áldozatokat hoz az európai szervezetekbe való integrációért, és a reformokat igen nagy szociális feszültségek kísérik. E szemszögből is nagy jelentőségű, hogy az unió és a NATO milyen dön­tést hoz a felvétel ügyében. Portugá­liának a csatlakozás során szerzett tapasztalatai azért is különösen fon­tosak Magyarország számára, mert a két országnak számos ponton ha­sonlóak az adottságai. Ä portugál vélemények hozzásegíthetnek ahhoz, hogy Budapest az Európai Uniót és a NATO-t a maga valóságá­ban tudja értékelni. Az előadást követően Horn Gyu­la Fazakas Szabolcs ipari államtit­kár társaságában találkozott a Ma­gyarországgal kapcsolatban álló leg­fontosabb portugál nagyvállalati és bankvezetőkkel. Többen jelezték, hogy érdeklődnek a magyarországi privatizáció iránt. Voltak ugyanak­kor, akik a kormányfő figyelmébe ajánlották: esetenként olyan kedve­zőtlenek a magyar adószabályok, hogy a külföldi befektetők jobban járnak, ha a hazai munkaerő helyett vendégmunkásokat alkalmaznak. A késő délutáni órákban a mi­niszterelnök találkozott Jorge Sam- paio köztársasági elnökkel, majd visszaindult Budapestre. Kitoloncolt szakszervezeti küldöttek Varsó (MTI) - Marian Krzaklews- ki, a Szolidaritás szakszervezet ve­zetője szerdán hajnalban társaival együtt hazatért Fehéroroszország­ból. A hivatalos úton Minszkben já­ró küldöttséget kedden délben az ál­lambiztonsági szolgálat emberei őrizetbe vették, majd kiutasították az országból. A lengyel konzul rög­tönzött sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szakszervezeti vezetőt ugyanolyan módon deportálták, mint a közönséges bűnözőket. Marian Krzaklewski kijelentet­te, a fehérorosz szervek eljárása tel­jesen megalapozatlan volt, s súlyo­san megsértette a nemzetközi jogot. Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy nem szeretné, ha az incidens fe­szültséget szülne a két ország viszo­nyában. „Szomszédok vagyunk, s mindketten a közös Európa felé tö­rekszünk. Remélem, hogy ez az ügy valamennyi következményével együtt hozzájárul a demokrácia fej­lődéséhez, s az eddiginél jobb együttműködéshez” - szögezte le. A szakszervezeti vezető egyúttal beje­lentette, hogy szerdán részt kíván venni a bialystoki fehérorosz konzu­látus előtt tartandó tiltakozó meg­mozduláson, hogy ily módon bizto­sítsa támogatásáról a fehéroroszor­szági szabad szakszervezeti moz­galmat, s mindazokat, akik harcol­nak a totalitarizmus ellen. Marian Krzaklewski ezt követően korábbi programjának megfelelően Litváni­ába utazik. Marhahúsügy: tilalom és obstrukció London (MTI) - A brit kormány „a következő egy nap során” Európa tudomására hozza, mi­lyen ellenlépésekre készül, ha csütörtökig nem születik dön­tés a brit marhahúsra és szár­mazékaira kirótt EU-tilalom legalább részleges feloldásáról - közölte szerdán a brit kor­mányfő, aki előzőleg részlete­sen megvitatta a kérdést a Lon­donban tartózkodó francia el­nökkel. John Major a másfél órás hivatalos megbeszélés után tartott közös saj­tóértekezleten nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy Nagy-Bri- tannia pontosan milyen megtorlás­sal élne, ha a brüsszeli bizottság to­vábbra sem lenne hajlandó rést ütni a brit marhahúsexport elé emelt embargó falán. Nem hivatalos lon­doni értesülések szerint azonban a forgalomban lévő javaslatok között előkelő helyen szerepel az EU dön­téshozatali munkájának megakasz- tása az obstrukció fegyverének be­vetésével, illetve az üres szék politi­kájának alkalmazása, vagyis Nagy- Britannia kivonulása az uniós in­tézmények értekezleteiről. Jacoues Chirac, aki a királvnő vendégeként kedden érkezett Lon­donba, a szerdai Downing Street-i tárgyalás után mindenesetre közöl­te: Franciaország „teljes mellszéles­séggel támogatja” az EU-embargó fokozatos felülvizsgálatát, s úgy tartja, hogy a brit kormány minden tőle telhetőt megtett a külvilág meggyőzésére ennek érdekében. Chirac ezen kijelentése éles kont­rasztot jelent a német állásponttal szemben. Bonn uevanis továbbra sem mutatkozik hajlandónak sem­miféle engedményre a járványtól sújtott brit szarvasmarha-állomány exporttilalmának kérdésében. A két nyugat-európai hatalom vezetőinek szerdai londoni megbe­szélését a marhahúsügy uralta, háttérbe szorítva a védelmi politika és az EU-integráció kérdéseit, ame­lyek a szarvasmarha-válság nélkül nyilvánvalóan a napirendi lista te- teién szereDeltek volna. Egyezmények Zágráb (MTI) - Dunai Imre ipari és kereskedelmi miniszter szerdán Zágrábban aláírta a horvát-magyar beruházásvédelmi egyezményt, va; lamint a két ország idegenforgalm1 egyezményét. Az aláírást követően Dunai Imre elmondta: rövidesen aláírják a szabadkereskedelmi egyezményt és a kettős adózás elke- rüléséről szóló megállapodást >s' Dunai Imre magyarországi Iá tóga' tásra hívta meg Jure Radic minis*' tért. A tervek szerint ekkor egyén- működési megállapodást írnak alá * térség helyreállításában való köz°s fellépésről. Horvát részről az út-®s vasúthálózat fejlesztéséhez, a to- risztikai, az ipari, valamint me*®' gazdasági létesítmények korszerusj- téséhez várnak magyar befektető; két. A tárgyaláson szó volt a fiumel (Rijeka) kikötő fejlesztéséről is. Fi®' mén keresztül Magyarország éveim5 csaknem félmillió tonna árut szállít' Karadzic erősít Belgrád (MTI) - Radovan Karaő" zic boszniai szerb elnök szerdán I®- váltotta Rajkó Kasagic minisztere'- nököt. A palei elnöki hivatal közlf ménye szerint Karadzic az alkotnia- nyos rend védelmét szem előtt tart va hozta meg döntését, s az volt a célja, hogy megakadályozza a bos*- niai szerb vezetésen belüli válsa? tovább mélyülését. Leváltása azt bi- zonyítja, hogy újabb szakaszába ‘e’ ■ pett a boszniai szerb belpolitika’ válság, s az eddig színfalak rnögö; zajló vita a nyilvánosság elő került DC-9: robbanás volt? Washington (MTI) - A repülési adatokat rögzítő fekete doboz elő*e; tes elemzése alapján az amerikai légügyi hatóságok nem záiják ki a* a lehetőséget, hogy a fedélzeten t°r- tént robbanás okozta a hét végén 1®* zuhant DC-9-es repülőgép katasrt rófáját. Szerda reggelre kiderült a* is, hogy a gépen nem százkilenrtj1 tartózkodtak, ahogy korábban fék®' teleztek, hanem eggyel többért.8 utasok között volt egy csecsemő 's> aki nem szerepelt a beszállólistaü Az iszapból kiemelt roncsok köz®1 találtak olyan, korom fedte darab0- kát, amelyek az utastérből sza*- maznak; de egyéb jelekből is art8 következtetnek, hogy a lezuhan^ előtt robbanás történt vagy tűz k®- letkezett a fedélzeten. Szakért08 vizsgálják azt a lehetőséget, hol? esetleg a raktérben bekövetkezel rövidzárlat idézte elő a tragédiát­—Röviden ­..................^ • JERUZSÁLEM - A május 2/-' izraeli választásokig teljes kört>ve teszik az ciszjordániai és a gázai p3- lesztin területek zárlatát. • ÚJDELHI - Sankar Dajal Saű ma indiai köztársasági elnök sze*- dán Atal Behari Vadzspajit, a va lasztásokon győztes BháratiJ Dzsanata Párt (BJP) vezetőjét bíz*8 meg kormányalakítással. • BELGRÁD - Az utolsó, szerb kézen lévő horvátországi tért1 letek demilitarizálása május vég előtt megkezdődik - jelentette b szerdán Philip Arnold, a Kelet-Sz*3 vóniában, Baranyában és Nyug31 Szerémségben szolgálatot teljesít ENSZ-erők (UNTAES) szóvivője. • PRÁGA - Csehországban szev dán hivatalosan is kezdetét vette május 31-ére és június 1-jére kn, parlamenti képviselőházi választ3 sokat megelőző kampány. • VATIKÁNVÁROS - II. Jáno® Pál pápa szerdán - közvetlenül szokásos általános kihallgatás irt3 - a Szent Péter székesegyház átrtü mában fogadta az ellene 15 éyv ezelőtt elkövetett merényletért él® fogytiglani szabadságvesztésre ft® Ali Agca édesanyját. . • BECS - Moszkva arra kérte & Európai Biztonsági és Együttmük°| dési Értekezletet, hogy az orosz >e és a szakadárok közötti tárgyalás0 megkezdése érdekében lépjen kap csolatba a csecsenekkel. . • BUKAREST - A Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség mindé” elkövet azért, hogy a magyar k° mány odahathasson: ne zárják az eleki román iskolát - jelente1' ki Takács Csaba, az RMDSZ ügy''6 zető elnöke. Chirac az angol parlamentben. Evett a húsból, és a lazítás mellé állt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom