Észak-Magyarország, 1996. május (52. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-15 / 113. szám
18 ÉSZAIGMagyarország Napról Napra 1996, Mátus 15., Szerda _A Nap Fotója Bangkokban mutatták be a világ leghosszabb, 99,64 méter hosszú nyakkendőjét, amely „alig" hosszabb az eddigi rekordernél, amely 61,82 méter hosszú volt Fotó: AP Halálos marás Moszkva (MTI) - Moszkvában az utcán halálra marta gazdáját kedden egy bullterier. A tragikus eset szemtanúi mentőt hívtak, de a nőn már nem tudtak segíteni az orvosok. A jelentések szerint húsz éve nem fordult elő hasonló eset, noha az orosz fővárosban gyakran támadnak járókelőkre a kutyaviadalokra kitenyésztett bullterierek és pitbullok. Ennek az az oka, hogy a parkokban nem ritkán póráz és szájkosár nélkül sétáltatják gazdáik e veszélyes kutyákat, amelyek tartásának feltételeit a világ számos országában megszigorították. pollen virágzása. A fűpollenekkel egy időben -megjelentek a csapdában a nyárfa termésének repítőszőrei is. Sok ember a nyárfát okolja kora nyári allergiájáért, pedig ebben az időszakban a fűféléket és azon belül is a két hétig virágzó vadrozsot okolhatják allergiájukért. „Napiár A Nap kel: 5 óra 07 perckor, nyugszik: 20 óra 15 perckor. A Hold kel: 4 óra 09 perckor, nyugszik: 18 óra 07 perckor. Névnap: Zsófia, Szonja. Egyéb névnapok: Cézár, Dionízia, Döniz, Fürtike, Izidor, Izóra, Izsák, János, Jolán, Konstancia, Médea, Rupert, Upor. Zsófia a görög Sophia név régi magyar olvasatából ered, jelentése: bölcsesség.-Időjárás Folytatódik a változékony, csapadékos idő. Többfelé kell esőre, záporra, helyenként zivatarra számítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali felmelegedés 19 és 24 fok között alakul. Tömeges vacsora Kuala Lumpur (MTI) - Tizenkétezer meghívott részvételével rendezett ünnepi vacsorát a hét végén Mahathir Mohamed. Az ünnepelt, a malajziai miniszterelnök pártja, az Egyesült Malájok Nemzeti Szervezete megalakításának 50. évfordulóját ünnepelte. A kuala lumpuri Putra Világkereskedelmi Központ felhőkarcolójának kilenc nagy tanácstermében és egyéb helyiségeiben 1200 asztalt állítottak fel, és mindegyik mellett tizen foglaltak helyet. A vacsorát kétszáz szakács készítette, és az étrendben olyan helyi különlegességek szerepeltek, mint a marhasült fűszeres kókuszmártásban, a csirke-curry, a legkülönbözőbb tengeri csemegék, köretnek pedig különféle zöldségek és az igen kedvelt, kókusszal ízesített rizs. A Reuter értesülése szerint a vendégek 3000 csirkét, és 2-2 ezer kilogramm marhahúst, halat és zöldséget fogyasztottak el. Bármilyen jó étvágyuk is volt a vendégeknek, a szupervacsora nem kerül bele a Guinness Rekordok Könyvébe. Az eddigi legnagyobb „ültetős” vacsorát ugyanis 18 ezer meghívott részvételével 1889. augusztus 18- án, Párizsban rendezték meg. Peugeot-val a hídpadkának Hétfőn délután Dormánd belterületén egy Peugeot személygépkocsi indokolatlanul áttért a menetirány szerinti bal oldalra, s így az ott lévő hídpadkának ütközött. Egy súlyos és egy könnyű sérültje volt a balesetnek - tudtuk meg a Füzesabonyi Rendőrkapitányságon. Fotó: Gál Péter Megszökött a kamcsatkai medve Budapest (MTI) - Elpusztult az a négyéves kamcsatkai medve, amelyet először altatólövedékekkel tettek ártalmatlanná hétfőn a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután kiszabadult belső ketrecéből. A mintegy 300 kilogrammos kifejlett hím ketrece felső rácsaiba kapaszkodott, így annak vasrúdjai le- hajlottak, és a medve a Nagyszikla látogatóktól vasajtóval elzárt „zsilipek” terébe jutott. Gondozója észrevette a szökést, riasztotta az állatorvosokat, akik perceken belül a helyszínre értek. Az állat nehezen megközelíthető helyre húzódott; a szakemberek az emberi élet védelme érdekében a vészhelyzeteknél alkalmazott altatólövedékkel tették ártalmatlanná a medvét. Az altatásból a medve nem ébredt fel. A medve hétfőn kora reggel, még a kert nyitása előtt szökött meg ketrecéből, és már az első látogatók érkezése előtt ártalmatlanná tették. Az állatkerti dolgozók kényszer- helyzetben voltak, mert a megrongálódott ketrecbe az áléit állatot nem vihették vissza, ébredése esetén viszont tartani lehetett attól, hogy az emberekre támad. Ezért döntött végül is úgy az állatorvos, hogy végleg elaltatja a medvét. A kamcsatkai medve igen rossz körülmények között élt. Az állatkert jelenlegi vezetése hosszú idő óta igyekezett megoldani elhelyezését másutt, de sehol sem vállalták gondozását. A két évvel ezelőtt az állatkert élére kinevezett főigazgató, Persányi Miklós egyébként szakmai hibának tartja, hogy annak idején nem akadályozták meg az újabb medveszaporulatot. Az állatvédő szervezetek is hevesen bírálták, hogy nem maradt elég élettér a medvék számára a fővárosi állatkertben. Jelenleg kilenc medvét mutathatnak be a látogatóknak, a legidősebb egy 20 év körüli örvösmedve. A Kubikban versenyeztek a járőrkutyák A B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság tegnap rendezte meg a Kubikban, azaz az MVSC-sporttelepen a megyei járőrkutya-vezető versenyt. A viadalon, amelyen huszonötén vettek részt, a következő eredmények születtek: 1. Révész Ferenc r.ftörm. (Kazincbarcika RK.) Hajár nevű kutyájával, 2. Svecz László r.törm. (Putnok r.őrs) None nevű kutyájával, 3. Németh Károly r.ftörm. (Sátoraljaújhely RK) Krisz nevű kutyájával. Fotó: Farkas Maya Horoszkóp ^ m. 21. -IV. 20. Megszokott környezetéből egy időre kiszakadhat, s ez bizony megviselheti. Ön ugyanis erősnek mutatkozik, ám sokszor ez csak látszat. IV. 21.-V.20. Magányosnak érzi magát, hiába veszi körül sok barát és jő ismerős. Ez önnek most kevés, többre vágyik, illetve kevesebbre. A sok közül csupán egyre. #V. 21. -VI. 21. Nem hitte el, hogy nem talál jobbat, mint akivel jelenleg él. Megpróbált összeveszni vele, ám ez nem sikerült. Nem gondolja, hogy ennek így kell lennie? *§; VI. 22.-VII. 22. El sem tudja most képzelni, hogy önnel is megtörténhetnek olyan események, mint másokkal. Most nyugodt- nak, kiegyensúlyozottnak érzi magát, s azt hiszi, ez örökké így lesz. «ff vn. 23.-VIII. 23. Érzelmes hangulatba kerül, s ez kissé visszaveti a feladatai végzésében. Arra nagyon vigyázzon, hogy ne menjen a munkája rovására az, ha a lelke mélyén boldog. & VIEL 24. -IX. 23. Valaki keresztülhúzhatja számításait, s ezt nagyon zokon veszi az illetőtől. Olyannyira, hogy már-már a bosszún töri a fejét. Tí IX. 24. - X. 23. Meglátni és megszeretni természetesen egy pillanat műve. Megtartani azonban kissé nehezebb, ezt most ön is érzi. Ne csüggedjen, ha stabilak az érzelmei, nem lesz semmi baj. SÜ X. 24.-XI. 22. Ne nézze levegőnek azt, aki ragaszkodik önhöz. Fia lebecsüli a másik ember érzéseit, előbb-utóbb önnel is ezt fogják tenni mások. XI. 23.-XII. 21. Az önsajnálat nem old meg semmit, sőt csak tetézi a problémákat. Nézzen szembe a rideg valósággal, s úgy próbáljon meg kikászálódni a kátyúból. xn. 22.-1.20. Kissé nyűgös ma. Maga sem érti, hogyan hozhatja ki ennyire a sodrából egy szinte jelentéktelennek tűnő esemény. Fegyelmezze magát. I. 21. - II. 20. Próbálja meg kitalálni, hogy a párjának mire van most éppen a legnagyobb szüksége. Higgye el, megörül annak, ha ön a gondolatait is igyekszik kitalálni. 35 II. 21.-III. 20. A szerencse ön mellé áll, de ezt most el sem akarja hinni. Kétségtelen, hogy mostanában nincs jó passzban, de azért a saját szemének csak hihet. Kenő-nyerőszámok Budapest (MTI) - A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a iflf jus 13-i Kenő számsorsoláson a következő nyerőszámokat sorsolt3* ki: 17, 22,28,30, 31,34,35,40, f' 47,48,52,53,54,58,59,61,68,6»’ 76. Két Lotti Miskolc (ÉM) - A 20. heti Két U>f' ti játékban a 3+3-asokra jutó ne^0 nyeremény 72 740 853 forint tovább halmozódik. A 3 találatosofi nettó nyereménye 30 136 forint, a* találatosoké 291 forintot ért. Nycr°’ számok: 39,43,65 és 8, 26, 30. * szelvényeket péntekig veszik át, fizetnek nyereményt az Ibusz- eS Express-irodákban, a kijelölt postákon, takarékszövetkezetekben. Sof' solás keddenként 10.08-kor a Kossuth rádióban. „Ezerszeresét hetente”- vigaszdíj-akció az előfizetéses szelvények között! a 20. heti 10™’ szeres nyertes szelvény sorszán13, 5784365. Ebtelefon Salisbury (MTI) - „Ebek harn«n; cadjára” juttatta saját gazdája lakf' sát két magára hagyott kutya,6 ahelyett, hogy rendet csináltak vo1 na a „disznóólban”, inkább felhM3 a rendőrséget. A három 9-es szán1 jegy nagyon profi tárcsázása ut33 azonban egyetlen „értelmes sz°j sem tudtak kinyögni, a rendórsef ügyeletese csupán lihegést hallott vonal másik végén. Mivel attól tar' tott, hogy valaki rosszul lett, gy®.’ san kideríttette a hívó kilétét, ajö munkahelyén értesítettek arról, f®1’ tehetően egyik hozzátartoz0J összeesett. Carol Galpin - a lakás e> a felfordulást okozó kutyák gazdái1! - ezen nagyon elcsodálkozott, rMv6 egyedül él. Időközben a rendórspe kiküldött egy járőrt is a címre, akt3 bejárati ajtó levélbedobó résén fi6’ resztül akkora rendetlenséget é# lelt, hogy azonnal betörést konst;6' tált. Viszonylag hamar fény derű arra, hogy semmi sem tűnt el, c®3' pán a kutyák kutyálkodtak. Méh;' ségükre legyen mondva, érezték bu’ nösségüket, ezért is telefonáltak rendőrségre, de csak azután, hop'3 telefont is lerángatták a helyéről6 átcipelték gazdájuk hálószobáját33' Kedvencek diétája Nürnberg (MTI) - Mind több k# és négylábú otthoni kedvencet i°f> nak diétára gazdái Németország ban. A jóléti társadalom gömbölyű ételei az állatokon is meglátszana^ de ma már az egészség és a karcsú ság a divat, hát a kedvenceknek d étázniuk kell. Az állati karcsúság63 egészség divatja valószínűleg 3 élelmes gyártók pénztárcáját híz»®* ja majd leginkább. Tavaly Németof szágban 23,3 millió háziállatot ta tottak 12,3 millió háztartásba^; köztük hatmillió macskát, 5,4 mm1 madarat és ötmillió kutyát. A gaZ_ dasági recesszió ideje alatt a ga _ diknak eszükbe sem jutott kedvelj ceik hasán spórolni: az állateled6 gyártás hatalmas iparággá nőtte fi3 magát. Az otthoni állattartás ,,áf>® zata” tavaly 4,378 milliárd márka összforgalmat bonyolított. —Sziréna __ • TÁNYÉR, MAGNÓ, GÉP, valamint egy víkendház ajM ja bánta azt a Bodótetőn tett aly1*® gi látogatást, amelyet hétfőre éjje) / időzített valamelyik miskolci z® vány. A betöréssel okozott ár cú'fi 25 ezer forint. • A KIRAKATOT BEZÚZVA k6. rült beljebb ismeretlen mákvá3» hétfőre virradóan egy miskolci f szerboltba. Vélhetően igen szomj lehetett az illető, s talán kicsit te® szagú is, hiszen néhány karton so és dezodorokat lopott el... ^3® lOfCTElLlElT Ügyeletes riporter: Halmos Ildikó Telefonszámunk: 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/208