Észak-Magyarország, 1996. május (52. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-02 / 102. szám

2 ÉSZAK-Magyarország Világpolitika 1996. Mátus 2., Csütörtök Összetűzések a munka ünnepén A hagyományokhoz híven világszerte megünnepelték május elsejét, ám az ün­nepek nem mindenütt zajlottak békés kö­rülmények között. Varsó (MTI) - Lengyelországban kisebb-na- gyobb zavargások kíséretében zajlottak le a május elsejei ünnepségek. A baloldal felvonu­lását a varsói egyetem előtt a jobboldali Re­publikánus Liga tagjai éles antikommunista jelszavak közbekiabálásával próbálták megza­varni. A rendbontók azonban ennyivel nem ér­ték be, s a felvonulókat védő kordont áttörve petárdákat és fustbombákat dobáltak a mene­telük közé. Le a kommunistákkal! - kiabálták Varsóban vörös zászlót égető, tüntető fiatalok Moszkva (MTI) - Oroszországban mintegy 3,5 millió ember vett részt a május 1-jei meg­mozdulásokon. Ezt az orosz szakszervezeti szövetség közölte szerdán. Számos helyen tün­tettek a kommunisták a jelenlegi vezetés el­len, illetve elnökjelöltjük, Gennagyij Zjuganov mellett. Madrid (MTI) - A két legfontosabb spanyol szakszervezet, a szocialista Általános Munká­segyesület (UGT) és a kommunista Munkásbi­zottságok (CCOO) közösen tartották május el­sejei felvonulásukat, amely most azért különö­sen fontos, mert - 14 évi szocialista kormány­zás után - a közeljövőben megalakul a konzer­vatív Néppárt (PP) vezetette, a jobbközép na­cionalisták által támogatott kormány. Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csomók Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174, Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon: 411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspeldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001 -02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példá­nyonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 46/411 -276 A HÍVÁS INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! Clinton-Peresz: terrorellenes megállapodás Az Egyesült Államok százmillió dollárral támogatja az akciót Clinton és Peresz a szerződés aláírásakor nemzetközi összefogást sürgetett a terrorizmus ellen - nem csak a Közel-Keleten Fotó: AP Washington (MTI) - Bili Clinton amerikai elnök és Simon Peresz izraeli kormányfő kedden kéz­jegyével látta el azt a megálla­podást, amely hivatalos keretet biztosít a terrorcselekmények­kel szembeni fellépéshez nyúj­tott amerikai biztonsági támo­gatás megvalósítására. Az ápri­lis elején lezajlott véres me­rényleteket követően az Egye­sült Államok százmillió dolláros segítséget ajánlott fel az izraeli kormánynak. Az összeg felét a kongresszus már ki is utalta az idei évre: egy részéből robbanóanyag- és aknafelismerő be­rendezéseket szállítottak Izraelnek, a fennmaradó részt pedig izraeli terrorellenes szakértők kiképzésére kívánják fordítani. Szó van a hír­szerzési információk rendszeresebb és részletesebb megosztásáról is. Az aláírási ceremónián mind az amerikai elnök, mind az izraeli kor­mányfő szorgalmazta a nemzetközi együttműködés fokozását a terror- cselekmények megfékezésére nem­csak a közel-keleti térségben, ha­nem a világ más részeiben is. Ugyanakkor leszögezték, hogy a kö­zel-keleti rendezés nem valósulhat meg a vérontás beszüntetése és a szélsőséges szervezetek megfékezé­se nélkül. A zsidó állammal kötött békemeg­állapodások tiszteletben tartására tett újabb ígéretet Jasszer Arafat, a palesztin önkormányzat elnöke, öt nappal a palesztin területek státu­sát véglegesen rendezni hivatott tárgyalások kezdete előtt - jelentet­te a Reuter. Arafat, aki egyesült ál­lamokbeli látogatásának kezdete­kor egy nem kormányzati szervezet fórumán szólalt fel Washingtonban, szenvedélyes hangú felhívásban kért gazdasági segítséget a paleszti­nok életkörülményeinek javításá­hoz. Felszólalása előtt Arafat rövid megbeszélést folytatott az amerikai látogatását befejező Simon Peresz izraeli kormányfővel. Pereszhez ha­sonlóan Arafat is tárgyalt Clinton elnökkel. Brit marhavész — teljes zűrzavar London (MTI) - Teljes volt a zűr­zavar a brit marhaágazatban szer­dán, a járványtól veszélyeztetett ál­lomány fokozatos leölésének kezde­tére kijelölt napon, s a marhahúsex­portra kirótt EU-tilalom remélt fel­oldásának, vagy legalábbis enyhíté­sének előző napi elmaradása a kor­mány egységét is szakítópróbának tette ki. A gyaníthatóan emberi megbetegedéseket is okozó járvá­nyos agysorvadás miatt a brit kor­mány már márciusban elrendelte, hogy a nemzeti állomány legveszé­lyeztetettebbnek tekintett, 30 hóna­posnál idősebb, elsősorban tejre te­nyésztett hányadát az egyedek fejé- si ciklusának végén le kell ölni, s húsukat a kereskedelmi forgalom helyett az égetőkbe kell küldeni. A munkát különlegesen felszerelt, ki­jelölt vágóhidakon kellene végre­hajtani, szerdai értesülések szerint azonban ezeket a kormány elmu­lasztotta a ritkítási program meg­kezdésével megbízni. A termelők tö­megesen panaszolták azt is, hogy senki nem közölte velük, hol kell le­adniuk a rendelkezés hatálya alá eső állatokat. Kazahsztán gáz nélkül maradt Almati (MTI). - A kifizetetlen számlák miatt Üzbegisztán szerdán leállította a gázszállításokat Ka­zahsztánba. Az országi déli részé­nek nagyvárosaiban, így Almati- ban, Dzsambulban, Csimkentben és sok más településen a háztartáso­kat a tartalékokból látják el, ame­lyek az ITAR-TASZSZ szerint pén­tekre kimerülnek. Az üzbég gázter­melő vállalatok azzal indokolják a gázcsap elzárását, hogy Kazahsz­tán nagy összegekkel tartozik a már leszállított földgázért. Tavaszköszöntő utcai csata Berlin (MTI) - Negyven rendőr se­besült meg szerdára virradóra Ber­linben szélsőséges fiatalok és a rendfenntartók összecsapásaiban. Kelet-Berlin Prenzlauer Berg nevű kerületében egy utcai ünnepség után több száz fiatal autókat borí­tott és gyújtott fel, valamint kövek­kel, üvegekkel dobálta a rendőrö­ket. A zavargások résztvevői közül 12 személyt letartóztattak. A Koll- witzplatzon gyújtott máglya körül összegyűlt tízezres tömeg nagy ré­sze már elhagyta a teret, amikor a rendőrök az ünnepség befejezésére szólítottak föl. Néhány száz fiatal nem tett eleget a felhívásnak, és el­kezdték dobálni a rendőröket. A szerda reggeli órákig tartó több órás utcai csatában a rendfenntartók ví­zágyúkat és könnyfakasztó gráná­tokat is bevetettek. Románia: helyhatósági választási kampány Viták után az RMDSZ is elkészítette a jelöltek listáját Bukarest (MTI) - Intenzív politi­kai tevékenységre adott alkal­mat Romániában a munkaszü­neti nappá nyilvánított május elsejei ünnepnap. Iliescu elnök Szilágy megyébe láto­gatott, ahol - a Rompres jelentése szerint - a 80 százalékban magyar lakosságú Sarmaság községet is fel­kereste, és méltatta a lakosság jó gazdálkodását és a jó együttélést a románok és magyarok között. Vaca- roiu miniszterelnök küldöttséggel Hirdetés ------­--- = T emes megyét kereste fel. A pártok közül a fővárosban a Szocialista Munkáspárt a parkokban rendezett sportünnepséget, a parlamenten kí­vüli Munkáspárt pedig felvonulást hirdetett. A többi párt elsősorban a helyhatósági választásokkal kap­csolatos gyűléseket rendezett. A június 2-iki helyhatósági vá­lasztásokon induló jelöltek listáját május 4-ig kell benyújtani. Az RMDSZ, mint arról a keddi buka­resti sajtóértekezleten beszámol­tak, lényegében elkészítette jelölt­listáit. Ez, mint arról szerdán a bu­karesti Romániai Magyar Szó tudó­sít, nem mindenütt volt probléma- mentes. A választási kampány kolozsvári híre, hogy Gheorghe Funar polgár­mester csaknem 23 millió lej bírsá­got vetett ki a Liberális Párt 93 je­löltjére, Petre Litiura, mert annak választási hirdetményeit nem a hir­detőtáblákra ragasztották ki - vi­szont az ellenzék szerint a városhá­za megkésett a hirdetőtáblák elké­szítésével. Jandarbijev él - és nyilatkozik Csecsenföld (MTI) - Moszkva összetévesztette vágyait a valóság­gal, amikor halálhíremet keltette - jelentette ki Zelimhan Jandarbijev szakadár csecsen vezető, amikor szerdán titokban találkozott újság­írókkal, köztük az AFP tudósítójá­val. „Mint láthatják, elsietett volt a halálomról szóló hír” - mondta Jan­darbijev az újságíróknak, akiket egy meg nem nevezett dél-csecsen- földi faluban fogadott szerdán reg­gel. Az AFP szerint kérte a jelenlé­vőket, hogy tartsák titokban a talál­kozó helyszínét. A szakadár csecsé­nek vezetője egyúttal közölte: csak az után kezdődhetnek tárgyalások Moszkvával, hogy az utolsó orosz katona is elhagyta Csecsenfóldet. A Pannon tetőcserép Mestermű tetőfokon Ha már egyszer építkezik.. A klasszikus műalkotások ereje, legyen szó zenéről vagy képzőművészetről, az egyes motívumok, részletek tökéletes megformálásában rejlik. Ha a szárnyaló képzelethez a legnemesebb formák társulnak, a készülő új családi ház is művészi alkotássá válhat. Klasszikus metszett alakjával, harmóniában a természet szépsé­gével a Bramac új Pannon tetőcserepe részleteiben is ilyen tökéletesen kialakított forma. Esztétikus megjelenésével kiválóan alkalmas új családi házak, de régi épületek és műemlékek tetőszerkezetének városképbe illő kialakításához is. A Bramac tetőrendsze­rében a Pannon tetőcserép mellett, minden más tetőszerkezeti elem készen áll az új családi házhoz • ereszcsatorna rendszer • kémény és falszegély • 6 féle tetőfólia • 50 féle műanyag és fém kiegészítő Díjmentes házhozszállítás, 30 év 700 Bramac kereskedőnél. Pannon tetőcseróp:

Next

/
Oldalképek
Tartalom