Észak-Magyarország, 1996. április (52. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-30 / 101. szám
8 A Itt-Hon 1996. Április 30., Kedd _Abaúti Portré Szikszó (ÉM - T.K.) - Szikszón 1972 óta működik az Öregek Napközi Otthona, ami később átalakult Idősek Klubjává, s közel tíz éve mint Gondozási Központ funkcionál. Vezetője - egészen a kezdetektől - Schubert La- josné Tóth Éva. Éva és két testvérbátyja úgy nőtt fel, hogy szüleik mellett az apai nagyszülők is vigyázták minden lépésüket, mivel közös háztartásban éltek. így a kicsi lánynak volt alkalma ellesni, elsajátítani, megtanulni szüleitől az idősökről való gondoskodást és szeretetet. Felnőttként beépítette munkáiba mindezt az élménykört. Szeretné az intézmény gondozásába tartozó idős embereknek a hiányzó családi gondoskodáspótlását, szociális helyzetének javítását, egyedüllétének megszüntetését megadni. Éva tősgyökeres szikszói. Helyben végezte el az általános iskolát, majd a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítványt. A középiskola után a miskolci Fogtechnikai Vállalatnál dolgozott, s 1972-ben pályázat útján elnyerte jelenlegi vezetői megbízatását. Gondolt szakmai továbbképzésére is, ezért elvégezte az egészségügyi szakiskolát. Schubertné Éva így vall hivatásáról:- Elsődleges célunk az, hogy az idős emberek életviteléhez nyújtsunk napi segítséget. Ez a korosztály igen sok türelmet, megértést és törődést igényel. Az öregkori magányt, az időseknek a társadalomtól való elszigeteltségét, a tétlenséget a társas kapcsolatok ápolásával, az unalom kiküszöbölésével lehet csak megszüntetni. Intézményünkben a háromszori étkezést igénybe vevők, illetve a napközis tagok száma 60 fő. Égyes gondozottjaink igényelnék a bennlakásos otthont is, így a polgár- mesteri hivatallal egyetértésben tervbe vettük, hogy szállást biztosító Idősek Klubját indítanánk. Éva két gyermeknek adott életet. Lánya már önálló életet él, s kislány unokával örvendeztette meg a fiatal nagymamát. Fia a mama közvetlen szeretetét, féltő-gondoskodását élvezi. A hűtőből eltűnt egy mázsa hús ! AZ ENCSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG HÍREIBŐL • SÚLYOS TESTI SÉRTÉS BŰNTETT elkövetésének alapos gyanúja miatt indult eljárás L. J. 41 éves, segédmunkás, aszalói lakos ellen, mert április 20-án az esti órákban - közös italozást, majd szóváltást követően - Aszaló községben a Kossuth út 50. szám előtti utcarészen egy zsebkéssel hasba szúrta S. A. 27 éves, foglalkozás nélküli, aszalói lakost, aki a szúrás következtében 8 napon túl gyógyuló, de nem életveszélyes séinilést szenvedett. •BETÖRÉSES LOPÁS BŰNTETT elkövetésének alapos gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettesek ellen, akik április 20-ra virradó éjjel lakatlevágás és aj- tókifeszítés módszerével behatoltak az Encs- és Vidéke Áfész tulajdonát képező és Pere községben lévő vegyesboltjába, és onnan dohányárút, kávét és piperecikkeket tulajdonítottak el 120 ezer forint értékben. • ISMERETLEN TETTES ELLEN indult eljárás betöréses lopás bűntett miatt, mert április 17-re virradó éjjel M. I. 58 éves, vállalkozó, szikszói lakos tulajdonát képező és a lakása alatt lévő garázsába és irodahelyiségébe lakatlefeszítés módszerével behatolt és onnan pb- gázpalackokat, egy Siesta gázmelegítőt, két kerékpárt, 100 kilogramm fagyasztott húst és egyéb élelmiszereket tulajdonított el 300 ezer forint értékben. Ugyanezen időpontban és helyen T. L- né 55 éves, nyugdíjas, szikszói lakos garázsát is felfeszítette és abból gázpalackot, villanyfúrót és egyéb használati tárgyakat tulajdonított el 24 ezer forint értékben. A rongálással okozott kár 55 ezer forint. • JÓ NAPJA VOLT ANNAK. AZ ISMERETLEN BETÖRŐNEK, aki április 17-én, délelőtt 9 és 10 óra közötti időben ajtókifeszítés módszerével behatolt Cs. Iné 48 éves, vállalkozó, gönci lakos lakásába és onnan 1 millió 100 ezer forint készpénzt eltulajdonított. • KISEBB ÉRTÉKRE ELKÖVETETT LOPÁS vétség elkövetésének alapos gyanúja miatt indult eljárás Ä. G. 15 éves, miskolci lakos ellen, aki április 15-én délután öt óra körüli időben bemászott H. J. 40 éves, szikszói lakos lakásának udvarára és onnan a sértett által aznap vásárolt mountain bike típusú kerékpáiját 20 ezer forint értékben eltulajdonította. A sértett a lopást észlelve, az elkövetőt üldözőbe vette, aki amikor a gépkocsival üldözés során utolérték a kerékpárról leugrott, azt hátrahagyva tovább menekült, de a segítségül hívott két személy nevezettet elfogta és a kiérkező rendőröknek átadta. (Információkkal Sulyok János rendőr alezredes, bűnügyi osztályvezető szolgált.) Gyerekek honi rajzasztala Kalózok Az ötéves Deli Ádám rajza, aki az aszalói napközi otthonos óvodába jár Az őshazától a honfoglalásig Ináncsi történelmi vetélkedő a millecentenárium jegyében A jurtává kiképzett ináncsi tornateremben rendezték meg a legjobb hat csapat részvételével a szóbeli döntőt Fotók: BuZafalvi Győző és Knyizsák Ferenc Ináncs (ÉM - B.Gy.) - Megyei történelmi vetélkedőt szerveztek a millecentenárium jegyében április 19-én Ináncson az Arany János Általános Iskolában. Megyénk húsz általános iskolája fogadta el a meghívást. Az ötlet, hogy honfoglaláskori témájú versenyt rendeznek, még tavaly született. Az októberi Hírláncban tették közzé a felhívást felsőtagozatos diákok részére. Az őshazától a honfoglalásig (Emlékezzünk régiekről!) címmel. Háromfős csapatokkal jelentkezhettek az iskolák. Felsővadász, Sajólád, Bükkszentkereszt, Gelej, Monok, Arnót, Köröm, Mályi, Szerencs, Miskolc, Mezőkövesd, Szikszó, Encs, Tiszaújváros tanulói éltek is a lehetőséggel. A zsűri elnöke Bállá Árpád tankönyvíró, a Megyei Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettese volt. Zsűritagként vett részt a döntésben Szerbné Pálhegyi Ilona, korábbi ináncsi történelemtanár (most a dunántúli Tapsonyban tanít), Székely Zsuzsa miskolci szaktanácsadó pedagógus, Juhász Zsolt területi szakreferens (Encs) és a helyi iskola igazgatója, Implom János. Az érkező csapatokat két, honfoglaláskori ruhába öltözött diák - Montvajszki Nikolett és Süveges Csaba - fogadta és kísérte a helyükre a versenyzőket és a felkészítő tanárokat. A házigazdáké egyébként Óvári Zsuzsanna volt. A vetélkedő két részre tagolódott. Délelőtt tartották a selejtezőket (írásbeli tesztek kitöltésével), majd a döntőben a hat legjobb együttes mérte ösz- sze tudását, felkészültségét szóban a jurtává kiképzett tornateremben. Sikeresen oldották meg a szerepjáték nehéz feladatait is. A résztvevők a honfoglalás korához illően nem ásványvizet és üdítőt iszogattak, hanem kecsketejet, amelyet Árvái Istvánné, Annuska néni ajánlott fel a jelenlevőknek. Első helyen a szikszói Szep- si Csombor Márton Gimnázium, Szakképző és Általános Iskola végzett. Második lett a szerencsi Rákóczi Zsigmond .Általános Iskola, harmadik pedig a mezőkövesdi Szent István Katolikus Átalános Iskola. Két negyedik díjat is odaítéltek: a geleji, illetve a körömi általános iskolának. Ötödik a tisza- újvárosi Arany János Átalános Iskola I. csapata. A csapatok tagjai honfoglaláskori témájú emlékgyűjtést is végeztek. E tárgyakat kiállították az ináncsi iskola folyosóin. Közülük a legkiválóbbak kü- löndíjban részesültek, így az encsi Petőfi, a felsővadászi II. Rákóczi Ferenc és a monoki Kossuth Átalános Iskola, valamint a versenyen induló házigazdák csapata, melynek tagjai: Varga Lívia, Szomolya Zsuzsanna és Rostás Gábor, hetedikesek. Vigaszdíjat vehetett át az encsi Petőfi iskola. Implom János ináncsi iskolaigazgató és kollégái jelesre vizsgáztak a szervezésből. Az egyedülálló történelmi vetélkedőn jól felkészült csapatok érkeztek megyénkből. Széles körű tájékozottságukról, ismereteikről imponáló módon adtak számot. _A Tartalomból Térségünk időszaki lapjaiból A Szanticska Él című időszaki kiadvány szeretne beszámolni az eddig elért eredményekről, a felmerült nehézségekről, egyszóval fóruma akar lenni a parányi kisközség mindennapi életét meghatározó eseményeknek. A kéthavonta megjelenő sajtóorgánum felelős kiadója Pál István, megbízott szerkesztője pedig Herczeg László. Köszönettel fogadnak minden, a szantics- kai lap tartalmával összefüggő hozzászólást, megjegyzést, kiegészítést. A Csereháti Hírmondó legutóbbi száma tájékoztatót nyújt az amerikai vezetőképző tanfolyamról. Homrogdi diák címmel jelent meg a homrogdi Móra Ferenc Átalános Iskola lapja. (2. oldal) A méz idősebb, mint az ember A gyűjtögető ember már az őskorban kirabolta a szorgalmas hártyásszár- nyúak művészien épített otthonát, elpusztította a családot, hogy mézhez és viaszhoz jusson. A zsákmány becses volt: a méz az egyetlen édesítőszer, a viasz jó világítószer. Az ember a mé- heket a lakása közelébe csalogatta, betelepítette, gondozta. A nálunk megtermelt méz nagy része külföldre kerül, az egészségre gyakorolt hatását alig propagálják. Alsóvadász környékén is sokan foglalkoznak méhészkedéssel. A hazai kiskereskedelemben jó minőségű mézet alig lehet kapni, míg a piaci asztalokon egymást érik a finom akácmézet tartalmazó üvegek. (3. oldal) Millecentenáriumi Műhely Az Encsi Közművelődési Intézmények ebben az esztendőben immár a huszadik alkalommal rendezhetnek országos amatőr képzőművészeti alkotótábort. A tábor legfőbb célja, hogy felfedezze és bemutassa a történelem és a művészet kapcsolatát. A képzőművészeti tábor szakmai vezetője Mezey István grafikusművész lesz. A jelentkezőket április 30-ig várják az Abaúji Millecentenáriumi Műhelybe. Részletes felvilágosítással szolgálnak az érdeklődőknek az Encsi Közművelődési Intézmények 385-025-ös telefonszámán. (6. oldal)