Észak-Magyarország, 1996. április (52. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-23 / 95. szám
8 A Itt-Hon 1996. Április 23., Kedd _Abaúji Portré A tanítónő Léh (ÉM -B.Gy.) - Abaújban több településen is osztatlan csoportban - a köznyelvben csak összevont osztályként emlegetett formában - okítják a betűvetésre a kisdiákokat. Léhen is ilyen iskola működik, a kázsmárki általános iskola tagintézményeként. Az iskolavezető lassan már 16 esztendeje Radócziné Kastyák Erzsébet. A fiatal, aktivitásáról és gyermekszeretetéről híres tanítónő minden szeptemberben úgy áll a katedrára, mintha a legelső iskolaévét kezdené. Bár évről évre tapasztaltabb, mégis végigéli a kiselsősökkel azt a jóleső szorongást, ami az olvasás birodalmába vezeti őket. Csak akkor nyugszik meg a lelkiismerete, amikor minden diákja ismeri az ábécét. Véleménye szerint az összevont osztály sok pluszt ad a gyerekeknek. Elsősorban önállóságra nevel, ami később is a javukra válik. A léhi iskolások az anyaintézményben is mind megállják a helyüket. Ehhez persze az szükséges, hogy a Léhen eltöltött két esztendő alatt megkapják a szilárd alapot. Erzsiké persze mindent megtesz azért, hogy ez így történjen. A napi munka mellett versenyekre, vetélkedőkre készülnek. Részt vesznek a falu ünnepein. Évek óta úszás- oktatásra járnak Encsre. Eddig az ön- kormányzat támogatta őket. Az idén már pályázati pénzt is nyertek. A faluban tisztelik, becsülik a tanító nénit. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy van olyan tanítványa, akinek már a gyermekét oktatja. De a község idős emberei is számítanak rá. A tavaly alakult nyugdíjas klub alelnöké- nek választották. A rengeteg elfoglaltság mellett, ha ideje engedi, a horgászszenvedélyének is hódol. Ehhez a szerelemhez azért hozzájárul az is, hogy félje bolondul a pecázásért. A sikerek között már egy 15 kilós harcsát is elkönyvelhet. A természet szeretetét a kislánya is örökölte, aki most hatodikos a kázsmárki iskolában. Manapság, amikor a pedagógus pályának nincs túl nagy becsülete, jó hallani Erzsiké szájából, hogy az élete a tam'tás. Úgy gondolja, ha újra kellene kezdeni, akkor is ezt a hivatást választaná. Bor helyett szörpöt ivott, ezért gyújtogatott AZ ENCSI RENDORKAPITAN YSA C HÍREIBŐL • FIGYELMETLENSEGENEK KOSZONHETOEN károsították meg M. A-né, 44 éves szirmabesenyői lakost, aki április 8-án - amikor szikszói ismerősei lakásán időzött - nyitva hagyta Lada típusú személygépko- |!l csijának ajtaját, melyből ismeretlen tettes a táskáját a benne lévő 24 ezer forint készpénzzel és egy aranyig! gyűrűvel együtt, összesen 40 ezer forint értékben eltulajdonította. Az ismeretlen tettes ellen lopás vétsége miatt folyik az eljárás. • LOPÁS ÉS RONGÁLÁS miatt indult eljárás R. J. L. 30 éves, foglalkozás nélküli, !§ hernádkércsi lakos ellen, II! mert április 9-én, este hat óra körüli időben bejárati ajtó üvegezett részének betö- ! rése módszerével behatolt H. 1.48 éves, amóti lakos tulajdonát képező és Hernád- kércs községben lévő lakatig! lan lakásához tartozó kam- - rájába, és onnan egy pár lg? csizmát és egy pár felcipőt vitt magával 5100 forint értékben. A bejelentést követően nevezettet elfogták és kihallgatták. Ezt követőn !|| nevezett április 10-én, éjjel Ü! negyed három óra körüli idő- ' . ben ismételten behatolt fent !! nevezett kamrájába, mert úgy emlékezett, hogy ott egy literes flakonban bor volt. Miután azt megkóstolta és észlelte, hogy az szörp, azt mérgében a földhöz vágta, majd a lakáshoz tartozó csűrt bosszúból felgyújtotta. A tüzet az Encsről kivonuló tűzoltók oltották el. A rongálással okozott kár mintegy 150 ezer forint. • KÉT ISMERETLEN SZEMÉLY április 1-jén este fél kilenc óra körüli időben Vilmány községben megtámadta a lakása udvarán G. J. 59 éves, nyugdíjas, vilmányi lakost, őt minden előzetes szóváltás nélkül karóval ütlegelték, minek következtében sértett eszméletét vesztette. Az előzetes orvosi vélemény szerint nevezett 8 napon túl gyógyuló állkapocs-törés sérülést szenvedett. • MAGÁNOKIRAT-HAMISÍTÁS vétség miatt indult eljárás D. L. 46 éves, mérai lakos ellen, aki 1993. július 23-án megjelent az Encsi Rendőrkapitányság közlekedés igazgatásán és bejelentést tett, hogy vezetői engedélye elveszett, annak pótlását kérte. A valótlan bejelentés alapján a hatóság részére új vezetői engedélyt adott ki. Amikor nevezettet ez év április 24-én - ittas járművezetésen - tetten érték, az általa korábban elveszettnek mondott vezetői engedélyt adta át az intézkedő rendőröknek. • CSALÁS VÉTSÉGE alapos gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, mert 1995. október hónapban, eddig nem ismert módszerrel rácsatlakozott a Hidasnémetiben üzemelő vendéglő telefonvonalára, ahonnan több külföldi hívást eszközölt, mely cselekményével a Vándor GMK-nak 70 ezer forint kárt okozott. • PROFI BETÖRŐK jártak az Encshez tartozó Fü- göd településen, akik április 15-re virradó éjjel erővágóval levágták az Encs- és Vidéke Áfész vegyesboltjának ajtajáról a lakatokat, majd ezt követően oda ajtóbefeszí- tés módszerével behatoltak és a feltehetően gépjárművel érkező betörők 180 ezer forint értékben élelmiszert, dohányárút, és szeszesitalt tulajdonítottak el. (Információkkal Sulyok János rendőr alezredes, bűnügyi osztályvezető szolgált.) Gyerekek honi rajzasztala Csipkerózsika Rajzolta Dobi Balázs nagycsoportos óvodás, Gönc AZÉSZAK-MAGYARORSZÁG ABAÚJI MELLÉKLETE •1996 április 23- • IV. évf. 17. szám Ifjúsági vetélkedő Encsen Állami feladat a polgári védelem irányítása, megszervezése Gulyás Zoltán polgármester gratulál a jó szerepléshez Fotó: K. Ny. Encs (ÉM - B.Gy.) - A légoltalom megalapításának 60. évfordulója alkalmából az Encs székhelyű polgári védelem parancsnokság ifjúsági versenyt rendezett április 12-én az abaúji városban, Encsen. A versengésben 11 térségi általános és középiskola vett részt. Dsupin János őrnagy, polgári védelmi körzetparancsnok a megnyitón tájékoztatta a résztvevőket arról is, hogy azok, akik a legkiemelkedőbben teljesítenek felmenő rendszerű viadalon képviselhetik szűkebb pátriánkat. A legkiválóbbak esetleg még a nemzetközi megmérettetésre is eljuthatnak. A körzetparancsnok azt is megjegyezte, hogy a polgári védelem és a katasztrófa-védelem rendszerének egységes irányítása és megszervezése állami feladat. A védekezés az állami és önkormányzati szervek, a fegyveres erők, a rendőrség, a polgári védelem, a tűzoltóság, a rendvédelmi szervek törvényben szabályozott feladataként jelenik meg. így érthető, ha a polgári védelmi versenyre nemcsak konkrét katasztrófa-védelemből, hanem egészségügyi, vám- és pénzügyismereti, a tűzoltóság és a rendőrség alapismereteiből is készültek a diákok. A gyerekek hét állomáson bizonyíthatták be felkészültségüket, tudásukat az elméleti és sportfeladatokon keresztül. A szoros küzdelemben az alábbi eredmények születtek. A középiskolás kategóriában az en- csi szakmunkásképző intézet csapata vitte el a pálmát, ám a megyei versenyen való megmérettetést vállalni nem tudták, mivel korábban megpályáztak egy országjáró körutat, melynek időpontja egybeesett a miskolci vetélkedéssel. így a részvételjogáról lemondva a második helyezett szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnázium csapata képviseli az abaúji középiskolásokat. Az általános iskolások közül az ináncsi Arany János Általános Iskola gárdája végzett az élen. A megyei versenyen - amelyet a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban április 20-án tartottak - ez a két csapat képviselte régiónkat. A második helyre a halmaji Gárdonyi Géza Általános Iskola, illetve a már említett szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnázium került. Harmadik lett a felső- dobszai általános iskola és az encsi Váci Mihály Gimnázium. Az ifjúsági vetélkedő sikeréhez szponzorként hozzájárult Encs, Szikszó, Halmaj, Felsődobsza, Ináncs és Hidasnémeti önkormányzata, Kiss Zoltán vállalkozó, a Halmaj- és Vidéke Áfész, a hernádkércsi Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezet, az ináncsi Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezet, az Abaúj Bútoripari Rt., az encsi húsüzem, az itteni sütőipari vállalat és áfész, valamint az encsi Komplex GMK. Felfokozott várakozás Áprilisi tréfának is túl sok már az idei tavaszelő... (3. oldal) _A Tartalomból A jobb napokért Kázsmárkon Kázsmárk Község Helyi Jóléti Szolgálat Alapítványa a kilencvenes évek elején jött létre a cigány lakosság támogatására. A kázsmárki önkormányzat Bortnyik Béla polgármester vezetésével úgy látta: a sokasodó szociális problémákat az alapítvány segítségével enyhíteni tudják majd. Az ötlet bevált. Á jóléti szolgálat azóta az egész falut megmozgatja. A megalakuláshoz szükséges tőkét az Országos Jóléti Szolgálat Alapítvány zárt pályázatán nyerték el. A kritérium többek között az volt, hogy legalább harminc százalékos legyen a faluban a cigányság aránya. (2. oldal) Diplomaosztás a Csereháton Hetvenen vették át diplomájukat április 13-án, szombaton Gagyvendégi- ben a Csei’eháti Településszövetség gazdaságfejlesztő irodájában G. Fekete Éva tanfolyamvezetőtől, illetve Larry Swaintől, a Wisconsini Egyetem professzorától. A jelentkezők a vezetőképző tanfolyamon a kistérségi fejlesztés műhelytitkait sajátították el. A tíz legkiválóbb hallgató és négy oktató május 22. és június 6. között amerikai tanulmányúton vesz részt. (3. oldal) 22. abaúji szavalóverseny Az Encsi Városi Könyvtárnál már hagyománnyá vált, hogy esztendők óta megrendezi az abaúji szavalóversenyt a költészet napján, a térségben élő diákoknak. A felsőtagozatosok számára először 1974-ben volt körzeti szavalóverseny a könyvtáriak kezdeményezésére. Most április 10-én már a 22. alkalommal szervezhették meg a vetélkedőt. Az encsi művelődési központban mintegy száz térségi tanuló részvételével rendezte meg a 22. abaúji szavalóversenyt az Encsi Közművelődési Intézmények. Külön kategóriában versenyeztek az ötödikesek, a hatodikosok, a hetedikesek és a nyolcadikosok. (4. oldal)