Észak-Magyarország, 1996. április (52. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-19 / 92. szám

2 ESZAK-Magyarország zzzt ........ Világpolitika 1 996. Április 19-, Péntek Kairó: 18 halott Kairó (MTI)-Az egyiptomi belügyminisztéri­um délutáni jelentése szerint 18 görög turista - köztük 14 nő - vesztette életét csütörtökön Kairóban, a Hotel Europa elleni terrortáma­dásban, amelyet az egyiptomi rendőrség a kül­földi állampolgárok ellen elkövetett eddigi leg­véresebb merényletnek nevezett. A feltehetően szélsőséges iszlám terroris­ták támadásában 14 ember megsérült, többük állapota súlyos. Peimli Károly, Magyarország kairói konzulja elmondta, hogy a támadás ide­jén magyar vendégek nem szerepeltek a szál­loda nyilvántartásában. A támadás elkövetését a délutáni órákig egyetlen szervezet sem vállalta, a kairói bel­ügyminisztérium jelentésében „terroristák egy csoportjának” nevezi a merénylőket, amely elnevezéssel a Hoszni Mubarak elnök hatalmának megdöntésére törő militáns isz­lám szervezeteket illeti a kairói kormány. A támadást - szemtanúk szerint - négy fiatal férfi követte el. A farmerbe és fekete bőrkabát­ba öltözött, géppisztolyos támadók gépkocsin érkeztek a szálloda közelébe, majd hárman be­rontottak a szállodába és a bejáratból azonnal tüzet nyitottak egy görög turistacsoportra, amely alexandriai kirándulásra indult volna, és beszállni készült egy autóbuszba. A szálloda alkalmazottai szerint a merény­lők „hidegvérrel gyilkoltak, még a fegyverük új­ratöltésére is volt idejük, mivel nem volt rendőr a környéken”. A rendőrség szerint a me­rénylők válogatás nélkül lőttek Kalasnyikov géppisztolyaikkal, majd egy közelben várakozó Volkswagen mikrobusszal elmenekültek. Hivatalosan még vizsgálódik Korea Tokió (MTI) - Észak-Korea csütörtökön hiva­talosan is megtörte hallgatását a Bili Clinton amerikai és Kim Jung Szám dél-koreai elnök béketárgyalási javaslatát illetően, és tudatta: jelenleg vizsgálja, vajon kivitelezhető-e a négyoldalú tárgyalásokkal kapcsolatos elkép­zelés. A Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság külügyminisztériuma által kiadott nyilat­kozat így fogalmaz: „Vizsgáljuk az amerikai fél javaslatát, hogy meglássuk, új szándékot tar­talmaz-e és végrehajtható-e”. ESZAK-magyarország í Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csomók Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611. titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207. levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V„ Báthory u. 7. Ili. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-5706 Szerkesztöségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (ÄP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető, igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341 -817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon: 411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példá­nyonkénti ára hétfő és csütörtök közöli, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 46/411-276 A HÍVÁS INGYENESÉ Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! Izraeli támadás: gyerekáldozatok Mészárlásnak minősítették a dél-libanoni ENSZ-állás támadását A mentőalakulatoknak csak két gyereket sikerült élve kiszabadítaniuk a romok alól Fotó: AP Nabatije (MTI) - Kilencen életü­ket vesztették, nyolcán pedig megsebesültek csütörtök reggel abban a támadásban, amelyet izraeli harci gépek hajtottak végre a dél-libanoni Nabatijeh külvárosában. Találat érte az ENSZ-erők egy állását is. Nabatijeben két házat ért rakétata­lálat. Az egyikben egy negyvenéves asszony és hét gyermeke, köztük egy háromnapos csecsemő, vala­mint egy ott tartózkodó 17 éves uno­kaöcs vesztette életét. A mentőala­kulatoknak csak két gyereket sike­rült élve kiszabadítaniuk a romok alól. A szomszédos kétemeletes ház­ban egy házaspár és négy gyerme­kük sebesült meg. Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár megdöbbenéssel és el borzadással értesült a dél-libanoni ENSZ-erők (UNIFIL) Türosz (Szúr) kikötővá­ros melletti állását ért izraeli tüzér­ségi támadásról. A tüzérségi lövedé­kek ötvenhét libanoni menekült ha­lálát és további hetvenöt polgári személy megsebesülését okozták. A bázist az UNIFIL-kötelékben szolgáló fidzsi katonák működtet­ték. Közülük hárman szintén megsérültek. ENSZ-közlés szerint a támaszponthoz tartozó épületekben csaknem hatszáz, az izraeli táma­dások ellen menedéket kereső liba­noni húzta meg magát. Timur Gok- sel, az UNIFIL szóvivője mészárlás­nak minősítette a támadást. re lezárult a daytoni megállapo­dás alapján megkezdett békete­remtő misszió, az IFOR-művele- tek első 120 napja, amely elvben a katonai jellegű feladatok nagy részének a végét is jelentette. A továbbiakban csupán rutinszerű járőrözésre, a polgári feladatok lo­gisztikai támogatására, valamint - a 60 ezer IFOR- katona puszta je­Ehud Barak izraeli külügymi­niszter a CNN hírtelevíziónak adott nyilatkozatában sajnálkozását fe­jezte ki az UNIFIL-állás ért izraeli tüzérségi támadás és a nagyszámú polgári áldozat miatt, ugyanakkor a felelősséget a Hezbollah gerillaszer­vezetre hárította. Hangsúlyozta, hogy Izrael kész huszonnégy órán belül aláírni a tűz- szüneti megállapodást, ha a Hez­bollah beszünteti az észak-izraeli célpontok elleni rakétatámadásait. De egyúttal leszögezte, hogy ellen­kező esetben Izrael folytatja kato­lenlétével - a békeállapot konszoli­dálására, az ellenségeskedések új­rakezdésének lehetetlenné tételére szorítkozik a megállapodás végre­hajtásának katonai része. Egyes jelzések arra utalnak azonban, hogy egyfelől bizonyos ké­séssel kell számolni a 120. nap vé­gére kitűzött teendők teljesítésé­ben, másrészt pedig egyre nyíltab­ban merül fel annak szükségessége, hogy a polgári feladatok támogatá­nai akcióit. Közlése szerint ameri­kai részről új megállapodás-terve­zetet terjesztettek elő, de annak részleteit nem árulta el. Diplomáci­ai forrásokból jelezték, hogy nem zárható ki: a feszültség fokozódásá­nak fényében Warren Christopher amerikai külügyminiszter a hét vé­gén a térségbe utazik. A CNN a helyszínről azt jelentet­te, hogy alig negyedórával az izraeli tüzérségi támadás előtt a Hezbollah a UNIFIL-bázis közvetlen közeléből rakétákkal lőtt észak-izraeli célpon­tokat. sára az IFOR-erők mandátumát az eredetileg kitűzött 360 napon túlra is meg kellene hosszabbítani. George Joulwan tábornok, NA- TO-főparancsnok azonban szerdán, a tagországok nagyköveti tanácsa előtt tartott beszámolójában már je­lezte, hogy minden jel szerint lesz­nek időbeli csúszások az utóbbiak végrehajtásában. De hangsúlyozta, hogy mindez nem a végrehajtási szándék hiányából fakad. Kovác még vár az alapszerződésre Pozsony (MTI) - Michal Kovác szlovák államfő csütörtök délelőttig nem kapta meg a szlovák külügymi­nisztériumtól a parlament által - kiegészítő határozatokkal együtt - jóváhagyott magyar-szlovák alap- szerződésnek az ő kézjegyére váró ratifikációs okmányait. Michal Ko­vác - többnapos kínai látogatását befejezve - kedden este tért vissza Pozsonyba. Az államfő azt mondta: néhány órával a hazaérkezése után nincs módja határozottan azt állíta­ni, hogy a kézjegyével ellátandó ra­tifikációs okmányok még nincsenek az asztalán. Közölte, hogy miután az elnöki iroda munkatársai a szlo­vák külügyi tárcánál tájékozódnak, várhatóan két-három napon belül tud majd a kérdésről határozottan nyilatkozni. Vladimír Stefko, az ál­lamfő szóvivője csütörtökön határo­zottan megerősítette: a külügyi tár­ca sem az államfő távollétében, sem azóta nem kapta meg az alapszerző­dés ratifikációs okmányait. Visszatérő palesztin vezetők Damaszkusz (MTI) - Csütörtökön megerősítették, hogy a PNT min­den tagja beutazhat az április 22- ére Gázába összehívott ülésre, ame­lyen a PNT-nek módosítania kell a palesztin alapokmányt. George Ha- bas, a Népi Front Palesztina Fel­szabadításáért (PFLP) vezetője kö­zölte: nem hajlandó visszatérni a palesztin területekre, amíg a pa­lesztin diaszpóra négymillió tagja nem teheti meg ugyanezt. Ciszjor- dániai területre lépett viszont csü­törtökön Leila Háled, a PNT egy másik tagja. A tanárnőként dolgozó középkorú asszony közölte, hogy nem fogja megszavazni a palesztin nemzeti charta módosítását, azt, hogy töröljék belőle az Izrael meg­semmisítésére felszólító kitételeket. IRA: kirobbantotta magát a tárgyalásból London (MTI) - Csütörtök reggeli londoni értékelések szerint az észa­kír köztársasági gerillaszervezet (IRA) az előző éjjel végrehajtott újabb londoni bombamerénylettel végleg „kirobbantotta” a republiká­nus mozgalmat az amúgy is keser­ves lassúsággal haladó, többszöri újjáélesztési kísérlet ellenére is tetszhalottnak tűnő ulsteri megbé­kélési folyamatból. A június 10-ére összehívott érdemi tárgyalásokon, amelyeken elvileg minden érdekelt erőnek meg kellene jelennie, immár szinte bizonyosan üresen marad az IRA politikai képviseletének (Sinn Fein) fenntartott szék. —Röviden • TUZLA - Egy dán és egy litván IFOR-katona meghalt, két másik litván katona pedig megsebesült szerdán a boszniai Doboj várostól 20 kilométerre, miután vélhetően harckocsiaknára futott a békete­remtő erők egyik autója. • RABAT - Á Marokkói Királyság külügyminisztériumi nyilatkozat­ban közölte, hogy kész közvetítést vállalni a csecsenföldi válság ren­dezése érdekében. •HONGKONG - Egy kínai kato­nai bíróság 39 katonatisztet ítélt halálra, „ellenforradalmi” szervez­kedésben való részvétel miatt. • PÁRIZS - Az Oroszország északi részeivel határos Barents-tenger valóságos radioaktív „szemét­ládává” vált, s ha semmi sem törté­nik a helyzet gyors rendezésére, az itt tárolt nukleáris hulladékok a Föld jelentős részét megfertőzhetik - ugyanúgy, mint ahogy a csernobi­li robbanás tette 10 évvel ezelőtt. Egyebek között ezt hangsúlyozza az a jelentés, amelyet a norvég Bellona környezetvédő szervezet készített. • KIJEV - Kucsma ukrán elnök a csernobili atomerőmű-baleset tize­dik évfordulója alkalmából a héten részleges közkegyelmet hirdetett. • MOSZKVA - Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint Csecsenföldön nem csitultak a harcok. Kiéleződött a helyzet Naurszkaja településen, ahol szerdán Csecsenfold független­ségét és az orosz csapatok kivonulá­sát követelte a felvonuló tömeg. Hirdetés = ........................... .............. 'I— Kös zönjük bizalmukat, mely már négy AX0N lízing kötvény kibocsátását lette sikeressé, Az önök segítségével az általunk lízingeli termelési eszközök, járművek és ingatlanok értéke csaknem ezer évig fedezné AXON „E ■a f Mátyás­Jü Önbiú legközelebb eső jegyzési helyek: Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Miskolc Széchenyi u. 88.Tel.: 46-412-644,Encs%súl a. 9/a. Ttel.: 46-386-641, Meíőlcöyesd i Kr. u. 56.M: 49411-830, Sátoraljaújhely Kazinczy u. 30.H: 47-322411 • Dnnaholding Kft. Miskolc Zsolcai kapu 9-11.M: 46/358-000 • BUSZ Utazási Iroda Miskolc. Széchenyi u. 18. Tel.: 46/324411, Sárospatak, Rákóczi u. IS. Hal: 47/311-244, Sátoraljaújhely, Kossuth tér 26. Mi 47/321-737 • Polgár és Vidéke Tafe- Azővetkezet Tiszaújváros, Szent István u. 25/b TeL: 49/341-988 • lúkaj és vidéke Takarékszövetkezet Tokaj Bethlen G. u. 1. Tel.; 47/332-022, Miskolc Bajcsy Zs. u. 16, Te!.: 46/344451 t--*—-- - - ■ -----­B osznia: fordulópont az IFOR-misszióban Brüsszel (MTI) - Csütörtök éjfél-

Next

/
Oldalképek
Tartalom